Adatok
biododírium
0 bejegyzést írt és 447 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

A K-Monitor és a TASZ 2020 szeptemberében közös korrupciófigyelő programot indított, melynek célja, hogy háromhavonta kiadott jelentésben értékelje az állami korrupció és a jogállamiság leépítésére irányuló törekvések alakulását. Magyarországon a jogállam eróziója és a korrupció közpolitikai…..

Még mindig keveset tudunk a balkezességről, pedig az emberek minimum 8-10 százalékának ez az ügyesebb keze. Ők azok, akik jellemzően ezzel a kezükkel írnak, rajzolnak, vágnak, minden nehezebb, összetettebb kézmozdulatot inkább a bal kezükkel végeznek. De hogyan alakul ki? Van ilyen az állatoknál is?…..

Minden évben több mint 4 millió lányt metélnek körül, zömével 15 éven aluliakat. Az eljárásnak többféle típusa létezik: enyhébb változatánál a klitorisz fölötti bőrt csípik le, a legbrutálisabb csonkításkor pedig az egész nemi szervet eltávolítják, majd összevarrják. Egyiknek sincs semmilyen pozitív…..

Alkalmazottként talán az utazási idő megspórolása, munkaadóként pedig a kisebb irodával járó kiadáscsökkenés jut eszünkbe először, ha a távmunka előnyeit mérlegeljük.Ezek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik, mert rengeteg további előnye és járulékos pozitív hatása lehet, ha a home office egyre…..

András előrelátó, márkahű és van hite, így a Huawei telefonjához gyári Huawei búvártokot vásárolt, mielőtt búvárkodni indult. Első körben működött is minden, mint a karikacsapás, a telefon nem lett vizes, a halak le lettek fényképezve, mindenki boldog volt. Ám a következő nyaraláson beütött az,…..
biododírium
2020.03.11 12:17:21

Ez az év is jól kezdődött. Januárban Izlandon csodáltuk a természet szépségeit, majd február elején a Magas-Tátrában túráztunk hóviharban. Milyen szerencsések vagyunk, hogy nyugdíjasként 66 évesen ilyen csodákat élhetünk meg! Teljesen el is felejtettem, hogy mielőtt a Tátrába elindultunk kaptam egy…..

Sokáig úgy volt, hogy a teljes idegösszeomlás után muzulmán vallásra tért Sinead O’Connor soha többet nem zenél, aztán elérkezett 2019, és O’Connor visszatért. Egyelőre új lemezről nincs szó, csak arról, hogy koncertezik, és ezt megteszi majd Budapesten is, az Akváriumban, méghozzá még idén,…..
biododírium
2019.10.26 09:13:18

A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. 2017-ben meghirdette a „Kelenföld és Ferencváros állomások közötti kötöttpályás kapcsolat fejlesztése érdekében háromvágányú kapcsolat és új elővárosi megállók kialakítása – előkészítés (tervezési szerződés)” tendert, amely a nevében foglalt fejlesztés terveit,…..

Történelmi évad volt ez, a döntőbe ugyanis három olyan előadó jutott be (Stolen Beat, USNK, Tamáska Gabriella), akik közül egyik sem tud énekelni. Ehhez képest ugyan mindegy volt, ki nyer, de a rend kedvéért:
a USNK nevű formáció lett a 2018-as X-Faktor nyertese.
ByAlex mentoráltjai (a nagydöntőbe…..

Bár a nézőknek nagyon bejön ez a képregényes marvelesdi a moziban, láthatóan vannak színészek, akik korántsem lelkesednek érte ennyire. És a nagy vásznon kifejezetten kínos nézni a közömbös megjelenésüket. Nézzük azokat, akik a leglátványosabban unják az egészet...

Nem értetted, miért nincs villanykapcsoló a fürdőszobában, csak egy zsinór? Hogy miért jön a víz a mosdóba két külön csapból, egy hidegből és egy melegből? Miért szükséges élesztőt enni? És egyáltalán, mire fel a sok sorbanállás? Most megtudhatod, ha kattintasz!..

Hazánkban is egyre népszerűbbek az ingatlant vásárlók körében a panellakások. Egy-egy frekventált helyen lévő, kiváló állapotú lakás szép pénzért cserél gazdát. Azonban mielőtt ész nélkül letennénk a foglalót, vegyük végig az alábbi nélkülözhetetlen javaslatokat. Ezekre érdemes figyelni panel…..
biododírium
2018.08.04 18:07:41

Mi is tudjuk jól, hogy a legtöbb férfi irtózik a táskáktól, mert azt gondoljátok az csak a nőknek való. Szerintünk ez egyáltalán nincs így, de ha már táskát nem, legalább pénztárcát használjatok...

