Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mond

0 bejegyzést írt és 52 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
      1999 augusztusában megjelent egy cikk a Los Angeles Times-ban egy Xin Yan nevű kínai varázslóról, aki képes arra, hogy tőle több ezer kilométerre levő tárgyak molekuláris struktúráját megváltoztassa és erdőtüzeket oltson el az akaratával. Azért ez nem semmi. Miért, a kedves Olvasó meg tudja…..
     Parragh László főrezsimszolga, iparkamarai elnök interjút adott az azonnali.hu-nak. Én most nem arról fogok írni, hogy milyen csinos fajvédelmi tézist rakott le az asztalra ez az izé, pedig az sem ártana. Az alapkutatásokról mondta el a kormányzati véleményt. Parragh: Nem véletlen, hogy az…..
         Follinus Anna költő írt egy verset a litera.hu-ra november elején. Az erőszak természetrajza volt a vers címe, és valamilyen egészen borzalmas szexuális zaklatást írt le:        " Két felnőtt állt egy nagykamasszal szemben,ki magáért sohasem lázadhatott.E túlerőtől talán visszaretten,ha…..
Mond 2017.11.29 12:29:49
@pont7: Amennyire tudom a legtöbb országban van egyfajta Romeó és Júlia szabály, azaz nem csak a beleegyezési korhatár számít hanem az is, hogy a korkülönbség ne legyen nagyobb mondjuk 4-5 évnél.
   Csányi Vilmos akadémikus.  "Az amerikai népesség zöme hihetetlenül egyszerű, primitív: az amerikaiak hetven százaléka nem hisz az evolúcióban. Izlandon talán öten nem hisznek benne. Az amerikai iskolarendszer igazságtalan, lokális irányítás alatt áll, nincs újraelosztás, a gazdag negyedeknek…..
Mond 2017.08.11 21:24:58
@harmadikszem: Áhh, most beugrott hogy olvastam tőle egy könyvet, amiben megemlíti a vízi majom elméletet, meg zárható orrcimpájú négereket. Persze csak igen röviden.
       A Középiskolai Matematikai Lapok (KÖMAL) költségvetéséből 15 millió forint hiányzik ebben az évben az elmaradt pályázati lehetőség miatt.        A KÖMAL 1893 óta rendez éves pontversenyt középiskolások számára, amelyen Kármán Tódor, Harsányi János, Erdős Pál, Fejér Lipót és Riesz Frigyes is…..
Mond 2017.06.18 18:25:24
@Érvsebész: Hasonlók az érzéseim bár internet bankolással így is csak 1-2 perc volt küldeni nekik egy kis zsetont.
        Az Amerikai Egyesült Államokban már aránylag kevesen lepődnek meg, ha valami teljesen bolond figura kerül a Fehér Ház közelébe, Gorka Sebestyén karrierje azonban még konzervatív körökben is kiverte a biztosítékot.       Gorka komplett őrültnek tűnik, aminek egyik lehetséges oka az, hogy…..
        Orbán Viktor úgy gondolta, hogy az elkövetkező hét év nagy nemzeti célja egy három hétig tartó sportverseny legyen. Több ezer milliárd forintról volt szó. Lehet, hogy csak kettőről, de inkább háromról, vagy négyről.        Orbán Viktor úgy gondolta, hogy egy ország erejét az olimpiai…..
Mond 2017.02.23 11:47:04
@Muad\\\'Dib: Az a probléma, hogy ilyen nincs, egy kis időbe beletelik még a világnak (nekünk szerencsére itt volt Schnitt Pál ami gondolom sokat sokat segített) de lassacskán kirajzolódik majd, hogy az olimpia legfontosabb eleme az eszméletlen korrupció, aztán akkor majd remélhetőleg megszűnik, legalábbis ebben a formában.
  “You know what uranium is, right? It’s this thing called nuclear weapons. And other things. Like lots of things are done with uranium. Including some bad things.” (Donald Trump sajtótájékoztatója, 2017. február 16.)  ..
Mond 2017.02.17 14:16:54
@ingyenebed: Én sosem hittem a háttérhatalomban, most reménykedem benne.
  Egy bezárkózó, provinciális kisvárosban nőttem fel, a kozmopolita Budapesten értem felnőtté és most a világ egyik legtoleránsabb, legnyitottabb országában élek migránsként. Nekem ne ugasson be senki, hogy menjek ki a körúton kívülre megismerni az úgynevezett „emberek” problémáit (mert én nyilván…..
