Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Arcturus

0 bejegyzést írt és 699 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hajnali 7-kor szálltam fel a napokban a BKV helyi járatára, hogy elkezdjem végre a nyaralásomat, amikor a buszon reggeli nyűglődéseim kellős közepette, jól megérdemelt morgolódásomban majdnem levitte a fejemet egy orbitális nagy baromság (tévhit) két idősebb hölgy előadásában.…..
Arcturus 2013.08.23 16:18:23
@Ensiada Arkoveitie: "hanem azt mondtam, hogy az orvos vagy a gyógyszerész ezen homeopátiás témában akkor csinálja jól"

Ez az elfogadás egy módja.

"ha a rendes kezelés el nem mulasztása mellett ráhagyja a betegre a hitét, ha az nem ártalmas"

Azért mivel a homeopátiás szerek nem kevés pénzbe kerülnek, azért ezt itt etikai szempontból némiképp joggal kérdőjelezhetem meg. De ez a téma messzire vezet, hagyjuk.

"Nem, te állítasz határozottan olyan dolgokat, amiket már egy-egy ellenpélda is cáfol."

Már ha logikai szempontból univerzális állításokat tettem volna.

"Te jöttél azzal, hogy szerinted az orvosok általában hülyébbek a természettudományokhoz a mérnököknél."

Igen ezzel jöttem. Orvoshallgatók és mérnökhallgatók között sok időt töltve ez a benyomásom alakult ki. Az alapja talán az lehet, hogy nem a tényanyag jelenléte a tantervben az, ami a különbséget alkotja, hanem az, hogy a gondolkodásmódja az orvosoknak általánosan nem válik természettudománnyokkal koherenssé. A fizikus, a matematikus, a mérnök, a kémikus, stb. az nem csak a tárgyak tényanyaga, hanem egyben a világgal szembeni megközelítés elsajátítása is, amihez sok tárgy és sok idő kell. Ezt egy-két válaszható tárggyal nem lehet elmélyíteni. Az anatómia anyag elsajátítása a latin nyelvvel együtt sem alakítja ki a természettudományos gondolkodást az emberben. Ettől még van sok igazán jó orvos, mielőtt ezzel jönnél. De én az orvosi tantervben nem látom, hogy általában a természettudományos gondolkodásmód elsajátítása akár célként jelenne meg.

"Én veled szemben nem állítottam olyan határozott dolgokat, hanem arra hívtam fel a dolgot, hogy ezek ember függőek, sokféle lehetőség áll egy végzett orvos vagy mérnök előtt."

Honnan tudod, hogy ha lenne statisztika, akkor milyen mértékben releváns annak eredményében az emberi sokféleség? Mert az is kijöhet, hogy statisztikailag nem szignifikáns. Tehát most te is általánosítasz, csak egy másik szinten.

"Lehet változtatni természetesen, de olyan légből kapott ötletekkel, hogy szerinted ez meg ez a szakma univerzálisabb, a másik meg nem, és mindezt totál szubjektív érvekkel igyekszel alátámasztani, na az nem megy."

Nem ez volt a lényege annak, amit mondtam. Nem gondoltam, hogy légből kapott ötletekkel működhetne bármilyen társadalmi átalakítás. De talán érdemesebb lenne meg-/felülvizsgálni bizonyos képzések megítélését, azok papírral való jellemzésének módját, tantervét, oktatási módszereit. Nyilván én ehhez nem értek. De azt viszont állítom, hogy a felsőoktatás esetében ez nem csak pénzkérdés.
Arcturus 2013.08.23 16:19:34
@Ensiada Arkoveitie: "Tehát ha teszem azt, az orvosi képzést holnaptól nem neveznénk egyeteminek, akkor kellene fölötte lenni egy egyetemi szintű egészségügyi képzésnek, amelyből kikerültek mennének tovább kutató orvosnak."

