Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lafite

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2009.04.25. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp Különlegesek - A sayeretek világa (x) 2010.04.16 11:00:00
Izrael, s ezen belül a zsidó állam hadserege kiemelkedő helyen található minden olyan szakember (és laikus) érdeklődési körében, aki (bármilyen okból) a különböző speciális egységekkel foglalkozik. A zsidó különlegesek múltja és jelene joggal kelti fel a terület iránt érdeklődők figyelmét. A…..
Lafite 2010.04.25 01:47:12
Kedves Tiboru!
Sajnos csak most jutottam hozzá, hogy elolvassam nagyszerű írásodat, amelynek részletessége lenyűgöző - ráadásul a poszt adatai nemcsak helyesnek tűnnek, hanem aktuálisnak is, már emennyire ezt mi kivülállók meg tudjuk ítélni. S amennyiben írásodhoz még bármit is hozzá lehetne tenni - lényeges dolog szinte nincsen -, az már csak a magam (magunk) fajta kötekedők, cizelláló hajlamait akarná kielégíteni.
Vagyis,
1. Valóban jól sejtetted, a 13-as Flottilla (az S13), még pontosabban annak elődje tekinthető az izraeli különleges egységek ősének.
A monda szerint a SHAI szervezetét (Sherut Yediot, azaz a Haganah 1936-ban alakult titkos biztonsági szolgálata) jelőlte ki a Royal Navy, hogy a közel-keleti SOE akciók keretében speciális bevetési egységek kerüljenek felállításra.Ekkor jön létre (1941) például a 300 fős PALMACH (Plugoth Machaz). A SHAI már rendelkezik kommandós tapasztalatokkal, hiszen már 1938-ban segédkezett a brit-zsidó vegyes összeállítású "Special Night Squads" (SNS) egység összeállításában, ám az Orde Wingate SNS elsősorban az Iraq Petroleum Comp. palesztinai olajvezetékei elleni terrortámadások elhárításáért felelős. az igazi megmérettetés 1941 májusában következik, amikor az első titkos akció keretében a Tripoli melletti legfontosabb olajtárolólat kellett megsemmisíteni. A tengeri kommandós akció azonban, amelyet az angol Anthony Palmer őrnagy vezetett, sikertelen maradt, mert az útnak indult komandós egységről soha többet nem hallott senki - a Sea Lion motorcsónak és legénysége nyomtalanul eltünt.
Azonban az első sikeres kommandós akcióra nem kellett sokat várni - igaz ez már szárazföldi akció volt. A kommandó feladata az volt, hogy 10 km-re a palesztin határtól, immár szíriai területen foglaljon el és ez előre nyomuló expediciós haderők számára biztosítsanak két hidat az egyetlen tengerpari úton. A csoport vezetője a fiatal Moshe Dayan, aki ennél az akciónál, a francia Vichy-kormány cspataival folytatott harcban veszti el bal szemét.
2. Az SM történelmi elődjét az a 250 zsidó ejtőernyős alkotta, akik a SOE akciók során összeköttetési és szabotázs feladatokkal ugrottak le Kelet-Európa németek által megszállt országai (Románia, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávai, Bulgária) felett, általában 2-3 fős csoportokban. A zsidó ejtőernyösök 90%-a életét vesztette.
3. A zsidó speciális különítmények egyik legkevésbé feltérképezett ága, a brit hadsereg kötelékében szolgáló Zsidó Brigád közvetlen háború utáni "titkos" tevékenysége. A Brigád ugyanis - értelemszerűen az angol felettesek tudta és engedélye nélkül - nemcsak a Palesztinába tartó menekülteket szállította illegállisan egyik helyről a másikra, hanem megszervezte az úgynevezett Nakam-kommandókat is (nakam=bosszú). A Nakam csoportok rögtön a háború után megkezdték a német háborús bűnösök felkutatását és elfogásuk esetén, a helyszinin azonnal végrehajtották a halálos ítéleteket. A Nakam csoportolból alakult ki a DIN (Dahm Y' Israel Nokeam, Izrael vére bosszút áll) nevet viselő titkos szervezet, amely 1945 végére már 300-400 főt számlál. Nem utolsó sorban a DIN akciói vezettek oda, hogy az SS létrehozta az ODESSA nevet viselő menekítő szervezetet.
4. S végül a kezdetek, kezdete kapcsán illik megemlékeszni a legendás "131"-es egységről is (a Sharon-féle 101. egység vetélytársa), amely Mordehai Ben Zur parancsnoksága alatt már ez első palesztinai háborúban (1948/49) is az ellenség hátában végrehajtott szabotázs akciókra specializálódtak. Az is igaz, hogy az ő nevükhöz fűződik Izrael első igazi titkosszolgálati botránya,az 1954-ben balul sikerült egyiptomi akció: az alexandriai és kairói bombamerényletek. De ez már egy másik történet.
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp Vitaposzt - Kiss Ernő 2010.02.09 02:09:00
Nem szokásunk napi aktualitású hírekre reagálni, de engedtessék meg nekem egy szubjektív kivétel: most olvastam, hogy Kiss Ernő nyugállományú rendőr dandártábornokot egy óra leforgása alatt kétszer is ittas vezetésen kapták Budapesten. Erre a hírre szeretnék reflektálni pár mondatot...
Lafite 2010.02.17 00:55:26
Kedves Tiboru!
Iszonyúan olcsó közhely, de az élet már csak ilyen olcsó céda, hogy még a legjobb sztorikat is felülírja. A Te szorid Kiss Ernőről nemcsak jó volt - ezt a közel 200 hozzászólás is bizonyítja-, hanem aktuális is volt. Mert mit éppen mit hoz az élet: lekopírozta a kérdésedet!

Vagyis mi legyen egy felsőosztályú állami (rendvédelmi és e topikban oly sokszor előforduló katonai) tisztviselő esetében a prioritás:
- a személyes tulajdonságok (jó apa, csak ásványvizet iszik és minden vasárnap templomba jár);
- vagy a szakmai hozzáértés és tudás (lehet, hogy idült alkoholista és leszarja a vasárnapi misét, de ragyogóan és rekordidő alatt átlátja egy-egy bűnügyi akta buktatóit, és nagyszerűen tudja irányítani a végrehajtó állományt);
- avagy, teszem én hozzá, mondjuk betartja annak az országnak az alkotmányos törvényeit, amelyekre annak idején ő maga is letette a tiszti esküt.
És akkor beúszik a televízió képernyőjén a következő hír (amit lassan már mindenki kivülről ismer): előzetesbe helyeztek a Nemzetvédelmi Egyetem rektorát (csakhogy a siketek is értsék: a demokratikus magyar hadsereg leeendő tisztjeit képző legmagasabb nemzeti felsőokatatási-, és nem egészen mellékesen a vezérkari képzésnek is otthont adó intézmény első számú vezetőjét) hivatali befolyással való üzérkedés vádjával. A történetet mindenütt olvasható a világhálon, ezért annak másolásától inkább eltekintek.

