Regisztráció Blogot indítok
Adatok
reccs

0 bejegyzést írt és 1607 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem volt váratlan! :) Nem lepődtem meg azon a híren, amelyiket egy márciusi Liberóban olvastam, majd ellenőriztem még néhány forrásból: Bariban egy múzeumi kiállítótér takarítónője úgy gondolta összeszedi a szemetet. És hogy, hogy nem… a szemétben landolt néhány…..
Első sorozatkritikánk után (mely Saccperkb tollából született és a nagy jelentőségű Twin Peakst dolgozta fel) ismét szentelünk egy cikket egy szériának. Ezúttal a kortárs közegben evezünk, és szintén egy hatalmas rajongótábort maga köré csoportosító, ám még jelenleg is…..
reccs 2014.03.10 16:58:36
@Aha, persze: pl. úgy, hogy nem tart sehová. A szerző maga mondta el egy interjúban, hogy fogalma sincs, mi lesz a vége. Csak összevissza keveri a szálakat, néha ötletszerűen kinyír pár főszereplőt. Jó, azt nem mondják, hogty Ned Stark azért halt meg a sorozatban, mert elindult az X-faktorban, de nincs is több értelme.
A CÖF finanszírozásában egész oldalas politikai hirdetések jelentek meg a napi lapokban. A jobboldali vállalkozók, sportolók, színészek, politológusok által aláírt hirdetést Mesterházy Attilának, a „tisztességes baloldal” képviselőjének címezték, hogy felszólítsák –…..
Karácsonyi hangulatunk van, de a tévé világának is, úgy kell összevadászni a híreket. SPOILERES infók a Homeland harmadik évadzárójáról (2,9 millió nézővel sorozatcsúcsot döntött) és a forgatókönyvek írásáról itt, szintén SPOILERS kritika arról, miért volt szar az…..
Amikor az első évaddal bemutatkozott a Homeland, kicsit óvatos voltam, legalábbis az első pár epizód erejéig, mert nem tudtam elképzelni Claire Danes-t CIA-ügynöknek, Danien Lewist meg amerikai tengerészgyalogosnak. Mandy Patinkint viszont simán bevettem CIA-főnöknek, mert a pali…..
reccs 2013.12.16 13:40:00
@dm996: szerintem meg megszexualhatnad a spoileredet
reccs 2013.12.16 13:51:13
@dm996: Problem az, hogy a feliratod csak annál működik, aki betűzve olvas, 3. osztály felett ált. az ember szeme automatikusan továbbszalad.
Az X-faktor idei utolsó előtti adásának egy nagy kérdése volt: bejön-e a konteóhívők hetek óta a netre üvöltött rémképe, és a By The Way berugdosódik-e a dötőbe, miután egyszer már hazazavarták őket, és csak Bozsek Márk visszalépése (ezt is idézőjelbe kéne tenni?)…..
És Jézus is. A Slate-ben nemrég arról írt cikket egy fekete szerző, mennyire furcsa volt úgy felnőni, hogy az iskolában fehér volt a Mikulás, otthon pedig fekete. Az apja persze próbálta neki megmagyarázni, hogy a Mikulás bőre mindig pont olyan színű, mint azoké a gyerekeké,…..
reccs 2013.12.13 16:05:05
@Rwindx:

Igen, Szent Miklós a mai Törökországban született, bár akkor inkább Bizánc volt az.
reccs 2013.12.13 19:23:10
@anton.chigurh: a lappföldi az nem mikulás, hanem a régi északi télapó. Az egy masik, nagyon régi hagyomány, csak a kettő összekapcsolódott. Vagy összekapcsolták
Itt a Time of the Doctor előzetese, amit december 25-én ad le a BBC. Én most annyira nem vagyok lenyűgözve, pedig valószínűleg egy csomó szempontból fontosabb lesz ez a rész, mint az évfordulós különkiadás. ..
Pár napja írtuk meg, hogy Hajdú Péter Frizbijének akkorát zuhant a nézettsége, hogy nemcsak a közvetlen konkurenciának számító RTL Klub Házon kívül című politikai-közéleti magazinja, de még a gagyihorrorban és B-kategóriás akcióban utazó a Film+ is elverte. (A Nielsen…..
A kilencedik adással egyelőre elköszönő Vudersőn és Zuperszexi szerkesztői úgy lehettek a tegnap este adásba kerülő átmenetileg utolsó kiadással, mint egyszeri turista a las vegasi kaszinóban eljátszott kajapénzzel, most már dobjuk utána az utolsó húszdollárost is, nem…..
reccs 2013.12.09 13:54:25
@Fedor: Hitelesség, ami sose volt.