Ez teljes mértékben elfogadható számomra. Látod, te is tudsz mégis különbséget tenni. Fuzzy ide v. oda.
Türelem... Mindjárt írok a játékról, de előtte várj egy picit. Mééég, mééég egy picit. Na most már mindjárt elkezdem, mindjártmár. Ne sürgess, leírom! Eskü. Csak még egy hangyányi türelmedet kérném. Nna most!Gyuri küldte be a Candy Box nevű csodát. Egy ASCII…..
Arcturus 2013.05.22 13:12:05
@vince05: "Viszont a várakozási idő fontos (dramaturgiai) kelléke az efféle játéknak: feszültséget teremt, fokozza az ember "vágyát", hogy leteljen az idő, és megkaphassa várakozása tárgyát."

De azért az túlzás, hogy egy egész éjszakát kell várni rá. Miért ne lehetne akkor 1 hét, vagy 1 hónap?

"Felfogható annak modellezésének, hogy a valós életben is ki kell várnod az időt bizonyos dolgok eléréséhez (, nem elég, ha az előírt dolgokat teljesíted), és ha kivárod, annál jobban örülsz neki."

Igen, de ebben a játékban fogalmad sincs, hogy meddig és miért kell várnod, mert nem ismered a játék világát. A való életben tudom, hogy a karácsonyt miért várjam, ha várom, ezen kívül a karácsony, mivel a valós világban történik, valós erőforrások és idők vannak benne. Valós, hogy tél van, valós, hogy minden nap nem vághatnak ki egy országnak való karácsonyfát, mert nem nő meg. Itt meg a valós gépet csak azért váratom, mert várni kell. De miért annyit? Mert csak. A várakozásnak általában oka van, de ez egy játék, nem a való élet a kontextusa, így itt az ilyen fajta meddő várakozás fölösleges.

"A jó bort megszagolom, megnézem, megízlelem; nem csak a gallér mögé hajítom."

Pont rossz példa, mert a szaglással és ízléssel közvetlen élményt kapsz. De egy javascript számlálót lesve nem.

"A lánynak udvarolok, virág, vacsora, előjáték, stb., mielőtt <censored>."

Ez is rossz példa, mert a lánynak van saját lelke, ilyen értelemben ugyanolyan, mint te, aki meg másban váratsz meg másokat. Nem egy javascript számláló.

"A javascript változók átállítgatása megöli az említett feszültséget, izgalmat, és végén a katarzist."

A javascript változók nézegetése meg kb. olyan, mint tízezresből papírrepülőt hajtogatni és kidobni az ablakon és jaj, de szépen repül. Vagy szépen csobban az aranyóra egy ásott kút vizében.
Arcturus 2013.05.31 16:09:54
@vince05: Értem, de akkor egy szinttel feljebb lépsz és rájössz, hogy csak egy játék kedvéért ezért nem fogod az egész gépet éjszakára bekapcsolva hagyni, mi közben máshogy is ugyanolyan állapotba hozhatod.
Arcturus 2013.05.31 16:10:36
@vince05: "Azt hiszem azok a boldogabbak, akik ezt meg tudják tenni."

Ha a boldogság ezen múlik, akkor ott baj van.
A szörnyállam felfalja gyermekeit. Ákos, nemzedékének legjelesebbje, aki a Kossuth-díj és néhány zsíros állami megrendelés viszonzása gyanánt bármikor készséggel visszaveri a fényt a miniszterelnök környezetében - ha nem is személyes élmény alapján, de láthatóan -,…..
2010. január 2-án volt egy balesete Erőss Zsoltnak a Magas-Tátrában, ami után egy héttel gondolkodás nélkül vállalta, hogy amputálják a sérült lábát. Azért tette, hogy mászhasson. A hétköznapi ember ezt nem értheti, de ha belegondolunk, nem került volna ilyen helyzetbe, ha nem…..
Arcturus 2013.05.24 16:16:09
@aktatáskarádió: "és az első gebasznál szépen ottmaradnak, hátrahagyva nem tudom mennyi kölköt, feleséget, szeretőt, nagyikát, kiskutyát, kiscicát, de persze ők felelős döntést hoztak, mert fizettek érte"

