Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bagabo

0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Megjelent a Kommentár folyóirat 2011/6. számában.1.  A mai utópia kísértetiesen hasonlít a régihez: úgy tűnik, az utópia valóban „örök eretnekség”. Maradandó elemei a kontraktualizmus, a racionális vitában és az azt konszenzussal lezáró döntésben…..
bagabo 2012.03.08 12:06:20
Sajnos ez a cikk nem egyszerűen tévedéseket tartalmaz, sokkal inkább szándékosan mos össze fogalmakat, hogy az ördögi liberalizmust vagy mit befeketítse. Először is a legtöbb érv a többségi demokráciával szemben lenne releváns, ami, mint az köztudott, a liberális demokráciának nem párja, hanem ellentéte. Míg a legtöbb társadalmi szerződéselmélet valóban valamilyen közjóból, legfőbb jóból indul ki, addig a liberalizmus nem ezt teszi. Rousseaut felhozni még hasonlatként is álságos, hiszen az ő közakarata aztán olyan távol van a liberális hatalomfelfogástól, hogy annál nagyobb távolság már el se képzelhető. Nincs olyan kérdés, amiben Rousseau polgárának ne kéne alávetnie magát a közjót képviselő hatalomnak, ha mégis ilyesmi jutna eszébe, akkor "szabaddá kényszerítjük" őt. Alapvető csúsztatás, hogy a liberálisok a szólás, véleményszabadságot azért tartják fontosnak, mert minden kérdéseben megteremthető a racionális konszenzus. Metafizikai kérdésekben például ilyesminek soha a közelébe se fogunk jutni, ahogy azt a fentebb citált Kant óta már bizonyosan is tudhatjuk. Pont ezért nem jó, ha ilyen elképzelések a törvényhozás alapját képezik illetve a törvények ilyen irányú elvárásokat fogalmaznak meg. Itt pedig máris a hatalom korlátozásának a kérdéséhez értünk, amit sem a többségi demokrácia, sem az olyan rendszerek nem ismernek, amelyek a hatalmat abszolútként kezelik. A marxista elképzelésben ugyan "elhal" az állam, csakhogy úgy, hogy azonossá válik a társadalommal vagyis nem létezhet vele szemben partikuláris érdek. Na ez pont az ellentéte a liberális elgondolásnak, ahol az egyén védelemhez jut a hatalommal szemben, az által, hogy annak hatóköre korlátozott. Csak olyan területekre terjed ki, amelynek szabályozása feltétlen szükséges a társadalom működésének érdekében. Igen, mindig lesznek viták ennek a területnek a nagyságáról, de ha már az alapelvet se fogadjuk el, akkor nem megspóroljuk ezeket a vitákat, hanem szimplán utat nyitunk az önkény felé.

A liberális gondolkodás a kezdetektől fogva fellépett a többség önkényével szemben. Már Tocqueville is ezt látta a modern demokráciákra leselkedő legnagyobb veszélynek. Ettől ugye egyrészt úgy óvja a liberális demokrácia a polgárait, hogy ez az önkény nem ölthet jogi formát. Azért már ez se kevés. Másrészt itt jön a képbe az a fajta konzervativizmus, amit a szerző barkácsolásnak nevez, az intézmények, szervezetek és "megőrzendő értékek" konzervativizmusa, ami lehet, hogy a cikk írójának nem szimpatikus, na de mivel olyan típusú hagyomány, amit ő hiányol, az írásbeliség társadalmában gyakorlatilag nem létezik (ennek is seregnyi irodalma van, Hajnal Istvántól Nyíri Kristófig, csak a hazaiakat említve), ami nem megkérdőjelezett, feltétlen és öntudatlanul jelenik meg a társadalom tagjainak viselkedésében. Ilyen értelemben a modern társadalom, teljesen függetlenül az államformától, mindképpen formális jellegű lesz (Hajnal szerint kb. a XII. század óta az).
A valóság az, hogy a liberális demokrácia nem utópia, hanem egy működő politikai berendezkedés, hol jól, hol pedig rosszabbul. Alternatíváknak pedig ott vannak a társadalmi szerződéselméletekben gyökeredző többségi demokráciák vagy a társadalom-mérnökösködésen alapuló valódi utópiák, amilyenből mi is kaphattunk egy kis ízelítőt, köszönjük, elég volt. Az szinte mindegy is, hogy ezek milyen eszmei alapon szerveződnek. Megvalósításuk törvényszerű módon vezet el az ismert eredményhez. Nem árt ehhez olyan szerzők műveit is forgatni, mint Karl Popper például. Szóval nem, senki nem mondja, hogy a lehető legjobb világban élünk, csak rendszerszintű megoldás síkján nem látszik jobb ennél és ez így is fog maradni, amíg majd valami nagy általános új hagyomány be nem kebelezi a társadalmat. Na de ha valami, akkor annak igénye az igazi utópia, hogy a hatalom magát a társadalmat óvja meg önmagától. Mert ugyan mégis, minek a nevében? Van aki komolyan gondolja, hogy létezik a társadalomtól független, felette álló, önmagát legitimáló hatalom?
