Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bucimaci666

0 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sokba kerülnek a gazdaságnak, szinglik maradnak, és még nézni se jó őket – mondta el Orbán Viktor. A kormányfő tegnapi, Bóbita Plasztikai Sebészeti Központban tartott beszédében kifejtette: szeretné, ha 2014-re a csúnya emberek száma 8 százalékkal csökkenne. Ennek csak…..
bucimaci666 2011.06.26 21:48:47
@pandacsökiboborján: Akkor te másik Hollandiában élsz, mint ahol én voltam. A biciklitől tényleg világklasszis a hátsójuk, de másban nem erősek.
És nem győztünk. Míg tavaly ilyenkor a Fidesz az IMF ellen vívta gazdasági szabadságharcunkat, függetlenségünkért, ma a Fidesz gazdasági megállapodást kötött Kínával. 1 milliárd eurós hitelkerettel, és 2015-re 20 milliárd dollárra növelt kétoldalú gazdasági kapcsolattal.…..
bucimaci666 2011.06.25 22:35:23
@Blogger Géza:

"Ugyan már, hogy a fenébe tűnt most meg a bírói függetlenség? Ez a legújabb demagógia? "

Szerinted egy demokratikus jogállamban az normális, hogy az alkotmánybíróság jogkörét korlátozzák, mert kiáll a visszamenőleges hatályú törvénykezéssel szemben és lehet megpróbálja védeni az emberek magántulajdonát?

Továbbá, ha a kormányzó párt parlamenti képviselőivel duzzasztják fel az alkotmánybíróság létszámát, mennyire tekinthető ezután független hatalmi ágnak?

A demagógiát rossz helyen keresed, mert úgy néz ki, hogy sikerült már bedőlnöd a kormányzati propagandának.
bucimaci666 2011.06.25 23:19:49
@Blogger Géza: Nekem olyan eset nem rémlik, hogy egy szenátort vagy képviselőt jelöltek volna legfelsőbb bírának az USA-ban, de nem szakterületem a jog, úgyhogy lehet, hogy előfordult.

A brit egy teljesen más jogrendszer, több száz éves demokratikus hagyományokkal. Szóval mások körülmények is, de ott sem ártana több kontroll egy-két alapvető jog védelmére, mert a szólásszabadságot elég szépen kikezdték az elmúlt évtizedben.

@Alamio: Biharit nem a saját pártja jelölte, továbbá a jelölése idején nem volt aktív képviselő. Így nem igazán tartom összehasonlíthatónak a helyzetet.
Azokat, akik ebben a mentőcsomagban reménykedtek, sajnos ki kell ábrándítanunk. Az adósmentő csomag ténylegesen nem segíti a hiteleseket. A kormány ugyan tárgyalt a bankokkal, de az érintetteket, adósokat (szavazó polgárait) elfelejtette megkérdezni. Közlünk néhány részletet…..
bucimaci666 2011.06.24 22:00:14
@Add_tovább: A 30%-os kamatemelkedés és a 30%-os árfolyam-emelkedés akárhogy is számolom 69%-os törlesztő emelkedést okoz. 37 ezerre számolva ez 62,5 ezer forint.
Egy 2005-ben 170 ft-on felvett CHF hitel árfolyama mára kamatparitás alapján egyébként is 215 Ft környékén kellene legyen. Szóval ebben eleve benne volt egy nagyon jelentős törlesztőrészlet emelkedés, ami miatt elméletileg ugyanannyiba kerülne mint egy azonos összegű forinthitel.

A probléma ott van, hogy mennyire elvárható az, hogy átlagpolgár ezzel tisztában legyen. Itt a hitelfelvevő mellett, akinek nemcsak a pénzügyi, de a matematikai képzettsége is hiányos, sáros az állam is, hogy ezt nem szabályozta szigorúbban és a bank is, hogy nem tájékoztatott alaposabban.

Menteni nem szabad őket, mert aláírtak egy szerződést amiben vállalták ezt a kockázatotot, de azért oltani sem kellene mint egy-két kommentelő teszi kb. minden lehetséges fórumon.
bucimaci666 2011.06.24 22:08:35
@Kiszámoló:

"Az euro kamatlába 1%, a LIBOR se igen több ennél.

