Adatok
petrasp
6 bejegyzést írt és 398 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A legtöbb határátkelő életében elő-előfordul, hogy külföldön az akcentusát hallva megkérdezik, honnan jött. Ilyenkor nem ritka, hogy a beszélgetés Magyarországra terelődik. A mai poszt kérdése az: ti ilyenkor mit mondotok, hogyan mutatjátok be röviden vagy hosszabban Magyarországot? (Írd meg te is a…..
Meglehetősen szokatlan utat járt be Alíz, aki Ausztráliában kezdte meg határátkelő életét, ahol olyannyira sikerült beilleszkednie, hogy végül az állampolgárságot is sikerült megszereznie. A szíve azonban visszahúzta Európába, ahol Angliát választotta. Utólag úgy tűnik, rosszul tette…..
Ami Marcel Proust számára a madeleine nevű sütemény Az eltűnt idő nyomában című regényben, az némi túlzással a Krówka a mai poszt szerzője, Nina életében. Fordulópont, a jelen és a múlt egy fontos pillanata, ami végül Lengyelországba, azon belül is Krakkóba vezette...
petrasp
2016.03.09 16:44:21
@Mirjam2: nem mondanám magam szakértőnek a témában, és általában az én véleményem eltér a tiedtol, de ebben most egyet értek veled. Valóban, az van kimondva, hogy a pasik ösztönlenyek, és mindig eltekeregnek, bezzeg a nők meg még csak meg sem kívánnak (!!!!!!, micsoda, meg sem néznek) más férfiakat.
Szerintem senki sem vak és mindenkinek van fantáziája, függetlenül attól hogy milyen nemű az illető.
Pont tegnap este került szóba férjem egyik -amúgy meleg -kollégaja, aki egy naaaaagyon jó pasi, majd egy másik -nem meleg - kolléga neve is szóba került, hogy az is nagyon jó pasi, és nyilván nem rejtettem véka alá a véleményem. Ami nem azt jelenti, hogy az első adandó alkalommal.......De hát nem vagyok vak, és vannak ÖSZTÖNEIM
Szerintem senki sem vak és mindenkinek van fantáziája, függetlenül attól hogy milyen nemű az illető.
Pont tegnap este került szóba férjem egyik -amúgy meleg -kollégaja, aki egy naaaaagyon jó pasi, majd egy másik -nem meleg - kolléga neve is szóba került, hogy az is nagyon jó pasi, és nyilván nem rejtettem véka alá a véleményem. Ami nem azt jelenti, hogy az első adandó alkalommal.......De hát nem vagyok vak, és vannak ÖSZTÖNEIM
Igazán sajátos a mai poszt, hiszen Digger az angliai létnek elsősorban az őt leginkább zavaró elemeit emelte ki. Szó lesz hát (tömeg)közlekedésről, parkolásról, vásárlásról, és a legendás brit munkabiztonsági előírásokról (tessék megguglizni azt, hogy health & safety…..
Ma szó szerint bejárjuk a fél világot, hiszen Dél-Amerikában, Ausztráliában és Európában is kirándulunk egy jót – mindegyik más dolog miatt lesz (reményeim szerint) érdekes. Vágjunk is bele!
Ha azt mondom, Brazília, akkor (valószínűleg nemtől függően) az embereknek…..
petrasp
2015.11.01 21:35:25
@puhacica: Southend-on-Sea kb 40 percre van tőlünk, már többször is voltunk ( egyszer elég meleg volt ahhoz hogy kicsit bele is menjek a vízbe), én is csináltam pár képet, de a tieid sokkal szebbek, nagyon klassz képeket csinálsz!
Gabriella már néhányszor ellátott minket az Egyesült Államokból képekkel különböző ünnepek, nevezetes napok kapcsán. Így történik ez ma is, amikor a Halloweenből kapunk egy kis ízelítőt. A töklámpás, a félelmetes maszkok és jelmezek, dekorációk, a „Trick or Treat”…..
petrasp
2015.10.31 19:58:36
@mojyo: egyszer a National Geographic-ban volt egy képes cikk a beöntözéses téltemető hagyományokrol (azt hiszem csak ilyen volt), a busok is benne voltak meg még egy csomó más nép és a szokásaik is. Mondjuk nem szorosan tartozik ide...
petrasp
2015.11.01 00:15:37
@adg: hiába na....ezt már nem tudom kimagyarazni....
