Regisztráció Blogot indítok
Adatok
insect02

0 bejegyzést írt és 63 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Stefanek65 küldte nekünk ezt az inkább elkeseredett mint felháborodott hangú levelet, amelyben a Fidesz vezető oktatáspolitikusának elképzeléseiről fejti ki a véleményét. Nehéz vele nem egyetérteni:Tisztelt ellenőrző!Ezúton szeretnék beírni egy elégtelent a Fidesz…..
Romantikus mágikus realizmus, magyar fantasy beszélő állatokkal, poszt-posztapokaliptikus drogmámor, BMX-nindzsa és egy pár Desert Eagle-el Dante (nem Alighieri) nyomdokain: kóstoló a 18. Képregénybörzén megjelent magyar szerzői kiadások színe-javából.  12 óra Emtrexx…..
A nálunk A stúdió néven látható sorozat (a Viasat vetítette) új évadában szokatlan foglalkozású vendégszereplő érkezik majd Savanna Samson személyében: a hölgy ugyanis ismert és elismert pornószínésznő, a Wikipedia szerint 2000 óta legalább 81 filmben szerepelt, és 2004…..
Végre megtörtént, amiről hónapok óta megy a pletyka, frissítette gépkínálatát az Apple. Mindkét, az átlagembert érdeklő asztali kategóriában nagy vérengzést hajtott végre a cég, megújult az iMac és a mini, de hozzányúltak a MacBookhoz is. A monitoros gépből ezentúl 20…..
Érdekes egy szituáció ez, mert miközben még az egyetlen hazai forgalmazó, a T-Mobile sem tud elég iPhone-t szállítani, egyre több jel utal arra, hogy a másik két szolgáltató is megkezdi a mobil árusítását. Sokáig néma csönd volt, az utóbbi hetekben-hónapokban viszont több…..
Modorosblog Bonó beintett 2009.10.02 15:36:00
-Na édesapám, "itt az újabb pofon: a U2 lemondta a tárgyalás alatt lévő 2010-es budapesti koncertet, mert nincs arra alkalmas létesítmény az országban". És hova mennek inkább, na hova? Hát Isztambulba, kérem szépen. Törökország, Európa hajdani beteg…..
Volt szerencsém a legutóbbi hétvégét több éve Budapesten élő és dolgozó külföldi barátaimmal végigmodoroskodni. Nem kifejezetten asszimiláns hozzáállásukon felbuzdulva gondoltam, adok pár tippet a többieknek, akik még esetleg ide vágyakoznak. (Ide? A…..
Modorosblog A budai Hegylakó 2009.05.20 12:45:00
Már több posztban előjött az a számunkra alapvető nyelvhasználati probléma, miszerint a "pesti" nem egyenlő a "budapesti"-vel. Most anélkül, hogy ismét állást foglalnék (megtettem már elégszer), inkább ismerkedjünk meg a budaiak klasszikus, de kevésbé ismert…..
Vendéglátós A Belga 2009.07.29 12:26:00
Azt mondják, köszönőviszonyban sincs a belga konyhával. Azért állítólag a Mosselen-be kell menni. Kiszolgálás és hangulat tekintetében, no meg az állítólag több mint hetvenféle belga sör miatt a Bem rakparti Belga Söröző magasan kategória-első, szerintem. Persze a terasz is…..
Miskolczy Csaba múltkori, a Kreatív Online-on megjelent cikkében arra szólított fel, hogy a nagy globális szolgáltatások helyett a hazaiakat kellene támogatnia a magyar netezőknek, hirdetőknek, ügynökségeknek. Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi vezetője a publicisztikához…..
Izgalmas idők ezek, igazán izgalmas idők. Megmondom őszintén, szórakoztatnak az új iPodok, de sokkal inkább lázba jövök a frissített Macintoshoktól: hogy mennyibe kerülnek majd, milyen technológiai újdonságok bukkannak fel bennük, mennyiben felelnek majd meg az elvárásaimnak?Az…..