Na. Ki találja ki, mennyire jött ki ezek után a lízing? Valami 7,7%

Majdnem 7% kamatmarzs lízingnél. Ügyes. :) "

Ha kevesebb mint 1 évre veszed fel a lakáshitelt akkor jogos a 6-7%-os kamatmarzs, de van egy olyan érzésem, hogy ez inkább 15-25 év lehet. A lízingcég meg nem 3 hónapos hitelekkel finanszírozza magát azon egyszerű oknál fogva, hogy a válságban az összes pénzügyi szolgáltató bedőlt, aki ezt csinálta.
w Lehet más a korrupció 2011.06.10 07:00:00
A Tesco vállalat mindössze kilencven éve foglalkozik kiskereskedelemmel, így kevés fogalmuk van arról, hogy hova érdemes új áruházat építeni, mekkorát, és kell-e egyáltalán. Bizonytalanságukat azzal próbálják leplezni, hogy a forgalmukra mutogatnak, mondván, hogy a magyarok…..
bucimaci666 2011.06.10 20:05:52
@ZX: "Tóta W. szeretem az irásaid, de ezzel most nagyon mellélőttél.
Történetesen most jövök épp Svájcból, ahol a városokban hetente 2x olyan piac mint anno a középkorban, nagy hipermarketet alig látni. Talán csak nem pont azért tartanak ott ahol, mert nem a külföldi hanem a helyi árut vásárolják mindentől függetlenül? "

Én Hollandiában éltem huzamosabb ideig és a specializált kisboltok ott is szépen megférnek a hiperek mellett. Csak ők éppenséggel nem ugyanazt a szolgáltatást nyújtják mint a hiperek, hanem rendkívül jó minőségű kenyeret, húst és egyéb romlandó dolgokat árulnak a multi feleannyiba kerülő magyar szemmel átlagosnak mondható termékeivel szemben.
Itthon ez a modell nem lenne életképes, mert az ország kb. 5%-át leszámítva nincs rá fizetőképes kereslet. Ebből következően ez a törvényjavaslat vagy naiv baromság vagy pedig kemény lobbiérdek áll mögötte.

Svájc azért tart ott ahol, mert tele van magasan képzett, komoly hozzáadott értéket termelő emberekkel akik a brutálisan erős deviza mellett is versenyképesek a világpiacon. Nem a kisboltok miatt megy ilyen jól nekik...
Egymásra talált az antiglob és a nemzeti-spirituális kultúrharcos: a Fidesz képviselője is támogatja az LMP "plázastop" javaslatát. Az elképzelés szerint 2012-től nemes egyszerűséggel betiltanák új bevásárlóközpontok és hipermarketek építését. A mérethatárt…..
bucimaci666 2011.06.10 09:24:50
@MartyMcFly: A probléma ott van, hogy tényleg emelné a fogyasztói árakat 20%-al és tényleg CSAK pár tízezer munkahely jönne létre. Ha egy 3 000 milliárdos pláza/hiper fogyasztással számolsz és 40 000 létrejövő munkahellyel, akkor 15 millióba kerül ezeknek a rendkívül jól fizetett bolti eladóknak az eltartása minden évben. Az ő jövedelmükből eredő plusz fogyasztásuk viszont biztos dobna még 3-4 milliót a GDP-n. Így ez az agymenés csak 11-12 millióba kerülne állásonként. Hát a hülyének is megéri nem???
bucimaci666 2011.06.10 09:30:51
@Jacques de Molay:

1. A gondolatmeneted alapján be kellene tiltani a traktorokat a mezőgazdaságban, mert kapálással és ökrös szántással létrehozhatunk milliónyi munkahelyet.

2. Néhány embernek kifejezetten pozitív, hogy egy helyen megkap mindent és a megspórolt időt a családjával, haverokkal vagy munkával tudja tölteni.

3. A beszállítói lánc rövidülése hatékonyabb és megint csak állások megszűnéséhez vezetne, amit az első pontban még problémaként értékeltél.

Összefoglalva a kommented buta, és hülyeség is egyben.
bucimaci666 2011.06.10 12:40:09
@Jacques de Molay:

1. Ez nem egy lineáris egyenlet, hanem nagyon sok tényezős formula, amelynek van optimum-tartománya, tehát valamennyi traktor használata még az optimum felé mozdít, ha érted, mire gondolok. Már évekkel ezelőtt kongatták a vészharangot egyes gondolkodók a túlzó optimalizálásról, amely nagyon gyorsan létre fogja hozni a 20-80-as társadalmat, ahol 20% dolgozik hatékonyan, 80% meg nem, és ezt el kell tartani. Egy társadalom működőképességének nem a hatékonyság a legfőbb ismérve, hanem az, hogy jól működjön együtt, és mindenki megtalálja magát valahol benne. A túloptimalizált társadalom frusztrálttá tesz, főleg, ha nem kisközösségekre optimalizálsz, hanem egy globális játszótérre, ahol egyetlen Steve Jobs vagy Madonna van. Ha érted, mire gondolok.

2. A szombat délelőtti piacozás, ahol az élelmiszer 80%-át megvásároljuk, parkolással, mindennel együtt 30-40 perc. Egy teszkózás nem áll meg egy óra alatt, és még úgy is, hogy odafigyelek, vásárolok legalább 10% olyan árút, amire nincs szükségem. Ráadásul, ha minőségi dolgokra van szükségem, mondjuk nem két hónap alatt széteső cipőre, akkor csak el kell mennem máshova. Tehát időt nem spórolok, pénzt viszont többet költök, ami még jobban a munkahely-fogyasztás tengelyhez köt, ami viszonylag súlyos rabság.