Erre mondják jobb helyütt: uff! és méla csönd, mert a kés, villa és kanál megáll a levegőben. Ehhez képest Kiss Ernő ügye(i) - ministráns történet, akármennyi igaz is belőlük pro és kontra.

És csak egy utolsó - összetett - kérdés:
- ki beszél majd most a dicső honvéd hagyományokról (kis áthallással erről is lehetne értekezni oda vissza alapon az elmúlt 100 év eseményeit felidézve);
- ki veti majd fel a rendvédelem és a hadsereg morális állapotát (szakmai és nem politikai, ergó bulvár szinten), hiszen a Prof. dr. Rektor úr, mint az MTA doktora és rendes tagja sem tudja magát függetleníteni abból a környezetből, ahol pályafutását eltöltötte és vélhetően befejezte (mint ahogyan Kiss Ernő sem);
- ki meri majd egyszer nyilvánosan is kimondani a nagyrabecsült SZAKMA részéről és nevében azt a fájdalmas mondatot, hogy tisztelettel nem a Kiss Ernőkről és nem is a Szabó Jánosokról van szó, hanem "ömagunkról". Azokról, akik mindezt láttuk, tudtuk, eltűrtük és egyáltalán barátságunkkal, jól-rosszul értelmezett tiszteletünkkel, félrenézésünnkel egyáltalán ezt egészet (a rítusokat, a haveri üzleteket, a piálós feladatellátást, az öncélú szabályok át- és meghágását) lehetővé tettük;
- mikor értik meg már végre ezek a "papirusz félistenek", hogy a folyamatos feladatellátás érdekében állandó szabály át- és meghágásra kényszerített rendvédelmet, és hadsereget (éppen ezen tényállás miatt) csak olyanok vezethetik, akik a közmondásos mércét saját magukkal szemben emelik a legmagasabbra.

Egy letünt kor ideáljait követve azt is mondhatnánk, hogy a szóban forgó vezetőknek (kortól és politikai rendszertől függetlenül) tartásuk volt. Nem voltak áldozati bárányok, lehet, hogy esetenként kifogástalan úriemberek sem, de volt tartásuk, és volt önbecsülésük.
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp Napóleon mesterkémje - Schulmeister (x) 2009.07.28 08:00:00
Szun Ce óta tudjuk, hogy egy-egy sikeres csata, hadjárat vagy akár háború hátterében az esetek többségében ott lapulnak az eredményes kémek (vagy ha sikertelen volt, akkor a másik oldalon). Azt, hogy Napóleon elsősorban hadserege, a híres Grande Armée segítségével taposta végig…..
Lafite 2009.07.31 02:07:40
Kedves Tiboru!

Az igazán színvonalas poszthoz, amihez csak gratulálni lehet, csupán néhány apró, elhanyagolható kiegészítést fűznék:

1). a rendelkezésre álló források ugyan más és más adatokat adnak meg KLS születési környékét illetően, de azért az ez egyöntetű álláspont alakult ki, hogy KLS 1770 augusztus 5.-én született az elszászi Kehl melletti kis városkában Neu-Freistett-ben; az elszászi "szálnak" a későbbi francia nyelvtudás miatt van és lesz szerepe (Badenben nem beszéltek akkor sem sokat franciául);

2). KLS 1792-ben megházasodik, majd feleségével (aki egy igen jómodú bányatulajdonos gyermeke) és kisfiával költöznek át Strassburgba 1797-ben, hogy ott apósa támogatásával vaskereskedést nyisson; ám miután ez az üzlet nem nagyon megy, KLS hozzákezd a csempészéshez (is);

3). aki Elszászban született, az sohasem lesz "echte német gyökerű", mint ahogyan igazi francia sem; valahogyan a kettő között lavíroznak, még ma is

4). KLS azért a franciáknak kínálta fel szolgálatait, mert éppen ők kapták el az egyik csempésztúra alkalmával, és egyszerűen kényszerválasztás elé állították (vulgó: zsarolták) - vagy nekünk dolgozol, vagy börtönbe kerülsz;

5). KLS azért adhatta ki magár magyar nemesnek (!), mert strasszburgi városi levéltár adatai szerint egyik nagyapja bizonyíthatóan magyar nemes volt (igaz erre a húzására csak 1805-ben került sor)

6.) KLS és René Savary, Rovigo későbbi hercege, közötti kapcsolatnál azért ne tévesszük szem elől, hogy a még mindig fiatal Schulmeister négy évvel volt idősebb a Savarynál; a kezdetekben Savary volt az, aki többet profitált KLS információiból, lásd az 1800-as rajnai átkelést;

7). KLS nemcsak francia vezérkari jegyzőkönyv-részletet hamisított, hanem még egy önálló újságot is készíttetett (persze Savary segítségével) a francia lakosság és katonaság elégedtelenségét alátámasztandó;

8). Mack tábornok oly annyira "varázsa" alá kerül KLS személyiségének (no meg persze igen jó ajánlója volt az osztrák Wendt százados személyében, aki Klenau táborszernagy vezérkarában szolgált felderítőként - őt KLS egyszerűen megvette), hogy nemes egyszerűséggel kinevezi a francia kémet saját felderítő részlegének parancsnokává (tehát egy frankofon Philby-ről is beszélhetnénk) - ezért is tudott elvegyülni a visszavonuló sereg tagjai között.
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp Kémek és hírszerzők - Adolf Tolkacsov 1.0 (x) 2009.05.06 07:08:00
Érzékeny műhelytitokkal kezdem, de csak azért, mert tudom, hogy köztünk marad. Amikor elkezdtem gondolkodni azon, hogy ki is legyen blogunk kémek és hírszerzők sorozatának következő alanya, rájöttem, hogy a pártatlanság, az objektivitás és a kiegyensúlyozottság fenntartása…..
Lafite 2009.05.09 14:03:47
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp Kémek és hírszerzők - Elijahu Kohen 2.0 (x) 2009.04.24 15:02:00
Az első részben megismerkedtünk azzal az – egyhangúnak korántsem mondható – életpályával, melynek lokális végpontján, 1962 januárjában ott áll hősünk, Kamal Amin Saabet, Argentínából hazatelepült szír üzletember bőrében és fürkésző tekintetét Damaszkuszra…..
Lafite 2009.04.26 18:04:02
Kedves (olvasó) Kollegák!