Ó, hát mivel a múlt héten történt egy gyilkosság, akkor nyilván én már szabadon ölhetek.
Arcturus 2013.05.24 16:19:43
@Balt: Nyilván ha évente elcsalok 100 millió adót, majd veszek két lencsekonzervet a vöröskereszt karácsonyi gyűjtésekor, akkor frankón egálban vagyok a világgal.
Arcturus 2013.05.24 16:38:22
@Balt: No és ehhez mindenképp egy 8000m feletti csúcs kellett, ugye.
Az elég közismert tény, hogy a kínaiak nem latin betűvel írnak. Az írás ugyanis nem hangokat jelöl ebben a nyelvben, hanem fogalmakat (a külföldi hely- és személynevek, egyes szakkifejezések kínaira való átfordításánál ez nincs teljesen így, de ez egy elég specifikus eset,…..
Arcturus 2013.04.30 16:32:08
@tben88: "A lényeg változatlan, ha ismered a nőt, a lovat és a szemet, akkor nem három, hanem öt szót tudsz leírni."

Igen, a végső lényeg meg az, hogy ha ismersz (mondjuk) 9-szer ennyi jelet, akkor meg az összes lehetséges szót le tudod írni, nem csak a most létezőket, de az ezután keletkezőket is, meg az ismeretlen jelentésűeket is.
Arcturus 2013.04.30 16:32:45
@Arcturus: Az előző a fonetikus írásra vonatkozik természetesen.
Arcturus 2013.05.02 08:54:17
@Akitlosz: @virágelvtárs: "Kettő, átírni latinosabbra akkor is hüjeség, kéremszépen."

Én nem mondtam, hogy latinosra kell átírni. Ha a szótag a kényelmesebb és az alapegység, akkor arra kell szimbólumot kitalálni, akármilyet (ld. japán szótagírások!). Nem kellene, hogy köze legyen a latinhoz. A kínai írás nem más nyelvekhez képest "problémás", hanem saját magában az aktuális világhoz.

"Csak a te általad leírt módszerhez mindenkinek kettő nyelvet kellett megtanulnia, a sajátját és a közvetítő nyelvet, és kettő írást is, még ha a betűk hasonlóak is."

De ha az azonos nyelvet beszélők akarnak nem a kenyér áráról levelezni, akkor is meg kell tanulniuk egy rakás szimbólumot!

"Szóval még az sem biztos, hogy a kínaiaknak kellett többet tanulniuk."

Egy nyugati gyerek kb. 1 év alatt megtanul írni/olvasni. Ennyi. Az írás-olvasás egyszer és mindenkorra megoldott számára.

De jó, nézzük.

Tegyük föl, van A, B nyelv és WA, WB írás. Közepesen nehéz/komplex/speciális témáról szeretnének levelezni. Legyen TH a hangírás/-olvasás, TF a fogalomírás/-olvasás megtanulásának ideje. Egy beszélt nyelv megtanulásának ideje TB. Én TH-t mondjuk 1 évnek veszem, TF-et mondjuk 4-nek (lehet más is). TB is lehet mondjuk 4 év.

Ha WA hangírás és két A nyelvű ember levelez, akkor kettőjüknek kb. 2*TH össztanulást igényel, hogy levelezzenek a rovarok szerepéről a nemzetgazdaságban. (Pl-adatokkal: 2 év)

Ha az előző példában WA fogalomírás, akkor kettőjüknek 2*TF év össztanulást igényel. Ha TF nagyobb, mint TH, akkor máris több össztanulás, erőforrás, idő, pénz, energia, stb. az igény. (Pl-adatokkal: 8 év)

Ha A és B nyelvű ember szeretne levelezni, akkor a lehetőségek:

- Mindkettő hangíró és az egyik megtanulja a másik nyelvét: TB+TH (5 év).
- Mindkettő fogalomíró és közös fogalomírást tanulnak meg: 2*TF (8 év).
- Mindkettő egy harmadik hangíró nyelvet tanul meg: 2*(TB+TH) (10 év).
- Mindkettő egy harmadik, fogalomíró nyelvet tanul meg: 2*(TB+TF) (16 év).

