Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bda

0 bejegyzést írt és 229 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem rég zárult a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, ahol bárki betekintést nyerhetett abba, hogy hogyan készülnek az egyes termékek hazánkban. Első sorban az állatokról és a tartási körülményeikről lesz szó, akik bizony nem mások, mint termékek az iparban. Ugyan vannak…..
Az autószerelés egy szakma, tanulni kell, nem lesz senkiből egyik pillanatról a másikra szakember. Ettől függetlenül van néhány olyan művelet, amit bárki, aki egy csipetnyi műszaki érzékkel rendelkezik, elvégezhet. Mivel egyre többen döntenek úgy, hogy maguk is kipróbálják az autójukon való…..
bda 2019.06.06 08:02:09
@csúti csüngőhasú tolvaj:
Egy érdekes dolog, 2002-ben a családba került egy németből behozott autó vele lévő aksival. Lehet tök jó márka volt egyébként, de számomra tök ismeretlen, nem Varta, Bosch vagy hasonló. Azt az aksit 2010-ben kellett az autóból kidobni és ki tudja mennyi ideig szolgált már benne, úgy hogy 2002 óta az autó jellemzően vasárnap lett beindítva 5 km-es útra.
bda 2019.06.06 08:32:06
@Narancsos kommunizmus:
Például láncfűrészbe a láncolajzásra. Egy ismerősöm ezzel fűt, gyűjti is szorgalmasan autószerelőktől. Gyakorlatilag 0 forintból megoldja a fűtést. Persze lehet szívhez kapni, hogy mennyire környezetszennyező igen az. Irodában dolgozok, sokszor mondom legalább egyszer menjen egy körenyezetvédő és nézzen körül a bürokráciában, hogy mennyi papírt kell feleslegesen elhasználni és tiltakozzon egy kicsit. Legújabb nagy találmány e-papír, például egy dolgozó bértámogatási kérelme, eddig ugye kitöltötted, kinyomtattad elvitted a munkaügyibe kezébe adtad az ügyintézőnek iktatata jó időt. Megoldható volt a 30-40 lap egy példány nyomtatásával. Na ugye ez így már nem jó mert hát digitalizáció meg elektronikus kapcsolattartás, csak annyi a gond, hogy az előbb említett kérelmet alá is kell írni a kérelmezőnek. Szóval a kérelmező kinyomtatja, aláírja, bescanneli egy impotens rendszerbe feltölti, majd a hivatal pedig fogja és kinyomtatja. Nesze neked környezetvédelem. Oké ha valakinek 50 km-et kellene külön autózni ezért akkor már lehet nem olyan veszélyes a dolog, de aki helyben gyalog el tud sétálni, na ott már gáz.
bda 2019.06.06 08:35:46
@Yaesu:
Azért van esély, hogy menet furóval új menetet készít az ember, nagy valószínűséggel az olajteknőt le kell szedni hozzá.
Lépten-nyomon feltámad a az örök vita az én írásaim kommentjeiben is, hogy ki a jobb? A testépítők, vagy a harcművészek? Ki a gyorsabb, erősebb, lazább, stb. Mert hát hiába van kigyúrva, mint egy kétajtós szekrény, az ő haverjának az ismerősének a mestere egy ütéssel…..
bda 2019.01.30 10:10:19
@Dr.Démonmac1:
Csak vélhetően mire a testépítő a karját felemeli a addig a kungfus háromszor tökön rúgja és már el is dőlt a kérdés. Na meg egyáltalán meg tudná-e ütni a testépítő egy harcost aki napi szinten gyakorolja, hogy miként kell egy ütés elől elmozdulni.
Szeretném azzal kezdeni, hogy nem vagyok sem MSZP-s, sem Fideszes, sem Jobbikos, sem liberális, sem konzervatív, nem vagyok zsidó és nem vagyok náci. Egy átlag magyar polgár vagyok, aki teszi a dolgát, megtett mindent, amit a haza kívánt, fizeti az adót, nem szegi meg a törvényeket, adakozik,…..