Mindenkinek köszönöm a kiegészítést, és a helyesbítéséket. Ez volt a legjobb példa arra, hogy milyen nehéz dolog a pontos, és körültekintő írás (ha másolnék, akkor biztosan nem lenne ennyi hiba benne, bár a mai szerkesztőknél manapság, senki sem tudhatja). Ezért sem vállalnék egy önálló posztot, viszont a kitűnő kiegészítéseknek kifejezetten örülök, mert magam is sokat tanulok belőlük.

Hát akkor nézzük, hol is folytassam a megkezdett áttekintést? Talán egy kis hatalom- és kultúrtörténeti kitérővel ...

Savonarola és Machiavelli

Ma már mindenki előtt köztudott, hogy Velence, azaz a Velencei Köztársaság és a Szentszék voltak az első európai államok, amelyek politikai érdekeiket intézményesített formában, diplomáciai kapcsolatokon keresztül képviselték, valamint külpolitikai elképzeléseiket követek segítségével próbálták érvényesíteni. Ezek a diplomáciai missziók hamarosan a titkos felderítés céljait is szolgálták, és nem volt ritka az az eset sem, amikor magát a követet bízták meg, hogy titkos politikai információkat szerezzen a potenciális ellenfélről. A Vatikán titkos információszerző tevékenységében - a hivatalos pápai követek és küldöttek mellett - évszázadokon át meghatározó szerepet játszottak a szerzetesrendek tagjai, mindenekelőtt a dominikánus és ferences, később pedig a jezsuita rendi szerzetesek.

Az egyik legelső hivatalos rendelet, vagy utasítás, amely a velencei nagykövetek munkáját irányította még 1268-ból származik. A rendelet megszabta, hogy amint a velencei követek visszatértek külföldi állomáshelyükről két héten belül jelentést kellett készíteniük küldetésük eredményeiről és a fogadó állam képviselőivel folytatott beszélgetéseikről. A dózse parancsára azonban a nagykövetek nemcsak úgymond politikai értesüléseket vetettek papírra, illetve munkájukról számoltak be, hanem a mai értelemben vett hírszerző tevékenységükről is aprólékosan számot adtak.

A modern hírszerzés kialakulás szempontjából azonban még a velencei gyakorlatnál is jelentősebb volt az az elméleti és gyakorlati tevékenység, amelyet a Firenzei Köztársaságban 1498 és 1512 között Niccolò Machiavelli folytatott. Ő volt az első kormányzati szakember - hiszen Machiavelli sohasem volt politikus vagy hírszerző -, aki nemcsak felismerte és tudatosan használta ki a diplomáciai tevékenységben rejlő hírszerző lehetőségeket, hanem gondoskodott a hírszerzési tevékenység tartalmi, módszertani és szervezeti fejlesztéséről is. Mindezek eredményeképpen kormányzati szinten elsőként Machiavelli intézményesítette a politikai hírszerzés tevékenységét.

Machiavelli 1498-ban vette át pozícióját, amikor is belépett a firenzei kancellária, az úgynevezett Signoria kötelékébe. Az ún. második kancellária vezetője lesz, s ebben a minőségében ő fogalmazza meg a nagykövetek számára érvényes utasításokat - ma azt mondanánk, hogy a hírigényeket –, majd veszi át, osztályozza, és rendszerezi a jelentéseket, hogy az évek során lépésről-lépésre kiépítse a Firenzei Köztársaság első intézményesített hírszerző szolgálatát. Emlékeztetőül: Angliában VII. Henrik csupán a XV. század végén, 1485-ben rendeli el az intézményesített biztonsági szolgálat felállítását.

Machiavelli hivatalba lépésének időpontja (1498) emlékezetes dátum a Firenzei Köztársaság életében: ekkor ért véget a Girolamo Savonarola, egy dominikánus szerzetes, vezette népfelkelés. Savonarola, noha magát egy forradalmi harc vezetőjének tekintette, valójában az isteni kinyilatkozás nevében akart a mindenható firenzei uralkodó család, a Mediciek ellen fellépni. Savonarola személye és - kissé zavaros - elképzelései elsőként vetítették előre a későbbi évszázadok nagy kérdését: hogyan minősítsük a forradalmi felkelés vezetőjét, és az öt követő híveket - forradalmárnak, szabadságharcosnak avagy terroristának?

Savonarola számára valójában nem a Mediciek voltak az igazi ellenfelek, hanem a Rómában székelő és Szent Péter trónját elfoglaló VI. Sándor pápa, egy született Borgia. A dominikánus szerzetes kevésbé a nemes "forradalmi" célok, mint inkább a vallási víziók nevében akart harcolni a dogmás kereszténységet megtestesítő pápa ellen. Nem volt tehát véletlen, hogy az erőszaktól sem nem riadt vissza: „Hol a kardom, a kardom, amely majd mindent rendezni fog” - hangoztatta több ízben. Ne feledjük azonban, hogy Savonarolának nem volt hadserege, nem parancsolt fegyveres lázadóknak - ő a hit nevében akart harcolni a világ megreformálásáért. 10 ével Luther tézisei előtt, Savonarola volt az a lázadó, aki Firenze élén akarta megváltani a világot. A tömegek szemében Savonarola egyszerre testesítette meg a prófétát, a vezért, de egyben a mártírt is. Az 1494-1498 között zajló 4 éves firenzei felkelés alatt Savonarola többször tartott olyan szónoklatot a szószékről, amely a halált dicsőítette. Egyik legtöbbször ismételt mondása úgy hangzott: „Mi azért élünk ebben a világban testvéreink, hogy megtanuljuk: hogyan haljunk meg a lehető legnemesebben”. Savonarola számára a halál testesítette meg azt a létezési formát, amelyet érdemes felvállalni, mert ezzel "a hit nevében küzdünk és halálunkkal a hit céljait valósítjuk meg". Amint látjuk 500 évvel később az arab Bin Ladin hitvallása és célkitűzései sem sokkal különböztek neves elődjétől. Külön érdekesség, hogy Savonarolát - aki időközben mindenki számára terhessé vált - saját rendjének szerzetesei fogták el, és végezték ki.

Amikor Machiavelli 1498-ban átvette a második iroda vezetését, nyilvánvalóvá vált számára, hogy a firenzei városállam képtelen megvédeni magát, ha nem rendelkezik egy kifejezetten kormányzati „biztonsági szervezettel”, továbbá egy nemzeti alapokon álló véderővel (hadsereggel). Machiavelli volt az első kormányzati hivatalnok, aki a nemzeti hadsereg felállításának gondolatával foglalkozott. Ám azt is világosan látta, hogy amíg a véderő kialakítására sor kerül, addig az információk biztosította "megelőzés" legalább olyan hatékony eszközt jelent Firenze számára, mint maga a fegyveres védelem.