De ne két embert vegyünk, hanem N-et, nehogy csúsztatássá váljon a számolás.

Van mondjuk M darab, egyenként Ni fős, különböző nyelveket beszélő embercsoport.

- a hangírók tanulási erőforrásigénye csoportonként: Ni*TH (Ni év)
- a fogalomírók tanulási erőforrásigénye csoportonként: Ni*TF (4*Ni év)

Ha a különböző nyelvűek írásban kommunikálni akarnak, akkor a közös írást használó fogalomírók akkor a már egymás között is használt írással Ni*TF erőforrással letudták ezt.

A hangírók nagyobb bajban vannak, mert azok Ni*(TB+TH) (5*Ni év) erőforrást töltenek arra, hogy egymással kommunikálhassanak.

Tehát a 4*Ni és az 5*Ni áll egymással szemben, látszólag a fogalomírás "győzött", azonban nem mindenki a világon érintkezik külföldiekkel, az emberek többsége a saját nyelvén beszélőkkel kommunikál leginkább, aminek meg nem 4*Ni az igénye hangírás esetén, hanem csak Ni, ráadásul a fogalomírás esetén beszélni még ugyanúgy nem tudnak egymással a külföldiek.

Tehát az optimum talán az lehetett volna, hogy fogalomírást használsz az országok/tartományok közötti kommunikációra, de csak egy erősen leszűkített területen, minden másra meg hang-/szótagírást.

Magyarul, az az érv, hogy a kínai fogalomírás azért volt szükséges, mert sok, különböző nyelvű területet kellett irányítani, persze igaz lehet, de a "döntés" akkor sem volt feltétlenül jó, hiszen egy egyszerűbb írást továbbra is meg kellett volna hagyni a homogén nyelvű csoportok számára. Vagyis ha pl. európában is ez lenne, akkor hiába tudnék én levelezni a spanyol levelezőpartneremmel 4-5 év írás tanulás után, ha erre nincs szükségem, mert egyébként soha nem lenne külföldi levelezőpartnerem, de még a magyar étlap elolvasásához is tanulnom kellene azt a 4-5 évet.

"Mi hiába ismerjük a latin ABC-t, mindannyian, attól még ha esetleg el is tudjuk olvasni más népek írását nem értjük meg."

Mondhatnám azt is, hogy hiába tudnék sok tanulással levelezni egy franciával, ha ugyanennyi sok tanulás kell ahhoz is, hogy az öcsémmel az autószerelésről emailezzek egy sima hétköznap.

