Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tojglitojas

0 bejegyzést írt és 199 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azokat a politikánkat és társadalmunkat egyaránt nagy dózisban mérgező dolgokat szedtem össze, amiknek eltűnése egy realista fejében talán nem is lehetséges opció a következő évtizedekben, de ha nem írjuk meg és nem diagnosztizáljuk ezeket az eseteket, akkor megoldás sem fog…..
Tojglitojas 2018.05.13 15:45:58
@Christian Smith: Kicsit olyan vagy mint az ostoba fehérember, aki kiröhögi a kicsi sárga emberek autóit, meg TV-jét az 50-es években.
Nyugat európai fénykora a gyarmatosító kor volt, elképesztő gazdagságukat , kereskedelmi és befolyási övezeteiket is ekkor alapozták meg. Ezért a jólétbe belehülyült utódok lipcsik lettek/lehettek. Dédpapák ha feltámadnának, lehet hülyére pofoznák ma őket ezért. A nagy kérdés ezért a mai lipcsik mit hagynak majd a saját gyerekeikre?
Mivel csak a hülyék biztosak bármiben és is azt gondolom és saját érdekemben bízom is benne az EU megoldja a gondjait, de azért nem lehet homokba dugni a fejünket.
Nagyon komoly problémáka vannak az EU vezetői államai között is, a britek már leléptek és az öregedő társadalom problémáira sincs még gyógyír.
Külpolitikában az EU katonailag nevetség tárgya, teljesen függünk az USA-tól, ez jól látszik, ha Trampli telibefossa az EU-s vezetőket bármely döntésénél.
Ha tetszik, ha nem az Eu folyamatosan hanyatlik már évtizedek óta és egyre kevésbé tényező a világpolitikában. Ezt amúgy EU-s vezetők is elismerik, pont ezen pörögnek, hogy változtatni kellene.
Előbb-utóbb hozzá kell nyúlni a jóléti kiadásokhoz és akkor lesz majd nagy bazmegolás. Mert ha kevesebb a befizető, több a kiadás, abból egyensúly nem lesz.
Elképzelhető a pakisztáni és török bevándorlok teljesen integrálidnak nyugati társadalmakba, de ha gondolati síkon eljátszunk vele, hogy mi van ha mégsem, nos akkor erre várnék egy korrekt lipcsi jövőképet.
Maga Merkel anyu is azt mondta, nem sikerült 40 év alatt sem a törökök integrálása. Az észak-afrikaiak ennél komolyabb falat lesz majd.
Mert abból, hogy egy mondatban többször is le tudsz hülyézni egy másik embert, akinek a tiédtől eltérő a véleménye, nem biztos hogy erre büszkének kell lenned. Még ha az is vagy rá! ;)
Mint arról szinte a teljes ellenzéki sajtó beszámolt, ma felmondott az Origo teljes filmrovata, miután a portál egy roppant gyenge színvonalú, kritikának álcázott propagandacikket jelentetett meg a filmrovatban a szerkesztőséggel való egyeztetés nélkül. A szerkesztőség a cikket és az eljárást is…..
Tojglitojas 2017.10.13 21:08:58
@teéjesenmindegy: Nem érted mi? :) Fideszes… :D
Tehát a film kurva gyenge ez tény, ezt senki nem vitatja, máshol is leírták, libsi újságok is.
Az azonban, hogy ezt egy olyan rovatban teszik és úgy, hogy a rovatvezetője és a szerkesztő kollégák nem tudnak róla, ráadásul név nélkül és olyan stílusban, ahogy tajparaszt mesél a kocsmában az a gáz.
A propaganda finom dolog, ezért sem értem, miért kellett ennyire leamortizálni az origót. Ha kevésbé bicskanyitogató a stílus, nem vesztik el az olvasóik 70%-át. A jó propaganda sok emberhez jut el és úgy manipulál, hogy nem veszed észre. Ettől a mai origó nagyon messze van, üzletileg nem sokáig húzná, ha nem tolnák bele a sok közpénzt.
Szóval a film tényleg szar, de nem biztos, ezt így kellett volna közölni disznótoros botcsinálta nem újságíró nem filmkritikus pártkatonával esti gerillaakcióban. Vagy ez így rendben van? Tényleg érdekelne fideszes szemmel ez miért tűnik jó ötletnek… :)
Tojglitojas 2017.10.13 22:36:12
@teéjesenmindegy: Értem. :) Végülis mindenkivel a saját szintjén kell kommunikálni, különben nem megy. Látom neked ez a szint a kommunikáció protokollod, így próbálok alkalmazkodni, hátha így érteni fogod, amúgfy emberekkel nem így szoktam. :)
Szóval először te agyamputált fideszbirka, honnan a retekből vetted, hogy balos vagyok? Őket sem csípem, meg a libsiket sem. Egybites agyad csak nulla és egyet tud, de hidd el a világ ennél sokkal több. Azért mondom, hogy hidd, mert agyad sosem lesz, hogy fel is fogd. ;)
Szóval megismétlem a kérdést, mert látom csak rácsorgott a nyálad a pörköltszaftos trikódra, miközben próbálkoztál, de dekódolnod nem sikerült: tehát miért jó ilyen stílusban a rovat szerkesztője és kollégái tudta nélkül bezúzni egy ilyen szintet képviselő propaganda cikket filmkriktikaként álcázva. Nem lehetett volna nappal, egyeztetve a rovatvezetővel és mondjuk kiírva, hogy Bordács Bálint?