Ha valakit érdekel, érdemes egyfolytában sok Puzsért hallgatni, akkor gyorsan kiderül, hogy teljesen összefüggéstelen őrjöngés az egész, az egyik szövegével tagadja a masikat, igazi koncepció nincs mögötte, de nagyon hatásosan adja elő.
A vasárnapi Döntés ilyen volt: Négyen maradtak az utolsó Döntésre az X-Faktorban, és ha agyonvernek egy Voice-Bibliával, akkor sem tudnám megmondani, ki érdemelné meg a jövő heti finálét, amiben viszont egy csaj már tuti lesz, ugye. Mindez persze lényegtelen, mármint az, hogy én…..
reccs 2013.12.08 21:17:19
@Tsukiko: A BTW lehet, hogy szimpatikus, helyes fiúkból áll, de ha csak hallgatod, mint én sokszor, akkor csak azt hallod, hogy iszonyúan hamisak.
A Sorozatwiki szerint a közmédia már megrendelte Usztics Mátyás fiatal rendőrökről szóló, Végzős kezdők című sorozatát, aminek első két része már eddig is 60 millió forint közpénzbe fájt. Az oldalnak Fonyódi Tibor forgatókönyvíró (Tűzvonalban, Géniusz, az alkimista)…..
reccs 2013.12.05 20:00:26
@bioLarzen: Sztem a Géniusznak az volt a legnagyobb baja, hogy 3 részes volt, a sztori meg, ha a Tűzvonalban stílusában csinálják meg, 10-12 óra biztos lett volna. Pedig az se volt lassú.
From: v.attila@mtva.hu To: h.arpad@kormany.hu Subject: felavattuk bazdmeg! Kedves Árpád! Mint láthattad A Tévében, az előzetes egyeztetéseknek megfelelően levezényeltük a Félmilliomodik akciót. Remélem minden stimmelt kívülről, és a Vezér is kielégítőnek találta a népnemzeti…..
reccs 2013.12.05 14:01:19
@bastian: Csak azt nem veszed figyelembe, hogy az emelkedettséghez hitelesség is kell. Azaz ezt elfogaodom Böjte Csabától, a körülötte állóktól viszont szimpla hazugságnak tartom, hogy ezt akarják generálni az emberekben.
És akkor finom voltam.
reccs 2013.12.05 14:07:31
@neeskens: Szerintem ez nem őt bántja, hanem azokat, akik ki akarják használni, de nem kell ebben egyet értenünk.
Rettentő kínos lehetett népnemzeti keresztyén köztévésnek lenni tegnapelőtt reggel kilenc előtt nem sokkal, ugyanis egy háromperces szegmensben a Coming Out című filmet kellett promózni a csatorna Ma Reggel című műsorában. Kellett, hiszen a producere az a Kálomista Gábor, akinek a…..
reccs 2013.11.29 15:17:29
Nálunk simán lebuzizhat valaki élő adásban bárkit, ahogyan Sebestyén Balázs tette azt nemrégiben egy egyetemistával, Teczár Szilárddal, aki arról híres, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult azért, mert vannak olyan szórakozóhelyek, ahol a lányokat ingyen engedik be a…..
MaNDA Doctor Who már 50 éve 2013.11.23 11:32:58
Pontosan 50 évvel ezelőtt, 1963. november 23-án kezdte sugározni a BBC saját gyártású sorozatát, a Doctor Who-t, melyet Magyarországon leginkább a „Ki vagy, doki?” címen ismerünk. Valószínűleg senki nem gondolta akkor, hogy az eredetileg gyerekeknek szóló ismeretterjesztő…..
