Regisztráció Blogot indítok
Adatok
itey

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az egykori Danubius és Sláger-hallgatók a Juventusra menekültek – derül ki a Szonda Ipsos decemberi felméréséből. Az egykori hallgatótábor a Class és a Neo FM-ről nagyrészt eltűnt, a két új adót a korábbi négymillió helyett decemberben naponta összesen csak 2,5 millióan…..
A rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy házkutatást tartottak a BKV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. központjában, és a két cég jogi igazgatójának lakásán is. Őket őrizetbe is vették, kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat. Volt három társuk is, de részleteket…..
Eldőlt: elveszik a Sláger rádió és a Danubius országos frekvenciáit. A Fidesz és az MSZP együtt szavazta meg a két rádió halálos ítéletét. A frekvencia- pályázat egyik nyertese az FM1 konzorcium lett, amely a Sláger helyén indítja a radiocafét. A másik győztes, az Advenio…..
labdabiztos Lesz, aki bevállalja? 2009.10.24 15:00:00
Folytatódik a bohózat Kispesten. A csapatra úgy tűnik leheteséges korlátlan mennyiségű pénzt költeni, valamint végtelen bizalmat belefektetni, mégsem lesz eredményes.Úgy tűnik épelméjűen is lehet ilyen magyarázatokat gyártani: az első tíz percben(!) egész jól játszottunk,…..