Savonarola példáján és fellépésén keresztül érlelődött meg Machiavelli-ben az a felismerés is, hogy a forradalmi jellegű szervezkedésekkel szemben csak az a biztonsági rendszer képes felvenni a harcot, amely egyidőben képes megbirkózni a rendfenntartó és információszerző tevékenységgel. Machiavelli biztonsági koncepciója kiállta az évszázadok próbáját, s nyilvánvalóvá tették, hogy a gyakorlati kormányzás hatalommegtartó és hatalomszilárdító érdekei, alapjaiban determinálják a mindenkori titkosszolgálatok működését, mégpedig a társadalmi berendezkedéstől függetlenül.

Nem tekinthető tehát véletlennek, hogy a XVIII. század elején pont XIV. Lajos nagy tekintélyű tanácsadója Callières fedezi fel Machiavelli gondolatait és méltatja a titkosszolgálatok megteremtésében játszott korszakalkotó szerepét.


Goethe és Shakespeare között

A gazdasági hírszerzés és ipari kémkedés fogalmával és jelentőségével általában komoly - néha viccesebb - formában, hol a megbotránkozás igényeit kielégítő, hol pedig a szükséges tanulság levonását célzó történetek keretében ismerkednek meg az érdeklődök.

Kevesen gondolnak azonban arra, hogy maga a téma nem jelentéktelen kultúrtörténeti vonatkozásokkal is rendelkezik. A korabeli sejtések, "pusmogások", vagy a nyíltan rosszindulatú rágalmazások "valóság tartalmát" feltárni kívánó kutatások ugyanis nem egy esetben kiderítették, hogy még az európai kultúra kialakulásában vezető szerepet játszó írók, költők, festők vagy zeneszerzők sem voltak minden esetben mentesek az "emberi gyengeségtől" - s nem vették túlságosan szigorúan a műhelytitkok védelmét, avagy a "copy right" jogokat.

A könyvnyomtatás technikájának feltalálóját, a jóhiszemű Gutenberg mestert például még életében jelentős anyagi veszteségek érték, mert találmányát az üzemi kémkedés eredményeképpen többszörösen ellopták. Sorsában Leonardo da Vinci is osztozott.

A szerencsésebbek közé tartozott Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832), aki nem vesztett, hanem nyert a műhelytitkok "illegális" megszerzésének virágzó üzletén. Goethe szűk baráti körében nem is tiltakozott az ellen felhozott - pórias egyszerűséggel lopásnak, szebben plágiumnak nevezett - vádakkal szemben. "Igaz, való igaz, hogy Mefisztóm Hamlet szellemében énekel, de miért ne tehetné? Miért kellene fáradtságos munkával valami újat kitalálnom, ha ezt egyszer már Shakespeare mester megtette, és különben is, ebben is csak öt követem. Ha neki szabad volt, akkor nekem miért ne lenne szabad?"

Goethe utalása Shakespeare sajátos "írói anyaggyűjtő" gyakorlatára különben nem volt alaptalan. Az angol Edmond Malone ugyanis 1790-ben adta ki Shakespeare gyűjteményes műveit, amelyben piros betűkkel szedette ki azokat a részeket, amelyeket a nagy angol drámaíró bizonyítható módon másoktól vett át, szóról-szóra és betűről-betűre. A kötet 6.043 versszakaszából 1.711 szószerinti másolás volt, míg 2.373 csupán minimális változtatással került át a shakespear-i életműbe. Shakespeare mentségére legyen mondva: a költő legszebb gondolatai fekete betűkkel jelentek meg. A megbízási határidők betartása valószínűleg már a XVII. században is súlyos teherként nehezedett az írók és költök vállára.


Péntek mestere

A klasszikus hírszerzői tevékenység elképzelhetetlen a jól képzett segítőtársak, vagyis az ügynökök munkája nélkül - legalábbis erre utalnak a szakmai írások.

A titkosszolgálati ügynökök munkájának elméleti megalapozásában és a gyakorlati tapasztalatok összegzésében felbecsülhetetlen munkát végzett Daniel Defoe, angol újságíró és regényíró (1650-1731), korának egyik legsokoldalúbban képzett – egyébként hivatásos - hírszerzője.

Defoe, aki íróként az 1719-ben megjelent regényével, a Robinson Crusoe-val beírta nevét a világirodalomba, a brit titkosszolgálat vezetőjének egyik legfontosabb tanácsadójává vált. Már 1704-ben egy hosszú értekezést készített "Az általános hírszerzés terve" címmel. A mesterien megírt munkában részletezésre kerül, miként lehet politikai hatalomra szert tenni, majd hogyan lehet a meghódított hatalmat titkosszolgálati módszerek segítségével erősíteni és megtartani. "A kémkedés és a hírek beszerzése - írja Defoe - az államügyek lelke". Defoe megítélése szerint a titkosszolgálatok egyik legfontosabb feladata nem más, mint a titkos ügynökök hálózatának céltudatos kialakítása és tervszerű fejlesztése.
Lafite 2009.04.26 18:12:39
De a kis kitérő után lássuk a nagyobb történelmi áttekintést.

Titkos diplomácia és politikai cselszövések II.
Az intézményesített titkosszolgálati tevékenység európai története (1826 -1900)

Oroszországban a folyamatos politikai üldöztetések ellenére sem létezett intézményesített titkosszolgálat. Ennek ideje az 1825-ös dekabrista felkeléssel érkezett el. A dekabristák jelentették Oroszország első igazi forradalmi mozgalmát. Ekkor adta ki I. Miklós cár azt az utasítást, amely az intézményesített titkos rendőrség felállítását parancsolta meg. 1826-ban létre hozták a császári kancellária ún. harmadik szekcióját, vagyis a politikai titkosrendőrséget.

