Regisztráció Blogot indítok
Adatok
4.0v6

0 bejegyzést írt és 85 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy dolog, hogy Stohl András az előadás után kicsit mélyebben néz a tintásüvegbe, mint  kellene. Ne vitassuk el a jogát, hogy koccintson egyet, kettőt...na jó, tízet, egye fene. Bár a KRESZ mindenképpen tiltja, azért egy sör után még tán azon a hülyeségen is túltennénk…..
*Azaz gyorsbombázó. A terminus technicus nem takar mást, mint egy olyan – jellemzően könnyű, maximum közepes – bombázógépet, amely elég gyors ahhoz, hogy a vadászgépek ne tudják utolérni. A múlt század harmincas éveiben tette magáévá a koncepciót sok, zömében…..
4.0v6 2010.04.13 13:13:51
Belsőség Pörgős jampi 2010.03.22 06:42:34
  Végre vezethettem egyik kedvenc amerikai izomautómat, az 1968-as Impalát. Kicsit japánosan ment, de így is megérte. Vélemények az azonos című írásunkról...
4.0v6 2010.03.22 23:06:05
@Tom:

Az már csak múltidő sajnos.
A Csikós meg a Winkler együttes erővel szopatnak. Szerintük a járműparkom frissítése, hát nem akarnak megbántani, de kissé döcögősre sikeredett. Az elmúlt félévben teljesen meggyőződtek róla, hogy ilyen tesze-tosza kis bög vagyok (Nem igaz! Lelkesen támogattuk a…..
A világ legjobb ajánlatát vázolom az olvasónak: másfél millió forintnyi euróért itt-ott javítandó, negyvennyolc éves Mercedes, Domsjőből. Zsííííír, igaz?..
A Tehénnel nincs semmi. Na jó, a rohadt Toyotája csak elromlott egyszer: tolatáskor hátrafelé néztem, ne akadjak össze valakivel, közben az autó orra beleakadt egy betonoszlopba.Hogy valami tudományos publikációt mégis fel tudjak mutatni az autómmal kapcsolatban, elkezdtem keményen…..
Úgy volt, hogy a Cougar a téli pihenő alatt kap egy kisebb felújítást, de Zsolti műhelyépítése kicsit megcsúszott. Szépen halad, de még nincs kész – nem tehetek neki szemrehányást, hiszen Magyarországon azok az építkezések is csúsznak, amikre közpénz-milliárdok vannak,…..
Belsőség Üssek, vagy fussak? 2010.01.15 07:29:00
  Na, gyere csak ki! Szelíd emberek sanszot szereznek forró helyzetek kezelésére. A Suzuki, mint vagyontárgy és fegyver. Bónusz: verik Angélát, de tetszik neki. Vélemények azonos című írásunkról...
4.0v6 2010.01.16 22:31:21
@romesz: Na ebből látszik, hogy mennyire laikus vagy, hogy finoman fejezzem ki magam.
4.0v6 2010.01.16 22:34:42
@romesz: Arányoságról jogos védelmi helyzetben hallotál már?

Ha hivatalosan van a vas akkor kellett volna.
4.0v6 2010.01.17 09:40:21
@romesz: Egyszerű a helyzet mindenhol.

Ha nincs nála semmi, akkor nem lőheted le sehol a világon.

Egyébként az alaptéma egyik része különösen nem tetszik, ami az elrabolják az autómat kérdéskört illeti.

Nagyon minimális azon ügyek száma amikor kocsit rabolnak, mert a rablás törvényi tényállása esetén a büntetési tétel minimum dupla, mint a lopás esetében, az elkövető ezt pontosan tudja ezért nem is igen van ilyen.

Angéla méltatását különösen hiányomol, a szerző az összelopkodott Krav-Maga stílust túlmisztifikálja, jól ragadta meg az erőszakkal kapcsolatos szálat amihez mindenki nagyon ért jó magyar szokás szerint, mindenki kiadja a feszülstéget látszólag. Nagyon vicces ahogy sokan írják, hogy ők mit tennének, elárulom, ilyen helyzetben összehugyoznák magukat és lebénulnának.

