Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Haaat1

0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hát mit képzel a T. állampolgár, hogy csak úgy tápanyaghoz juttatja az amúgy rendszeresen gondozott köztéri fákat? Főleg, amikor már a kutyák is felszedik maguk után a pisát. A rend őrei nagy erőkkel csaptak le rá és társára, az eljárás során pedig lekésték az utolsó…..
ez: Aki nem ismerné fel, annak megmutatom az űrből is. Szóval ez:Az M3-as bevezetőjénél, vagy kivezetőjénél vagyunk, itt bonyolódik az Észak-Kelet-Magyarország, meg Szlovákia és Ukrajna felé tartó forgalom jelentős része, meglehetősen terhelt útszakaszról van tehát szó.…..
Egy dolog, hogy Stohl András az előadás után kicsit mélyebben néz a tintásüvegbe, mint  kellene. Ne vitassuk el a jogát, hogy koccintson egyet, kettőt...na jó, tízet, egye fene. Bár a KRESZ mindenképpen tiltja, azért egy sör után még tán azon a hülyeségen is túltennénk…..
Írt már a KB-tag arról, hogy egy netes képét egy kerületi naptáron látta viszont, aminek nem örült, ezért jelezte a polgármesternek, hogy ne már. Ő meg válaszolt, hogy utána jár. Eltelt egy hónap, új kérdés ment, mégis mi a frászkunyhó van. Másnap írt egy ismeretlen férfi,…..
Lőrincz Áron újabb pompás videót rakott fel a blogjába. Nem húzom az időt, tessék megnézni! Támpontként: a SOTE tornya, ma is a legmagasabb "felhőkarcoló" hazánkban...
 Mint sok blogger, akik az elmúlt napok eseményeinek legszörnyűbb jelenségét tollhegyükre tűzték, én is utálom a nyugdíjasokat. Egyszerűen hányingerem van az egész korrupt, inaktív, mi több ingyenélő bandától, akik a ledolgozott élet, befizetett nyugdíjjárulék, és…..
Haaat1 2010.01.26 07:46:11
Három fideszes és egy szabaddemokrata országgyűlési képviselő több parlamenti megszólalásban és írásbeli kérdésekben is firtatta az MVM offshore cégekhez vándorolt milliárdjainak sorsát, ám rendre semmitmondó válaszokat kapnak a kormányzat illetékeseitől. Update: Oszkó…..
Budapest Száksz Napirokkant 2009.10.05 14:51:00
Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Teljesen egyértelműen beazonosítható kategória. Németországból roncsautóként importált fostaliga, ami kétszer annyit ér telitankolva. A gazdája egyébként durván 170 centis, az esetek nagy részében kapucnis melegítőben jár, a nője előtt…..
Pénzügyi okokból, de ha igazából ez a kezdődő jobboldali hatalomátvétel jele, az sem baj. Korábban már megindokoltuk, miért nem. A Szívlapát csodálatos videóján kívül csak ennyit szeretnék hozzáfűzni: A NAP-KELTE tervezett témái: Testünk titkai: kapszulás…..
Haaat1 2009.09.25 12:28:10
@plb2009: 2006-ban majd' sikerült.
8ker Centrum 2009.08.26 08:43:00
Mivel nálunk is ez a cég szedi be a pénzt, ráadásul mostanában jár le a szerződésük, találgatások kezdődtek, hogy:      1.) ki lesz az utódjuk?      2.) nálunk "ösztönözték-e" a köztereseket a kaszálásra? Nos, erősen úgy tűnik, nem…..
Na, ez a durva, nem a Batz papucs! A Homár régi mailhaverját, Gábort és a kocsijában utazó családját igazi életveszélybe sodorta egy agresszív önkéntes seriff, aki le akarta szorítani őket az útról. Konkrétan rájuk húzta a kormányt az országúton, "rendőrség"…..
Nem lehetett túl kellemes élmény, mikor TT meglepődve konstatálta, hogy békés autózgatása közben fegyverrel követik a közlekedőket. Nem tudom mennyire gyakori ez a jelenség, de levélírónk több kérdést is felvet a történet végén. Ti mit gondoltok? A héten kétszer volt…..
A Homárt még a fizikai erőszaknál is jobban bosszantja az echte magyaros, dölyfösportás-mentalitás. A mikrohatalom kéjes érzése és az ebből fakadó kicsinyes csicskáztatás. Ennek extrém szemét példáját mutatta be a minap egy centrumos-közterületes parkolóőr páros a Fiumei…..
Haaat1 2009.06.17 19:59:08
@Gregegy:
Ne is álljon oda, oszt jónapot.
Haaat1 2009.06.17 20:04:37
@kispista:
Bobek?
Haaat1 2009.06.17 21:57:34
@GáborGábor:
Próbáld meg kisgyerek.
Olyat fogsz kapni a haverjaiddal együtt, hogy anyád be sem enged az ajtón. annyira nem fog megismerni.
w Távozz, Szentlélek 2009.06.01 06:45:00
Magyarország nem keresztény ország, de a rendszerváltás óta – a két forradalmi ünnepet és a tűzijátékosat kivéve – a pirosbetűsök az egyházi hagyomány szerint alakulnak: karácsony, húsvét, pünkösd. Az első kettő nem okoz zavart, a keresztények megülik a maguk…..
Tisztelt Páva Zsolt! Tudom, hogy elfoglalt ember, ezért gyorsan a levél lényegére térünk: Tiszelettel azt kérjük, hogy Ruzsa Csabát, a Pécs2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatóját legyen kedves gyorsan leállítani. Konkrétan Ruzsa úr következő nyilatkozatával van…..
Haaat1 2009.05.30 20:50:02
@Herr von Kartz: Szegény orszák kultúrális fővárosa ne urizáljon.

Haaat1 2009.05.30 20:52:20
@Széna Tomi: Persze Tomi, mert ezek a kétfarkúak addig kukorékolnak, ami a végén az EU is odafigyel, mivé lesz a pénze.

Kell ez nekünk??????????????????????, Esetleg nekik?
Haaat1 2009.05.30 20:53:46
@Herr von Kartz: Nagyon jól tudta, hogy meleg a pite.