Az ingatlanpiac jelenlegi helyzetét látva számomra kicsit meglepő, hogy milyen nagymértékben drágultak a panellakások árai - ráadásul sok ingatlanszakértő úgy véli, egyelőre semmi jele annak, hogy ez a folyamat megállna vagy legalábbis mérséklődne.
A legdrágább ingatlanok a Vizafogón és…..
biododírium
2018.02.13 19:07:56
@xbiciklis: Ennek semmi köze a panelhez. Bármilyen társasháznál előfordulhat, ahogy elő is fordul. A legújabb soklakásos társasházak "lakópark" néven ua, mint egy panel.
Egészségügyi hírek és érdekességek
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
2015.01.29 15:25:46

A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás kezelésére alkalmazzák- sajnos nagyon sokan hanyag módon, és nem a megfelelő dózisban. Magyarországon gyakorta a Frontint szokták felírni,…..
Fapados tippek, trükkök, élmények
Az 5+1 legfontosabb különbség a Wizz Air és a Ryanair között
2017.12.10 10:53:51

Több okból is érdemes néha összehasonlítani ezt a két céget. Egyrészt ugyanazt az ultra low-cost modellt tolják, ők a legolcsóbbak, velük lehet 3-5 ezres jegyekkel utazni. Másrészt ők a legnagyobbak Magyarországról, ráadásul elég sok útvonalon versenyeznek is, sokszor lehet közöttük választani. De…..

Keverjük bele egy kicsit a papucsot is a dologba és máris sokkal nehezebb kérdés előtt állunk, mint azt gondolnánk. Oké, épeszű ember zoknival nem veszi fel a szandált, de mivel igen? És hova? Mikor? ..

Egy bő másfél éves írást fordítottam le ezúttal nektek, azonban mivel a téma szinte minden előzetes láttán és nagyobb blockbuster kapcsán előkerül, nem tartom kevésbé aktuálisnak ma sem. Viszont éppen ezért nézzétek el, hogy a legtöbb szemléltető példa a 2015 nyarán bemutatott produkciókból…..

Laslavic Tímea
Gondolom nem mondok újdonságot azzal, hogy Horvátország talán legszebb helye Plitvice. A Plitvicei-tavak (horvátul: Plitvička jezera) Európa egyik legszebb természeti látványossága. Nemzeti park és természetesen az UNESCO Világörökségének listáján is szerepel, hiszen nemcsak szép,…..

A kiégés szindrómához vezető út fázisai
Az első két fázis még csak a káros-kóros helyzetek esélyét hordozza magában, de irányt szab a továbbiaknak. A további fázisok pedig az alábbiak:
3. Rutin állapot
Én „fogmosás-fázisnak” is hívom, mert gyakorlatilag úgy végzed a munkád, mint a fogmosást, ha…..

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!
Tisztelt Munkahelyi Terror!
Lehet, hogy kissé „nevetséges” lesz a probléma, amellyel önökhöz fordulok, számomra azonban cseppet sem az. Új munkahelyre kerültem 2015. szeptemberében, a…..

Mi magunk is többször írtunk már a milliomos csemeték viselt dolgairól, arról, hogyan is élik az életüket a gazdag kölykök, akik külön Instagram-oldalt is működtetnek, ahol megörökítik rongyrázásukat. Most egyikük, Clarisse Lafleur interjúban beszélt az életéről.
A 18…..

Elsőre talán érthetetlen, hogy miért foglalkozunk egy zsebbayer hőbörgésével, de a blogokon terjengő narancstrollok agyműködésének vizsgálatát rég tervezem, Mélymagyar Pál írása pedig annyira jól jellemzi a kormányt eltartó tábor gondolkodását, hogy a trollok nyilván…..

Véget ért a Hungary's Got Talent első évada, az, ami a Csillag születiket váltotta, avagy legitimizálta a lenyúlt formátumot, ugye, mert ugyan a műsor menetében vannak eltérések, de ránézésre is ugyanarról a tehetségkutatóról van szó (pont mint a Strictly Come Dancing - Szombat…..

A McDonald’s elviekben az a hely, ahol olyanokat foglalkoztatnak, akik más munkára nem alkalmasak. Feltűnt, hogy kezdő állásoknál nem vesznek fel olyanokat, mint akikkel én dolgoztam. Számos hátrányoshelyzetű, eltérő bőrszínű, elhízott kollégám volt, akik nem az elfogadottak…..
biododírium
2015.12.16 10:24:25
@Capt. Hindsight: A legnagyobb idézet :)
biododírium
2015.12.16 13:43:36
biododírium
2015.12.16 13:51:11
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Pedig lehetne vmi értelmeset is csinálnod, de mivel állandóan fórumokat/blogokat bújsz a nap minden szakában, nincs neked másra időd. Sajnállak.