Ha igen, akkor komoly a baj.
Konzervatórium Forradalom után 2011.01.07 07:25:00
 „Védelmező nincsen felettünk, se isten nem véd, sem király: A közjó alkotói lettünk – hát vesszen el, ki ellenáll!” A baloldali kormányhatalom sorsa legkésőbb 2008 tavaszán, a szociális népszavazáson már megpecsételődött, így a baloldal 2010-es…..
bagabo 2011.01.07 16:26:35
Teljes együttérzésem a szerzővel, igen, én vagyok a gyűlölt ballib, aki
viszont tényleg azt gondolja, hogy jelenleg nincs nagyon alternatívája a
fidesznek, mivel a baloldal magát gyalulta le fletó és társai ámokfutásával.
Ez pont annak volt köszönhető, hogy nem akadtak olyan baloldali, liberális
értelmiségiek, akik szembe mertek volna fordulni a háborús logikával és
bátran kritizálni a saját házuk táján. Azt ugye nem kell sorolni, hogy lett volna mit... Sajnos úgy látom ugyanez igaz a jobboldalon is. Valódi demokrácia csak akkor lesz itt, ha megtanulunk kritikusan állni elvbarátainkhoz, kontrollt gyakorolni a mindenkori hatalom felett. Biztató kísérlet ez a cikk. Az, hogy a fidszet besoroljuk jobbra, balra szerintem eléggé lehetetlen küldetés, hiszen a tőke, multiellenesség tűnhet akár baloldalinak is, de sztem egyáltalán nem az, hiszen nem párosul egy olyan programmal, amelyik a leszakadókat, eleve hátrányos helyzetből indulókat segítené. Ezzel ellentétben ezek az intézkedések részben olyan kiadások fedezésére szolgálnak, amelyek egyértelműen a felső középosztály pozícióit erősítik tovább. Ez a hirtelen jött keleti orientáció tényleg elég aggasztó és nekem kicsit váratlan is, mert a választások előtt a Nemzetben vezető politikusok, Orbán is helyretették a túlzott euroatlanti elkötelezettségről rinyáló, fent is említett nagyérdemű publicistákat.
Attól félek, a magyar politikai életet még évekig áthatja majd az a háborús logika, amelyért mindkét oldal és támogatói sokat tettek, így a racionalitás felé való elmozdulásra nem sok esély maradt. Nagyon szomorú ez a jövőre nézve.
    Különböző indokokkal és színvonallal kritizálják tőlünk balra azokat a felvetéseket, hogy kerüljön-e a kereszténység, netán Isten az alkotmányba. A legutóbbi vicces kezdeményezés az volt, hogy csoportot alapítottak a Facebookon „Dinoszauruszokat az…..
bagabo 2010.10.21 09:03:43
Ez a filozófiai problémákra kiélezett elme nagyvonalúan tekint el bizonyos alapvető kérdésektől, például amikor Kantra hivatkozik, csak azt felejti el, hogy az általa felvetett problémák nagy része az antik filozófiai hagyományban gyökerezik és ez bizony az egész európai kultúrkörre igaz. Semmi baj nincs azzal, ha megemlékezünk arról a kulturális folyamatról, amely azzá tett minket, amik vagyunk és ebben nyilván a vallásnak, kereszténységnek is része van. Itt van erre egy jó példa, az el nem fogadott Európai Alkotmányban:

"PREAMBULUM

Mi olyan alkotmány szerint élünk, amelynek neve, mivel az uralom nem néhány ember, hanem a
többség kezében van, demokrácia.
Thuküdidész II. 37

Tudatában annak, hogy Európa egy olyan kontinens, amely a civilizáció megszületésének helyéül
szolgált; hogy lakói, akik a legkorábbi időktől fogva, egymást követő hullámokban érkeztek ide,
fokozatosan létrehozták a humanizmus alapértékeit, a személyek egyenlőségét, a szabadságot és az
értelem tiszteletét.
Ösztönzést merítve Európa kulturális, vallási és humanista örökségéből, amely értékek révén, e
hagyaték folytonosan jelen lévő elemeként, az emberi személyiség központi szerepe, az egyes emberek
sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogai, valamint a törvények tisztelete a társadalmi élet szerves részévé
vált.