Nagyon érdekes és tanulságos a mai poszt (és nem is rövid, teszem hozzá az ezt kedvelők kedvéért…). Fruzsi Írországból írt, és posztja egy nagyon érdekes kettős vonalon halad (ezért feltétlenül érdemes végigolvasni, mielőtt valaki kommentelésre ragadtatná magát). Szerintem…..
petrasp
2015.10.06 16:56:54
@A nagy kékség: nem engem kérdeztél, de ha nem haragszol, válaszolok. Nem elég. Van ismerősöm, aki nem minimálbéres, de nem tudna lakást fenntartani egyedül, angol is meg magyar is, meg mindenféle más nemzetiségű is. Ez persze London, de az angol kollégám vidéken is tarsberletben lakott. Persze egy pár már mégél így, de egyedül?? Ugyanakkor, bármilyen hihetetlen, de ez Magyarországon sem könnyű, rengeteg barátom /ismerősöm bérel közösen lakást, szintén nem minimálbéres fizetésből.
Mi az igazság??? Nem tudom, de egy biztos: ha van pénzed mindenhol joz, ha nincs akkor meg sehol sem.
Mi az igazság??? Nem tudom, de egy biztos: ha van pénzed mindenhol joz, ha nincs akkor meg sehol sem.
Őszintén szólva kicsit totojáztam a mai poszt kapcsán. Két okom volt rá: az egyik, hogy rémületes látni azt a megosztottságot, ami a menekültkérdés kapcsán látszik Magyarországon, a másik pedig, hogy szerettem volna (és szeretném is), ha a Határátkelő nem csak erről szólna.…..
petrasp
2015.09.08 21:02:40
@Bredpitt Monika: Helló Mónika, köszönöm szépen a posztot, engem is foglalkoztat ez a helyzet, és az én érzéseim, gondolataim is hasonlóak, mint a Tied, kb én is így szemlélem a dolgokat, igaz csak távolból. Az apukámmal szoktam megbeszélni a dolgokat, de ugye ők nem Pesten laknak, és így ugyanúgy nem első kézből értesült.
Jó lenne tudni, hogy hova vezet ez az egész. Rendkívül érdekes, de ugyanakkor félelmetes is.
Valakik emlegették hogy a menekültek miért szemetelnek. Nos, ez persze nem válasz erre, de egyszer-kétszer már beszéltünk erről a, amikor például elment Brixtonba, és ki volt akadva hogy milyen piszkos a hely (London -es zóna) és ugye ott főleg afrikai bevándorlók élnek. Azt mondta, hogy szerinte ezeket az embereket nem érdekli, hogy milyen lesz a környezetük, mert nem az ő országuk. A férjem szintén afrikai, de nála tisztább ember a földön nincs, és ő szégyellte magát amiatt amit ott látott. Vagy amit Calaisban is tapasztaltunk.
Szóval nekem tetszett a poszt és nagyon örülök hogy megírtad.
Jó lenne tudni, hogy hova vezet ez az egész. Rendkívül érdekes, de ugyanakkor félelmetes is.
Valakik emlegették hogy a menekültek miért szemetelnek. Nos, ez persze nem válasz erre, de egyszer-kétszer már beszéltünk erről a, amikor például elment Brixtonba, és ki volt akadva hogy milyen piszkos a hely (London -es zóna) és ugye ott főleg afrikai bevándorlók élnek. Azt mondta, hogy szerinte ezeket az embereket nem érdekli, hogy milyen lesz a környezetük, mert nem az ő országuk. A férjem szintén afrikai, de nála tisztább ember a földön nincs, és ő szégyellte magát amiatt amit ott látott. Vagy amit Calaisban is tapasztaltunk.