Azt azonban elismerem, hogy talán évszázadokkal ezelőtt kevésbé volt problémás és célszerűbbnek tűnt esetleg a fogalomírás, mert írni/olvasni úgysem tudott mindenki, csak a felső pár százalék, de a mai világban, a rengeteg absztrakt fogalommal és felgyorsult, erőforrásfüggő korban, ahol ráadásul már elvárásként mindenkinek tudnia kell írni-olvasni, talán ez már kevéssé célszerű.
Olyan kis naiv voltam lánykoromban a házasságot illetően. Nem, azt azért nem hittem, hogy az oltártól aztán tényleg mindenki holtomidlagholtomiglan, de valahogy úgy gondoltam, hogy akinek ez nem jön be, az elválik. Ehhez az is hozzájárult, hogy a mi jó kis konzervatív köreinkben,…..
Arcturus 2013.04.26 17:21:16
@dr. Kóser Malac: Fogalmazzunk úgy, hogy a férfiak többségének van baja vele. Van, akinek meg az tetszik. Azért ha nem rakja ki mindenét, még nem alázunk meg valakit csak azért, mert kövér. Válóoknak is kevés. Viszont az ocsmány belső, az ciki.
Arcturus 2013.04.26 17:33:56
@Voltran: Igen, az ismerősöktől is függ. Én azonban azt látom, hogy az intelligencia is sokszor másra van használva. Szerencsés vagy, kár, hogy pocsékba. Amikor én felszállok a villamosra, nagyon sok alja nőt látok. Hallom, ahogy beszél, amit beszél, látom, hogyan gesztikulál és felfogom, hogy kb. mi a véleménye a világról. Az, hogy ezt intelligens köntösbe öltözteti, sokszor a lényegen nem változtat.
Az alábbi levél létjogosultságát egy gazdasággal foglalkozó oldalon a Magyarországot teljes egészében érintő jövőkép indokolja, és ez talán a legtöbb fiatalt és nem fiatalt foglalkoztatja. Valószínűleg sokunkban megfogalmazódott már egy miért igen? és egy miért nem? elképzelés az esetleges külföldre…..
Arcturus 2013.04.02 12:58:37
"Ez így nem fedi a jogi valóságot."

Nem számít. De tényleg nem.

"A kormány valóban úgy viselkedett mintha az övé lenne ez a pénz, pedig ez már nem az övé volt, ahogy az intézmény nevében is megvan fogalmazva: MAGÁN"

Az állam adta, az állam vette el. Ennyi. Nem rendelkezhettél fölötte szabadon, tehát nem a tiéd volt. Legalább is, praktikus értelemben nem. Ez olyan, mintha én eladnám neked a Hold túlsó felét. Jogilag hiába lenne a tiéd, akkor sem az. Nem tudsz odamenni és nem tudsz vele semmit sem kezdeni.

"A nagy különbség az életszínvonalban fdezhető fel. Amíg például az osztrákoknak, németeknek, franciáknak a fizetéséből marad nyugdíjcélú megtakarításokra, addig Magyarországon a romló árszínvonal miatt egyre kevesebb réteg privilégiuma lesz az ilyen típusú öngondoskodás a kötelezőn felül."

Természetesen. Magyarország mindkét világháborút elveszítette, soha nem voltak gyarmatai és nincsenek nagy méretű multinacionális vállalatai. Nincsenen számottevő mennyiségű természeti erőforrásai (szén, olaj, gyémánt, arany, stb.). Van viszont államadóssága, nem kevés, amit folyamatosan fizet az általad említett államoknak. A nyugati országokban (beleértve az USA-t is) azért jobb az életszínvonal, mert más országokban szennyeznek, más országokban dolgoztatnak. Ha ez utóbbiak nem lennének, akkor bizony ők sem lennének ilyen jó helyzetben.

"Viszont a dó mértékét megint csak a mindenkori kormány határozza meg illetve az ellenzék, Azonban ez a részlet egy kiragadott sor a nyugdíjról való értékezésemből."

Ki más határozná meg?

"Viszont a másik részét az én állítólagos jövőbeni nyugdíjam miatt ami nem lesz."

Teljesen mindegy. A mai pénz is csak jövőbeli pénz formájában ér valamit. Ezek csak a szekér ide-oda tologatása. Ha kevés lesz a munkaerő, akkor hiába van megtakarításod, majd elinflálódik. Végeredményben így szintén fizetniük kell majd a gyerekeknek a nyugdíjadba, nem lesz elég a megtakarításod. A pénz mindig temporális és viszonylagos, inkább a potenciálra hasonlít, nem az energiára.

"Helyette azt a pénzt átírányítanám olyan nyugdíjprogramokba, ahol tudom követni a saját pénzem, és hozamfüggően biztos hogy kvisszakapom azt!"