Mond 2016.11.12 14:38:04
@snakekiller23: " elődeink nem azért végezték ki és üldözték el a királyokat, fasisztákat, kommunistákat, hogy most valami önjelölt elit lépjen a helyükbe."

Eredetileg máshogy akartam megfogalmazni, de végeredményben nem akarlak megbántani. Szerintem, sőt úgy többé kevésbé biztos vagyok benne, hogy még a történészek között is konszenzus van arról, hogy ezek a dolgok egyszerűen nem történtek meg. A népesség nagyon minimálisan akadályozta a nácikat, ha egyáltalán, az oroszokat sem űzte el senki, Magyarországnak nagyon kevés köze volt ahhoz, hogy az a rendszer összeomlott és igen komolyan meg kellett volna dolgozni azért, hogy itt maradjanak.
Mond 2016.11.12 23:50:42
@snakekiller23: Nem tudom, az előzményeket annyira nem olvastam, de ez a mondat szerintem fájóan rávilágít néhány problémára. Őszintén szólva én leszarom mások elképzelését a liberális elitről, el tudom képzelni, hogy ez Magyarországon valóban mindig csak egy egy-két kivételtől eltekintve teljesítmény nélküli embert jelentett, de fogalmam sincs, hogy mondjuk kit kéne belevonni ebbe a körbe, nem foglalkozom ilyesmivel. Talán egy kicsit úgy tűnik, hogy a "liberális elitbe" és az ő felelősségük kutatásába be lettek vonva mondjuk az állat és természetvédők, a homofóbia ellen küzdök, de legalábbis felszólalók, stb. aminek szerintem hazai tekintetben nincs értelme. Amerikában lehet, hogy el tudsz helyezkedni a Demokratákhoz kötődő helyen fizetésért, de ez itthon biztos, hogy nem így működik. Szóval szerintem ezért a "liberális elit felelőssége" olyan, hogy 1. Nézd meg Lánczit, Mária nénit, vagy mondjuk mostanában Bagdy Emőkét, ők a "konzervatív elit" érdekes, őket nevesíteni tudom, hogy miben volt és van mindmáig felelősségük:). Másrészt érdekes is lenne felróni mondjuk egy szociológusnak, hogy miért nem valami olyasmivel foglalatoskodik amivel úgy félmillió ember meg tudná keresni a külföldi béreikkel megegyező összeget, plusz annyit hogy fussa nyugdíjra, egészségügyi reformokra, stb. Mert ugye a valós probléma nem a migráns vagy a buzi meg a terrortámadás, hanem az hogy innen háború nélkül is elmennek a fiatalok, például én is jövő évben!:)
         Az MTI közleménye szerint az "egyes takarmányrépák hasznosításáról szóló 2016.évi DXXI. törvény" zárórendelkezéseiben szerepel egy paragrafus mely szerint a magyar tudomány hagyományait és tekintélyét megőrzendő az állam gondoskodik arról, hogy egy rangos nagybefektető irányíthassa a…..
Mond 2016.10.27 21:07:43
@jotunder: Őszintén szólva a blogod nélkül még be is szoptam volna az indexes cikket, de emlékeim szerint már elég sokszor írtál az ázsiai rendszerekről és többször felmerült, hogy az ottani vezetők gyakran igen komoly emberek tudományos téren.
           Magyarország Alaptörvénye záróklauzulája:          "Gyártó nyomda: Állami nyomda. Készült kilencezer példányban mélynyomással, ára ezerháromszáz forint".           Mint azt Pokol Béla alkotmánybíró úr igen elokváltan kifejtette az egyes megyei jogú városok elidegenítéséről szóló…..
          Hetvenöt éves korában Párizsban elhunyt Shefqet Xaxhani az albán sztálinista titkosszolgálat egykori szuperkémje.          Xaxhani Charleroi-ban született, eredeti neve Philippe Lahaut volt. Apja nagybátyja Julien Lahaut  a belga Kommunista Párt egykori elnöke volt, akit máig…..
Mond 2016.09.21 15:08:37
@christvhu: A legelső komment alapján egyszerűen csak hálózatkutatást végez. Lol.
A "Skeptoid" című podcast 454. részének átirata. Írta: Brian Dunning. Fordította: Kovács Judit, Pintér András Gábor Mindegy hány cikk jelenik meg arról, mitől olyan biztonságosak a genetikailag módosított gabonafélék, úgy tűnik, a téves információk uralják a terepet. A biotechnológiát ellenző…..