Abban a hitben, hogy az újraegyesült Európa – valamennyi lakója, köztük a leggyengébbek és a
leginkább elesettek javára – továbbra is a civilizáció, a haladás és a jólét útján kíván haladni; hogy meg
akar maradni a kultúrára, a tudásra és a társadalmi fejlődésre nyitott kontinensnek; hogy közéletének
demokratikus és átlátható jellegét még inkább el kívánja mélyíteni, és világszerte küzdeni szándékozik
a békéért, az igazságért és a szolidaritásért,
Attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy Európa népei, miközben büszkék maradnak saját nemzeti
identitásukra, elhatározták, hogy felülemelkednek ősi megosztottságaikon, és egy közös jövő
kialakítása érdekében egymással minden eddiginél szorosabb egységre lépnek,
CONV 850/03
HU
4
Abban a meggyőződésben, hogy az ily módon „sokszínűségében egyesült” Európa a legjobb esélyt
kínálja számukra annak a nagyszerű vállalkozásnak a megvalósítására, amelynek révén e térség,
minden egyes egyén jogainak tiszteletben tartása mellett, valamint az eljövendő nemzedékekért és a
Föld jövőjéért viselt felelősségük tudatában, az emberiség reménységének különleges térségévé válik,
Kifejezve köszönetüket Európa polgárai és államai nevében ezen Alkotmány kidolgozásáért az Európai
Konvent tagjainak,
[Akik, kicserélve jó és kellő alakban talált meghatalmazásaikat, a következőkben állapodtak meg:]"

A kereszténység egyoldalú kiemelése viszont csak kultúrharc, semmi más, elég uncsi, a szerzőnek is jó szórakozást hozzá.
Az Index információi szerint az EU és az IMF nem igazán díjazná, ha a kormány a költségvetés részeként tüntetné fel a magánnyugdíj pénztárak vagyonát. Ez volt a Fidesz utolsó -egyetlen- lehetősége az adócsökkentés véghezviteléhez, hisz ezzel a húzással egyszeri 1000…..
bagabo 2010.06.08 11:58:04
@Nandi29: Nos sajnos nem úgy néz ki, hogy az apparátusnál kezdenének, a 23 kerületi önkormányzatra pl. továbbra is szükség van. Ilyenkor sajnos mindig az oktatás, kultúra, egészségügy az, ahol nekiállnak a leépítésnek és ez most is így lesz, legalábbis a kiszivárgott infok szerint. És bizony, van itt mit leépíteni, de ettől aztán senkinek nem lesz jobb.
w No megállj csak! 2010.01.21 07:00:00
„Egy gyerek fejlődését két dolog tudja tönkretenni, a kereszténység és a pornográfia.” Para-Kovács Imre, Klubrádió „Könyörülj meg Szűz Mária országán, hiszen az ateizmus miatt sokan nem tudják, mit cselekszenek. Add meg nekik a megtérés kegyelmét, hogy…..
Mindenki jól tudja, hogy a kereskedelmi tévék szívük szerint még az időjárást is az éppen Drakulával közösülő Paris Hiltonnal mondatnák be, úgyhogy a Hal a tortán eheti fordulata és metaüzenete (rabolni, sikkasztani, sőt tán még ölni is cool) mérhetetlenül gusztustalan…..
bagabo 2009.10.16 12:28:48
@RobinGood: Szabályok tényleg kellenek, amik az élet alapvető dolgait szabályozzák. Ölni, lopni, csalni tényleg ne lehessen következmények nélkül. (bárcsak így lenne). De az, hogy egy börtönviselt ember főzőcskézhet-e a tévében, nem ilyen rangú kérdés. Ha ezeket is elkezdjük szabályozni, akkor előbb utóbb abszurdisztánban, rosszabb esetben egy orwelli világban találjuk magunkat. Mégis, milyen alkotmányos megoldással lehetne elítélni ezt a vitathatatlanul gyomorforgató esetet? Ha általánosítunk egy ilyen törvényt, az végső soron csakis egy ízlésrendőrségnek megfelelő valami lesz, amire aztán egy egészséges társadalomnak semmi szüksége. Persze, a mienk sok tekintetben nem az, de ha ehhez szabjuk a szabályainkat, nem is lesz az soha. Felvilágosodás, XVIII sz. "Merj a saját értelmedre támaszkodni". by Immanuel Kant
bagabo 2009.10.16 12:59:24
@Mike36: Na igen, ízlésrendőrség és kiváló hely a pártok mutyizására, lsd. rádió frekvencia pályázatok. Hozzájuk fordulni a közjó érdekében... :)
bagabo 2009.10.16 13:38:02
@RobinGood: Persze, az egészséges társadalom tényleg csak hipotézis, illetve cél, ami felé törekedni kell. Az immunrendszer azért találó hasonlat, mert a társadalom védekező mechanizmusához tényleg hasonlóan működik. Folyamatosan tanul abból, ami szembe jön vele, viszont amivel nem találkozik, azzal szemben eleinte védtelen. Ezért nem jó megoldás a tiltás. Viszont más részről ez az immunrendszer tényleg nem működik valami jól, tényleg egyre több szemetet böfögünk fel magunkból, olyanokat is, amiken már rég túl lehetnénk. Ennek viszont szerintem a nyilvános beszédünk tökéletes visszafejlődése az oka. Én visszasírom a rendszerváltás korabeli sajtót, vitákat, akkor még konkrét ügyekben, valódi értelmiségiek a szó jó értelmében véleményformáló vitákat folytattak. Mára mindenki betagozódott és nem a tárgy, hanem az a fontos, ki mondja. Eltűnt a tér, ahol értelmes vitákat lehet folytatni, például arról is, hogy milyen felelőssége van a médiának. Én se gondolom, hogy irányba mennek a dolgok, csak nem hiszem, hogy az aprólékos szabályozás a megoldás. Már csak azért se, mert ahhoz először konszenzus kéne...