Az új titkosszolgálat egészen kis létszámú szervezet volt. Alapítása idején a munkatársak száma 16 volt, és ez 30 évvel később, amikor 1855-ben I. Miklós meghalt, sem haladta meg a 40 főt. A harmadik szekció kifejezetten elhatárolta magát az őt megelőző szervezetek tevékenységétől és munkamódszereitől. Jellemző, hogy a szervezet jelképe egy zsebkendő volt. Erre utalva mondta állítólag I. Miklós a szervezet első vezetőjének gróf Benckendorff-nak, hogy ”minél több könnyet itat fel Ön ezzel a zsebkendővel, annál hűségesebben szolgálják majd az én céljaimat„. A rendelkezésre álló iratok és feljegyzések alapján kitűnik, hogy a politikai rendőrség, noha meglehetős nagy elánnal dolgozott, igazából nem sok politikai ügyet realizált. 1823-1861 között kb. 290 ezer embert deportáltak Szibériába és ennek csak 5 % volt politikai elitélt. Ezeknek is csak meglehetősen kis száma volt orosz állampolgár, többségük lengyel származású hazafiak voltak, akik Lengyelország orosz megszállása ellen próbáltak szervezkedni. A harmadik szekció kifejezetten büszke volt arra, hogy a XIX. század elején, és közepén - sőt még az 1848-as forradalmak idején is - sikerült Oroszország nyugalmát biztosítani.

Az orosz cár tanácsadói, amikor az uralkodó utasítása alapján tervbe veszik az új titkosszolgálat felállítását, a felmerülő szervezeti és módszertani kérdések megoldásánál két nagy történelmi példakép munkásságára tekinthettek vissza.

Az egyik Olivér Cromwell titkosszolgálati főnöke John Thurloe (1616-1668), míg a másik Bonaparte Napóleon mindenható rendőrségi és titkosszolgálati főnöke Joseph Fouché (1763-1820) volt. Mindketten maradandó nyomokat hagytak a modern titkosszolgálatok működésének felépítésében és az alkalmazott munkamódszerek kialakításában.

Cromwell tisztában volt vele, hogy a hatalom megragadását követően hatékony titkosszolgálatra van szüksége, amely folyamatosan tájékoztatja öt a bel- és külföldön szervezett királypárti összeesküvésekről. Ezért 1652 végén kinevezte az akkor 36 éves John Thurloe ügyvédet, korábbi külügyi hivatalnokot. Thurloe államtitkári rangban lett a Secret Service vezetője. Thurloe ügynökhálózata teljes mértékben támaszkodott a külföldön működő brit kereskedelmi missziók és konzultánsok kapcsolataira. A "kereskedelmi ügynök-hálózat" azzal a felbecsülhetetlen előnnyel is járt, hogy az ügynökök fizetése nem terhelte az államkasszát: az ügynököket a kereskedelmi forgalom bevételeiből finanszírozták.

Thurloe igen egyszerű, de annál hatékonyabb elvet vallott - "inkább fizessünk nagy pénzeket a jó információkért, mint kapjunk rossz és használhatatlan információkat kevés pénzért". A kinevezését követő hét év alatt Thurloe egy minden addiginál nagyobb és hatékonyabban működő titkosszolgálatot szervezett meg.

Az általa kialakított "Black Chamber", fekete kamra, amely a titkos levélellenőrzést és a diplomáciai kódfeltörést végezte, olyan tökéletesen működött, hogy később példaképül szolgált a francia és osztrák titkos levélellenőrzés modernizálásához. Mind a mai napig megfejthetetlen például, hogyan sikerült 1658-ban az elfogott leveleket egy kémiai vegyület segítségével "fénymásolni". Az alkalmazott módszer lehetővé tette, hogy nem kellett a leveleket hosszadalmasan lemásolni, hanem "csak" egy ideiglenes, néhány órát "élő" másolatot készíteni.

A belső elhárítás eredményességének növelése érdekében Thurloe bevezette a decentralizáltság elvét és Angliát tizenegy körzetre osztotta fel, amelynek mindegyike egy önállóan dolgozó vezérőrnagy irányítása alatt állt. A regionális vezetőknek felhatalmazásuk volt arra, hogy még csírájában fojtsák el az esetleg kibontakozó nyugtalanságot és tartoztasson le minden elégedetlenkedőt. (Amint tehát látható, az Ohrana ellen később felhozott érvek - állam az államban - nem egészen korrektek, mert az Ohrana "törvényfelettisége" konkrét történelmi példákra nyúlt vissza.)

Thurloe szervezeti felépítésében jelenik meg első alkalommal az "irányító tiszt" funkciója. Minden egyes hivatásos Secret Service tiszt saját informátori hálózattal rendelkezett, amelyek bővítéséért és irányításáért a tiszt egyszemélyben felelt. A Thurloe féle Secret Service eredményessége a gyors reagáláson és a hosszú távú koncepciók kidolgozásán ill. következetes végrehajtásán alapult. A protestáns angol titkosszolgálat egyik legnagyobb sikere a Vatikánba történő hosszú távú beépülés volt - a kiépített kapcsolatok még magát Thurloe is túlélték -, miután Thurloe-nak sikerült számos vezető beosztású jezsuitát beszerveznie.

Thurloe jelentős érdemeket szerzett a kémelhárítás megszervezésének területén is. Ő fektette le azokat titkos ügykezelési és irattárolási elveket is, amelyek szinte a mai napig meghatározzák a mindenkori brit kormányzat ügy- és iratkezelési eljárásait. Elhárítási alapelvként került bevezetésre, hogy a kormány döntéseiről csak a hozott intézkedések révén lehet tudomást szerezni. További alapelv volt, hogy a kormány tanácskozásain csak előre meghatározott számú és csak előre jóváhagyott személyek vehetnek részt ill. a tanácskozásra egy mindig szigorúan őrzött és előre átvizsgált helyiségben kerülhetett sor. Jegyzőkönyvet csak egy példányban a kormány mindenkori titkára vezethetett. Amikor a köztársaság-párti Thurloe 1660-ban lemondott a Secret Service vezetéséről (a Stuart-házi II. Károly trónralépésével újjáéledt a brit monarchia), a Secret Service korának legmodernebb titkosszolgálataként dolgozott tovább.

Napóleon titkosszolgálatának vezetője Joseph Fouché mindenki másnál jobban értett hozzá, hogy Franciaországot besúgók és ügynökök sűrű hálójával vonja be, ezáltal abszolút tökélyre emelve a kémelhárítást. Végső soron a Fouché teremtette rendszeren nyugodott Napóleon uralmának belső szerkezete és hatalmának kiterjesztése az európai kontinensre.

Életműve - 1799 és 1810 között tizenegy éven át töltötte be rendőrminiszteri pozícióját – mind a mai napig iránymutató a modern biztonsági szolgálat és a politikai titkosszolgálat megszervezése terén. A papi szemináriumot végzett, majd az ügyvédi hivatást választó Fouché 1792-ben, három évvel a francia forradalom után, került be a nemzeti konventbe. Meglepő gyorsasággal vált radikális politikussá, s mint ilyen, szélsőséges nézetei miatt heves összeütközésbe került Robespierre-rel.

