Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rumi

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az automatikusan járó kétmérkőzéses eltiltáson túl a fegyelmi bizottság nem szankcionálta a 31 éves csatár fejre ütéseit. Márpedig a felvételek tanúsága szerint legalább az egyik eset szándékosnak tűnik. Emlékezetes, a játékvezető, az ellenőr és más helyszínen…..
Rumi 2009.09.18 01:11:29
@Raon: Nagyon igazad van!
Annyit tennék hozzá még:-A szövetség pedig kijelenthetné hogy ezentúl különössen odafigyel a játékosoknak a közönséggel való interakcióira.
A Homárt még a fizikai erőszaknál is jobban bosszantja az echte magyaros, dölyfösportás-mentalitás. A mikrohatalom kéjes érzése és az ebből fakadó kicsinyes csicskáztatás. Ennek extrém szemét példáját mutatta be a minap egy centrumos-közterületes parkolóőr páros a Fiumei…..
A magyar szövetség (MJSZ) honlapján megjelent interjúban Al-Daadu Muhanned, a Ferencváros szakosztályvezetője arról beszélt, hogy csapata még nem nevezett a Mol Ligába, és a zöld-fehér csapat komolyan fontolgatja, az OB I. mellett egy külföldi bajnokságban indul. Bár az elnök egy…..
Rumi 2009.06.15 01:00:58
@kerusz: csak 1 ötlet volt.
Annak aki még életében nem látott korcsolyát az általad vázolt végkifejlet még eredménynek is tünhet.:)
Meg aztán a Fradi, kis színes hírnek mindenhova befér.
Videós kollégánk, barátunk, Robertó érdekes átalakuláson ment keresztül az utóbbi hónapokban. Pontosabban nem ő, hanem a státusza minálunk. Régebben, amikor felcaplatott hozzánk a videórovatból, mindenki köszönt neki, á helló, komesztáj, mi van veled, mikor vágunk, satöbbi.…..
Mötley egyéves születésapja alkalmából (kb. most lehet a doki szerint) megörvendeztetett egy fasza kis éjszakával és három-négy, jó mély karmolással, mindezt azért, mert minden istenverte szobamacska egy álruhás Kittenberger Kálmán. A tegnapi éjszakát ő egy fenyőfán, én meg…..
Rumi 2009.06.10 11:31:35
Belsőség Levegő a bögyömben 2009.06.03 10:45:00
  Vannak jó ötleteik is, de nálam a Levegõ Munkacsoport elvágta magát. Keressünk már egy normális környezetvédõ szervezetet!  Vélemények az azonos című írásunkról...
Rumi 2009.06.03 22:46:47
@torma99: De akkor minek a parkolócég?
Aranytojást tojótyúkot levágni?:)
Rumi 2009.06.03 22:56:28
@torma99: Ja, messzi-messzi...
De oda inkább ők menjenek!!!
Akkor itt úgyis sokkal de sokkal jobb lesz.
Belsőség Vasárnapi rettegés 2009.05.06 03:23:54
  A fiatal házaspár, ahol anyu vezet, apu meg magyaráz, még a kormányba is belenyúl neki. Nyúlkálhatna inkább máshová, de ne a közúton tanítgassa. Adjon neki vibrátort inkább.  Vélemények az azonos című írásunkról...
Rumi 2009.05.06 19:22:30
@gonosz1hal: Kimaradt: ellőték a tökeit...

Volán mögé nem csak arra alkamas állapoba ülünk?
Három órát álltunk az M7-esen. Rosszabb is lehetett volna - sütött a nap, szinte már piknikhangulat volt, a vadkerítésen belül voltak akkora bokrok, amiket ki lehetett nevezni vécének, egyszóval senki sem panaszkodott és idegeskedett. Időnként jött egy rendőrautó a leállósávban…..