A tavalyi év többek között azzal a tudományos cikkel zárult, amelyben Ken Sayers és C. Owen Lovejoy tételesen cáfolta a paleo-diéta alapelveit. A szerzőpáros többek között arról számol be a The Quarterly Review of Biology oldalain, hogy az eddigi atropológiai, biológiai és…..
"A mérnökök szerint a dongó nem képes repülni, a dongó erről nem tud és vígan repül." Biztosan mindenki találkozott már ezzel a szellemes mondással, amit nem ritkán valami kifejezetten megkérdőjelezhető dolog igazolásához használnak fel. A dongó esete hol a tudományos…..
          „Kikérek magamnak minden gyanúsítgatást. Annak a 80 embernek a nevében is, aki az alapítványban és a zrt.-ben főállásban dolgozik. Állítom, a Századvég ugyanolyan sikeres a saját területén, mint a Prezi az informatikában. Csak míg utóbbinál elvileg…..
Örülünk, Vincent? Vincent's Laws 2014.11.06 22:17:21
First Law. Every measure the government takes can be explained by a combination of theft, gratuitous malice and dilettantism. There are no exceptions. If you can't tell which, bet on theft. Second Law. Fidesz always announces the disgraceful acts they plan in advance. All you have to do is read the…..
Mond 2014.11.07 10:21:00
@Kettes: Esetleg lehetne gyakrabban is angol nyelvű poszt, lenne benne fantázia. Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy az idegen nyelvek a magyar politikusok és pártok gyenge pontja.

Mondjuk én is inkább csak nagyjából értem, mintsem beszélem az angolt.
         Valószínűleg szempont az internetszolgáltatók meggyengítése, valószínűleg még eggyel aljasabb ez a terv, mint amilyennek látszik, de ebből, szerintem, nem lesz semmi. Még a jobboldali lapok is a tervezet visszavonását követelik. Csak az állampárt legsúlyosabb…..
Mond 2014.10.30 15:11:27
@balmoral: Ezt ugye te se gondolod komolyan?
A Meteorológiai Szolgálat szerint: "Egyre több helyen már hosszabb időre is kisüthet a nap, ami az általános hangulatunkra, közérzetünkre is jó hatással lehet, ezért mozduljunk ki a szabadba!" Nézzük csak, milyen kimozdulás lehet ma jó hatással a közérzetünkre! Rögtön…..
Mond 2014.10.27 10:42:51
@incze: Az a baj, hogy Bencsik szövege havi -700 forintnál sokkal súlyosabb dolgokról szól, de nem lesz belőle tüntetés.
         Nyilván nem tartozik ránk ez az egész. Végül is nem tiltottak ki senkit Amerikából. Csak annyi történt, hogy néhány magyar állampolgárnak azt tanácsolták, hogy ne próbáljon belépni az Egyesült Államokba, mert valószínűleg nem engedik be a határon (ez nem…..
        1. Miért nyert a FIDESZ?    Mert a magyar emberek elég nagy része azonosul a politikájukkal.       2. Azért nem a többség, ugye?   Talán nem, de ennek valójában nincs jelentősége. Sok ember támogatja őket, és ez nagy többséget eredményez a Parlamentben és a…..
Az ember által behurcolt élőlényekre sajnos nagyon sok példát lehetne hozni. Ezek legtöbbje szárazföldi növény vagy állat, amit egy olyan szigetre hurcolt be az ember direkt vagy véletlenül, ahol az eredetileg nem fordult addig elő. Mivel ezeknek az élőlényeknek természetes…..
    Ezt a posztot azért írom, mert érdekes dologról van szó és egyetlen magyar lap sem írt róla.      Egy Michael Ashcroft nevű milliárdos évek óta végez közvéleménykutatásokat Nagy Britanniában. Ez a Lord Ashcroft Poll. Megvizsgálták, hogy milyen arányban szavaztak a…..
Feltételezem, hogy mindenki evett már banánt, ám a genetikája kevéssé közismert. Az étkezési célokra használt banán, amit mi a boltban veszünk triploid, azaz minden egyes kromoszómájából három példányt tartalmaz minden egyes sejtmagja. Ennek előnye, hogy nem tartalmaz magokat,…..
A fejlett világ egyik legelterjedtebb egészségügyi gondja a túlsúly, ennek következtében az elhízás megelőzése keményen kutatott terület, mert az nyilván megvalósíthatatlan, hogy kevesebbet együnk. A kutatás egyik iránya a bélben élő mikróbák vizsgálata, ezek egyensúlya is…..
Mond 2014.08.03 19:09:43
@nál: Uhh, ez mondjuk most tényleg durva volt tőle. Szerintem csak viccelni próbált.