Kettejük "élet-halál" harcából Fouché került ki győztesen, lévén 1794-ben megszervezi Robespierre megbuktatását és kivégzését. Fouché-nak sikerült túlélnie minden egyes forradalmi kormányt, majd az első Direktórium bukása után 1799-ben rendőrminiszterré nevezik ki. Hivatalba lépését követően Fouché azonnal munkához lát. Egyik alapelve szerint, csak az képes eredményesen dolgozni, aki a kezdeményezéseket bizonyos önállósággal hajtja végre, s ezért célja az volt, hogy egy a felelősségtudaton alapuló szervezetet hozzon létre. Másik alapelve szerint munkatársainak szabad kezet kell adni, hogy munkakörükben - legyen az a hírszerzés, a kémelhárítás, a belső elhárítás vagy a rendőri munka - elsőrendű szakértőkké váljanak.

A Fouché-féle titkosszolgálati minisztérium hat nagy szerkezeti részből (osztályból) állt. Az első volt a "szigorúan titkos ügyek" osztálya, amely az összes további osztály munkáját tervezte, vezette és koordinálta, továbbá a hírszerzési akciókat irányította. Ezt az osztályt Fouché személyi titkára vezette. A második osztály volt a kémelhárítás, vagy ahogy Fouché nevezte: Sûreté générale, az általános biztonsági osztály. A harmadik osztály foglalkozott az emigránsok és a belső reakció felügyeletével. A negyedik osztály felelt a pénzügyi, könyvelési és számviteli tevékenységért. Az ötödik "adminisztratív és nyilvántartó" osztály foglalkozott a titkosszolgálati archívum felépítésével és a dokumentáció gondozásával, valamint a börtönök felügyeletével és a rabok nyilvántartásával. A ötödik osztály szoros kapcsolatban állt a szenátusi bizottságokkal, hogy azokat Fouché engedélyével információkkal lássa el. Végül a hatodik osztály foglalkozott a sajtó és színházi ügyekkel.

Fouché volt az első titkosszolgálati szakember, aki felismerte a sajtó és a kultúra propaganda illetve titkosszolgálati jelentőségét. A hatodik osztály számára megnyerte az ország legjobb újságíróit és színházi szerzőit, hogy felhasználja őket az általa meghatározott propaganda számára, továbbá, hogy szellemileg megossza az ellenzéket. Tudta, hogy minisztériumának intellektuálisan felül kell múlnia a külső és belső ellenfeleket. A minisztérium szervezeti felépítése 1804-ben módosult, amikor is Fouché előterjesztése alapján császári rendelettel bővült a minisztérium hatásköre, s egy új szervezeti egység került kialakításra: a közbiztonságért és a bűnüldözésért felelős rendőrség létrehozása, majd annak a minisztériumi integrálása. Fouché a minisztériumi munka hatékonysága érdekében megszervezte az önálló határrendőrség intézményét (kikötök, határmenti fogadók ellenőrzése), kialakította a támadó elhárítás fogalmát és tevékenységi rendszerét, majd megkezdte egy önálló - mai kifejezéssel élve - külügyi és politikai adatbank kiépítését is az ötödik osztályon belül. Megalapozta és kifejlesztette a bűnüldözést támogató személyi nyilvántartás kartotékos rendszerét, valamint lefektette a különleges ismertetőjegyeket tároló központi archívumot is. Munkásságával Fouché végérvényesen lerakta a modern és központosított állambiztonsági tevékenység szervezeti alapjait.

Ám mindebből mi valósult meg Oroszországban? II. Sándor cár 1880. augusztusában, közel 35 évi működés után feloszlatta a harmadik szekciót. Az újonnan alapított politikai rendőrséget két részlegre osztották fel. Az ún. Oszobbij Otgyel felelt a rendőrségi és közbiztonsági feladatok ellátásáért, míg az ún. Ohrannoje Otgyel látta el a titkosrendőrségi feladatokat. Ezzel megszületett az Ohrana, az új cári politikai titkosrendőrség. A sors iróniája, hogy az átszervezéssel kialakított Ohrana egy drámai fiaskóval kezdte működését, mert 1881-ben nem tudta megakadályozni a II. Sándor ellen elkövetett gyilkos merényletet. A cári udvarban pedig heves vita vette kezdetét, vajon a sikeres politikai gyilkosságoknál és merényleteknél képesek-e a titkosszolgálatok védelmi feladataikat ellátni vagy pedig eleve azzal kell számolni, hogy a titkosszolgálatok képtelenek a merénylők útjába állni. (Amint azt tudjuk, ez a kérdés azóta is megválaszolatlan maradt.)

Kiheverve a kezdeti kudarcokat az Ohrana működése rohamos fejlődésnek indult. Tevékenységét egyre inkább a hatékonyság jellemezte, s ami a hatalom központosítását, illetve hatáskörének kiterjedését illette, az Ohrana helye és szerepe egyedülálló volt az európai titkosszolgálatok között. Míg az európai rendőrségi, biztonsági vagy titkosszolgálati szervezetek kifejezetten ügyeltek - mert ügyelniük kellett - a hatályos törvényi előírások, rendelkezések betartására, addig az Ohrana volt az egyetlen titkosszolgálat, amelynek működését nem "korlátozták" a "törvényi" rendeletek - mert a cár tudomásával és akaratával egyezően az Ohrana " volt a törvény". A politikai jellegű bűncselekményeknél az Ohrana már akkor rendelkezett azzal az Európában egyedül álló joggal, hogy önmaga folytasson nyomozásokat, ügyészi végzés nélkül foganatosítson letartóztatásokat, ítélet nélkül kezdeményezzen száműzetéseket, és a stb.…

Tehát amíg a XIX. század végére elfogadott normává vált a politikai közéletben, hogy a nyugat-európai rendőri és titkosszolgálati szervek többé-kevésbé megpróbálták betartani a törvényi előírásokat, addig az orosz Ohrana lassan, és minden ellenállást legyőzve, önmagát a törvény fölé emelte. Itt és ekkor, a kormányzati politika - törvényhozás - titkosszolgálatok háromszögben lejátszódó, ellentétes irányú fejlődés nyomán kezdődött meg a "nagy szétválás" a nyugat- és kelet-európai titkosszolgálatok között.

Az már a sors különös fintora, hogy jóval később, a XX. század derekán, több, úgynevezett nyugati - s ezért egyben "demokratikus gyökerekkel" rendelkező - titkosszolgálat jelentős mértékben meghaladta az Ohrana anti-demokratikus hagyományait. Elég legyen csak a dél-afrikai, számos dél-amerikai vagy akár a francia és a spanyol titkosszolgálatra utalni.

