Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pirxx

0 bejegyzést írt és 74 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
pirxx 2011.03.10 09:35:41
A héten lesz két éves az Urbanista, de videóposzt még nem készült rá egyszer sem. Na most pótlom a Fesztivál TV és a sziget.hu jóvoltából. Íme!..
pirxx 2010.08.16 12:44:35
Az internetre felkerült a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat (NENYI) alapjául szolgáló dokumentum. Megjelent: Szabad nép, 1952. december   A  LEGYEN Béke, a Szabadság és az Egyetértés téesz tagsága közösen ünnepelte meg november 7-ikét. Az alábbi ünnepi  beszéd…..
A Magyar Televízió információink szerint augusztus elsejétől vezeti be fokozatosan az új műsorrendet, amely hatékonyan tudja képviselni a kétharmados csendes forradalom eszmeiségét. Ennek jegyében információi k szerint megszűnik a Kultúrház, és egy új kulturális műsort kínál…..
pirxx 2010.07.29 12:43:55
pirxx 2010.07.29 12:47:37
@rókarege: miért zavart, úgyis a barátok köztet nézed?
Na tessék, már megint kaptam egy kritikát, hogy kevés a poszt. Lássuk be, hogy - bár a múlt hétre öt is jutott belőle - van benne valami. Szóval most ünnepélyesen megígérem, hogy mától... na jó holnaptól minden hétköznap írok kettőt: egy rendeset, meg egy amolyan…..
pirxx 2010.07.27 07:49:39
Kedd este a Gödörben tartózkodtam, ahol a budapesti fiatalság szokásos vidám életét élte, amikor nyolc körül a tömegben feltűnt a fél LMP-frakció - persze ekkora létszámú csoport könnyedén tud elvegyülni a tömegben, úgyhogy nem okoztak feltűnést még úgy sem, hogy Schiffer…..
pirxx 2010.07.16 20:05:13
@schgabor: Nem hiszem, hogy a munkaebéd vagy az elszámolása lenne a gond. Inkább a stílus!
A telefonbeszélgetés is necces, de azt végülis a posztírótól halljuk. Viszont az első kommented egyszerűen megalázó. Elfelejted, hogy azok toltak be a parlamentbe akik ezt olvassák, ne nézd le őket.
gazdaságpolitikai prioritások...na menj a picsába!
Valószínűleg túl sokat foglalkoztunk jó vagy legalábbis elsőre jónak látszó épületekkel, így kellemes borzongással indultunk Salgótarján felé, hogy most a változatosság kedvéért igazán sokkoló építészettel találkozzunk. A városba érve valóban a döbbenet lett úrrá…..
pirxx 2010.04.30 11:22:42
Anja Rubik ismét együtt dolgozott a Quazi olasz divatcég designer csapatával, melynek eredménye egy limitált tavaszi/nyári kollekció, melynek az arca is Anja. Korábban a modell már dolgozott együtt a céggel, akkor kiegészítőket tervezett a Quazi számára (itt). A divatfotót akkor…..
Közeledik az urnazárás ideje, egyre közelebb vagyunk a bizonyossághoz. Foglaljuk hát össze, hogy milyen kérdésekre kaphatunk ma este választ.1. Mekkora volt a választási részvétel, a korábbiakkal összehasonlítva ez magasnak vagy inkább alacsonynak számít?2. Voltak-e meglepő…..
A tegnapi nap folyamán Scheiring Gábor (LMP orsz. lista 8. hely) az MR1 Kossuth Rádió választási műsorában válaszolt a hallgatók kérdésére - szerintem közérthetően és jól! http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/scheiring-gabor-az-lmp-nek-nem-eri-meg-a-mutyizas.htmlSzintén…..
A poszt egy hatrészes sorozat harmadik darabja, a folytatás hétfőn jelenik meg. Az első rész a Fideszről, a második a Jobbikról szólt. Az ötlet a következő. Fogom az öt, érdemi országos listát állított pártot, és programjukat két alapvető üzenetre csupaszítom: egy…..
pirxx 2010.04.02 10:40:57
Városszerte - és országosan is - új LMP-s plakátokat helyeznek ki az LMP aktivistái. Minden kerületben igyekszünk a számunkra kijelölt helyeket lefedni. (Angyalföldön pl. a Jobbikkal vagyunk a négyoldalú oszlopok azonos oldalán :) )Kérjük, hogyha letépett LMP-s plakátot…..
Az LMP annyira más eszközökkel akar politikát csinálni, hogy ezzel saját maguk teszik lehetetlenné, hogy sikeresek legyenek.   (Fotó: lehetmas.hu) AZ LMP tegnap arra kérte szimpatizánsait, hogy adjanak pénzt a párt kampányára, mivel pártkasszájuk "gyakorlatilag…..
pirxx 2010.03.31 13:38:25
@levvente: "egyedül a Fidesz ismeri be" aranyos. :)
A lehet más a politika egy ökopárt ami többek között azt is jelenti, hogy hisz a részvételben, az állampolgárok politikába való bevonásában. A lehet más a politika alapítói olyan emberek akik az elmúlt 20 évben (vagy van aki a rendszerváltás előtt is), részt vettek civil…..
pirxx 2010.03.30 17:26:06
@nyo: keress rá a programban, hamár az újságíró lusta volt. :)
Ez a kis nyelvbotlás minősíti is...
  Chuck Norris bár igazi konzervatív de Huckabee után most az LMP mellett is kiáll, ő már érzi mi lesz április 11.-én.                     ..
pirxx 2010.03.30 13:01:06
Kreatív LMP Vers mindekinek! 2010.03.29 08:00:00
Hát izé, nah:Próbáltam kreatívan elmondani a véleményemet. Remélem Petőfi nem haragszik meg, hogy átírtam a versét.Nagyon remélem elnyeri a tetszéseteket.NEMZETI DALPetőfi is az LMP-re szavaznaTalpra magyar, hí az urna!Itt az idő, most vagy soha!Balok legyünk vagy jobbikok?Ez a…..
pirxx 2010.03.30 12:59:36
Legszívesebben rögtön azzal kezdeném, hogy a címben feltett kérdésre a lehető legegyértelműbben válaszolok: semmit. S nem csupán most, két héttel a választás előtt, hanem soha. Ez persze túlságosan sommás vélemény lenne, hiszen minden időközi választásnak van a korábbi…..
pirxx 2010.03.29 08:11:54
@OkoskaTo:rp: Terézváros!
Az idei kampány sajátosságából következik, hogy akár ma is lehetett volna a választás előtti szombat: annyira semmi nem történt a belpolitikában, hogy ezt akár a kampánycsend számlájára is írhattuk volna. Igen, tudom, a terézvárosi időközi önkormányzati választás miatt…..
pirxx 2010.03.27 23:20:00
@hebrencsbrekkencs: volt még egy pár ilyen, amit valahogy nagyon elfelejtettünk. Jó lenne ezeket felidézni, hogy képben legyünk, mire is számíthatunk.
Ezen a blogon általában tartózkodni szoktam attól – bár nem mindig sikerült elkerülnöm -, hogy a politika megértése helyett az események esztétikájáról beszéljek. Most mégis fontosnak tartom ezzel kezdeni: örülök annak, hogy az Országos Választási Bizottság zöld utat…..
pirxx 2010.03.26 20:51:27
@Spirál: öööö.... ugye csak a szmájlit felejtetted el kitenni!
From: Hegedűs Dezső Date: 2010/03/13 Subject: Felkelő Nap autóshétvége To: klubtatsu@klubtatsu.hu   Sziasztok!   A Klubotok által szervezett japánautós hétvégével kapcsolatban érdeklődöm. Nekem egy négy éves 3-as Mazdám van, a neve SZAR - de csak a rendszám miatt ami…..
w Multiplayer 2010.03.26 06:00:00
Eddig a két új erő mutatkozott be az MTV interjúsorozatában. A köztévé kezdeményezése egyébként megérdemli a biccentést, annál többet csak azért nem, mert ez volna a default elvileg. Kockázatos riporteri feladat, és ahhoz képest eddig egészen ügyesen teljesítették. A…..
Varánusz LMP álom: oszt és foszt 2010.03.26 09:23:00
A kispártok kopicé gyűjtő és listaállító versenyéből az LMP jött ki legjobban. Országos szinten választhatóságuk valós esélyeket teremt a parlamentbe jutáshoz, pláne, ha a riválisnak számító MDF lassan elvérzik. Eddig sokat piszkáltuk őket, hogy érdemi választási program…..
pirxx 2010.03.26 12:35:44
@volánrulz: baszki, miért nem az elejére tetted ki az echo tv-t!? :)
Mától számítva már csak két hét van hátra a hivatalos kampány utolsó napjáig, hiszen április 10-én, szombaton elvileg már csend honol majd a magyar politikában. S bár a nyitott kérdések száma az elmúlt napokban nem változott, engem egyre jobban a választások utáni helyzet…..
pirxx 2010.03.26 07:30:40
@kalapácstollú: Koalíciót biztos nem köt senkivel az lmp, de ha támogatnivaló jelölt lenne, azt támogatná. Függetlenül attól kinek a jelöltje. Sólyom-ot (Sólymot?) nem hiszem hogy támogatnák, annak ellenére, hogy kicsit az ő jelöljtüknek tekinthető, mivel a programjuk szerint megszüntetnék az újraválaszthatóságot.
pirxx 2010.03.26 08:27:20
@papika: hát, azért pislogott rendesen. :) Nincs annál rosszabb, mint hogy nem nézhetsz lejjebb.
pirxx 2010.03.26 11:51:10
@kalapácstollú: húú, Mádl-t már el is felejtettem. Kirázott a higeg.
A mai nap a forgatásé. Jópár aktivista és képviselőjelölt statisztál ebben a pillanatban is, hogy egy igazán vidám és az LMP imázsához illő kampányfilm készülhessen. Volt, aki fél 5-kor kelt, hogy a hajnali fényeket elkaphassák vele. Van, aki csak később az utcai…..
pirxx 2010.03.25 15:00:58
pirxx 2010.03.26 07:35:55
@kaktusztea: Az "adok"-nál volt rosszabb is. :))) Amikor a háttérben Tibi ugrabugrált a zászlócskájával...
De az idei anyagok eddig meglepően jók lettek, én bizakodom.
Miután elkészültünk a négy párt programjának értékelésével, többen kérdezték tőlünk szemüket felhúzva: akkor most Ti azt mondjátok, hogy az MDF-re vagy a Jobbikra kell szavazni, mert övék a legjobb program? Nem, semmi ilyesmit nem mondunk. Több okunk is van, hogy ne mondjuk…..