Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tanúsító

95 bejegyzést írt és 61 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
energiatanúsítvány Minden jót! 2014.08.20 06:34:17
Tudom, ez nem a koos blog, de most én is átmegyek kooss-ba!..
Balek kerestetik… Két téma fut manapság ismert építész-weblapokon, bár merőben eltérnek egymástól, valamiben mégis egyformák: balekfogásról szólnak! Ott érdemben nem szóltam hozzá, de van olyan fontos a kérdés, hogy itt beszéljek róluk. Hőszigetelő homlokzati festék. A…..
Van egy pub tőlünk 10 perc sétányira, amit még rögtön az után felfedeztünk, hogy erre a környékre költöztünk. Zsoltinak is nagyon megtetszett, így egyik este munka után be is ugrott egy italra, majd otthon azt mesélte, hogy oda el kell mennünk enni, mert nagyon klassz helynek…..
Tanúsító 2014.02.10 19:23:42
    Kéretlen tanács  2. -          továbbra is az energiatudatosság jegyében… Nagy Zoltán kollégám kályhás-kandallóépítő szemszögéből írt –és esetenként igen határozott véleményt megfogalmazó - levele…..
Kéretlen tanács 1.   Rendre előkerülnek az okosok, akik elhívatva érzik magukat, hogy olvasóikat jó tanácsokkal lepjék meg. Most én is beszállok az okosok közé! (Nem mintha ez ideig nem adtam volna néhány ötletet, bár, csak úgy óvatosan…) A végső lökést egy…..
Üzenem a Kúriának…   Ha tudom, milyen egyszerű, már előbb üzentem volna! Természetesen, a devizahitelesek megmentéséről van szó. Nem hinném, hogy ezek unikális gondolatok, legfeljebb a csoportosításuk lehet szokatlan. Végtelen boldoggá tenne, hogy ha jogi végzettségűek…..
Tovább gördítem a késések okozóinak labdáját, az üzemi körülmények bizonytalanságait taglaló stokkozásos és foglaltra járatásos, majd a menetrend megtervezéshez kötődő tartalékképzési, helytelen vágányon közlekedős és járathossz-méricskélős, végül pedig az egyedi…..
Tanúsító 2013.11.09 14:11:30
@Izo: Hogy megáll-e Ó-Dinnyésen, vagy nem, nem tudom, de mióta a téli menetrend érvényes, a személy idejében egy gyors robog át, aztán 8-10 perc késéssel jön a személy. Miért nem lehetett eleve így írni a menetrendet?
Mennyibe kerül egy passzívház? Koós Miklós építész internetes lapján, a koos.hu-n olvashattunk erről fejtegetést, számos kommenttel. Szakemberek, laikusok mondták el véleményüket, konkrétan, vagy távolabbról érintve a témát. Nem akartam beállni a kommentezők közé,…..
Burger Blog BpBurger (57) - W35 2013.06.12 06:00:00
Itt az ideje, hogy bemutassunk pár frissen nyílt helyet, ezek közül az első a Wesselényi utcában lévő frappáns nevű W35, ahová egy hétköznapon, ebédidőben látogattunk el. A kínálat a tex-mex vonalat erősíti, pár hamburger, quesa, burrito, chili, meg jalapeno poppers, ami…..
 legendás növények A füge (Ficus carica) az eperfafélék (Moraceae) családjába tartozó cserje, kisfa, bár a mediterránumban termetes rokonai találhatóak. A Földközi tenger mellékén honos növény. Ízletes gyümölcséért már az ókorban…..
Jacint blogja A "kéjutazás" 2013.08.07 20:52:28
Ismét itt az augusztus, ilyenkor el kell ballagni a szervizve, hogy a kocsi kapjon egy kis supportot... Illetve a kereskedő egy kis bevételt... Mert ez így van kitalálva... Nincs is ezzel semmi gond, ha ilyen a rendszer, akkor ezzel számolunk... Költség... Ez van... Azért ez nem olyan…..
Tanúsító 2013.08.11 06:10:04
@MolnarErik: Kérlek, pontosíts! Ez így félrevezető!
Ahogy az alábbiakból kitűnik, nem vagyok jártas a statisztikában, tán nem is kéne itt tévelyegnem... Az elmúlt napok nagy szenzációja volt: az USA a neten kémkedik utánunk! Ez a hír, pontosabban a tálalása borította ki nálam a bilit! Ahogy én képzelem, az emberiség legalább…..