Anarchizmus

Annak ellenére, hogy a legjelentősebb titkosszolgálatok – köztük a cári titkosszolgálat, az Ohrana - hatalmas erőbedobással próbálták ellenőrzésük alatt tartani a különféle nemzetiségű emigránsok tevékenységét, a XIX. század végén egy addig még soha nem tapasztalt merénylet hullám söpört végig Európán.

Az orosz anarchizmus két nagy korszaka a narodnyikokhoz (1878-1881) és a szociálforradalmárokhoz, az eszerekhez, kapcsolódik, akik 1902-ben lépnek a színre. (Mindkét forradalmi irányzatot szoros eszmei kötelékek fűzték az ún. nihilista mozgalomhoz, amelynek vezető teoretikusai - Nyecsajev, Bakunyin és Tkacsov - kidolgozták az egyéni terroristák későbbi "bibliáját" a "Forradalmár katekizmusát". A könyv a tett propagandája, a merényletek jogossága és mozgósító ereje mellett érvelt.)

Míg a II. Sándor cár elleni 1881-es merényletet követő első nagy anarchista hullámot néhány hónap alatt letörte az Ohrana, addig az 1902-vel kezdődő eszer terrorral szemben tehetetlennek bizonyult. A politikai gyilkosságok szinte futószalagon követték egymást.

A prominensebb áldozatok között volt található a francia köztársasági elnök Carnot (1894-ben gyilkolják meg), a spanyol miniszterelnök Cánovas sel Castillo (1897), az osztrák-magyar császárnő Erzsébet (1898), az olasz király Umberto (1900), és az Egyesült Államok elnöke McKinley (1901).

De az anarchisták nem kímélik az oroszországi politikai elitet sem: 1901-ben meggyilkolják a nevelésügyi minisztert Bogolepov-ot, 1902-ben a titkosszolgálatokat is felügyelő belügyminisztert Sipjagin-t, majd 1904-ban annak utódját Plehve-t, ill. 1906-ban Moszkva főkormányzóját Szergej Alexandrovics főherceget. 1902 és 1907 között a politikai gyilkosságok kétezer ember életébe kerültek, s a baloldali terror Oroszországban összesen kilencezer áldozatot követelt. Megtorlásként a kormányzat ötezer forradalmárt végeztetett ki. A legnagyobb csapást 1911-ben mérték az anarchisták az orosz politikai életre, amikor több sikertelen kísérlet után meggyilkolták Stolypin orosz miniszterelnököt.

A példátlan erőszakhullám hatására az európai kormányok - és az európai titkosszolgálatok - úgy döntöttek, hogy az anarchista szervezetek elleni küzdelmet intézményesíteni és koordinálni kell. Ennek érdekében 1898-ban megrendezték a titkosszolgálatok első Nemzetközi Konferenciáját Rómában.

Ez volt az első igazi nagy nemzetközi terrorellenes konferencia, ahol többek között elhatározzák, hogy az értekezleten résztvevő országok kölcsönösen segítenek egymásnak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben. Az értekezleten azt is egyeztették a résztvevők, hogy a titkosszolgálatok ill. a rendőrség által megszerzett információkat egymás rendelkezésre bocsátják, sőt a gyorsabb információcsere érdekében egy "információs központot" is felállítanak Párizsban.

Tehát már 1898-ban döntés született egyfajta "Europol" felállításáról. A kezdeményezés azonban torzó maradt, mert a már akkor is létező nemzeti egoizmus csírájában gátolta meg a kölcsönös tájékoztatás gyakorlatának kialakulását. (Az Ohrana pl. soha nem árulta volna el, hogy az 1904-es Plehve elleni merényletet egyik kettős ügynökük, az eszerek katonai szárnyának vezetője Jevno Aszev készítette elő - aki végső soron mindenkit félrevezetett, a forradalmárokat és a cári titkosrendőrséget is. Aszev kettős tevékenységét végül is a párizsi orosz emigráció elhárítása fedte fel, amely az Ohrana hírszerzési módszerei szerint dolgozott.)


Bohócjelöltek az iskolapadban

1920 elején a Népszövetség határozata alapján Palesztina brit kormányzás alá került. Az Európából őseik földjére visszavágyó zsidók fellélegeztek, immár nincs és nem is lehet akadálya a diaszpórába való visszatérésnek. A tények azonban azt bizonyították, hogy a valódi nehézségek még csak most kezdődtek el.

A legnagyobb problémát a palesztin arabok egyre erősödő fegyveres támadásai jelentették, amely mindenekelőtt a Felső-Galilea területén elhelyezkedő kibucokat veszélyeztette.

A (palesztinai) Egyesült Munkáspárt 1920 júniusi országos gyűlése ezért olyan illegális önvédelmi szervezet megalakítását határozta el, amely széles társadalmi bázison állva és a palesztinai zsidóság összérdekeit is figyelembe véve lesz képes felvenni a harcot az arab fegyveres támadásokkal szemben. Ez volt a Haganah – vagyis a szervezett izraeli fegyveres erők - születésének pillanata, amely nem egész egy év alatt, korának legnagyobb és legjobban kiképzett földalatti hadseregévé vált. A Haganah felállításának terve nem talált mindenütt osztatlan lelkesedésre a zsidóság körében, hiszen ebben az időben már létezett egy másik zsidó önvédelmi szervezet, mégpedig a már 1909-ben megalakított Hashomer, vagyis az "Őrzők".

A magát elitszervezetnek tekintő Hashomer büszke volt függetlenségére és az önálló harcosok mítoszát ápoló harci ideológiájára. Számukra a Haganah nemcsak konkurenciát jelent, hanem a politikai irányítás kiterjesztésének veszélyét is.

1921 nyarán, figyelmen kívül hagyva a Hashomer vezetők ellenállását, megkezdődött a Haganah leendő tisztjeinek - középkádereinek - titkos kiképzése is, amelyre, hogy a brit közigazgatás figyelmét eltereljék, Tel Aviv egyes középiskoláiban ill. a középiskolák nyári táboraiban került sor.

A Haganah kialakításában négy, Oroszországból kivándorolt, zsidó játszotta a főszerepet: Vlagyimir Jabotyinszkij ogyesszai újságíró, Josef Trumpeldor volt cári lovassági tiszt, valamint Eliahu Golomb és Jizchak Sadeh a biztonsági kérdések szakértői, az utóbbi egyben a tisztképző tanfolyamok vezetője. A kiképzés tananyaga sokrétű volt: fegyverismeret, alaki kiképzés, bevezetés a konspiráció technikájába, robbanóanyagok ismerete és alkalmazása. A biztonsági felkészítésre különösen nagy hangsúlyt fektettek a kiképzők.

