Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lajosforras

0 bejegyzést írt és 878 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bármennyire is hihetetlen, Magyarország és a térség gazdasági szereplői számára a cigányok jelentik majd a következő évek, sőt, évtizedek során a kitörés, a fejlesztés, az erősödés egyik nagy lehetőségét. Igen, azok a cigányok jelentik hamarosan az új – és egyre…..
Lajosforras 2015.02.17 18:33:55
@♔bаtyu♔: De munka még szakképzett embereknek sincs nagyon sok faluban, nem tanulatlan cigányoknak. A megoldás az lenne, hogy valamilyen szinten bevonnák őket az őstermelői hálózatba, mert nem csak a nyócker cigányairól van szó.
Még egy viszonylag kis portán is elég sok pénzt lehet keresni mondjuk egy nagyobb fóliasátorral, de persze elsősorban ehhez akarat lenne szükséges, meg az olyan szokások szisztematikus kiirtása, hogy a cigánylány 14 évesen anyuka, 30 évesen meg nagymama és a szülésen kívül semmi dolga nincs.
Igazi nagy durranásra készül a Tv2: Liptai Claudia saját műsort kap! - harsogja a jólértesült Blikk. bennfentes informátoruk úgy tudja, a produkció idén ősszel indulna. Liptainak nem ez lenne az első önálló műsora, korábban a TV2-n sugározták a Liptai Claudia-show-t is.…..
Lajosforras 2015.02.14 13:21:06
Miközben a szocialisták a közvélemény-kutatásokban ugyanott állnak, ahol négy évvel ezelőtt, a Jobbik ez idő alatt megduplázta támogatottságát. TÓTH Csaba kollégánk öt olyan érvet szedett össze, amelyek magyarázhatják a Jobbik erősödését. Kapcsolódó…..
Lajosforras 2015.02.14 10:35:49
@♔bаtyu♔: Ebből nekem - a választópógárnak - az jön le, hogy hazudnak. Vagy az egyik, vagy a másik, vagy mind a kettő. Ezzel egyik sem kelt túl nagy szimpátiát és ezen csúszik el a magyar politika. Az örökös hazudozáson, meg az úgynevezett kormányzati (vagy párt)kommunikáción, ami semmi mást nem jelent, csak úgy megfogalmazni kijelentéseket, hogy az ellenkezőjét állítva-cselekedve is tökéletesen igaznak lehessen eladni később.

A bevándorlásról meg annyit: évtizedek óta megy ez, eddig nem fájt senkinek. Értelemszerűen vannak schengeni kötelezettségeink, de valószínűnek tartom, ez is inkább egy, a Charlie Hebdo után, külföldről érkezett seggberúgás miatt lehet. Nyilván megkérdezték a Nyugat-Európában menedékjogot kérőket, hol jutottak be az Unióba és ha sokan dobták be Magyarországot, ránkpirítottak, hogy végülis mi a bánatot csinál a határőrségünk...? Erre bekeményítettek, a műbalhé meg arra jó, hogy a pontagyú polgár rettegjen a koszovóiaktól és azonnal hívja a rendőrséget, ha meglát egyet. Negyedannyi erőfeszítésbe sem kerül összekapkodni őket, plusz egy letoszást átforgatnak felelős kormányzássá.
Lajosforras 2015.02.14 11:31:37
@♔bаtyu♔: A rosseb nem kényszeríti a pártokat a haudozásra. Annak az önfényezésen kívül semmi értelmes hozadéka nincs, már azon kívül, hogy be lehet ülni, vagy bent lehet maradni a parlamentben. Az csak azok számára üdvös, akinek elég, ha azt mondják, amit hallani akar.

Hogy rettegnek tőlük, az oké. Probléma, ez is igaz. De ez még mindig nem a emgfeleő magyarázat a magyar kormány úgynevezett kommunikációjára. Miért nem lehet azt mondani: srácok, lebasztak bennünket Merkelék, hogy likas a határ, őszintén szólva le is szartuk, mert úgyse ide indultak, de most az van, hogy össze kell kapkodni őket aztán hazahajtani, mert már annyian vannak, mint a dög és szétlopják-rabolják Hansékat, plusz rakásra szülik a gyereket, hogy nehogy haza kelljen menni, a nép meg derpeg, hogy németeket se nagyon akar eltartani, nemhogy koszos seggű albán cigányhordákat, akik nem ismerik ugyan az angol vécét, de azt fillérre pontosan tudják, hány purdé után mennyi segély jár ?
Lajosforras 2015.02.14 12:04:12
@♔bаtyu♔: Mi lenne, ha mondjuk mind a ketten azt mondanák, hogy szarban a haza,de szerintem ez a megoldás, szerinte meg az? Akkor lehetne okolni a pógárt, hogy fasz vagy fiam, hogy őt választottad, de legalább együtt basztátok el.