bda 2018.12.23 14:49:30
@midnightcoder2:

Folytatás:

Amit még a saját szememmel láttam, hogy tulajdonos amikor eljön vadászni a családi, baráti körrel, akkor a saját cégének kifizeti a 30-40 ezer Eurókat alkalmanként, ezen is érdemes lenne elgondolkodni, hogy ezt hány magyar vállalkozó csinálná meg. Az összeg tartalmazza a saját cégének a szálláshely és vendéglátási szolgáltatásait mert ilyen ágazata is van, na meg a kilőtt vadak értékét. 2016-ban mikor ott dolgoztam akkor minden dolgozónak hivatalos bejelentett bére volt ágazatvezetők havi 500 ezer Ft körüli bruttó bért kaptak + cafeteria és 2-3 havi prémiumot + közel 1 havi bért Karácsony környékén, ez utóbbit minden dolgozó megkapta. A felső vezetés havi hét számjegyű összegeket kaptak akkoriban bruttóként. Természetesen voltak kevésbé felelős munkakörök ott azért alacsonyabb voltak a jövedelmek, de aki akart és tudott dolgozni és volt tudása azt azért megfizették. Ami magyar mezőgazdasági vállalkozásokat könyvelek ott például azt látom, hogy minden dolgozó minimálbérre van bejelentve, persze nem ennyit keresnek. Én úgy gondolom, ha az a privatizáció megfelelő embereknek történt volna még társadalmilag is lenne pozitív hozadéka. Sajnos épp úgy külföldiek között is akadt aki csak a maximális hasznot próbálta kiszakítani minél rövidebb idő alatt és aztán odébb állt. Ezeket kellett volna az államnak megakadályozni és olyan feltételekhez kötni, hogy hosszútávú működésre ösztönözte volna az illetőket. Akit érdekelnek konkrét cég adatok azoknak privátba elküldöm, ahol a perekről és egyéb dolgoknak utána tud nézni, sajtó megjelenések is történtek..
bda 2018.12.23 14:59:51
@Gandosz:
Én egy szóval nem szidtam az aktuális kormányt és a problémát nem kizárólag nekik tulajdonítom. Az ukrán helyzetet nem ismerem, még csak nem is jártam az országban és nem is gondolnám, hogy keleti irányokban kéne gondolkodni. Magyarország mindig is nyugathoz akart közeledni, kezdve a kalandozó magyarokkal. Miért tud Ausztria kis településén egy Mercedes kereskedés működni? Miért nem él meg nálunk egy hasonló településen egy Opel? Én valahol a vállalkozások adóterhelésében is problémát látok. Mikor kis településeken évtizedes szolgáltatások tűnnek el, takarék, gyógyszertár, boltok is lét és a nem lét határán működnek, tudom mert van ilyen ügyfelem akinek könyvelek és látom a számait. Neki is ugyanúgy havi 100 ezer Ft járulékot kell kifizetnie saját maga után mint egy nagy városban működőnek, na én az egyik problémát itt látom, hogy nincsen az adott település gazdasági helyzetéhez igazítva adókedvezmények. Ha az cél, hogy kis települések eltűnjenek akkor a legjobb irányba tartunk. Tény ehhez egyik kormány sem tett igazán lépéseket, de ezt nem a falusi Csok fogja megoldani.
bda 2018.12.24 08:37:32
@midnightcoder2: Igen ebben teljesen egyetértek veled, ahogy írtam is ritka esetek és általában egy rövid távú vagyongyarapítást szolgáltak. Ez utóbbi kiszűrésében volt felelőssége az aktuális kormányzásnak, hosszútávú kötelezettség vállalásra lett volna szükség.
Ugye, ma Bánki Erik kormánypárti képviselő remek ötlete után viharos sebességgel takaritották el a lakástakarék-támogatást a parlamentben. Itt el is olvashatod, mit pötyögött össze, tegnap előtt, és már meg is tárgyalták bizottsági és parlamenti szinten is.   Miről szólt a támogatás? Ha eddig egy…..
bda 2018.10.17 12:40:12
@ami szabad:
Bizony én is maradtam MNYP tag, akkor sem hittem az állami rendszerben, meg most sem. Na meg akkor is most is volt ill. van bennem lázadás a rendszer ellen. Megerősítem, hogy elég jól hoztak az elmúlt években. Tavaly 2 számjegyű hozamot is, legalábbis a kimutatás szerint. Ki is tudnák-e fizetni az persze más kérdés, lásd: Questor esete. Idén egyenlőre mínuszos a dolog, legalábbis ami a részvény túlsúlyozású portfólió illeti.
Amíg hagyjuk magunkat addig azt is fognak tenni velünk amit akarnak és mivel a választási rendszer úgy össze van csalva, hogy leváltani sem lehet őket szavazásilag, nem fog más maradni mint a társadalmi összefogás. Ehhez csak annyit kéne tennünk, hogy 10 millióan meginduljunk a Parlament felé és benne lévő szarháziakat lámpavasra lógassuk. 1 óra alatt a földdel tennék egyenlővé azt a lepra helyet. Döntés a mi kezünkben van. Őseink harcoltak a tatárral, a törökkel, a Habsburgokkal, az orosszal is szembeszálltak, ahhoz képeset egy eléggé puha pöcsű nép lettünk, hogy egy indiai cigány migránst és bandáját már 8 éve nem tudjuk eltakarítani.
bda 2018.10.17 12:46:55
@$pi$:
A Wikipédia és az én emlékeim szerint is 1997. 01.01-én lépett hatályba az ltp törvény, tehát ekkor nem a Fidesz kormányzott az egész biztos, persze ettől még lehetett akár valamelyik narancsos ötlete és indítványa, de az vélhetően nem a jelenlegi kegyeltektől származik.
