Regisztráció Blogot indítok
Adatok
beck111

0 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Sapa Fehérvár AV19 utánpótlás-válogatott hátvédje, Hetényi Péter 6 hónapos eltiltást kapott a fegyelmi bizottságtól hétfőn. Válogatott kapusunk öccse ellen a vonalbíró megütéséért és sportszerűtlen magatartásért, azaz káromkodásért kapott végleges kiállítást…..
A fiatal kanadai válogatottnak nem sok esélye volt a tökéletesen játszó orosz csapattal szemben. Az első harmadban még tartották magukat a tengerentúliak, de a menet végén Afinogenov megszerezte a vezetést. A második felvonásban előbb Dacjuk, majd Malkin volt eredményes, a…..
Őze István klubelnök ígéretének megfelelően pénteken megalakult az UTE új szakosztályvezetése, tájékoztat a csapat hivatalos honlapja. A négyfős vezérkar három veteránja mellett Zsigmond Barna jelenti az újdonságot, ő lett a szakosztályvezető. A szakosztály elnökével, Joós…..
beck111 2010.05.10 19:36:51
@veghist: Ha korrekt lenne a dolog, nem lenne baj. De erről még részletekben sincs szó! Kérdezd csak meg az elmúlt öt év játékosait, akik Újpesten játszottak, mi volt a szerződésben, mit írtak alá hétről hétre és mit vettek fel ténylegesen. Ezt üzleti vállalkozásnak nevezed, vagy valami egészen másnak? Így nem lehet eredményt várni senkitől!
beck111 2010.05.10 21:22:50
@orion66: A Fradit biztosan nem vállalja, nem akar égni... Onnan úgysem lesz válogatott.
Lehet, hogy fizikailag nem voltak olyan erősek és határozottak a britek, mint vártuk, de taktikailag és fegyelmezettségben magas színvonalon teljesítettek. Jó rajtuk túllenni, és így túllenni, ahogy mi, tehát három ponttal a zsebben. Ladányi Balázs a 2-0-s győzelem után…..
beck111 2010.04.22 10:44:26
beck111 2010.04.22 11:00:01
@balumaci: Én megyek ki reggel Ljubljanaba.
beck111 2010.04.22 13:29:04
@Ringleader: Ha kiszámolod, ez hajszál pontos szám!!! ÁTLAG!!!
Az elején el kell mennünk egy-két góllal, és meglátjuk, mi lesz, mondta a britek elleni meccs előtt Fekete Dániel. Beharangozó videónkban Énekes Lajos edző a szurkolókat dicsérte, és úgy vélte, biztos, hogy mai ellenfelünk tudása közel áll a lengyelekéhez, de agresszívebbek,…..
A szlovén válogatott a magyarhoz hasonlóan pihenéssel töltötte a szabadnapot. A játékosok a tengerpartra utaztak, eközben az edzők Ljubljanában maradtak, és munkával töltötték a hétfőt is, videóztak, elemeztek, gondolkodtak. A lengyelek letaglózottan értékelik a magyaroktól…..
beck111 2010.04.20 11:11:27
beck111 2010.04.20 11:13:22
@edudus: Melyik szektorban lesztek a dobokkal péntek este?
Jégkorong Irány Szlovénia! 2010.01.14 17:15:00
Svájc után Szlovénia lepődhet meg a magyar jégkorong népszerűségének növekedésén, de aki eddig nem jutott jegyhez a sorsdöntőnek remélt magyar–szlovén meccsre, nem lesz egyszerű dolga. Két napja kora délután kezdődött a jegyértékesítés a ljubljanai divízió 1-es…..
beck111 2010.04.19 10:55:08
@Old Smuggler: Helló!
Péntekre csak egy van? 06-30-3634953
beck111 2010.04.19 16:06:22
@hosszú lépés: Szlovén magyarra nincs véletlenül 1db?
beck111 2010.04.19 16:26:24
@OTeR: Engem érdekelne.
tomi1956@gmail.com
Gyors fizikai játékot valósítottunk meg, jóval többet játszottunk testtel, mint a közelmúltban bármikor, emelte ki a lengyelek elleni siker egy fontos elemét Énekes Lajos. A válogatott edzője dicsérte a fiatalokat, elégedett volt a védekezésünkkel, és nem tett szemrehányást a…..
beck111 2010.04.19 14:59:09
@Neduddki: Van valami külön jelzés, vagy bélyegző a jegyen?
beck111 2010.04.19 15:03:19
@Neduddki: küldenél róla egy képet? Ha nem megy, próbáld meg leírni, légyszíves. Nem szeretnék én is ilyet venni...
e-mail: tomi1956@gmail.com
beck111 2010.04.19 15:19:22
@Neduddki: Tegnap voltam kint a lengyel meccsen. Próbáltunk jegyet venni a péntekire, de nem kaptunk. Elmondták, hogy a szlovéneknek is csak csak ilyen felirattal adnak és nem fognak vele beengedni magyarokat... Remélem, hogy legközelebb jobb hírekkel szolgálhatok. Üdv.
Jók voltunk. Fejben máshogy álltunk a feladathoz, a délelőtti átmozgató edzés kiszedte a macskákat a lábakból. Fontos volt, hogy ezúttal betartottuk az edzői utasításokat. Ladányi Balázs jókedvűbben mondja el meglátásait a Lengyelország elleni győzelem után, mint egy nappal…..
Jégkorong Meghalt Vedres Mátyás 2009.05.23 18:31:00
Szombaton hajnalban 65 éves korában elhunyt a legendás, 150-szeres válogatott kapus, Vedres Mátyás, adta hírül a magyar jégkorongszövetség hivatalos honalpja. Hajtás után pályafutását ismertetjük a hivatkozott cikk alapján. Az UTE hokisai így búcsúztak tőle. Futballkapusként…..
Záró mérkőzésünkön a hatalmas berni arénának kevesebb mint a harmadát foglalta el a 3497 néző. A játék koreográfiája nem tért el az ezen a világbajnokságon megszokottaktól. Az ellenfél gyorsabb és erőszakosabb volt, nagyobb korcsolyázótudásával, biztosabb botkezelésével,…..
beck111 2009.05.05 22:04:40
@freddyD: Álomvilágban élsz! Talán kajára is meghívhatták volna magyarokat? Mire föl kaptunk volna ajánlatot bármire is?
Tíz év kemény munkájával eljutottunk oda, hogy komoly csapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt, képesek vagyunk szoros eredményre. De amikor a szlovák meccsen 13 másodperc hiányzott a pontszerzéshez, akkor sem mondhattuk, hogy nem jogos a győzelmük. Egyetlen dologban voltunk…..
12:15-kor kezdődik a magyar válogatott utolsó 2009-es A csoportos mérkőzése. Németország ellen kellene megszereznünk első pontjainkat, amelynek kerete sokkal erősebb, mint a mienk, és amely többet lőtt kapura utóbbi három meccsén, mint ellenfelei, mégis mindháromszor veszített. A…..
beck111 2009.05.04 11:57:34
@kovacsistvan: kik lennének azok? Vannak neveid?
beck111 2009.05.04 13:04:45
@kovacsistvan: Nem bántanék meg senkit, de ezekkel a srácokkal nem mehetünk nagy csatákba...
A magyar válogatott hét évtized után ismét a világbajnokság elitcsoportjában játszhat. A hőskorban több vb-n is részt vehettünk, jártunk olimpián is. De nem igazán tartjuk mérvadónak a múlt emlegetését. Hiszen az, amire most készülünk, és ami egy napon belül bekövetkezik,…..