Igen, az nem lenne rossz, ha ösztönzés lenne a nyugdíjra spórolással. Én speciel azzal is meg lennék elégedve, ha mindenkinek alanyi jogon járna egy minimálnyugdíj. Ennyi, nem több. Aki többet keresett, az többet dolgozott és az többet tudott (volna) félrerakni. Miért kapjon ő több nyugdíjat akkor, amikor már nem dolgozik? Két nem dolgozó ember teljesen egyforma a nem dolgozás tekintetében.

"hogy nyugdíjas korig vagyis az idős korig dolgozom, adót fizetek, cserébe amikor elérkezik az idő visszakapok a közösből akkora összeget, hogy békésen tudjak élni halálomig"

Ezért írtam az előbb, hogy mindenkire azonos pénzmennyiség vonatkozzon. Visszakapnál mondjuk egy minimálbért és díjmentes egészség- és szociális szolgálat lenne, annyi elég is. Mert különben jön az értelmetlen vita, hogy kinek mi jár, mit jelent a békés élet. Lőjük be: 12 nm, víz, áram, meleg, kaja, eü ellátás és költőpénz. Ennyi. A többit magadnak.

"Tisztelem is őket ezért, viszont valójában az egy másik rendszer volt, más szabályokkal."

A szabályok valójában bizonyos mértékig nem változtak. Egy kis, tehetős, hatalmas réteg mondja meg a nagy, szegény, elnyomottnak, hogy hogy éljen és mit csináljon.

"Valóban örülnék, de akkor ezek szerint te sem tudsz rendszerben gondolkodni. Ha egy problémakör több embert érint, mint amennyit nem akkor az valószínűleg a rendszer hibája és nem az egyéné."

A rendszer valóban hibás. Jobbat viszont csak úgy tudnék, hogy abba sokan, akiknek most nagyon jó, nem egyeznének bele.

"Ilyen alapon egyébként nem értem mi szükség van a devizahitelesek kisegítésére, hiszen van aki az ő csődjükből profitál."

A devizahiteleseken segíteni kellett, csak épp nem így. A végtörlesztés az egyik legigazságtalanabb és legordasabb megoldás volt.

"Nyílván a külföldről érkező bajokon nehézkes lenne nekünk változtattni, de a belső veszély-faktorokat ki lehetne iktattni."

A történelmi és földrajzi hagyatékon nem sokat tudsz változtatni hirtelen.

"A szaabdság számomra az, ahol szabadon álmodhatok."

Megvan. Pipa.

"Szabadság az, ahol én dönthetem el mire akarom költeni a pénzem, és senki nem hátráltat vagy ítél el emiatt."

Részben pipa. Amit kézhez kapsz, azt arra költöd, amire akarod. Beszélni meg beszélnek össze-vissza, de tettlegesen nem hátráltatnak. Ha nem szülsz, hát nem szülsz.

"Jelenleg az emberek dolgoznak, de nincs értelme, hiszen egyre jobban adósodnak el."

Azért ezt árnyaltabban nézve az derül ki, hogy sokan egyszerűen rosszul gazdálkodnak és olyan dolgokat akarnak megengedni maguknak, amit nem tudnak.

"A lényeg, amit mondani akartam, hogy ha arra koncentráltunk volna, amire kellett volna, akkor igenis, lehet itthon házat, lakást teremteni, stb."

Ez egy jó hozzászólás volt! Példaértékű tanulságlevonással!

"Ehelyett a nő otthon van mondjuk 3-4 évet (2 gyerekkel), ezalatt pont egy kisebb lakás árát nem keresi meg, és nem prémium használt autót vettünk."

Régen megvolt az az előny, hogy volt bölcsöde és óvoda. Ment hamar vissza az asszony dolgozni, mert muszáj volt.