Tudsz erre válaszolni narancsos hazaáruló?
Az, hogy a stilusa neked megfelel, hagyjuk is, ha csak ennyi gond lenne veled, rád is hagynám.
Nyugodtan anyázzál 10 oldalon, ennyi öröm neked is jár, de tényleg őszintén érdekel, egy ilyen hozzád hasonló agysorvadásos választópolgár ezt az eljárást ahogy ez a kritika megjelent miért találja jó és védendő dolognak?
Köszi! :)
Tojglitojas 2017.10.13 23:56:10
@Jakab.gipsz: >csak nem valami kultúra alakítók vagytok?
Nézd, ha ezt te kultúrának találod, hát lelked rajta. ;)
Amúgy én sem szoktam így beszélni, az első hozzászólásom sem ilyen volt, de logikus ha valaki hottentottául karattyol neked akkor vagy hottentottául válaszolsz vagy bármely közösen értelmezhető nyelven vagy nem igazán fogjátok megérteni egymást.
Namost, ugyanez a helyzet, ha valaki anyázva késsel rohan feléd. Nekiállhatsz szofisztikai fejtegetéseknek az erőszak gusztustalanságáról, de hasznosabb egy jól irányozott forgó rúgás, majd utána akár még beszélgetni is lehet a fejét borogató delikvenssel, hogy mi a szar is volt ez. :)
Amúgy ha már így alakult téged is megkérdezlek, mivel a kommentjeid alapján úgy vélem stílusban mi harmonizálunk @teéjesenmindegy-el de te meg véleményben állsz talán közelebb hozzá, tehát szerinted miért jó ez origónak ez?
Azaz: nem lehetett volna nappal, egyeztetve a rovatvezetővel és mondjuk kiírva, hogy Bordács Bálint?
Ekkor ez az egész nem történik meg és ez a poszt sem íródott volna meg. Mert ez nem jó az origónak sem, de ha meggyőzöl, ez nagyon hasznos volt az Origó portálnak és jók az érveid elfogadom. :D
Nem vagyok kárörvendő, véletlenül se. Nem lesz attól jobb hely ez az ország, hogy Demcsák Zsuzsa végre méreteset perecelt. De a jelenségről érdemes beszélni. Már csak azért is, mert ez az ember még bukni sem tud tisztességgel, eljátszotta, hogy ő mond fel. De ezen az előzmények ismeretében már nem…..
Tojglitojas 2017.09.20 23:04:48
@kopasz barmok mindenhol: No, nálad sincs hiány fennhéjázásból, arcoskodásból, eléggé úgy fest a dolog. Végülis ha Zsuzsi lehányja az asztalt, esetleg Szanyi kapitányt, még nagyobb lett volna a nézettsége, nem? Ez lenne a szakemberség? :D
Aki úgy véli, többszörös alkohol problémák után, részegen nem ildomos műsort vezetni, az meg szimpla proli, aki irigy, mert Zsuzsánál jobb nője nem lesz/volt. :)
Nekem csak annyi nem világos, ki írja a kommentjeidet, mert ennyi agyal ami neked csordogált lehetetlen, hogy megtanultál írni. :D
Zsuzsi amúgy valószínűleg zugivó vagy egyéb komoly alkohol gondokkal küzd, tehát végülis emberi okokból is tarthatták volna, nem? Hátha abbahagyja idővel... ;)
– Hangos! – vágja rá tétovázás nélkül Sanyi bácsi, kaszásdűlői lakos. Örül a kérdésnek, mert az „elviselhetetlen dübörgés” régóta a bögyében van. – Meg a sok drogosalkoholista csavargó! – kontráz rá Jolika néni, Óbuda minden önjelölt és foglakozás szerinti házmesterének szószólójaként. Zoli, aki…..
Az MSZP-ben már ott tartanak, hogy Gyurcsány nem is volt felelős 2010-ért...
Tojglitojas 2017.07.28 16:54:33
@Amelanchier: abban van igazság, hogy Gyurcsányt kár démonizálni. De az is tény, hogy ott ahol ő most van nem lehet felállni. Ezt viszont nyilván jó Ferink nem hajlandó elfogadni, hiszen ő most probál szépítenio, hogy ne öszdi böszmeként maradjon meg a köztudatban és esetleg a törikönyvelkben. Ezért neki tényleg semmi nem drága.
Van fanatikus szavazótábora is 5-6% ami valami erőcskét jelent is. Viszont az is tény, hogy ha beragad mondjuk egy busz a sárba, 10-en tolják, majd jön Feri, hogy ő is segít, akkor kb. 7 ember szón nélkül elmegy. Kár azon polémiázni, ez mennyire igazságtalan, de ez van, ennyi. Ezért Ferinek régen jó könyveket kellene irogatnia a modern baloldalról és elmennie nyugdíjba. Ő azonban előbbi ok miatt nem akarja ezt.
Így viszont, amíg ő van, az ellenzék sohasem nyerhet választást. Ferit a Fidesz a mai napig véres ingként mutogatja, hogy ez kell nektek, ha nem mi leszünk, mert leváltatok, akkor jönnek ezek vissza Gyurcsánnyal?
Viszont ha Feri nincs a szavazói simán szavaznak a szocikra is szemrebbenés nélkül. Vagy szinte bárkire a Fideszen és talán a Jobbikon kívül. Ezért kell a Fidesznek Feri és ennyiben van igaza a poszternek. A Fidesz tudja, hogy az emberek nagyobb része nem szereti, sőt utálja őket, de amíg ez a nagyobb tömeg szétforgácsolódik és nem fog össze, sőt éppen otthon marad addig nincs gond. Erre pedig részben Feri a garancia.
Meg azok a szocik, akik az istenért sem akarnak győzni. Ezt már a párton belül is sokan rebesgetik, elég csak a kilépett képviselőjükre gondolni. Persze én nem állítom hogy az ellenzéke egy részét megvette kilóra a Fidesz, de azért nem zörög a haraszt, ha... :D
Mit gondolnak, ki produkálja az év legparasztabb honlapját? Hol oktatják ki, alázzák meg az érdeklődőket viccesnek szánt házmesterszöveggel? Egy építőipari cég? Mezőgazdasági Zrt? Focidrukkerek szövetsége? Nos, ha Ön ezekre gondolt, akkor nagyon téved –az év legparasztabb honlapja ugyanis egy tánc…..
Tojglitojas 2017.06.11 23:42:11
@igazi hős: ez azért nem jó példa, mert a konfig fájl szerkesztése, sőt egyáltalán létezésének ismerete nem alap és nem is elvárható egy mezei felhasználótól. Viszont az, hogy ne legyél büdös, az alap és ilyen helyen el is várható. Ettől függetlenül nyilván mégis sokan büdösek, ezért íródott a cucc.
Az véletlenül sem merült fel, hogy nem suttyósság a motiváció ehhez a honlaphoz hanem esetleg a tapasztalat? ;)
És ha a büdös hónaljúnak szólnak esetleg még elkezd vergődni, hogy de mé', meg beperellek, meg dikriminácijjjó és hol van az leírva, hogy nem lehetek férfias szagú/büdös. Van ahol az is megmondják milyen ruhában mehetsz, nincs ezzel gond, világos beszéd, akinek nem tetszik máshová megy. Normális ember meg nem kezd ezen vergődni, hiszen nem büdös és eszébe se jut januári tagdíjjal májusban táncikálni.
Szóval nem mondom, hogy nincs nyomvonalakban igaza bloggernek, de erre egy posztot rittyenteni, az sem egészséges... ;)
Nemrég szembejött velem egy angol nyelvű lista, amibe instant beleszerettem, gondoltam megosztom veletek is. 10 tény, amit minden nőnek tudnia kell: Mindenkinek vannak "görbületei", amikor előre hajol. Mi ezt hurkáknak hívjuk köznapiabban :-) Amikor valaki azt mondja neked, hogy gyönyörű…..
Tojglitojas 2017.05.30 22:44:05
@Drednaught: szomorú, hogy ennyit csalódtál a nőkben, bár az írásod színvonalát nézve ez teljesen érthető. :D
Egészséges lelkületű férfi minek megy oda trollkodni egy nőknek szóló poszthoz? Főleg ilyen izzadságszú észosztással? Mondanám, h lazulj picit, igyál meg egy sört, nézzél meccset, szexelj, de neked ezek nem adottak, ezért talán egy szakember? Jót fog tenni, bár gondlom pénzbe kerül arra meg garasoskodó fillérb@szó vagy, inkább itt pufogsz, hátha foglalkozik veled is valaki. Ám legyen! :D
Tojglitojas 2017.05.30 22:48:37
@nikita: ne foglalkozz a fanyalgókkal, ez egy aranyos poszt és ennyi. Van benne persze közhely rendesen, de miben nincs? Nem disszertáció, statisztikákkal, tudományos tényekkel, de egy mosolyt megért nekem, pedig én sem vagyok nő. Majd néha visszanézek ide.
Megy a találgatás arról, vajon miért kellett az Orbán-kormánynak ilyen durván beleharapnia a CEU-ba, ám a dolgok mostani állása szerint nem is ez a legfontosabb kérdés. Kétségtelen, hogy a saját szavazótábor harci lázban tartása fontos a mindig konfliktusokban gondolkodó Orbánnak, ám ezúttal talán…..
Tojglitojas 2017.04.12 16:05:28
@Parasztlengő az imperialistáknak: Csak nem beleléptél a vasvilláéba? Kenegesd disznószarral, magadfajtának nem árt. :D
Arra felelej, miért akarja megszünteti a kormány, ha akkora biznisz?
Jah, elakadt a tű? Csörgesd meg Árpit, segít.
Cocik alatt, mennyi volt az euró? De amúgy a gazdasági helyzet mindig változik, kár összemosni dolgokat, mégha jól is hangzik a kocsában.
Végül megismétlem, bár falra hányt borsó, nem csak az terrorista akkor felrobbantja magát. A legtöbb nagyvállalkozó milliárdos (orosz, ukrán, kínai, arab) szintén sanszos. Arrafelé mésok a szabályok. Mint tudod fáraó barátunkat is figyelte a CIA. Persze nincs annyi agyuk, mint neked, ők sem helikopterek. ;)
Van konkért adatod, hány kötvényest figyelnek még a titkosszolgálatok? Akkor te miről hadoválsz? És azt gondolom jópárat, te azt gondod senkit. Bizonyítékod nincs, nekem sem, de az én verzióm már csak fáraó miatt is életszerűbb. De kár ezt faragcsálni tovább.
Letelepedés pénzért biztonsági kockázat (segítek: kockázat szót próbáld külön értelmezni) és nem éri meg vezető fideszek szerint. Ennyi, a többi a duma. A te szar dumád.
CSAK a FIDESZ SOHA TÖBBÉ! :D
Tojglitojas 2017.04.12 16:18:40
@Parasztlengő az imperialistáknak: Na, ez a DUMA, DUMA, DUMA, DUMÁCSKA, amit tolsz.
Tojglitojas 2017.04.12 17:32:10
@Jakab.gipsz: ezt biztosan nekem akartad címezni? ;) Mert én nem írtam baloldali pártokról, szadeszről, tekintve, hogy ezeket a fogalmakat is csak az ostobák nyelik be.
A cocik nem voltak baloldali párt, mint ahogy a fityisz sem jobboldali. Mitöbb, többet államosít, jobban baszogatja a multikat, mint egy valódi ízig-vérig komcsi párt. Látod a parasztlengő is itt csápol nekik, pedig ilyen nicknévvel Thürmer Gyuszinál kéne nyomulnia, nem a fidezsnél.
Szóval lassan el lehetne felejteni ezeket a dohos elméleteket, munkásosztályról, földművesekről, jobb és baloldalról.
Elismerem, hogy gonoszkodó a közmondásra való utalás. De megmagyarázom, hogy mi a baj Kunhalmi Ágnessel, a szocialisták üdvöskéjével. Amikor még létezett a Parlamenthez közeli Alkotmány utcában a Pallas-páholy, vagy ötven civil szervezet találkahelye, a baloldali értékrendszerű professzorok baráti…..
Tojglitojas 2017.01.01 19:08:18
@funfun: Nekem is egyre jobban tetszik. :D
Mindenki aki lök egyet az önmaga paródiájává váló baloldali párton, az csak szimpi lehet. Amíg Gyurcsány el nem tűnik és a szocialista párt fel nem oszlik, a Fidesznek könnyű dolga lesz a választásokon. Aki ezt nem látja be az vallási/párt fanatikus. :)
Ágika most oda tette a pártot ahova való, egy vicc párttá. ;)
Tojglitojas 2017.01.01 19:12:56
@sutyerák: már bocsi, de ha Selmeczi Gabival is szívatsz ilyen jóféle anyagot, hasonló röhigcsélés lesz a vége. Vagy bárkivel. Ez már ne legyen már pozitívum. ;)
Ha majd legközelebb négykézláb megy ki a sajtótájékoztatóról, akkor meg azzal dicsérgetjük, milyen bátor tett, mert eddig senki nem merte ezt megcsinálni, mennyire szimpi... ;)
Kabinet Helikopterezés 2016.10.09 11:10:05
Az eheti kormányülésen a miniszterelnök némiképp ingerült, mert ugyan hétvégén megvívott egy csatát, saját véleménye szerint győztesen, de a kabinetfőnöke már megint nem bírt magával...
Tojglitojas 2016.10.09 21:55:34
@conchita wurst: gondolom nem látsz különbséget egy kör monostori erdei helikopterezés és egy helikopter út nyíregyháza mellé és vissza, majd másnap ismét ugyanez (mert Tóni uraságot haza is kell hozni) között. Te agyamputált hazaáruló, hogy finom legyek. :))
Ezt a jó szokását lovagolta meg a Kétfarkú Kutya Párt azokkal a plakátokkal, melyekkel telepakolta az összes, számára elérhető felületet. A dolog ki is merül ebben, s pont ennyire vehető komolyan. Nulla mondanivaló, nulla megoldás és nulla értelem. A szomorú az, hogy mégis jobban teljesítenek, mint…..
Tojglitojas 2016.09.24 16:18:51
@Leon Uris: az igazi ellenzék a demokratikus pártoknál kezdődik. Tetszik, vagy nem.
Nekem nagyon nem tetszik, mert ha tényleg így van, akkor Viktor végelgyengülésben hal ki a hatalomból 40 év múlva és valamelyik spanja/gyereke váltja.
A jelenlegi demokratikus ellenzéknél kártékonyabb, leghangolóbb, ellenszenvesebb, balf@szabb formációt nehéz lenne elképzelni. Egyetlen feladata minden más újonnan felmerülő ellenzéki csoportosulás blokkolása, Viki nagy örömére. De a Fideszre veszélytelenek. Talán még össze is játszanak, de ez csak szubjektív véleményem.
Ez igaz a Dzsobbikra is persze, hogy ne az legyen csak egyik oldalt fikázom...
Itt van tehát az Identitárius Egyetemisták Szövetségének példája. Ezek a helyes, olykor hipszter külsőt öltő, szép kis öltönyökben mutatkozó fiatal férfiak kedves bemutatkozó videójukban a magyar nemzet lelkes konzervatív hőseinek mutatják be magukat. Büszke hazafiaknak, akik…..
Tojglitojas 2016.09.06 22:07:28
@zacipaci: szépen bemutatkoztál libsi, köszönjük. :D
Ennyi gyűlölet egy SS hadosztálynak is becsületére válna. ;)
Ez a baj feletek: vagy beteg állat módjára fröcsköltök, vagy segg hülyék vagytok, esetleg mindkettő..
Bár végülis ez nem is baj, ezért tűntök el a süllyesztőbe a beteg libsi irányzatokkal és lesz utánatok egy élhető Magyarország. ;) És talán még igazi liberalizmus is megjelenhet, amint lehúznak titeket, gyűlölködő kirekesztő liberálnácikat a klotyón.
Aki nem lép egyszerre....! Fotó: TASR Miközben a brexit láthatóan sokkolta a brit politikai elitet és a nyilvánosságot, az európai politikai elitet és a nyilvánosságot, Orbán Viktort láthatóan aktivizálta. A magyar miniszterelnök erős állításokat fogalmazott meg a V4-ek találkozóján és a…..
Tojglitojas 2016.07.23 16:32:29
@Tibi !: Ezt copy/paste-el mindig benyögitek, de az a magavas kérdés, hogy ki kormányozzon akkor. Feri? Dzsobbik? Tán legyen anarchiba?
Mert addig oké, hogy a Zorbán lop... És? Mit vársz, elszégyelli magát?
Beszéljünk az ellenzékről, mert az ők aktív/passzív közreműködésük nélkül még az isteni Viktor sem tudta volna így lenyúlni az országot.
Kicsit olyanok vagytok ezzel a Zorbán lop szöveggel, mint parasztbácsi, aki beleesik a kútba és mondja, hogy mennyire utálja már a vizet. ;)
Nem Orbánt kellene szidni, hanem hiteles alternatívát mutatni és válaszokat adni a szavazókat foglalkoztatóm kérdésekre.
Ezután már csak meg kell nyerni a választást (innentől a választási rendszer az ellenzéket segíti, mert a győztes felé lejt, akár lehet 2/3 is) és már mehet is a Fityisz a lecsóba.
Amíg ez nincs addig lődd a mantárt naponta 100x, Viktor meg itt marad nekünk végelgyengülésig. Ennyi.
Tojglitojas 2016.07.23 16:47:16
@Hörcher Ferenc: Bocsi, ha félreérthető volt, nem azt mondtam nem lehet/szabad vagy nem kell, hanem hogy ez kevés lesz.
A világon mindig minden változik, egyedül a változás állandó. A legnagyobb probléma az szerintem, hogy az úgynevezett balliberális oldal képtelen változni, enélkül pedig kb. kihalnak. A világ kegyetlenül megváltozott, de ezek még mindig úgy politizálnak, úgy beszélnek, mint 20 évvel ezelőtt. Innen érthető, miért nyomja Viktor már a második ciklust és kb. ha nem üti el a villamos, övé a harmadik is.
Tojglitojas 2016.07.23 17:07:09
@Hörcher Ferenc: Az a probléma, hogy ha egy jogos kritika ostoba formában jelenik meg vagy sértően öncélú, az kontraproduktívvá válik.
Pl. az hogy Orbán alacsony, adottság. Ezzel kritizálni csak buta/érv nélküli emberek szoktak. Felcsútiságával szintén.
Ha rosszul politizál, akkor kell jobbat mutatni.
Ha odamegyek a villamoshoz és mondom az embereknek, ne legyetek hülyék miért villamossal utaztok, lehet páran még le is szállnak és megkérdezik, jó de akkor mivel.
Ha erre azt felelem, hát fingom sincs vagy majd lesz vízhajtású autó egyszer és az környezetkímélő, kb. mindenki visszaszáll és még el is küldenek a búsba, hacsak le nem ver valaki mérgében.
Néha arra gondolok a Tibi szerű kommentelőket Fidesz fizeti, pont ezért. :)
Hát, további jó blogolást, nekem mostantól más programom van. :D
Konrad Brandel, a lengyel fényképezés pionírja készítette az alábbi kézzel színezett, technikatörténeti fotókat a III. Sándor cár által elrendelt, fehérorosz területen fekvő Pinszk-Lunyinec közötti vasútvonal építőiről. Brandel nem volt kispályás fotós, már az 1860-as évek óta légifelvételeket is…..
Tojglitojas 2016.05.13 13:50:06
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
>Brandel nem volt kispályás fotós, már az 1860-as évek óta légifelvételeket is készített ballonról, elsősorban Lengyelországról.

Lengyelországról készítette főleg, m-r 1860 óta és érdekességként írták. Így érthető? ;)
Tehát nem a vasútra vonatkozott, sima szövegértés 2. osztály. Általánosban.
Ebben a történetben üzletemberek, jogászok és politikusok a főszereplők. A mai magyar felfogás szerint, csupa erkölcsi hulla, olyan emberek, akik csak kárt okoznak, rombolnak, lopnak, csalnak, hazudnak; önző, kíméletlen, korrupt banda. Vagy bűncselekmény, vagy politikai…..
A liberális demokráciának hála mára nagy fejlődésen ment keresztül az elmekórtan. Az ápoltakat immár nemcsak villanyozással, hidegvízzel, gyógyszerekkel szedálják, hanem megengedik nekik azt is, hogy könyvet írjanak. Természetesen ezzel a lehetőséggel kevesen élnek, és az…..
Tojglitojas 2015.09.22 00:40:38
@Jankove: most nem azért, de mit kellene tenni az "EU" népeinek? A hatalom és a média nagy része még egyenlőre a "liberálisok" kezében van. Rá kellene támadni a rendőrökre? Felgyújtani a táborokat, mint Németországban? Egyfelől bár már közhely, de nincs az EU-ban demokrácia van viszont PC (azaz cenzúra és tabuk, de vastagon). Hiába nem akarja egy ország sem a bevándorlókat ekkor tömegben, sőt sokan sehogy, az EU erőlteti a befogadást, szembe menve a saját választóival is. Merkel akár bele is bukhat és mindenhol meg fog erősödni a szélsőjobb, de mindegy, erőltetik ezt a szart tűzön-vízen át.
Demokrácia van, igaz csak azt választhatod, amit megengednek, csak olyan véleményt fogamzhatsz meg amit a PC nem tilt. Pedig nem nehéz belátni, hogy a problémás/eretnek nézeteket vitatni kell, nem pedig betiltatni. Az egyház is próbálkozott meg a diktátorok, vicces, hogy az EU-ban is az van, hogy sok problémát a PC nevében kimondani sem illik, nemhogy a megoldásról beszélni.
Másfelől a média gyakorlatilag egyfajta migránsbarát propagandagépezetként működik szinte egységesen az egész EU-ban. Mintha nem ez lenne a dolga... ;)
Lánczi Tamás ugyan írásában (A kijózanodás ideje, Mozgástér blog) azt helyesen állapította meg, hogy a bevándorló-áradat kezelése miatt érdemtelenül érik nyugati támadások a magyar kormányt, azonban a szerzőnek az önigazoló sértődöttség helyett inkább a probléma…..
Tojglitojas 2015.09.15 23:08:29
@Ad Dio: Az internet hatásával nem vitatkoznék, az azonban nem állja meg a helyét, hogy ha pl. az EU a zsebébe nyúl, akkor megszűnik a népvándorlás.
Először is az EU kinek adja a milliárdokat? A diktátoroknak, korrupt kormányoknak? Civil szervezeteknek, melyeket ettől fogva menetrend szerint zaklat az aktuális hatalom és a vallási szélsőségesek? Másodszor az Unió népe elöregszik és lassan fogyásnak indul. Ezzel szemben pl. a Közel-Keleten vagy Afrikában népességrobbanás van. Bármekkora is lesz a mostani szegényebb országokban a jólét (és nyilván még sokára lesz arrafelé német életszínvonal, ahogy nálunk sem egyhamar és innen is vándorolnak el a fiatalok), tehát ha jobban is élnek majd arrafelé, sok fiatal fog nekivágni a nagyvilágnak kalandvágyból, több pénzért, stb. Innentől pedig egyszerű aránypárokkal megállapítható, ha 10 év múlva a szegényebb országok lakosságának egy ezreléke vándorol át, illetve szüli a tenger gyermeket, az is felborítja az EU arányait és bedönti a költségvetést. És amennyire látom a nyugati országokban a bevándorlók második/harmadik generációja a problémás, azaz az integárció nem igazán sikerült, pedig polkorektségtől, pozitív diszkriminációig minden van. Hogy az egész Európában sehol nem integrálható romákat ne is említsem, pedig ők már párszáz éve itt vannak.
De az USA-t is előbb-utóbb szét fogja ez verni, mert még ott sem az igazi a feketék integrálása, pedig az is tart egy ideje. Ezzel szemben az ázsiaiak kevesebb problémával integrálhatóak, szóval bonyolult kérdések ezek és nem biztos, hogy csak pénzzel megoldhatóak.
Tojglitojas 2015.09.16 00:00:27
@Ad Dio: Nézd, egy próbát megérne, de ebben én teljesen szkeptikus vagyok. Ezek az országok nem demokratizálhatóak és iparosíthatóak a mi fogalmaink szerint belátható időn belül. Szerinted hány nap alatt robbantanák fel az EU által épített víztisztítót, ha kiderülne, hogy a "keresztények" cserébe azt akarják kevesebb igazhitű szülessen? Igen, Kína más, nem is véletlenül említettem, hogy az ázsiaiakkal valahogy könnyebb az együttműködés. Az arab országok megpróbálták már a kapitalizmust, de számottevő ipar, innováció sehol nem alakult ki, pedig gazdagság az van. Dubai ingatlanlufi is kipukkad, ha elfogy a pénz. Megpróbálták többen a szocializmust is a hidegháború idején a Szovjetunió aktív támogatásával. Sokan végül az iszlámban találták meg a menedéket. És akkor Afrika akut problémáit nem is említem. És még az EU-n belül is mekkora különbségek vannak, a déli államok (pl. görögök, dél olaszország, stb.) és az északiak között, tehát ez egy nagyon lassú és nehézkes folyamat lesz az arabokkal.
Iszlamofóbiával vádolja a magyar kormányt és Magyarország elleni nemzetközi bojkottfelhívással fenyeget a Magyar Iszlám Közösség elnöke. Bolek Zoltán május elején levélben figyelmeztette az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy a Muszlim Világligához és Egyesült Arab…..
Tojglitojas 2015.05.16 22:17:26
@zobod: Persze igazad van. ;)
Végülis ez pont olyan vallás, ami modern, toleráns, vannak persze szélsőséges értelmezése is, ami persze egységesen elítélnek az arab államok a vezető Szaúd-Arábiával az élen. Nem az a vallás, ami nőket/gyerekeket gyilkol válogatás nélkül Afrikától Közel-keletig, de ez persze itt sem tenné meg Európába, mihelyt lehetősége lenne rá.
Naponta látni hatalmas meneteket, akik az arab országokban elhatárolódnak az Iszlám Államtól, annak barbárságától.
És pont leszarom, mit csinált a keresztény vallás pár száz éve. Most 2015 van. Ember is ettek nem is olyan régen a világon, mégsem hivatkozhat erre senki.
Kurvára unalmas ez a jó rendőr, rossz rendőr játék. Az egyik arab idejön, mosolyog, mecsetet épít, a másik ezzel egy időben templomokat rombol, keresztényeket mészárol. Majd szépen elkezdenek szaporodni, veszik fel a támogatásokat, pillantok alatt többségbe kerülnek, a gyerekük pedig már terjeszti a dzsihádot.
Sokat jártam Párizsban, hát vicces volt amikor déleőtt ketten voltunk fehér emberek egy elővárosi buszon, ami mondjuk eléggé tele volt. Nemrég pedig egy hetet töltöttem egy jóbarátomnál Malmőben... Menj egyszer ki, beszélj helyiekkel.
Szóval itt nem lesz mecset. Ebben szerintem egységes az ország, szocitól fideszesig...
Több évtizedes kontraszelekció gyümölcsei érnek be a baloldalon. Egyre nehezebben találnak kádereket az egyes feladatokra és egyre nehezebben tudják eladni magukat a választóknak. A csetlés-botlásukat látva, egyre nehezebb is őket komolyan venni. Mostanra már odáig süllyedtek,…..
Tojglitojas 2014.10.16 14:51:06
@Blogger Géza: "Az MSZP , Együtt-PM , LMP a csőd szélén áll jelenleg.." Ez baromi jó ajánlólevél, ezek után nyilván az országot is csődbe vinnék, ha csak erre képesek.

Géza, ugye te sem vitatod, hogy az ellenzéki lét nem tesz jót egy párt anyagi helyzetének. Ugye? Volt úgy, h a Fidesz még a székházát is eladta... És eléggé szarul álltak 2006 után is. Mióta meg kormányon vannak dől a lé... Bizony, ilyen egyszerű ez. És ha esetleg még az adóforintok is átszivárognak a kormánypárthoz, na az a kellemetlen. Én nem mondom ezt, de ki tudhatja... ;)
Tojglitojas 2014.10.16 17:23:00
@Blogger Géza: Az nem tesz jót egy pártnak, ha gyengébben szerepel, mert akkor kevesebb támogatást kap. Az élet már csak ilyen kegyetlen.

Pontosan, míg ha jobban szerepel és kormányra kerül, akkor elkezdi folyatni a közpénzeket a haverok cégeihez, akik meg azért visszacsorgatnak. Az élet már csak ilyen... milyen is? ;)
Másként megközelítve, ha te azt állítod a pártok az állami támogatásból gazdálkodnak, akkor szerintem kár fárasztani egymást.
Annyira nincs jelentősége a támogatásnak, h maga a vezér filózgat néha azon, h be is kell szüntetni a támogatást. Ezzel persze az ellenzéknek annyi, őket viszont meg sem érintené ez. Na vajon miért? Oxi, ne fáraszd magad valami hülye elmélettel, tudom, a te párttagi díjadtól van tele a fityisz pártkassza... :D
Egy koszos kis faluba nyomultunk be az egyik délután, amikor három oldalról támadás érte a konvojunkat. Kosz és por minden mennyiségben..
Tojglitojas 2014.08.10 11:47:58
Némileg azért ki lettek színezve ezek a sztorik és van némi Rejtős hangulata ezeknek az írásoknak, gondolom a szerző is olvasta nagy mestert.
Abban van igaza - duplagondolnak, h kemény macsócsávó katonákkal csatákat lehet nyerni, de háborút soha. Vietnamban azt olvastam szinte minden csatát az amerikaiak nyertek, még a nevezetes Tet offenzíva is, amit szintén visszaszorítottak, irtózatos Vietkong veszteséggel járt. Mégsem az USA nyerte a háborút, sem a franciák.
Afganisztánban eddig az oroszok jártak a legközelebb ahhoz, hogy pacifikálják az országot, de a "nyugati demokráciák" úgy gondolták, érdemes az adófizetők pénzét Bin Landenbe és az iszlám szélsőségesekbe fektetni + sok-sok fegyvert.
Van egy idős afgán fószer, akivel néha dumálok, orvos amúgy magyar a felesége, ő az oroszok kivonulása és Afganisztán szétesése után (amikor a hadurak felosztották egymás között, persze folyamatosan háborúzva egymással) menekült el, tartja a kapcsolatot az otthoni barátokkal ismerősökkel, családtagjai vagy külföldön vagy halottak, nem sok jót hozott nekik az elmúlt pár évtized.
Ez persze nem Balazs_ légiósunk problémája, de ha afgán földön afgán felkelők (tálibok, mudzsahedinek, vagy bárki más fixfax), jó esetben csak lerobbantja a lábát, akkor majd érdemes elfilózgatni, megérte e és hasznos volt e ez az élet.
Azért remélem éppen hazajösz, drukkolok, te is éppoly áldozata vagy a nagyhatalmak szarkavarásának, mint az afgán paraszt a tehenével...
Tojglitojas 2014.08.10 12:48:35
@waldorfbalcon: Ne trollkodjuk szét légiós barátunk blogját, mert ezek a kérdések már csak marginálisan érintik őt.
Pár gondolat még: jó most, hogy nincs Saddam Irakban? És Irak nélkül persze a tejes egyensúly felborult a térségben Irán is megerősödött. Ezen meg most a probléma.
Jobb lett az élet Líbiában Kadhafi nélkül? Jobban élnek az emberek, jobb a közbiztonság?
És ugye azt is tudod, hogy az ISIS-t is USA képezte, fegyverezte, csak éppen a szír rendszer ellen.

Nekem egyenlőre úgy tűnik az USA vagy nem képes felmérni tettei hosszabb távú hatását vagy ha igen, akkor az USA fanyalgóknak van igaza és tényleg csak a káoszt terjeszti.
Az ukrán kormányt is mi értelme volt megpuccsolni? Miért nem várták meg a választást? Ha népszerűtlen volt Janukovics, választásokon majd az elégedetlen tömeg leváltotta volna, nem?
Helyette bátorították a majdansokat, akiket még a nyugati részen sem támogatott a lakosság egy része és most Ukrajnában is szép világ van hadiadóval, sok ezer halottal.

Bocsi Balazs_ amúgy jók az írásaid és többet itt nem politizálunk, oxi waldorfbalcon? :)
Tojglitojas 2014.08.10 12:58:19
@Sándor Iván: szerintem sem, de ez teljesen irreleváns :) Azon ment a polémia, h lehet e békét teremteni a civilek bevonása nélkül. És ha Kabulban az amerikai hadsereg padlógázzal tép át a városon (jó a dudát legalább folyamatosan nyomják) az útszéli bombák miatt, tehát mindenkit elüt, aki nem tud félreugrani, elhajtani. Az éppen elütött áldozatok hozzátartozói vajon talibánok lesznek vagy demokraták?
Az orvos ismerősöm nővérét így ütötték el amerikai katonák anno, sem nem lassítottak, sem meg nem álltak...
No ebédeljünk, ez is érték, h mi legalább ehetünk rendesen. Sok helyen ez sincs így.