Az idén az aktívan, vagyis legalább hetente netezőknek már több mint a háromnegyede vásárolt legalább egyszer a világhálón. Az online vásárlási kedv folyamatosan emelkedik, tavaly ugyanez a mutató még nem érte el a 63 százalékot.Forrás: Világgazdaság Online"A gyakori…..
Még májusban volt szó arról, hogy talán el fog készülni a Call of Duty: The Movie, ami az Activision first person shooter második világháborús játéksorozatán alapulna. Azóta nem sok történt, azonban nemrég az Activision levédette a Call of Duty védjegyet, így rajtuk kívül…..
A kis csalás is csalás, főleg, ha naponta sokszor és sok fogyasztóval fizettetnek jogtalanul. Gabriella a Vörösmarty és az Aradi utca sarkán borult ki azon, hogy bár az órára az van írva, hogy a minimális bedobható össze 55 forint, a készülék a valóságban legalább 150 forintot…..
Lángoló Gitárok Az isteni szikra 2009.10.05 10:01:00
VL45 – Inside The Dice (Edge) Jó lenne ott tartani, hogy Magyarország is így termeli ki a színvonalas zenekarokat, hogy rögtön az elején lehet csodálkozni, hogy jé, megint valami érdekes. Mert mindig van valami hiba, vagy a hangzás, vagy egy rossz zenész (de főleg énekes),…..
comment:com Hírek pörkölt mellé 2009.10.05 11:37:00
Vasárnapi hír, hogy Bárdos András és Máté Kriszta helyére (akik ugye távoztak a Tényekből) Azurák Csaba és Várkonyi Andrea kerül. Ezzel egyrészt megbomlik a Várkonyi-Pachmann páros, másrészt Azurák helyére valakit keresni kell a Mokkába és a Naplóba. Kíváncsiak leszünk,…..
comment:com A nap képe 2009.10.05 12:30:00
Legs, legs, legs. Julianna Margulies 43 éves, az övé a távolabbi pár...
Ha valaki kereskedelmi csatornához áll dolgozni, akkor a véleményét adja le a ruhatárban, vagy a csatorna sajtósánál. A hétvége legjobb mondatát a Borsonline-ben olvastuk, persze nem tudni, hogy tényleg Pachmann ilyen huncut, kikacsintós mókamester, vagy csak a Bors…..
Rég röhögtem ekkorát, mint amikor átfutottam ezeket a képeket, szerintem zseniális! Mondjuk azt nem tudom, miért mindig a fickó a NO, de lennének tippjeim.          ..
insect02 2009.10.05 16:47:21
@wiv: és sikerült kinyomnia a 80 kilót a gyereknek? kemény...
Az Apple jogi lépéseket helyezett kilátásba a Woolworths ellen, mert szerintük a kereskedelmi hálózat új logója túlságosan hasonlít a harapott almára.Az érvelés szerint ha a Woolworths a forgalmazott elektronikai termékekre, telefonokra felragasztja a logóját, az megtévesztésre…..
"Három budapesti kerületben tervez mobilház-lakóparkot létrehozni a Magyarmobilház.hu Kft., amely hirdetéseiben a panellakások helyett ajánlja ezt a megoldást." - írj a Napi Gazdaságra hivatkozva az mfor.hu. Lendüljünk túl azon az apróságon, hogy az Opten cégtárában nem szerepel…..
A Ma Reggel még csak pár napja indult, és már most olyan szinten unalmas, mintha húsz éve belefáradt, nikotintól meg koffeintől besárgult arcú műsorvezetők nyomnák nap mint nap. Ezért kell példát venni a Klubrádióról, ami időről időre azzal dobja fel a műsorait, hogy…..
Egyik olvasónk szerint botrányos, ahogy a Magyar Posta megkárosítja ügyfeleit. A posta maga is pénzügyi szolgáltató ennek ellenére külön díjat számít fel a bankkártyás fizetések esetén.„A postán nem lehet ingyen a bankkártyával fizetni, ez annyit jelent, hogy amennyiben…..