"Ez az egész külföld-nem külföld kérdés ma, 9 évvel az EU-ba lépés után nem kellene, hogy többrôl szóljon, mint egy kis faluban felnôtt programozó dilemmájáról, hogy a faluja ostorozása helyett a városba cuccoljon -e, munka, jobb élet reményében."

Egyáltalán nem olyan. Mert nem egy országról van szó és nem egy történelemről.

"Pontosan a földrajzi elhelyezkedésünk miatt van esélyünk szebb jövőre, ugyanis európa legfontosabb tranzitországának kéne lennünk. Minden logisztikai útvonal rajtunk keresztül halad át, mi kötjük össze a nyugatot és keletet. Önmagában ez nem jelent hasznot. Azonban ha végre kicsit rájátszanánk erre a tényre (jó minőségű utak, autópálya mentén végig kialakított infrastruktúra, logisztikai vállalkozások tömeges idecsábítása), akkor az komoly hasznot jelentene nekünk. "

Mégpedig?
Jól látható, hogy az idei év politikai csodafegyvere a REZSICSÖKKENTÉS, sőt, lehetséges hogy háborút eldöntő eszköz válik belőle, ha jól alkalmazzák. A közvéleménykutatási és időközi választási adatok olyan választói mozgásokat mutatnak hónapok alatt, amelyekhez…..
Álláskeresési technikákkal, munkaerő-piaci és munkajogi információkkal csábítaná haza a külföldön élő fiatalokat a Gyere Haza Alapítvány, a programot támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is. Önmagában szép gondolat, hogy segítsük a hazatérésüket, de…..
Arcturus 2013.03.26 06:07:36
@Bal: Nem, persze, nem a történelmi hagyatékként rajtunk maradt államadósság és nem az elbaltázott politika és nem a gyakorlatilag jelentéktelen erőforrás-mennyiség az oka.
A megközelítésem magyarázataként egy olyan gondolatmenettel kell kezdenem, amely indokolja a szempontjaimat. Ateista sokféle okból és módon lehet az ember. Akárcsak a hívők többsége, születhet ateista családban, és lehet, hogy különösebben meg sem gondolja a dolgot, tán nem is foglalkozik vele, csak…..
Arcturus 2013.03.22 15:38:13
@Brendel Mátyás: "azért ne rágalmazz engem azzal, hogy nem szeretek! ez már "mindennek az alja". "

Ugyan! Ez is pontosan analóg központozás a te becsmérléseiddel.
Arcturus 2013.03.25 07:26:35
"én nem fogok neked tudományfilozófiából egy szemesztert tartani. ez egy kurva hosszú előadás lenne"

Már csak amennyit ehhez a poszthoz kommenteltél, abból kijöhetne egy vázlat. :)

"így az a megoldás, amely az önmagára vonatkozást úgy küszöböli ki, hogy kiküszöböli a zavart okozó predikátumot, inkább csak gyakorlati de sosem a teljes valóságra mint olyanra vonatkozó igazságértékkel bír"

Nézheted úgy is, hogy így egy mélyebb, jobb és konzisztensebb halmaz definícióról van szó, nem pedig korlátozásról. Egyszerűen azokat a definíciókat nem vesszük halmaznak, amik nem lehetnek azok.

"Hiszen a teljes valóság attól "teljes", hogy belőle reálisan semmit önkényesen ki nem zárhatunk, csakis elméletileg"

Végül is az univerzum nem tartalmazza saját magát, hanem identikus saját magával.

"az anyag definíciójában nálam eszerepelt a tudományosan elfogadott elmélet fogalma, a tudomány az empirikus igazolás fogalmát teszi az elfogadás kritériumának."

A te definíciód, ahogy megfogalmaztad, úgy interpretálható, hogy ami a jelen elfogadott tudományos elmélet entitásainak instanciálisan megfeleltethető, az anyag és ami anyag, az valamely tudományos elmélet entitásának instanciája. Az első irány még oké, de a második elég suta. Beleloptad a pillanatnyi, esetleges állapotát az elméleteinknek.