Példaképként a rettegett cári titkosszolgálat - az Ohrana - módszerei, szervezeti felépítése és az ellene folytatott harcban szerzett tapasztalatok szolgáltak. A leendő tisztjelölteket egymás között Hashomer tagjai – a nyilvánvaló kiképzési sikerek ellenére - csak úgy emlegették, mint a "kis bohócok". A bohócjelöltek azonban hamarosan bebizonyították, hogy az iskolapadokban eltöltött hetek és hónapok nem jelentettek felesleges időrablást. Az arab fegyveres támadások következő, 1928-as nagy hullámát, a Haganah immár felkészülten várta és verte vissza.

Ezzel vissza is érkeztünk kiinduló pontunkhoz: Palesztinához, majd később Izraelhez.
Lafite 2009.04.27 00:54:13
Kedves Lucius,

egyszerű, műkedvelő laikusként - de még inkább az elmélyedéshez szükséges idő hiányában - csupán a "komment" műfaj gyakorlására nyílik lehetőségem.
Ezért, ha ifjonti hevességemben túl sokat írtam volna, netalán túlságosan bő terjedelmben osztottam volna meg veletek leporolt ismereteimet (magunk közös okulására és szórakozására), mindenképpen elnézést szeretnék kérni tőletek.

A "belekötést" pedig egyenesen elvárom, mert még mindig az jelenti az elvégzett teljesítmény - köztük saját munkámnak is - leghatékonyabb értékítéletét. Mint római polgár magad is ismered nagyapáink mondását: nemo iudex in causa sua.

Ám a tárgyat illetően tökéletesen igatad van: a hozzászólások helyére nem tartoznak oda a poszt-terjedelmű ismertetések; tehát a jövőben fegyelmezni fogom magamat.

P.S.

Ha hozzászolásaimat az "rss fedd"-el olvasod (legalsó link), akkor egy nyomtató- és olvasóbarát változat (is) áll rendelkezésedre.
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp Kémek és hírszerzők - Richard Sorge 1.0 (x) 2008.10.30 12:00:00
Kivel is kezdhetnénk a kémekről és hírszerzőkről szóló sorozatunkat, mint azzal a férfival, akinek életrajzát olvasva az ember többször visszalapoz és megnézi a könyv borítóját, ismételten megbizonyosodván arról, hogy nem, nem a legújabb Tom Clancy, Frederick Forsyth, Ken…..
Lafite 2009.04.26 02:01:02
Kedves Tiboru,

a Sorge összeállítás is nagyon jó, de Sorge megérkezése a Szovjetunióba, és "beszervezése" kicsit "elnagyoltan regényes". Kezdjük az elején:

- Sorge 1918-ban kapja meg doktori címét a Hamburgi egyetemen, és ekkor lesz tagja az újonnan alakított Német KP-nak.
- 1921 elveszi feleségül egykori professzora Kurt Gerlach lányát (Christiane Gerlach), majd 1922-től Frankfurtban lesz főiskolai tanár (ekkor 26 éves);
- 1923 végén kerül kapcsolatba - éppen munkahelyi feladatai kapcsán - a moszkvai Marx-Engels Intézet (Komintern!) igazgatójával, D.B. Rajzanov-al, aki (nem egészen véketlenül), meghívja a Sorge házaspárt Moszkvába;
- 1924 végén érkezik Sorge feleségével Moszkvába, ahol azonosulva a Nagy Öktóberi Forradalom eszméivel szovjet állampolgár lesz, és kéri felvételét a az SZKP-ba;
- 1925-től Sorge a Kominternben dolgozik (kvázi Cseka) és egyike azoknak, akik felépítik a Komintern titkos "hírszerzői" apparátusát;
-1928-ban Christiane Gerlach visszatér Németországba, Sorge pedig Angliába megy titkos megbízatással;
- Visszatérve Angliából Sorge 1928 végén átkerül a Vörös Hadsereg Hírszerzésének Negyedik Csoportfőnökségére (a híres Razvédka, azaz Felderítés), ahol már Jan Berzín a vezető: Sorge ettől a pillanattól kezdve a Vörös Hadsereg, és ezen belül a katonai hírszerzés tisztje;
- 1930-ban Sorge megérkezik Sanghajba, és 1933 januárjáig marad ott;
- Sorge valóban az NSDP tagja lesz, de nem 1929-ben, hanem 1933-ban, Hitler hatalomra jutását követően - immár japán utazását előkészítendő!
- Sorge 1933 szeptemberében érkezik meg Yokohamába, fedőneve "Ramsay".

Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp Kémek és hírszerzők - Kim Philby 1.0 (x) 2009.03.16 16:40:00
A szovjet/orosz hírszerzés saját, külön bejáratú panteonjában, közvetlenül Félix Dzserzsinszkij egészalakos szobra körül, az általunk is megénekelt Richard Sorge kicsit táskás szemű, enyhén cigaretta-, alkohol- és női verejték-illatú fotója mellett egy egész sorozat…..
Lafite 2009.04.26 01:05:01
Néhány kisebb, talán lényegtelen, de azért nem egészen mellékes kiegészítés a rendkivűl tartalmas összeállításhoz:

- a Kohlmann nevű bécsi szállásadót Israel Kohlmann-nak hívták, valóban lengyel menekült zsidó volt, és az ő lánya Alice Friedmann (született Kohlmann), azaz Litzi "csempészi" be Philby-t a bécsi földalatti kommunista mozgalomba; Litzi ekkor 23 éves volt, és valóban elvált első férjétől Karl Friedmanntól, aki az egyik legerősebb bécsi cionista szervezetet a "kék-fehér"-et alakította meg és vezette;
- Philby futárként dolgozott Litzi-vel együtt a kommunista sejtek számára Párizs, Prága és Budapest között - Péter Gábor többek között ezt a munkát is koordinálta számukra;
- Philby "beszervezésének" könyvtárnyi irodalma van, főképp a személyt illetőne folytak hosszú ideig találgatások; Philby maga csupán annyit mondott, hogy az "illető" nem orosz (szovjet) volt; ma már szinte bizonyosta vehetjük, és ezt a KGB archívuma is megerősíti, hogy a "beszervező" legnagyobb valószínűséggel az a (volt magyar hadifogoly) Mály Theodor volt, aki később a Komintern kötelékében valójában a Cambridge-i ötök felfedezője volt, és Philby első KGB-es irányítója - igaz más néven
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása