Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pantográf

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Valóban nemzetellenes bűntett a vasút karcsúsítása, bizonyos vonalak bezárása vagy a forgalom szüneteltetése? Szakértőnk szerint nem, aki azt is megosztja olvasóinkkal, hogy miért jutott ide a MÁV Zrt. Évente százmilliárdokat dobunk ki anélkül, hogy fikarcnyit is javulna a…..
Teszik fel a kérdést jogosan a székesfehérvári, dunaújvárosi, martonvásári, tatabányai vonalon közlekedők. De azt is kérdezhetnénk, hogy mit keresnek ezek a vonatok Győrben, Hatvanban vagy a 4 fent említett vonalon kívül máshol?Ne higgyétek, hogy megint a hibát akarom keresni…..
Pantográf 2009.05.20 18:59:56
@Rabbeleben: Folyik a közbeszerzés emeletes Bombi kocsikra,sőt a É.J.javítóban vannak a görög Desirók.(Bár azok dieselek).Ráadásul az ÖBB is beállít kocsikat,igaz így ugrik majd a START bevétele.
Olvasónk hetek óta gyűjti a vonatos észrevételeit, amit most megoszt velünk. Első panaszát az utastájékoztatással kapcsolatosan írja. Szerinte túl későn mondják be a Kelenföldre érkező és onnan induló vonatokat, ezért az átszállás szinte lehetetlen. Néhány hete is hiába…..
Pantográf 2009.05.15 14:41:12
@Comandante en Jefe: Pontosan,létezni fog!Mert a teherszállítás sokkal többet hoz,mint egy rakás menetkedvezményes utas.Elég sok országban szinte teljesen eltűnt a személyszállítás,de itt maradni fog, mert a vasút az utolsó szociális tömegközlekedési eszköz.Bármennyi veszteséget is hoz.
Olvasónk a CitySzerda szolgáltatást szerette volna igénybe venni, ami azért jó, mert ezen a napon az IC-re csak egy ingyenes pótjegyet kell váltani, tehát nem kerül semmibe. Olvasónk késésben volt ezért nem volt ideje „megvenni” az ingyenes jegyet, és bérletével szállt…..
Pantográf 2009.05.11 11:48:34
@Ákibard!: Ha a vonaton veszed meg a JEGYET,az +2000Ft pótdíj.Én arra akarok kilyukadni,hogy lehet itt utazási morálról papolni de ha a vonaton is lehetne jegyet venni(pótdíj nélkül),akkor talán a bevétel is több lehetne.De persze én nem érek fel a START nagyszerű üzletpolitikájához.
Kedves MÁV-figyelő! Azért írom meg ezt a bejegyzést, mert nagyon szeretném, ha a győrszentiváni állomáson ismét figyelmeztetnének a hangosbemondóban, amikor nagy sebességgel halad át egy vonat valamelyik vágányon – még mielőtt ne adj’ Isten egy tragikus baleset…..
Pantográf 2009.05.05 16:58:10
@rickyramirez:Ha a határon belül traccsolnak,vagy mp3 a fülben,tök mindegy bemondják-e vagy sem!Egy nyitott ajtó,120km/h-nál,és lehet a sírgödörnél a hangosításról tanakodni!Ennyi erővel lehetne lámpasort kirakni,szép színeset mint Ferihegyen.
Néhány napja a blogon megjelent egy egyoldalú vélemény a vasutasok családtagjainak ingyen utazásáról. Nagyon megoszlottak a vélemények. Sokan azt mondták, vegyék el ezt a kedvezményt, mások azon a véleményen voltak, hogy maradjon. Jöjjön most egy vasutas véleménye: Kedves…..
A VDSzSz Szolidaritás május 8-án 0 és 18 óra között tartja meg a korábban április 30-ára meghirdetett sztrájkját. Szakszervezetünk Országos Választmánya egyrészt a ballagókra és hozzátartozóikra való tekintettel határozott így, másrészt azért, mert a kormány részéről…..