3. A beszállítói lánc rövidülése olcsítja a termékeket, nagyságrendekkel kisebb a környezeti terhelése, és eltolja az arányokat a termelői munka és a helyi vállalkozások felé, ergó a tejtermelő nem éhbérért dolgoztat kevés embert, hanem emberi bérért többet. Ráadásul, ha egy gazdaság a homogenizált termelésre épül, az kevésbé sérülékeny, mintha pár nagy vízfej szolgáltatására. Ráadásul ezekre a szolgáltatásokra ők szoktattak rá, pl. télen paprika vagy paradicsom ...

1. Való igaz, hogy van ilyen szempontból egy arany középút amit nem feltétlen közelítünk teljes pontossággal szabadpiaci eszközökkel, de ennek ellenére mégse kéne belepiszkálni bürokratikus úton, mert egy nem tökéletesen működő rendszer helyett kapni fogunk egy szart. Rendkívül rugalmatlan szabályokkal amit inkompetens emberek erőltetnek rá a társadalomra. A 20-80-as társadalom pedig igen is hatékonyabb tud lenni, ha a 20%-ot nem próbálod visszafogni. Hagyd termelni és utána vonj el tőle a 80% javára. Ne akadályozd az értékteremtésben.
Ez a globális játszótér sokaknak sokkal szimpatikusabb az általad ideálisnak tartott (?) kisközösségi léttel szemben. Legyen mindenkinek a saját választása az, hogy miben szeretne élni és amíg kisközösségi lét nem tud tömegeknek életképes alternatívát nyújtani a globalizációval szemben addig felesleges ezen vitatkozni. Azt meg ne mondd, hogy a csúnya verseny nyomja el, mert ha tényleg jobb lenne akkor az emberek nem áramlanának tömegesen a városokba és nem csak pár hippikommün lenne a földön.

2. A teszkózás nekem kijön negyed óra alatt. A lényeges különbség viszont ott van, hogy a tesco és társai nyitva vannak akkor amikor az emberek hazamennek munkából. Én minden évben 4-5 hónapig jellemzően nem érek haza 8 előtt és a kisebb boltok ennél hamarabb zárnak. Szeptembertől, pedig suliban leszek szombatonként késő délutánig. Akkor nekem például mennyire reális lehetőség a kisbolt? Nem csak 9-5-ig dolgoznak emberek és jellemzően többet adnak bele a közösbe, mint a nyolc-órázó társaik.