Légy szíves vázold az új és igazságosabb rendszert, tényleg érdekel.
bda 2018.10.17 14:21:20
@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
6-7 millió is elég lehet, csak tenni kellene a dolgokért.
A mai bejegyzés egy vedégcikk, ami ugyan nem kapcsolódik szorosan a blog tematikájához, de úgy voltam vele, hogy fontos erről beszélni. Mielőtt valaki megijedne, a cikk nem erőszakos "térítésről" szól, én sem vagyok vegán, sem vega, nem is tervezek az lenni, de a cikkben leírtak elgondolkodtattak,…..
Nyugat-Európa nem egységes, az egyes országok maguk sem egységesek, nem látják egymást nagy barátoknak, mégis, ha közéjük lép egy kelet-európai, akkor valahogy mintába rendeződnek. Ez nem törvényszerű, különösen az új generációnál, de azért van egy ilyen tendencia. Orbán ambíciója, hogy európai…..
bda 2018.09.19 11:38:11
@nyerafidesz:
Oké,van ilyen vetülete is a dolognak amit írsz. Én a 100 ill. picit nagyobb 5-600 fős teleüléseken azt látom, hogy évtizedes alapszolgáltatások szűnnek meg egyik-napról a másikra. Értsd: pénzintézet, gyógyszertár, élelmiszerboltok, ahol esetleg még van ott is a lét és a nem lét határán táncol. Mellesleg az adójogi intézkedéseikkel sorra ütik a vidék koporsójába a szeget. Szép dolog a minimálbér emelés, de falusi kisboltosnak az ezután fizetendő járulékokat ki is kell termelni, ha valaki főállási egyéni vállalkozó és nem tudja a KATA adózási formát választani, akkor ez bizony havi szinten 100 ezer Ft. Ehhez minimum 500 ezer Ft-nyi árut kell neki eladni és akkor még ott tart megkereste a havi járulékát, de kell pénz az áfára, villanyra, fűtésre meg az egyéb felhőtologatóknak. Persze lehet mondani, ha nem éri meg, akkor hagyja abba. Oké de akkor ezzel megint emberek helyzet nehezül meg. Nem azt mondom, hogy ne legyen minimálbér emelés, de ahol ennyire rezeg a léc, ott bizony engedményeket kellene adnia a kormánynak és nem Eu pénzekből olvasó pavilonokat, kiülőket, bicaj utakat csinálni. Családi adókedvezmény szép dolog, de ez akkor érne valamit ha mondjuk az áfa felső kulcsa 15% lenne és nem 27. Kell a családokat támogatni, de akik ledolgozták az életüket, tönkre mentek, megnyomorodtak köztük az én anyám is és nem azért mert drogozott, dohányzott, alkoholizált, hanem mert dolgoznia kellett gyerekként, tiniként, felnőttként. Ő neki a boltban, a szolgáltatások után 27%-nyi áfát kell kifizetni kivéve bizonyos élelmiszerek ahol 5% az áfa. Bizonyos betegségeire csak szakorvos által felírt javaslat alapján, a házi orvos is feltudott írni neki gyógyszert. Elég volt félévente javaslatért elmennie. Ez így nem volt jó, a szakorvos már javaslatot nem adhat, csak gyógyszert ír fel max. 3 hónapra. Gyakorlatilag dupla annyiszor kell egy évben megtennie az oda-vissza 100 km-t a szakorvoshoz a kemény 60.000 Ft nyugdíjából. Ilyenről meg ne is beszéljünk, hogy a szomszéd országban Ausztriában azonos, vagy éppen olcsóbb üzemanyag és élelmiszer árak mellett fényévekkel jobb minőségű utak vannak, magasabb fizetések, kis településeken évek óta működő Mercedes autókereskedés és egyéb más szolgáltatások amelyek nálunk max. nagyvárosban találhatóak. Ezekben problémákban nem csak Viktorunk felelősségét látom, hanem valamennyi politikusnak. Egy biztos nem jó a helyzet nálunk akár honnan is nézzük.
  Él bennem egy idealizált világ képe, amelyben az emberek egytől egyig szabadok és józanok. Nem köti őket semmiféle külső korlát, sem belső kényszeresség. Csupa olyan dolgot tesznek, amelyek hasznosak, vagy élvezetesek. Esetleg: hasznosak, mert élvezetesek. Jómagam is igyekszem így élni, hiszen ez…..
bda 2018.09.12 11:27:40
@G. Nagy László:
Nyilván ezt szajkózza a média meg a környezetvédők, de valóban jelentősen befolyásolja a diesel autó a klíma változást? Nekem egy kicsit olyan mint a zsír és az étolaj esete. Ne egyél zsírt mert egészségtelen inkább olajjal főzzél, aztán később inkább zsírt egyél mint étolajat. Akár a Föld lapos esetét is vehetnénk alapul, milyen sokáig ez volt a tézis, hogy lapos, aztán, hogy gömbölyű. Állítólag volt itt jégkorszak, ill. pontosan még mindig az van ha lehet hinni a leírásoknak, csak voltak melegek is, a Pangeából is csak lettek külön földrészek, diesel autó nélkül is. Az én szemem elé még nem tettek olyan modellt ami egyértelműen és a laikus számára érthetően le lenne vezetve, hogy a gázolaj füst ennyi és ilyen arányban felelős a klíma változásért. Bár nem értek hozzá, de úgy gondolom nem is lehet ezt mérni, ahhoz vissza kellene pörgetni az idő kerekét és mondjuk éveken keresztül félre tenni a diesel járgányokat mérést csinálni és összehasonlítani a két időszakot. Amíg ilyen lehetőség nincsen addig csak találgatunk és hagyatkozunk pár ember elméletére, ami később kiderül, hogy ja mégsem úgy volt egészen, ja meg igen káros volt, de amit kitaláltak helyette az még rosszabb lett. Említhetek más példát is szajkózzuk, hogy a hal milyen egészséges, elviekben az is lehetne, én már 30 éve megkérdőjelezem ennek az állításnak a voltát, az összes halastó gyakorlatilag szántóföldek mellett fekszik. Na már most onnan azét csak bejut valamennyi vegyszer, műtrágya a vízbe amiben a hal úszkál. Manapság meg bukkannak elő felvételek, hogy a tengerben is mennyi műanyagot találnak vagy éppen magában tengeri élőlényekben. Pedig szeretem halat. Zárszóként ha a környezetvédő valóban védeni akar valamit akkor felejtse el villanyt, költözzön barlangba, dárdával vadászon, gyűjtögessen bogyókat, csiholjon tüzet stb. Én meg járok diesel autóval 30 évessel mert imádom.
Sokan azt hiszik, hogy Orbán Viktor Magyarország teljhatalmú ura, de a rendszere bármikor összeomolhat...
bda 2018.09.07 19:09:30
@Ménár Atya:
Nem tudom, Te hol és melyik településen élsz. Én kis faluban élek, 20 km-re ingázok városba dolgozni, én a jól keresők közé tartozom vállalkozóként a havi fél millával. Nem kényszerből lakom vidéken, hanem mert szeretek, van a munkahelyem településén lakásom, de inkább kiadom. Én azt látom a környezetemben, hogy folyamatosan ütik a szeget a vidék koporsójába. Évtizedes 40-50 évre visszanyúló alapszolgáltatások tűnnek el, bezáró takarék, bezáró gyógyszertár formájában, bezáró vagy éppen a lét és a nem lét határán lévő kis boltokat szintén említhetem. Kormányzat jövő évre megszavazott adótörvényeiben is azt látom, hogy tovább ütik a vidék koporsójába szeget, a megszűnő évi 100 ezer Ft-ig adható készpénz cafeteria, megszűnő nyugdíj és egészségpénztári befizetések munkáltatói részről. A vidéki lakosságnak nem igazán Szép kártyára van szüksége, de említhetem még az albérlet támogatás megszüntetését is. Amúgy is rezeg a léc, hogy kis településeknek 10-15 éves távlatban van-e jövőjük. Nem idióta Eu-s pályázatokon kell magaslest, olvasó pavilont, bicikli utat meg a bánatos agarát építeni és nem is több csokot kell adni a vidéknek, házat megvenni most sem igazán tétel, hanem az alapvető szolgáltatásokat kell biztosítani, boltok fennmaradását elősegíteni például alacsonyabb járulék és adó terhekkel. Településeknek további forrást adni jövedelem termelő beruházások elindításához, akár méhészkedési lehetőségere, ill. a kárpótláson elnyert vagyonokat is érdemes lenne felülvizsgálni, hogy ki is gazdálkodik valójában és ki az aki több száz km-re csak a markát tartja a haszonért és egy kapa vágást nem csinál sem a földjén, sem az eredőjében, se sehol. Az ilyenektől mind el venném és az önkormányzatoknak adnám és hozzá technológiát, technikát és forrást az elinduláshoz. Könyvelőként van rálátásom a saját ügyfeleim révén, hogy bizonyos gazdasági szektorok például az építőipar rendkívül jól működnek, de ez csak egy szelete a tortának. TAO-s pénzek amit az impotens focinkra és Felcsútra költenek ezek helyett lennének sokkal égetőbb dolgok.
Kis túlzással húsz éve kezdtem a vendéglátást, akkoriban a szakmai ártalom még az ital volt. Olyan szinten kéz a kézben járt a pincérek és a szakácsok munkahelyi alkoholizálása, mint ahogy az átlagember a culágerekre gondol.  A vendéglátás sosem volt egy könnyű terep, légy akár placcon, akár…..
bda 2018.07.25 19:08:24
El@Dj.Maci:
Ki mondta, hogy a munkaidő reggel 8-16-ig tart és hétfőtől-péntekig? Mert bizony ezt nem írtam, ez csupán a te képzeleted szüleménye, biztos van olyan is amiről te beszélsz, ahogy szakácsból is aki mondjuk a Red Bull F1-es csapatára főz magyarként. Barátom reggel 7-kor már az iroda székben ülök esete hétig alaphangon, de vannak időszakok amikor ez éjfélig is eltart, vagy éppen le sem fekszik az ember, mert ilyenre is van példa. Ültél te már ennyit egy helyben, aranyeres seggel? Ugyanis a segg, gyomor gondok ezeknél az ülő munkáknál előbb-utóbb előjönnek, ahogy visszeres lábak is. Lehet tenni ellene mozgással, táplálkozással, de valamit-valamiért. A szakács is elmehetne egy faluba Pista bácsinak ebédet főzni a Balatoni vendéglő helyett, de ugye egész más a díjazása a kettőnek. Telt már el úgy napod, hogy az agyadat napi 12 órán maximálisan pörgetve tanácsot kellett adni és több tíz, vagy éppen száz millió sorsáról dönteni? Telt már úgy el napod, hogy belekezdtél valamibe, de 5 perc múlva csörög a telefon és utána totál más dologgal kell foglalkoznod, mert az sürgősebb, de újabb 10 perc elteltével, már ott ül veled szemben egy másik ügyfél akinél "tüzet kell oltani", de ezalatt kb. 8-10 nem fogadott hívásod volt, ahogy végig hívogatod a fel nem vett hívásokat, ott a másik ügyfél akinél már orvosi nyelven fogalmazva "műteni kell", délután pedig beesik a következő ügyfél akinél pedig "újraélesztésre" van szükség? Persze a "más dolog", a" tűzoltás", "műtét" pedig ott vár és határidőre kell teljesítened mindent, úgy hogy az 5 perc után megszakított munkádra elment volna majdnem egy teljes nap. Olyan mintha neki állnál rántottát készíteni, de a tojás felverés közben már szólnának, hogy most azonnal állj neki steaket is sütni, de közben a rántottát is fejezd be meg a steaket is süsd meg, de időben nem csúszhatsz meg egyikkel sem a másik miatt. Ültél már heteken keresztül légkondis irodában, vagy csak vágysz rá? Nos ennek az áldásos és áldatlan hatásait nem mindenki egyformán viseli el. Ma már nem légkondis irodában dolgozok, de volt olyan időszakom amikor igen. Ez utóbbi eredménye egész nyáron begyulladt mandulák, folyamatos napi szintű köhögés, krákogás, belázasodás, több gyógyszert szedtem nyaranta mint 5 év alatt a nem nyári időszakban, mindez csupán a légkonditól. A hőség miatt respect a szakácsoknak, de nézzük ők mennyit tanultak a szakmához és én mennyit. Kezdjük sorjában nálam középsuli 4 év érettségig + 1 év szakmai képzés, de amit itt eddig tanultam az kb. papír tologatásra jó. Ezután 2 év mérlegképes, ezután, 3 év fősuli, csak azért, hogy egy 2 éves adótanácsadói képzésen részt vehessek (ma már ehhez elég a szimpla mérlegképes is), utána még 1 év okleveles adószakértői képzés, na és utána még 1,5 év bér és tb ügyintézőit is végig csináltam. Számok nyelvén a középsuli után közel 10 évről beszélünk és ebből 8 év úgy ment, hogy meló mellett, na és persze a számviteli adózási munkák hajrája valahogy erősen igazodott a vizsgaidőpontokhoz. Ja és minden évben új dolgok jönnek, tehát folyamatos a tanulás. Ott a lehetőség csináld végig ezeket a képzéseket és beülhetsz egy klímás irodába napi 10-12 órás munkára. Bevállalod? Ja és ebben a szakmában ott van, hogy ma amit mondtam, csináltam az vajon 5 év múlva is megállja-e majd a helyét a hatóság előtt. Szerintem a szakács esetében hamarabb kiderül, hogy mit is rontott el vagy sem. Ettől függetlenül nem becsülöm le a szakmát, de mint stressz faktort nem igazán tudom hova tenni egy 5 évig tartó rettegéshez képest, amíg elévül az adóügy, de lehet én látom rosszul. Az én esetemben milliókban mérhető következménye lehet csupán egy rossz döntésnek. A szakács elbaltáz egy ebédet még ha az esetleg 100 fős adag is oké rá mehet arra is egy fél havi fizetése akár, de nekem akár évek munkája veszhet semmibe. Na cserélnél velem?
F1Vitriol Formula Hamilton 2018.07.22 22:55:04
Lewis Hamilton a tizennegyedik helyről rajtolva a szabályok felrúgásával nyerte meg Sebastian Vettel rémálmát hozó Német Nagydíjat, és azért nem vizsgálták a futam alatt, mert nem is akarták. Kezd irreális méreteket ölteni, hogy neki mindent elnéznek? Odalett a futamgyőzelem és a bajnokság vezetése…..
A Guns a kedvenc zenekarom. A Tilos Rádión régen volt egy rockműsor hétvégente, amit vallásos áhítattal hallgattam, és alig vártam, hogy a telefonon kért számaimat végre lejátsszák, hogy felvehessem kazettára. Ebben a műsorban hallottam meg először a Paradise Cityt. Azonnal berántott. Utána…..
Ady Endrét hazánk egyik legnagyobb költőjeként tartjuk számon mind a mai napig, pedig már több mint 140 éve született. Persze nem ő az egyetlen, aki viszonylag (vagy épp nagyon) fiatalon kibontakoztathatta tehetségét, de Ady 41 életéve önmagában is kellőképp kalandos volt – és többek közt ez okozta…..
bda 2018.07.11 07:50:58
@Magánvéleményem:
Pont én is erre gondoltam. Érdekes, hogy ilyen emberek életét és műveit kell kötelezően megismerni. 18 éve érettségiztem, később diplomáztam, ma a hatóságoknak fellebbezéseket írok elég jó sikerrel, de nem azért mert tudom Ady vagy József Attila műveit az elejétől a végéig, sőt ha kéne tőlük 5 vers címet mondani, már az se menne szerintem.
Papíron maradnak, a gyakorlatban elmennek. ..
bda 2018.06.27 07:55:40
@maxval balcán bircaman:
Szerintem rosszul látod, már Mária Terézia idején is, köztük az én őseim is ekkor érkeztek, akik, bányászati, mezőgazdasági, ipari és egyéb tudást hoztak magukkal.

Idézet a wikipédiából
"A magyarországi németek (népnyelv: svábok) megítélése a történelem folyamán változó volt, de általában mindig kedvezőbb volt, mint a többi nemzetiségé. Különösen szorgalmasnak, mértéktartónak, fegyelmezettnek, kötelességtudónak és kitartóbbnak vélték őket a magyarok saját maguknál egy 2007-es felmérés során. „Pozitív irányban” különböznek a magyaroktól, mintegy a polgári eszményt képezve: a racionális, tudatos, mértéktartó ember ideálját, akik kijelölik a társadalom számára követendő mintát".

Szóval ennyit a nagy magyarságról.

Érdekes mód, hogy van például egy Audi kis hazánkban, ennek is van egy csomó járulékos haszna, hozott egy munkamorált az országba, tudást, technológiát, képzések épülnek rá. Egy csomó ismerősöm aki Győrben tanult gépészmérnöknek az vagy gyakornokként, vagy ma is az Audinál dolgozik és nem minimálbérért. Említhetnénk a multik beszállító hálózatát amelyek között szép számmal vannak magyar vállalkozások is. Lehetőség mindenkinek ott van, hogy a nyugat hátán így, vagy úgy de egy jobb élete legyen.
bda 2018.06.27 13:06:20
@maxval balcán bircaman:
Tény anyai ágam nekem felvidéki magyarok, de az apai vonal az szinte tiszta sváb, apám például 4 éves koráig csak svábul tudott az óvodában tanult meg magyarul. Jó látni ilyen relikviákat. Ha egy-két ember tisztában lenne a történelmünkkel mint ahogy nincs, akkor nem irkálna hasonló bölcsességeket, hogy a nyugatnak semmit sem köszönhetünk, tény voltak azért hátrányai is dolognak, de összességében szerintem pozitív a hozadéka. Persze az örök kérdés, hogy nyugati befolyás nélkül jobb vagy rosszabb lenne-e a jelen helyzetünk. Ez olyan mintha a fociban azon elmélkednénk, hogy Puskás-e a jobb vagy Messi, más kor, más játékrendszerek stb.
Szóval tele van a tököm azzal, hogy felmegyek a netre, és mindenhol ezzel találom szembe magam. A fészbúkon, a gyakorikérdéseken, a különféle szenny- és egyéb oldalak kommentszekciójában, a jutyúbon meg még a jó Isten tudja, hogy hány egyéb helyen. Sírnak a pasasok, hogy: - minden nő szemét…..
bda 2018.06.23 18:33:07
Van az a pont amikor inkább feladja az ember. Pasiként 100 kg vagyok 180 centivel, van rajtam felesleg, nem vitás, de a barátnőim általában hasonló testsúllyal, vagy éppen többel is rendelkeztek mínusz 20 centi magassággal. Szóval egyáltalán nem a Ferrarik között, hanem a Trabantok között keresgéltem. Helyesírás? Diplomás vagyok, napi szinten gyakorlom baráti, hivatalos formában egyaránt. Fizetés? Havi fél milla + egy db lakás bérleti díj. Autó? Tény nem trendi modell. Öreg, de értéket képvisel, persze valaki csak 30 éves probléma halmazt lát benne, de én magam imádom szerelni is + autószerelő apám is van, szóval nekem olcsóbb szerelés mint fiatalt, vagy újat venni + ebből a youngtimerből tényleg lehet egy érték. Káros szenvedélyek? No pia, no cigi, no kávé, no tudatmódosítók. Tény a társasági élet nem az erősségem, nem tudok mit kezdeni a több órás eseményekkel, inkább zárkózott, visszahúzódó típus vagyok és elég szűk szavú is, nem tudok a semmiről beszélni és nem mondom el ugyanazt tízféleképpen, hanem csak egyféle módon, de azt röviden és tömören. Sosem voltam a társasági élet központja, akiből dőlnek a poénok, csendben háttérben maradva voltam mindig is. Mindezek előnyös és hátrányos tulajdonságaim ellenére a nők dobtak engem és nem én őket, volt aki diplomásként inkább egy dohányzó festőre cserélt le, volt aki 4 év után tett lapátra, de több olyan is volt aki több levélváltás követően mondta, hogy hagyjuk a fenébe a dolgot. Ezek után tényleg nem tudom, hogy mit gondoljak, tény vannak hibáim, de abban is biztos vagyok, tőlem nagyobb hibákkal rendelkező emberek mellett is van valaki. Viszont most már úgy vagyok hagyom a fenébe a társas kapcsolatokat, inkább vigasztalódok tárgyakkal, meg munkával.
Mennyiben hasonlít Orbán Viktor Magyarországa Adolf Hitler Németországához? Sokban. Ott vannak például ők, akiiktl félni kell, akiket gyűlölni kell: a zsidók / migráncsok. És vagyunk mi, fehér, keresztény európaiak, azaz: árják...
bda 2018.06.05 13:52:21
Szerintem nem értetted meg amit írtam. Bérbe adott ingatlanon végzett beruházásokról van szó, tehát az áramot a bérlő használja, a napelemes rendszer miatt a bérbeadó a szolgálató felé nem fizet semmit sem, ill. minimális alapdíjat, de a bérbeadó a bérlőtől ugyanúgy elkéri a pénzt magasabb bérleti díj formájában. Számok nyelvén tételezzük fel, hogy a bérlő fizetett 50.000 Ft bérleti díjat és 15000 Ft-ot az EON, MVM, Elmű stb. felé. A beruházás után a bérbeadó kapja az 50.000 Ft-ot és a 15.000 Ft-ot is, tehát van neki + havi 15.000 Ft-ja, ami 10 év után visszahozza a beruházás költségét és utána már tiszta teljes profitot hozhat. Persze előre nem lát senki sem, jöhetnek jogszabály változások egyéb tényezők, de ilyen alapon ki se mozduljon senki se és guggoljon otthon a sarokban, mert az a biztos. Mivel energiával nem lehet engedély nélkül kereskedni, de azt nem tiltja semmi sem, hogy te az ingatlanodat úgy ad bérbe, a bérleti díjban a rezsi költségek egy része is benne legyen. Pont ez ennek a rendszernek a lényege, hogy a bérlőtől bérleti díj formájában be tudod szedni az elfogyasztatott áramát, ami kb. 38 Ft/kw. Azért kb. mert az áramdíjnak van egy havi alapdíj tétele, de nagy átlagban kb. ennyire jön ki egy lakossági díj szabás, az általad említett rendszer használati és egyéb sallangokkal együtt. Amennyiben kifejezetten az áramot akarod értékesíteni, akkor hozzávetőleg 20 Ft körüli árat fizetnek 1 kw után, tehát jobban jársz ha van saját kiadható ingatlanod, amire lehet napelemet elhelyezni és az áramot neked fizetik ki bérlet formájában, míg a szolgáltató felé te mint bérbeadó nem, vagy egy minimális alapdíjat fizetsz.
Az utóbbi időben történt,eddig a Független Diákparlament, mostantól a Diákvagyok Mozgalom szervezésében való diáktüntetések tökéletesen mutatják, hogy a Magyar Oktatási rendszerrel nincsen minden rendben. Próbáltam rájönni a válaszra, miért tart ott az oktatás ma Magyarországon ahol?  Először is, a…..
bda 2018.05.30 12:57:46
18 éve érettségiztem, pár dologgal egyet is értek. A világ egyre inkább a robotizáció felé tart, itt élünk az okos telefonok, internet korában. Tényleg olyan fontos tudni, hogy a Mohácsi csata mikor volt? Gyakorlatilag 3 másodperc alatt előkereshető. Én még azt is hiányolom az oktatási rendszerből, hogy az ember valós képességeit, készségeit nem is igazán térképezi fel. Gyakorlatilag lehet valamiben tök tehetséges lenne a gyerek, de lehet sose derül ki. Egy haverom kétszer is bukott általánosban, aztán nagy nehezen elvégzett egy szakmunkásképzőt, de már általános sulisként 13-14 évesen simán szét és összerakott egy Simson blokkot, vagy bármilyen keleti segédmotort (Riga, Romet stb.), ez mellett a srác úgy tudott fára mászni, hogy egy majom jelenthetett volna neki. Miért nem ilyen irányú képzést, készség fejlesztést kapott ez a gyerek? Én valahol ezt is hibának látom. Valaki kitalált egy kaptafát és mindenkire egyformán ugyanazt erőltetik. Hiba, hogy ez így van, de azt is épp olyan problémának látom, hogy a tanár kezéből kivettek mindenféle nevelési eszközt + a szülők részéről is kialakult egy nagyfokú tanár utálat. Mi ha gyerekként valami rosszat csináltunk a suliban és lekevertek egy pofont, el se mertük mondani otthon, mert apánktól megkaptuk volna a másikat. Nem azt mondom, hogy olyan legyen mint amit apám mesélt, hogy az ő idejében az igazgató a saját unokaöccsének a fejét táblához verte mert éppen nem tudott valamit, vagy napi szintű dolog volt náluk, hogy a pajesznál húzva állította fel az illetőt.
Bizonyára Ön is, mélyen tisztelt Olvasó, áltélte már azt az elképzelhetetlen horrort, amit a magyar utakon tapasztalhatunk: balesetből származó roncshalmazok minden utcasarkon, letarolt óvodáscsoportok hullahegyei az út szélén… még jó, hogy szeretett gondnokuk, a nanny state Magyar Állam kiemelt…..
bda 2018.05.27 14:06:55
@abcdefghijklmm:
Haver nézzél ki Ausztriába és megérted miről beszélek, na meg kicsit tájékozódj azoktól az emberektől akik jó esetben ingáznak a két ország között, rosszabb esetben meg fogták a családot és húztak és húznak a búsba, na ennyit a demagógiáról. Ezek barátom kőkemény sajtóban leközölt tények.
bda 2018.05.27 17:38:38
@abcdefghijklmm:
Akkor meg te is láthatod valós dolgokról, valós problémáról írtam. Ezek szerint neked is olyan faszányosan működtek a dolgaid idehaza, hogy valahogy haldokló nyugatra léptél, persze csakis kalandvágyból. Ugye? Mert mégis tök szar dolog ugye azonos árszínvonal mellett dupla jövedelemből élni.
Kicsit eltérek a tőlem már megszokott mozgás-életmód-párkapcsolat témáktól és most egy számomra is új világba szeretnék egy rövid betekintést adni. Nem célom senkit meggyőzni, a benzines autók ellen kampányolni, vagy technikai információkat nyújtani, csupán egy-két tapasztalatot szeretnék…..
bda 2018.05.05 17:46:11
@midnightcoder2:
Csak mint érdekesség írom, Kettő nagyapám közül az egyik még mindig él, ma 82 éves, meglepően jó egészségben van, kaszálással ünnepelt reggel az öreg, de ne motorosra gondolj, hanem hagyományos klasszikus kézi kaszára. Bányász ember volt 30 éven át, ebből 15 évet diesel mozdonyt vezetett, szóval ha valaki szívott gázolaj füstöt, akkor ő igen. A másik nagyapám közelébe nem járt a bányának, de dohányos ember volt és ez miatt 30 éve halott. Csak egy példa az életből, nyilván vannak ennek ellenkező példái a dohányos, bányász oldalon is. Én nem vagyok azért abban annyira biztos, hogy a diesel járgány akkora ellenség, mint ahogy azt kikiáltották manapság és a villany autó meg annyira zöld lesz, elvileg lehet ha megújuló energiából származna az áram. Bizonyos országokban talán adott is lesz ehhez a feltétel.