Felvételről megismétli a Kossuth Rádió és a Duna tévé a labdarúgó Aranycsapatnak az angol válogatott felett 1953-ban aratott 6-3-as győzelmének közvetítését hétfőn, az "évszázad mérkőzésének" 60. évfordulóján. Az Aranycsapat 1953. november 25-én győzte le a hazai…..
A Fringe után hagyott űrt (igen, kurvára hiányzik, még a szánalmas záróévaddal együtt is) a Fox idén egy olyan sorozattal igyekszik betömni, amit a Fringe-t jegyző J.H. Wyman készít és JJ Abrams az egyik executive producere. És vannak benne az Asimov-féle robotikai…..
E poszt élesítésével egy időben mutatják be a Design Terminálban a Graphifesten, milyen is lesz a BKK új metró-(M), HÉV- (H) és dunaihajó- (D) logója. Pontosabban, hogy melyik pályamű nyert. Mivel én is ott ültem a zsűriben, kedves Urbanista-olvasók elsőként ismerhetitek meg a…..
reccs 2013.11.19 19:56:30
Úgy tudjuk, a Viasat igyekszik ráfeküdni a tavaszra, mi meg ennek örülünk, mert minél több saját gyártású műsor van, annál jobb a magyar televíziózás, és igen, még a Vundersőn és Szuperszexi, valamit a Frizbi Hajdú Péterrel is hozzátesz valamit az egyetemes magyar tévés…..
Rövid hír, de velős: Robert Kirkman, a The Walking Dead készítője és az alapjául szolgáló képregény írója a TVLine-nak adott interjúban pár dolgot elárult a jelenleg fejlesztés/előkészítés alatt levő zombis testvérsorozatról. Ezek szerint nem Georgiában fog játszódni,…..
reccs 2013.11.18 20:34:41
Nem szeretem a rezsicsökkentést. Egyáltalán nem politikai, hanem egyszerűen környezettudatos megfontolásból. Az energiaárak csökkentése - tekintet nélkül a méltányosságra - nem éppen a takarékosságra ösztönöz, energiát pazarolni meg csúnya dolog. Ehhez képest a BKK…..
reccs 2013.11.14 23:41:29
@mbemba: mármint úgy érted, nagyobb álami támogatást kapnak, vagy hitelt vesznek fel, amit majd egyszer az állam kifizet :)
A seggnyalásnak is vannak fokozatai, s köztévé eddig sem ment a szomszédba, ha szervilitásról volt szó: kötelességtudóan felvették a pózt, és csillogó szemmel nyalogatták körbe a gazda legnemesebb szervét, ha kellett, retusáltak, ha úgy kívánta a főnökség, plagizáló…..
reccs 2013.11.14 22:23:11
@Libatolvaj takarodj: Majd ezen a közpénzen megzsírosodás, megtollasodás után írogatta az index.hu-ra a vezető írásokat, címoldalas szösszeneteit.

Hazudsz, kicsi bűnrészes. Az azt megelőző kb. 10 évben is megírta as véleményét, nem csak amikor pénzt kapott. Persze, ki mint él, úgy ítél, kicsi bűnrészes.
A vasárnapi Döntésről pont ugyanazt lehet elmondani, mint az előző négyről: bejött Lilu (ezúttal balerinaszoknyában, hogy az öt hete tartó, "valaki úgyis combot villant" trend nehogy megszakadjon), megmutatták a szombati döntő kulisszák mögötti pillanati közül a…..
reccs 2013.11.10 21:06:57
@Huncutkukac:

Nem m;diakompatibilis, nincs hangja, aha.

Huncutkukac 2013.10.26 00:20:09
Én biza hülye vagyok, és ha a fejetek tetejére álltok is, akkor is a Jobbikra szavazok.
És szemét rasszista, náci vagyok. És akkor mi van?