Miért ne mondhatnák, ha egyszer ez az igazság? Én sem (sőt szerintem senki sem) gondolom, hogy albánia szarát velünk vagy az EU-val kellene megetetni (bár Albániában ugyanaz zajlik mint nálunk a kivándorlással, csak mivel tagok vagyunk, nekünk legális), de teljesen feleslegesen általánosan kriminalizálják őket. Ha meg ekkora a menekültáradat, akkor tessék ideiglenesen levezényelni a határra 500 raklap rendőrt-katonát egyebet, járőrözni, összekapkodni őket és azonnal visszatoloncolni a legközelebbi határátkelőhelyen őket a szerbeknek, legyen az ő nyűgük. 2 hónap alatt le lenne a gond erről is és legalább a hadseregnek is lenne értelmes elfoglaltsága a laktanyában való hentergés helyett, plusz nem kellene fenntartani annyi lágert az elhelyezésükre.
Bár az osztrák konyha elsőre nem hangzik túl érdekes hívószónak, összeségében mégis nagyon jó szívvel tudom ajánlani az osztrák éttermeket, ugyanis nagyon profik, kiegyensúlyozottak, megbízhatók, magas az átlagszínvonal és ráadásul vannak köztük kihagyhatatlanok is. És…..
Vida Ildikót és Csillag Dezsőnét, a NAV elnökét és alelnökét a schwechati repülőtéren látták szerdán. A képek alapján vagy szökésben voltak, vagy ki akarták próbálni, hogy tényleg ki vannak-e tiltva az Egyesült Államokból. Vida állítása szerint viszont egyik sem, hanem…..
Lajosforras 2014.10.24 15:01:29
@balmoral: De kiadja Thaiföld is. Majd a Weisz Tomi által kitaposott ösvényen szereznek diplomata útlevelet mentességgel együtt, oszt jóvan. Legfeljebb nem lesz többet NAV-elnök. Na bumm, talán nincs is már rászorulva. :)
A mögöttünk álló század nagy diktatúráinak öröksége sok más mellett felvetett egy olyan problémát, amit a korábbi századok jóval megbocsátóbban kezeltek: a kollaboráció kérdését. Meggyőződésből vagy bosszúvágyból, üzleti okokból vagy számításból – a jövő…..
Vérfürdő a Black Wall Street-en   - lz - Az egyesült államokbeli Oklahomában található Tulsa városában élt a XX. század elején az egyik legsikeresebb és leggazdagabb afro-amerikai közösség - központjában az Greenwood Avenueval - az utcával, melyen fehér ember nem járt.…..
Teljesen igaza van Schiffer Andrással abban, hogy 1.) ez az emlékmű marginális kérdés, sokkal fontosabb dolgok is vannak; 2.) a koncepciója hamis. A második pontot viszont érdemes kicsit alaposabban is körbejárni.  A művészet – Arisztotelész kiváló meghatározása szerint –…..
Lajosforras 2014.04.11 16:56:53
Egy korábbi bejegyzésben ígéretet tettem arra, hogy leírom, miért gondolom azt, hogy Magyarország öles léptekkel halad egy olyan világ felé, amit Örményországban felnagyítva, a maga brutalitásában látok. Az ország gyakorlatilag 20 éve, a Szovjetúnióból való kiválás…..
Elhamarkodtuk az ünnepélyes választási átadóról szóló örömhírt, figyelmeztetett a Velencei tó környékén lakó olvasónk. A több mint 800 millió forintból megépített Dinnyés és Velence közötti kerékpárutat hétfőn adták át a helybelileg illetékes kormánypárti…..
Lajosforras 2014.04.02 00:20:33
Az ún. jobboldali értelmiség hallgat. Nem lépte át ingerküszöbét a forint bedöntése, az "alkotmányozás" stílusa, magának az Alaptörvénynek a preambuluma és IV. módosítása, a bírák nyugdíjazása, az intézményesített vagyonfosztás és közpénzrablás egymásra következő…..
Lajosforras 2014.03.15 10:26:11
@bölcsbagoly: Engem olyan nagyon ne sorolj a szocik közé, mert ugyanúgy utálom őket, mint a jelenlegi garnitúrát.
Aztán, bár a véleményed meg lehet, nem tartom magamra kötelező érvényűnek.
Egyébként a Simicska-Közgép-Pintér triótól se vagyok elájulva, sőt Szélestől sem, hiába volt 6mrd Forint értékű "szellemi tőkéje" anno. Inkább pont azért.
Lajosforras 2014.03.15 10:32:58
@bölcsbagoly: Nekem az a bajom ezzel a világgal, hogy véletlen sem függőlegesen van elosztva, mint azt sokan hinni szeretnék. El lehet ezzel szórakozni nemzedékéken át, de sajna a vonal vízszintesen van. Szerintem jobb ezt időben észrevenni.
Lajosforras 2014.03.15 10:42:15
@bölcsbagoly: Na, ettől tud a politika az lenni,ami. Függetlenül a "hovatartozásától".
s ezek irányítják az életemet. Ettől vagyok ki.:)
Akár Robert Fico kampányának kommunikációs tervébe is beillene, hogy a rendőrség a napokban – ezúttal példás gyorsasággal – derített fel két brutális rablást, és az elkövetőket roma telepeken találták meg. Az áldozatok mindkét esetben idős emberek, az elkövetés módja különös kegyetlenségről…..
Lajosforras 2014.02.15 08:56:25
@Balogh 2 István: Mikorra meg tetszik tanulni, hogy a nácizmust kis "n"-nel írják. Addig tessék nyugodtan kőbaltát pattintgatni.
Lajosforras 2014.02.16 01:32:23
@♔bаtyu♔: Neked is, meg adrága szerzőnek is:

vs.hu/reding-roma-migraciorol-0215/
Manapság hipsternek lenni nagyon trendi dolog, napjainkban már elég ehhez megvásárolni egy SZTK-keretes szemüveget, egy kordbársony nadrágot, egy sálat, esetleg egy surdasapkát és máris be lehet ülni keresztbe tett lábbal valamelyik romkocsmába észt osztani. A hipsterség persze…..
Lajosforras 2014.01.31 12:53:07
@tobeor: Normális akkor lennél szerintem, legalább érintőlegesen belátnád, hogy a nevezettek között is vannak szép számmal kevéssé épelméjű egyedek.
De nem. Marad a dogma. Sok sikert.
Lajosforras 2014.01.31 13:08:02
@tobeor: Szerinem meg ha nem érted (vagy csak nem akarod érteni), hogy miről beszélek, csak hajtogatod a magadét,attól nem lesz a tiéd a végső igazság.
Hol söprögessek? Toleranszia, uram. Hadd csináljak én is, amit akarok.
Orbán titkolt hitelfelvétellel járó ügyletet kötött Putyinékkal a paksi bővítésről. Az ügylet érdekében Lázár János a maradék becsületét is eljátszotta, de a Fidesz-vezérkar is Selmeczi Gabriellát megszégyenítő hazudozást folytatott. Szóval a '89-ben az oroszokat…..
Kedves Munkahelyi Terror Blog!    Nagyon szeretem olvasni ezt a blogot már évek óta, jó együtt elmélkedni egymás problémáin, hasznos, mert sokat lehet tanulni más történeteiből és a hozzászólásokból is. Jómagam írtam is már ide, és kommenteltem is sokat. Most megint…..
Sejtettük, hogy valami hasonló számokat fog hozni a premier, (mondjuk inkább 12-13 százalékot tippeltünk neki 18-49-ben) így annyira nem lepődtünk meg a Nielsen nézettségi adatain, de az akkor is durva, hogy tegnap este 19:00 és 21:00 óra között a kereskedelmi célcsoportban az RTL…..
A hírrel kapcsolatos hozzászólások alapján, a hajnali CIB fiók ellen elkövetett pokolgépes merénylet Magyarország legnépszerűbb terrorcselekményeként vonulhat a köztudatba. Kép forrása: Lánglovagok.hu - van több is Ehhez hozzájárul, hogy a robbantásnak nem volt…..
Tudjuk, hogy a legszegényebbek több időt fordítanak munkára, mint a szerencsés többség. Ha ez így van, akkor a feltétel nélküli alapjövedelem elleni legfőbb érv nem állja meg a helyét. Vajon van-e realitása egy efféle járandóság hazai bevezetésének?  Szalai Júlia…..
Hát ez a tényleges életfogytiglan kemény dolog. Rögtön hozzá is teszem, hogy én is ennyit adtam volna mind a háromnak. Én ha el akarom képzelni milyen lehet egy több éves büntetés mindig abból indulok ki, hogy én csak 11 hónapot húztam le a seregben, de azt is nagyon hosszúnak…..
Milyen szép is lenne, ha hoznának egy törvényt, mely szerint a fizetésünknek a kétszeresére kell emelkednie.Az Egyesült Államokban nem akarnak szűnni a minimálbér emelésével kapcsolatos követelések, szakszervezetek, politikusok, sőt még a média is több fronton szorgalmazza, hogy…..
Vendégszerzőnk, Mestyán Ádám írása. * A szerző kiegészítése: „Hibát követtem el, amikor elkeseredésemben olyan megfogalmazást használtam, amiből úgy tűnhet, a kormány bohócával morálisan egy szintre helyeztem a Bajnainak szerintem téves tanácsokat adó…..