Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rockyforever

0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Élénk figyelemmel kísérjük az MSZP megújulási kísérleteit, amit rendszerint kifejezetten szórakoztatóan adnak elő. Persze érdemes óvatosan rugdalni a döglött/sérült/alvó oroszlánt, mert hát ki tudja: még az is lehet hogy magához tér. Úgyhogy inkább kibicelünk,…..
Rockyforever 2010.04.23 12:24:15
  Ma délután az MSZP sokáig talán utolsó izgalmasnak ígérkező lakossági fórumán vettünk részt, Gyurcsány Ferenccel, Simon Gáborral és Arató Gergellyel együtt. Maga a pártrendezvény azon kívül, hogy a bejáratnál Narancsvidéket osztogattak, sajnos nem sok izgalmat…..
  Aki nem unja még Szanyi Tibort, az állítólagos bérszavazókat és a számolgatást, azt most ha nem is vokstúrára, de voksnéző túrára invitálom Budapest 19. egyéni választókerületébe, a főváros XIII. kerületének déli részébe. Nézzük meg, mit mutatnak a számok Szanyi…..
Rockyforever 2010.04.20 17:22:57
  Reblogolom és kiegészítem egy hozzászólásomat, mivel nagy érdeklődésre számot tartó kérdésről szólt, és láthatóan nem jutott el sokakhoz az az információ, mely talán részben megnyugtathatja a mostanság oly' zaklatott kedélyeket.   Az ország…..
  Új SZDSZ? Kommunisták? Hippik? Zsidók? Esetleg Fidesz-bérencek? Még a politikusok és a sajtó véleményvezérei sem tudják hová tenni az LMP-t. A Mandiner ezért a legilletékesebbekhez, a választópolgárokhoz fordult, hogy megtudja, ki hogyan gondolkodik a meglepetésre…..
    Szanyi Tibor nehezen küzd meg a vereség élményével. A szocialista politikus választási csalást emleget: „Nem véletlen, hogy pont a 13. kerületben - ahol mindig szocialista jelölt vezetett - jelent meg ennyi igazolással szavazó” - mondta el az MSZP-s politikus.…..
Mandiner blog Szoci hála 2010.04.15 12:01:00
  Közhely, hogy a döglött oroszlánt nem szép dolog rugdosni, viszont jól esik. Úgyhogy most mi is ezt csináljuk.   A kampánycsend beállta előtti órákban dobták be az alábbi szórólapot a belvárosi postaládákba. Érdemes elemezni egy kicsit, hogy jobban belelássunk a…..
  Eljött az az idő is, hogy Morvait pellengérre állítja a kuruc, sőt Gaudit is - ráadásul egy mandineres videónk miatt. Morvai azért esett ki a pixisből, mert azt merte nyilatkozni, hogy a Jobbiknak vannak zsidó tagjai is, Gaudinak pedig az a bűne, hogy azt merte mondani: nem…..
2005 decemberében elárasztották az Index címlapját a Gyurcsány Ferencről szóló cikkek, valaki értette a viccet, de volt olyan is, aki élesen hallotta, ahogy csoszogó bakancsban balra átot csinál az egész szerkesztőség. A Story most, a kampány finisében viccelt egy ekkorát, ilyen…..
Rockyforever 2010.04.09 15:12:50
  Ha a 2010-es országgyűlési kampány legemlékezetesebb arcát kéne megnevezni, akkor valószínűleg mindenkinek Király András, Müller Niki, esetleg Kubatov Gábor neve ugrana be. Pedig volt tegnap egy rögtönzött listázós tiltakozás a Fidesz kampányzárójának…..
  Már csak néhány nap van hátra a második fordulóig és bő egy hónap telt el tippjátékunk első köre óta. Most újra tippelésre kérjük kedves olvasóinkat, kíváncsiak vagyunk, ki szerint változott a helyzet március óta. Sikerült-e az áttörés Mesterházy Attilának?…..
  A Jobbik vezére mellett egy másik wannabe miniszterelnök is szeret minket. A Vona Gábor-autogram után Bokros Lajostól is sikerült aláírást szereznie a Mandiner-szerkesztőségnek az MDF mai kampányzáró rendezvényén. A közgazdászprofesszor ráadásul nagy kedvencünket, a…..
Rockyforever 2010.04.09 12:20:36
Mandiner blog Nem puhul 2010.04.08 22:00:00
  Csütörtök volt a kampányzárók napja, nekünk a Jobbikéra sikerült eljutnunk, ami meglehetősen laposra sikeredett. A hardkór aktivisták otthon plakátoltak vagy röpcéduláztak, így az eseményen viszonylag kevesen vettek részt. Vona Gábor sem mondott semmi olyan ütőset, amit…..
Rockyforever 2010.04.09 12:13:19
  Mit vesztettem nyolc év alatt? Leltárt készítek. A kórházakkal kezdem, mert majd' minden budapesti kórházbezárás érintett, így vagy úgy. A szocialista reformdüh jelképes intézményeket rombolt le. Nehezen gyógyítható sebeket hagy maga után a koalíció, és nemcsak az…..
  Itt a vége, fuss el véle! Semmi TV vita, semmi MSZP nagygyüli az Andrássyn, semmi 14. havi nyugdíj. Sehol kétmillió ember a Kossuth téren, sehol Kovács Pisti, sehol egy szerver-ügy. De még egy jó médiahack sem volt. Sehol a nemzetközi média. Néhány gerillavideó, meg egy…..
Rockyforever 2010.04.09 11:56:23
A nyomtatott sajtó állítólag már halálra van ítélve, a nyilvános kivégzést Ipaddel, esetleg egy Kindle segítségével hajtják majd végre a nem is olyan távoli jövőben. És tulajdonképpen a friss papír addiktív illatán kívül mást én sem nagyon tudok felhozni a napilapok, és az olcsó hetilapok…..
  Amikor az új alkoholos-dohányos MDF-plakátok híre megérkezett a szerkesztőségbe, egyből a Jobbik 2004-es, EU-ellenes EP-plakátja ugrott be (akkor még úgy gondolták, egy EU-ellenes párt ne akarjon bejutni az Európai Parlamentbe). Úgy látszik, nem csak nekünk, Barnabás a…..
  A Barikád honlapján jelent meg egy képregény arról, hogy Orbán Viktor kiáll-e vitázni Vona Gáborral. A cigány- és zsidó-vonalon a keményebb kontetot toló kuruc.info esetén a Jobbik vezetői következetesen tagadják, hogy bármi közük lenne a kiadványhoz, de úgy…..
  Folytatódik a titkosszolgálati eszközökkel folyó, nagykoalíciós atombombázás a Jobbik ellen. Az egypárti ármány most a Jobbik hetilapjának főszerkesztőjét, Pörzse Sándort érte utol. A Képviselő Funkyn megjelent, titkosszolgálati felvételek tanúsága szerint…..
  Alfőmérnök hívta fel figyelmünket Morvai Krisztina erősen pikáns szereplésére, még a nemzeti radikális ébredése előtti időkből. 2000-ben Morvai a Közép-Európai Egyetem (CEU) színeiben adott elő a Közgáz Társadalomelméleti Kollégiumában (TEK), a…..
Mandiner blog Ki a király? 2010.03.19 13:01:00
 Igen, igen. Mandineres kommunánk már korán reggel ünneplőbe öltöztette szívét. Minden szenvedélyes igazságbeszédek atyja ma végre visszatér az illegalitásból, kiáll és elmondja nekünk a frankót. Természetesen mi is készültünk...
  Gyurcsány Ferenc a szabadságról értekezik. Nincs ebben semmi meglepő. A volt miniszterelnök, most ródsó-szónok szeret mindenféléről szakérteni, megfejteni. Ez a heppje. Ő ugyanis nem csupán a Baloldal nagy reménysége, felemelője, Magyarország leváltott megváltója, hanem…..
     Ahogy már jeleztük, alaposan felkészültünk a délután 4-kor kezdődő Magyar Demokratikus Charta-összejövetelre, ahol rutinos felszívó emberek után maga Gyurcsány Ferenc fog gondoskodni a jó hangulatról. Hazaloptuk a munkahelyekről a laptopot, feltöltöttük…..
  Tóta W. megint marhaságokat ír.    „Király esete nemcsak a Jobbiknak kínos, hanem az egész kereszténykonzervatív erkölcscsősz irányzatnak, és annak nemcsak a Jobbikban vannak proponensei, hanem a Fideszben is, ifjúkonzervatívoktól a pártsajtó legaljáig. Ez a…..