Szóval nekem tetszett a poszt és nagyon örülök hogy megírtad.
petrasp
2015.09.13 00:29:17
@tanato: láttam ennek a filmnek az előzetesét, nagyon szeretem azt a francia színészt, Omar Sy-t. Remélem online is meg lehet majd nézni hamarosan.
petrasp
2015.09.28 00:26:55
@Pink Petsch: bár nem nekem szólt és nem is igazán követtem a párbeszédeteket, de szerintem semmi sértő nincs abban, hogy csokifiu. Mellettem pont fekszik egy (aki a férjem), és neki van a legszebb csokoládé színe (szerintem), amit meg is mondok neki (szinte mindig), és cseppet sem bánja. Szerintem, és szigorúan szerintem a csokifiu még mindig jobb, mint a néger. Az nekem pl kifejezetten nem tetszik.
Érdekes élethelyzet, amikor az ember él egy országban, úgy érzi, oda tartozik, majd valami miatt el kell onnan mennie. Ez történt Adamirral, a mai poszt szerzőjével, aki fiatal felnőttként élt éveket Izraelben, majd családi okok miatt visszatért Magyarországra. Ma már ismét…..
Tulajdonképpen a mai poszt kapcsán az is érthető, miért ment ki szerzője, Attila, Szaúd-Arábiába, és a magam részéről azt is értem, miért szeretne eljönni onnan. Beilleszkedésről ebben az esetben nem nagyon lehet beszélni, kultúrsokkról annál inkább, így aztán a…..
petrasp
2015.08.28 16:21:15
@Réka : Én is láttam azt a filmet, nagyon tetszett!
Előfordul, hogy az embert kellemes meglepetés éri bloggazdai minőségében is, ez történt velem akkor, amikor megkaptam a mai írást. Szerzője, Ödenburger ugyanis túl azon, hogy törzskommentelő, mindig tud olyat írni, ami elgondolkodtatja az embert, vagy amit akkor is érdemes…..
petrasp
2015.08.21 07:40:04
Vallomással kell kezdenem: Mrs Rumcajsz mai posztja meglehetősen régen dekkol már a virtuális levelesládában, és mire a végére értek, alighanem mindennek elmondtok majd ezért – és joggal. Nekem…..
petrasp
2015.08.14 06:59:18
A mai történet ismét azt bizonyítja, amiről már itt is számtalanszor szó esett: nem mindenkinek jön be a külföldi élet, még akkor sem, ha kívülről nézve ki ne szeretne jó…..
petrasp
2015.08.13 14:13:36
@puhacica: ott a pont!! Mindenki másként el meg helyzeteket és mindenkinek más a jó!
petrasp
2015.08.13 14:27:24
@puhacica: pofonegyszerű ;-) megkaptad az emailemet?
petrasp
2015.08.13 14:44:54
@puhacica: oké, majd ha lesz időd.
Olyan kérdéseket feszeget a mai írás, melyek alighanem nagyon sok határátkelőnek a gondolataiban felbukkannak, szülőkről, sorsról, a megkereshető jövedelemről, gyerekekről. Válaszainak persze…..
petrasp
2015.08.07 22:35:26
@wuaaa [nor]: ebből a szempontból London jobb, mert keveset esik, és azért napsütés is akad, meg a tél sem vészes. Csak nagyon drága. Skóciában mesés tájak vannak, persze a filmekben mindig jó az idő is ( csakúgy mint Írországban), de valahogy úgy éreztem, hogy ez nem feltétlenül felel meg a valóságnak. És, mint ahogy említettem, a hideg nem kizáró ok, de az eső!!! Mondjuk biztosan meg lehet szokni.
petrasp
2015.08.07 23:02:54
@wuaaa [nor]: hát a statisztika az statisztika :-D. Sajnos azért mindent nem lehet megszokni, én pl nagyon nem szeretem a meleget, szóval nem élnek a trópusokon, ugyanakkor a nyirkossagot sem szeretem. Amúgy ezzel az esőszerűvel én is találkoztam, pont a szüleim voltak itt és az utolsó három napban esett, egyszer nem, akkor bementunk a városba ügyet intézni, megittunk utána egy kávét, mire kijottunk ez az esőfele volt. A földre nem ért le, mert a pocsolyakban nem látszott, de eléggé nyirkosak lettünk, szerencsére nem kellett sokat menni. Meg fülledt is volt az idő, az ilyenektől kikeszukok ( vagyis nem szeretem).