Tétován álltam a Nyugati tér vadonatúj épülete, az Eiffel irodaház előtt, és nem tudtam eldönteni, hogy mit gondoljak a kockás és csíkos, csupa üveg tömbről. És persze a mellette kialakított, parknak nevezett területről. Zavartan néztem körbe a téren, és megvilágosodtam.…..
Életminőségem jelentősen javult, amióta lakóhelyem közelében megnyílott az Aldi. Azelőtt alig hallottam róla, sőt összekevertem a Lidllel, amiről viszont annyit tudtam, hogy terrorizálja és kukkolja az alkalmazottjait. Baloldali érzelmű állampolgárként tehát eleve gyanakvóan…..
Minden hibájával együtt kivételesen kellemes esemény a budai várpalota udvarain és teraszain megrendezett borfesztivál. Órákon át lehet mászkálni egyre zsongóbb fejjel rengeteg jó magyar és pár érdekes külföldi bor között, enni itt-ott pár falatot, sütkérezni, bambulni.…..
bagabo 2009.09.14 11:26:29
@Ebzon: Mert valószínűleg a gyereknevelés lényege nem az, hogy ne légy hangos, fiam, lányom. Ha meg egy idegen rászól, nyílván megijed, ami aztán baromi hasznos, nyílván. Nekem sem volt mindig gyerekem, és én is hallom a többit, amikor feljönnek a lépcsőházban, kibírom, mert ez egy kissé más szitu azért, mint amikor felnőtt emberek zenét, házimozit üvöltetnek. Sajnos én több üvöltő szülőt látok, mint gyereket, no nekik tényleg nem kellett volna eröltetniük ezt a gyerekvállalást. Egyébként engem is sok minden zavar a világban. Más gyerekét akkor se nevelem, nem az én dolgom. A tied se.
bagabo 2009.09.14 12:05:04
@moli: Na ez a legszebb, amikor kijön az állat. Nos, talán azért, mert a gyerek, milyen furcsa, utánzással tanul, tehát nem árt egészen kis korától kultúra fogyasztóvá nevelni. Ráadásul ugye a szülő is elmenne a hülye kiállításra, de neki ugye van egy gyereke is. Nyugaton a múzeumokban játszó és foglalkozó részek vannak kialakítva, ahol az egész kicsi gyerek is elvan, ha elfáradt, magunta a kiállítást. Egyébként meg már az egész kicsik is élvezik a képeket, vizuális élményeket, sokkal nyitottabbak, mint sok felnőtt. Mellesleg az is csak nálunk jellemző, hogy a múzeumban hű de csendben kell lenni, mert ugye a kultúra valami magasztos, rajtunk felülálló dolog. Bécsben voltunk olyan Picasso kiállításon, ahol teremőrrel nem találkoztunk, felnőttek, gyerekek kedélyesen sétáltak, nézegették és mindjárt meg is beszélték a képeket, se különösebb nagy csend, semmi hullaszag, normális élet. Ennyit számít az a pár kilométer... Balkán ez itt. Ennyi
bodoky Mi jövünk, ők mennek 2009.08.28 02:01:00
A kormányzati hatalom közeledtét ünnepelte a Fidesz a Polgárok Házában. A  régi harcostársak hűségesküt tettek Orbánnak, és elvárásokat is megfogalmaztak számára. >>> Az eredeti verziót itt lehet olvasni >>> Ez jelent meg belőle az…..