Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kmami

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Vernee márkát kedvelőkkel együtt úgy vártuk a MIX 2 készülékét, mint a messiást! Érthető is, hiszen ez az első olyan telefonja a gyártónak, ami felveszi a versenyt a harcban a vékony kijelző kerettel szerelt modellekkel és, mint már az előzetes információkat tudva, kevés az esélye annak, hogy…..
ekho grafikái Budapest wasteland 2014.07.30 10:48:12
Ha újabb hódfej farigcsálás, akkor újabb kép ;) Ezúttal kicsit másképp alkottam, mint ahogy szoktam, de ne szaladjunk ennyire előre. A Galaktika kiadó pályázatára készült a Budapest wasteland (ha valakinek van használható magyarosított verziója a címre akkor ne tartsa magában,…..
[Fotó: cink.hu] Jaj, gyerekek, ez annyira nyomi. És főleg azért esik nagyon pocsékul, mert én tényleg örülök a Várkert Bazár felújításának. Ugyanis épp harminc éven keresztül mindenki tett rá, hogy itt rohad a város kellős közepén egy Ybl-műemlék. Még az sem…..
Vízálló Blog Rudas fürdő 2014.04.14 14:31:39
Legutóbbi látogatásunkat a Rudas fürdőben tettük. Itt nem újoncként, hanem visszatérő vendégekként jártunk. (Először éjszaki fürdőzésen voltunk, most délután mentünk.) Vasárnap este jutottunk el, ezúttal kicsit több időnk volt, mint nemrég a Királyban. Fotó:…..
Kocsmablog Pista néni söröző 2011.03.11 11:10:00
Cím: 1221 Budapest, Ady Endre utca 6.Látogatás: 2011. február 12. 17:55-19:55 Átestünk az ’Albertfalva, kitérő’ vasúti töltésen, hogy aztán a kerítésre szegezett fények leszállópályaként vezessenek be a tutiba...
Pat Cortina még nyeretlen csapata a kiesés elleni körben folytatja. De ott is küzdeni fog. És a magyarok egyet már bizosan elértek: ők a szív világbajnokai, olvastuk a svájci sajtóban. A válogatott és szurkolói továbbra is főszereplők a nemzetközi médiában. A Fehéroroszország…..