Ülj le, egyes! Nemzeti Dohánybolt 2013.07.01 21:47:17
Először vásároltam Nemzeti Dohányboltban, csekély eredménnyel. - Pipadohányuk van?- Természetesen.- Milyen?- Valami pirosat hoztak, mindjárt megkeresem.- És ha esetleg nem olyant szeretnék, tudnak nekem rendelni?- Biztosan, de még nem alakult ki a rendszer...
energiatanúsítvány SÖTÉTEDIK ! 2013.07.03 06:21:23
Legutóbb egy ingatlanközvetítő ürügyén morgolódtam az alapvető szakmai műveltség hiányán... Most kénytelen vagyok mélyebbre (vagy sekélyebbre?) hatolni! Egy vidéki épületgépész cég -amely feltűnően aktív PR tevékenységet folytat, rendkívül büszke szakmai…..
energiatanúsítvány SÖTÉTSÉG 2013.05.18 03:43:35
Egy piaci kofa jó esetben maga a termelő, rosszabb esetben egy eladónak felvett alkalmazott. Ha kérdem a répáról, tojásról, füstölt húsról, akármelyikük korrekt tájékoztatást ad. És az ingatlanpiacon? Akárki lehet "kofa"? Energetikai minőségtanúsítványt készítettem egy…..
... írja egyik cikkében a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség online újsága. A hír jó hír, bolond lennék, ha nem örülnék neki! Igaz, hogy nem nagy falat jut belőle egy energetikai szakértőnek, hiszen tavaly is, az augusztus 27.-től szeptember 7.-ig ( 12 naptári nap!!!, ki…..
Fenntartható várak… Az én házam az én váram?   Elnézést a türelmetlenektől, messziről futok neki a témának! Kezdő mérnök koromban –ismerős, szomszéd várúr közbenjárásával- eljutottam a Kelet-Ausztriai Gutenberg várba. A vár 1185-ben épült, az 1200-as évek…..
Háromszoros HURRÁ-val kezdeném, mégpedig azon okból, hogy ismét lehet (lehet?) pályázni energetikai fejlesztésekre. Mégsem teszem! Megpróbálom személyes, elfogult véleményem, és indulataim nélkül elmondani, miért: 1. Korábbi tapasztalatok alapján világos volt, hogy az újkori…..
Skandinávia mindig is a szívem csücske volt és lesz. Fenntartással kezelek olyan kijelentéseket, mint például az évente megjelenő internetes szalagcímeket, miszerint a dánok lennének a világ legboldogabb nemzete. Nem tudom, azt azonban le kell szögezni, hogy széles mosollyal fogadnak…..
Van, aki már érti e fogalmat, van, aki csak majd...aztán majd jönnek a sorban azok is, akik a tárgyi feltételeit teremtik meg?! Mert, hogy egy Tanúsítvány mitől lesz hiteles? Attól, hogy szerzője hitelt érdemlően a nevére vette: ezek a megállapítások, számértékek, minősítés…..
A MEGLEPETÉS kellemesebb meglepetés nem is érhetett volna: múltkori, a tájékoztatás felelősségét emlegető posztom után mit találtam ma a hírek között? Szepesi Anita nevével ismét megjelent az általam kifogásolt cikk a Napi Gazdaság online oldalán... Csak, hogy micsoda…..
Fenntartható várak… Az én házam az én váram?   Elnézést a türelmetlenektől, messziről futok neki a témának! Kezdő mérnök koromban –ismerős, szomszéd várúr közbenjárásával- eljutottam a Kelet-Ausztriai Gutenberg várba. A vár 1185-ben épült, az 1200-as évek…..
    Bátorság-próba, ha az ember puszta kézzel nyúlkál a méhkasba. A Magyar Építész Kamara tagsága egyre többet, és egyre hangosabban rágódik azon, mivégre is hozták létre a kamarát, kinek az érdekét szolgálja. Lehet, hogy botorság, amit én bátorságnak hiszek:…..
Háromszoros HURRÁ-val kezdeném, mégpedig azon okból, hogy ismét lehet (lehet?) pályázni energetikai fejlesztésekre. Mégsem teszem! Megpróbálom személyes, elfogult véleményem, és indulataim nélkül elmondani, miért: 1. Korábbi tapasztalatok alapján világos volt, hogy az újkori…..