petrasp
2015.08.07 23:22:39
Többször írtátok már, milyen jó lenne, ha régi szerzők ismét megjelennének, és megírnák, mi történt velük az első jelentkezés óta eltelt időszakban. Nos, a mai poszt…..
petrasp
2015.08.06 13:05:36
@NomádMatyi: na ilyen sztorim nekem is volt, kolléga Debrecenből való volt, és valamit hozzaszolt egy meetingen. Mondtam neki hogy bocs de nem értem. Erre elmondta hangosabban. Mondtam hogy hallani hallom, de ezt meg ezt a szót nem értem, nem ismerem! Jót nevettünk!
Az eheti blogajánló három posztja három teljesen különböző világot mutat be, és nem véletlenül. Az első bandirepublic írása arról, miért jön be neki jobban a svéd szabálykövető életszemlélet, mint a magyar „megoldjuk okosba’” hozzáállás. Aztán szó lesz egy amerikai…..
petrasp
2015.08.02 22:42:10
@diggerdriver: nagyon kedves, vidám tekintetű kisfiad van!
Előre szólok, hogy a mai poszt nem lesz könnyű olvasmány, és a magam részéről nem bánnám, ha hivatalos helyről (vagy akár személyes tapasztalatból) írnák / írná valaki azt, hogy nem így mennek a dolgok, de erre kevés esélyt látok. És nem csak azért, mert Péter múlt heti…..
petrasp
2015.07.30 11:50:11
@Chamroe: szia, nekem nem kellett, ez két és fél éve volt. Viszont inkább útlevél mint személyi igazolvány. Lakcimigazolas ( nem a magyar) viszont kell.
petrasp
2015.07.30 16:10:39
@pappito: én nem kaptam (nyilván, hiszen nem vagyok törzskommentelo), de megnéznem, el tudnád küldeni a linket a bloghoz? Lehet privátban is ha neked nem gond. Köszi!
petrasp
2015.07.30 16:32:37
@LittleG (uk): az bizony könnyen lehet!!! ;-) ezt én minden rosszindulat nélkül írtam, és arra gondoltam, hogy azért én elég ritkán szólok hozzá a posztokhoz, bár minden nap olvasom a HA-t, legtöbbször kommentekkel együtt. De nem vagyok "jelen". Amúgy utána én is megkaptam az üzenetet..... :-D
Azok, akik a Magyarország és én pályázatra érkezett „lelkizések+ (vagy fogalmazzunk megengedőbben: kevésbé konkrét írások) miatt panaszkodtak, ma megkapják a magukét, méghozzá Péter jóvoltából, aki azt szedte össze, mi történik Ausztriában, és milyen ügyeket kell…..
petrasp
2015.07.24 20:33:02
@tildy[UK]: gratulálok tildy, gyönyörű a kisbabád!!! Mekkora haja van!! Sok boldogságot és egészséget kívánok!
Számomra Gabuschka posztja nagyon pozitív életszemléletet sugároz, a kalandon kívül a másik kultúra, ország tiszteletét, amit ugyanakkor Magyarország iránt is érez. Ahogy írja, ha rendben vagyunk magunkkal, akkor bárhol boldogok lehetünk. A Magyarország és én pályázat újabb…..
petrasp
2015.07.03 07:12:57
Aki amolyan igazi, klasszikus „határátkelős” posztra vágyott, az ma megkapja: Gábor két év luxembourgi tapasztalatát írta meg, árakkal, lakásbérléssel, közlekedéssel, hangulatokkal és hazautakkal. Nem is kell ennél többet mondani, jó olvasást!
(fotó:…..
petrasp
2015.06.30 22:43:21
@Herr Géza: az én vagyok....asszem! Én imádom az automata váltót, soha nem is lesz más kocsim @mojyo: nekem, aki nem magabiztos a vezetésben, nagyon könnyű automatát vezetni
Nekem.