Szánalmas. Nem is írok erről többte.
Belsőség A legtaxibb érzés 2010.01.08 09:55:00
A rendes forgalmival, valamint a hivatalosan lefordíttatott Euro 3-as átalakítási engedéllyel Tamás berobogott a Mozaikba, hogy elkezdje görgetni a behozatal úthengerét. Nézik a szakértők a papírokat – hát ezen sehol nem szerepel, hogy Euro 3-as. Dehogynem, ott áll rajta, hogy…..
4.0v6 2010.01.08 22:47:31
@Dennis01:

Nem olvastad elég figyelmesen.

"majd elkezdett keringeni velünk a városban"

Dupla utat tettünk meg, és azt kellet kifizetni, mint a pályaudveri hiénák nálunk akik a keletiből a nyugatiba 6000-ért viszik át a pestet sosem látott mókust.

Kiszállni csak akkor lehet, ha kifizeted amit ő mondott, akármennyire is át vagy verve. Angoloknál máshol nem talákoztam ilyen átveréssel.
  Na jó, nem mindenki, de én például igen. Egyébként nem vettem volna egy erősen durva válságévben egy olyan autót, amire praktikus szemszögből nézve az égvilágon semmi szükségem nincs. Mercedes–Benz 280 SLC, 1975. Noooormális? Vélemények azonos című…..
  Autókat írunk meg, amikről már senki nem akar, mert csak útban vannak. Fókuszban egy megfáradt Samara. Vigyázat, nem teszt! Vélemények azonos című írásunkról...
4.0v6 2009.12.04 23:00:16
@Csikós Zsolt:

Jelentős valóságtartalommal.
Részletekre odafigyelsz és kiadható.

Várjuk nagyon.
4.0v6 2009.12.04 23:04:17
@Csikós Zsolt:

Az nekem totál kiesik, nem úgy mint a havanna amit naponta járok.

Emelem a kalapom minden esetre. Talán a kommenteknél raálisabb visszajelzés nem is nagyon van, mert könyörtelenűl osztják az írót. Aki nem tetszik, azt ütik vágják, ami meg ilyeneket ír azt mindenki elismeri.
4.0v6 2009.12.04 23:11:55
@ Ubul1: Sosem hinnéd, de a polákok 3.3 Millió 126-al boldogították a jobb sorsra érdemes népeket.

Azért ez döbbenetes szám.

Összehasonlításképpen : 92.októbere óta a Magyar Suzuki Esztergomban gyártott összesen kb 1.5 Millió kocsit összesen.
Ritkán szoktam könyvekről írni. Egyszer például akkor, amikor megvettem a Déván-féle Autótípusokat, aztán később ugyanerről a fajta könyvről megint írtam, amikor egy másik felbukkant belőle a vaterán. Akkor 66 ezerre tolták fel az árát, de ezzel sem lett meg a minimálár.…..
4.0v6 2009.11.29 10:01:26
@Csikós Zsolt:

Szabadjon megjegyeznem, hogy a nyomtatott könyvet egészen más körülmények között olvassa az ember, nem felcserélhetőek.
Közülünk sokak készek lennének új szertartásként bevezetni szürkülö hétköznapjaink fevidítása érdekében könyve(id) olvasását.
220 ezer forintot kaptam a 93-as, gazdasági totálkárossá vált Marutimért. Nekem nem tűnt soknak, de Csikós Zsolt azt kiabálta, hogy autónepper vagyok, mert az ütközés előtt max 60-at adott volna érte. Ehhez nem értek, de az biztos, hogy nekem sokat ért. Azt mondják, a vidéki…..
4.0v6 2009.11.27 20:26:52
  Már a második biciklimet lopták el a házból. Nagyon ideges lettem, úgyhogy egy kis magánnyomozásba kezdtem. Meg is szívta az orgazda, akinél vagy 180 bringát találtak meg a rendőrök – remélem, sokan felismerik közülük a sajátjukat. Vélemények azonos című…..
Belsőség 300 paci fillérekért 2009.11.10 08:27:28
  Régi a vas, de távolról sem ócska. Egy gonosz kis turbófeltöltőnek hála, az egyszeri Civic motorja körülbelül 300 lóerős, van is meglepetés, mikor zöldre vált a lámpa. Vélemények az azonos című írásunkról...
4.0v6 2009.11.10 22:19:03
@zippofcy6:

Láttad már Sanyika kupéját menni is ?
Egy csupasz váz, üvegszálas műgyantából, marha jól néz ki, állatira megy. Talán lehet 600-650 kiló. Á annyi nincs.

Gyorsulásra épült arra profi, hangsúlyozottan a maga kategóriájában.

Kb egy időket megy a Caprice-vel ami ugye 2 tonna, meg a Viper-el az is van 1.5 tuti. Nem lehet véletlen, hogy sokan utóbbiakért vannak jobban oda.
4.0v6 2009.11.10 22:51:57
@zippofcy6:

Ott van pl.F1Pisti audija, vagy 800 lovacska, csak sokat beteg szegény.

Megjegyzem a Caprice és a Viper is rendszámos utcai autó.
hirdetés A mosógép ránézésre legalább automata volt, de rég ehetett utoljára ruhát, gondolom, ezt használják a bristolosok is gumikéder-puhításra, mint minden jófajta restaurátor. Meg talán a szövetbelsőket is ebben tisztítják, de erre nem mernék megesküdni. A Fagor…..
Ajtók előtt, ajtó mögött Botó Ádám, a találkozó szervezője Mai történetünk úgy kezdődött, hogy Botó úr megvette élete első Audiját. Továbbmennék, ez az Audi egyben Botó úr első saját autója. Vagy jót, vagy semmit, nem igaz? Javasolnám, hogy Botó urat innentől kezdve…..
Olvasónk és egyben autóm megvásárlója totálkárosra törte a Subaru Forestert. Ennek a történetét meséli el, okulásképp mindazoknak, akik azt hiszeik, nekik mindent lehet. Kapnak a belső sávban szöttyögők is. Az ominózus napot megelőző három éjszaka igen rövid volt, a…..
4.0v6 2009.10.21 22:03:10
@fabot:

Miért Te szívesen néznéd, hogy jön szembe veled a belső sávban alacsonyan repkedve egy ilyen roncs torzó, azért mert akárki akármit csinált ?

Nem érdekel a magyarázat másokat ne veszélyeztessen, tényleg csak a vak szerencséjén múlott a következőnek, hogy nem belé csapódott ez az állat.
 Megint itt az ideje, hogy vegyek valami vackot kétszázért. Épp ki se hevertük a Subarus bukót - ott 800 ezerbe került az autó eladása - amit egyébként az új tulajdonos totálkárra tört azóta. Ő köszöni jól van. Így néz ki, tessék, ha ilyet akarnak csinálni, a sztrádán…..
  Új, amerikai autókat árultam a rendszerváltás utáni zűrös világban. Érdekes volt… Vélemények az azonos című írásunkról...
Belsőség Bőrös srácok 2009.10.12 16:31:09
Nem nehéz kitalálni, hogy ez a fotó nem ma készült. Bizony, 180 fokot fordult a világ, a múlt héten csütörtökön még így jött a brancs fele ebédelni a Házisárkányba. A háttérben Randy Csikós Mamola legfrissebb szerzeményén a Honda Super Cub-on, az előtérben a Safety First…..
  Én biztos visszatekerném 120 ezerre – mondta Winkler, amikor meglátta a 320-ast, 2,7 millióért. A nepperek is így gondolják, mert hihetetlenül tartós. Vélemények az azonos című írásunkról...