3. Olcsóbb nem lesz, mert a helyi vállalkozó nincs akkora versenyhelyzetben mint korábban. A környezeti terhelés valóban kisebb, ezt bele kellene építeni az árba, de hatékonyan csak a szénhidrogének további adóztatásával tudnád ezt elérni, amit Európa most 400 Ft-hoz közeli benzinárakkal nem fog megjátszani, mert túl kockázatos.
Beszarás az a hír, ami a nol.hu-n jelent meg. A parlament környezetvédelmi bizottságának hétfői ülésén kiderült: Sebestyén László a legelemibb fogalmakkal sem rendelkezik arról, amit a „saját” törvényjavaslata tartalmaz. A fideszes képviselő a napirenden lévő…..
bucimaci666 2011.06.08 18:36:08
@pizzaboy: Ha ezt az elmúlt 1 év tapasztalatait vetíted ki 4-re akkor már simán egyenlőségjelet tudsz vonni a a 8 év szoci kormányzással, ami lássuk be elég komoly teljesítmény.
Azzal meg ne gyertek nekem, hogy ez csak most rossz és áldozatokat kell hozni a jövőért, mert az elmúlt év nagyobb intézkedései pont hosszú távon vágják tönkre az országot az állami nyugdíjjal és a szektorális különadókkal.
bucimaci666 2011.06.08 18:59:43
@adflexum: Lehet, hogy az a 7,7% még kifejezetten alacsony lesz a jövőben, amilyen frankón nyomják ezt a gazdasági szabadságharcot :(
Az ügyvezető igazgató [Molnár József, a BTSZK] beszámolt még egy nagy ívű attrakció (amely egyelőre a Várkabin munkanevet viseli) tervéről is: eszerint a Vigadó tér és a Budai Vár között (később pedig a Vár és a Citadella között) kötélpályával teremtenének…..
bucimaci666 2011.06.07 17:17:52
@mcs: Ezzel a 8 milliárd kamatainak kitermelését vezetted csak le. Nyereséget még nem :)
Varánusz McLázár, a műparaszt 2011.06.06 10:54:08
 Lázár János berúgta a nyitott ajtót. Nekifutásból. Most várhatjuk röhögve, hogy az arcon tompítás után megmagyarázza: ő így szokott leszállni a bicikliről, és nem rendszerkompatibilis aki nem utánozza.  Ugorjuk át azt a részt, hogy a Mekdögleszben régen…..
bucimaci666 2011.06.06 16:11:45
@thinker_: Egyél tradícionális magyar kaját (főételt) napi 3-szor minden nap 3 hónapon át, nulla mozgás mellett. Kíváncsi vagyok rá, hogy mennyire lennél fitt a végére...
Kumin szerint A Bajnai-rejtély 2011.06.01 13:40:00
Tegnap, ahogy a híreket néztem Bajnai Gordon szerepléséről az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága albizottságának ülésén, újra felmerült bennem az a kérdés, amelyet már délelőtt feltettek nekem egy századvéges fórumon: mire készül Bajnai? Mi az ő…..
bucimaci666 2011.06.02 00:20:54
@nincs_nick: Szerinted egy ország gazdasági miniszterének az a dolga a befagyott pénzpiacok idején (5 héttel Lehman után), hogy telekürtölje a médiát azzal, hogy mekkora szarban vagyunk?
Egy napra rá kétszer annyiba kerülne az újonnan kibocsátott államadósság.
 A gazdaságpolitika, de különösen annak a költségvetési folyamatokat szabályozó része, lényegében hazánk uniós csatlakozása óta kényszerpályán halad. 2004 május 1. óta elvileg minden kormány intézkedései a maastrichti kritériumok teljesítését, azaz a GDP 60…..
bucimaci666 2011.05.28 10:11:30
@Ingerlékeny Banya: A fejlett világban az USA-ban van a legrosszabb adórendszer. Nagyon magas kulcsokkal és milliónyi adóleírási lehetőséggel kb. csak arra jó, hogy eltartson pármillió ügyvédet és könyvelőt.
Abból, hogy gazdagabbak nem következik egyenesen az, hogy egy adott dolgot jobban is csinálnak.
Tegnap utolsó alkalommal lőtték fel az Endeavourt. Rengeteg mindent vitt az űrállomásra, de amiről mi is beszámolunk, hogy a világon először legót is vitt magával a világűrbe. Természetesen űrhajós legót, azt a szettet, amit itthon is lehet kapni a játékboltokban. Legalábbis…..
bucimaci666 2011.05.17 23:28:12
@Paulybird:
A space pen-t 1969-ben vette át a NASA. Az Appolo űrhajók leszámítva a kilövést (amikor biztonsági okokból 60-40 volt az oxigén és a nitrogén aránya) és a Skylab is 100%-os oxygént használt. Az amcsik csak évtizedekkel később álltak át a földi atmoszférának megfelelő értékekre.
bucimaci666 2011.05.17 23:29:15
Dotkom Hiába utálod a Farmville-t 2010.11.18 13:30:00
„Amit az Egyesült Államok nem tudott teljesíteni 50 éven keresztül, most megpróbálja virtuálisan.”A Cubadebate cikke a Fidel Castro elleni merényletrőlszóló CoD: Black Ops küldetésrőlAz újabb és újabb szenzációk ellenére a „hagyományos”…..
Szemmel láthatóan a Fidesz dacosan igyekszik megmagyarázni, igazolási alapot keresni döntéséhez, mely szerint nem fizeti ki az én befizetésemet a magánnyugdíjpénztáramnak. A magyarországi nyugdíjrendszer 4 elemből épül felAz egyik legtöbbet hangoztatott érvük az, hogy…..
bucimaci666 2010.10.19 19:31:49
@anyádbogár:

"erre most talán nagyobb szükség lenne, mint pár bértollnok nyugdíjkövetelésére..."

Remélem, hogy kb. velem egykorú lehetsz, mert így legalább láthatom, ahogy éhezel és fagyoskodsz nyugdíjaséveid során :)
Michael Knight Robin Hood 2010.10.13 19:07:00
Orbán Viktor szemmel láthatólag jól érzi magát, sőt: már-már lubickol a kommunista Robin Hood szerepében. Voltak persze már emlékezetes alakításai ateista reformerként és ájtatos úrhatnám polgárként, de emlékezetes volt a vidéki téeszelnök és a lánglelkű…..
Piroslap A Fidesz elkúrta, vagy... 2010.06.04 17:42:00
Dilettantizmus egyszer ok, de másodszorra is? Ennyire nem ismerné a Fidesz az, hogyan is működik a gazdaság? Londoni elemzők nem nagyon értik mi folyik itt Magyarországon. Sőt azt is hozzá teszik válságról beszélni, se lenne szabad, mert akkor az lesz. Egy hete a Morgan Stanley…..