Ma van a bolog születésnapom, a harmincnyolcadik. Azért az már elég hosszú idő, hogy számot vessünk, ahhoz is, hogy méltón megünnepeljük.
Megünnepelnénk, ha egy helyen élnénk. Ha minden barátom és családtagom ugyanabban az országban élne. Az ilyen alkalmakkor a…..
Ez a blog ugye azért jött létre, mert már nem élek Magyarországon,
Vajon élnék-e újra Magyarországon?
Mindenfélét lehet olvasni és hallani kis hazánkról, általában semmi pozitívat, ezek nyilván abba az irányba befolyásolnak, hogy nem szeretnék.
Még ha hiányoznak is…..
petrasp
2015.06.13 16:32:06
@letreh: köszönöm szépen, igazán! Nagyon kedves dolgokat írtál, és nem csak ennek, de annak is örülök, hogy sikerült átadnom azt, amit gondoltam, ami megfogalmazódott bennem.
A mesebeli hősért külön pont jár, illetve a kérdés: honnan tudtad???
A mesebeli hősért külön pont jár, illetve a kérdés: honnan tudtad???
Akármekkora viták is vannak róla, aligha lehet kérdéses, Európában egyre jobban keverednek a kultúrák: magyarok Ausztriában, Németországban, Angliában, németek Magyarországon, spanyolok és olaszok Németországban – aligha lehetne olyan változatot kitalálni, amire nem tudnánk…..
petrasp
2015.06.06 22:52:15
@Zoole[uk]: persze ez csak általánosítás, tudom. Valóban nagyon sok feketének van tipikus afrikai akcentusa, szinte teljesen függetlenül attól, hogy melyik országból jöttek. Mondjuk nagyon érdekes számomra, hogy a férjemnek, aki szintén Afrikából jött, és nem az anyanyelve az angol, erős francia akcentusa van ( mondhatjuk hogy a francia az anyanyelve), míg ugyanazon országból érkezett ismerősének meg a tipikus afrikai.
Hallottál amúgy feketét a saját nyelvjarasukban beszélni?? Ha igen, könnyen megértheted hogy honnan jön az az akcentus. A boltban nálunk fekete férfiak takarítanak, általában nigeriaiak, néha ijesztő hallgatni a tarsalgasukat.
Hallottál amúgy feketét a saját nyelvjarasukban beszélni?? Ha igen, könnyen megértheted hogy honnan jön az az akcentus. A boltban nálunk fekete férfiak takarítanak, általában nigeriaiak, néha ijesztő hallgatni a tarsalgasukat.
A Magyarország és én pályázatra érkezett Puhacica írása, ami most azért kicsit más, mint az eddigiek, mert néhány hangulatos életképben hasonlítja össze a két országot. Puhacica korábbi posztjából tudjuk, hogy nemrég döntöttek a határátkelés mellett, így friss…..
petrasp
2015.06.06 10:29:08
@puhacica: nekem nagyon tetszett az írásod, szavaztam is. Valahogy én is így látom, érzem. Sokszor csak egy villanás, egy emlékkép ami beugrik, és eszembe jutnak az otthoni dolgok. És jó ezekre visszagondolni.
Eszembe jut hogy milyen sokat nevettünk, de az is, amikor szakadtunk a röhögéstol!
Eszembe jut hogy milyen sokat nevettünk, de az is, amikor szakadtunk a röhögéstol!
A mai írás számomra tulajdonképpen annak a története, miként távolodik el valaki Magyarországtól, hogyan lesz fokozatosan (a család kivételével) egyre távolabbi minden, gond és talán öröm is. Legalábbis Don Tintoretto (akinek köszönet a képért is) így látja. Az írás…..
petrasp
2015.05.15 09:27:49
@Lex D'Arquebus: +1
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
De azt is megfigyeltem hogy egy viszonylag international tarsasagban is meno magyarnak lenni, mindenki aki volt Magyarorszagon elmondta az elmenyeit meg az osszes magyar szot amit valaha hallot es meg emlekszik ra ( remes akcentussal)