"te milyen hülye vagy aljas szélhámos vagy"

Ne csináld, ő is csak legyen annyira szélhámos a vitában, mint amennyire te szeretetre képtelen, még pedig azért, mert nem ártó szándékkal írja azt, amit ír.
Ma lenne hetven éves Cseh Tamás, aki legendás albérletlakó volt egész életében, s nem is tudom hány ilyen témájú dalt írtak Bereményivel (nekem talán a fenti a kedvencem - kiváltképp a videóval együtt). Úgyhogy ma vegyünk elő mi is egy "jó kis" albérletes…..
Megígértem Holdingnak, hogy keresek neki olyan játékot, ahol a közgazdasági ismereteit tudná hasznosítani. Így botlottam bele a Swords and Potions-ba. Az van, hogy odáig még képes voltam eljutni a bölcsészdiplomámmal, hogy felfogtam, miről szól a játék.A főszerelő egy boltos,…..
Arcturus 2012.11.20 16:58:48
@trixilw: Én 10 perc után hagytam a fenébe ugyanezért.
Rush - Clockwork Angels(Roadrunner/Magneoton) Egy újabb Rush-lemez a kritikaíróknak egyenlő egy újabb nagy kihívással. Egy lassan negyven éve változatlan felállásban, változatlan színvonalon, változatlan rajongótáborral (csak kihalással csökkenhet) zenélő, kanadai…..
Arcturus 2012.10.02 13:31:43
@andrush: Főleg, hogy a legtöbb zenekar összefosná örömében magát, ha csak egy közepes DT lemezt is össze tudna hozni.
Nem is tudjuk hol kezdjük! Talán ott, hogy pénteken a Nightwishnek majdnem le kellett mondani a denveri koncertjét, mivel Anette Olzon énekesnő annyira rosszul volt, hogy még a kórházba is be kellett mennie egy éjszakára. A (régebben áriázós, ma már inkább operettes) finn…..
Előfordul olyan egy blogszerkesztő életében (vigyázat, intim részlet...), hogy nem ért egyet mindenben azzal a poszttal, amit megjelentet. Nagyjából így vagyok Balázs írásának bizonyos részeivel, de a fogalmazás néha kissé talán túlzott markánsságát hajlamos vagyok betudni…..
Arcturus 2012.10.01 14:42:28
A lényeg valahol középen van megint.

"A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján a napi halászatból és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piackutató azt kérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
- Mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember.
- Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk egy kicsit - feleli a halász. A piackutató itt közbevág, és ezt mondja:
- Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél.
Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló halászflottára.
- És azután? - kérdezi a halász.
- Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Párizsba vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődik a halász.
- Úgy 15-20 év alatt - válaszolja a piackutató.
- És azután? - folytatja a kérdezősködést a halász.
- Ekkor kezd érdekessé válni az élet - magyarázza a szakember. - Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatná a városi rohanó életformát, és egy távoleső faluba költözhetne.
- És azután mi lenne? - kérdezi a halász.
- Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a barátaival zenélgetni kicsit..."
A Város Mindenkié Utca és jog kutatócsoportja 2011 őszétől végez kutatást a fedél nélkül élő embereket érő hátrányos megkülönböztetésről. A kutatás során kérdőív segítségével közel 400 hajléktalan embert kérdeztünk meg ebben a témában, és többek között a főpolgármesterrel is készítettünk interjút. A…..
Cikkünk írásának pillanatában még zajlik a családon belüli erőszakról szóló vita a Parlamentben. Mi már nem követjük. Nem követjük, mert amit a fideszes parlamenti képviselők művelnek a parlamentben, attól csak hányni tudunk. Itt van pár idézet csemegéül: a kép…..
A The Sandbox nem a hagyományos értelemben vett játék. Sokkal inkább - ahogy a neve is sejteti - egy nagy, virtuális homokozó. Kapunk némi teret, egy rakás különféle anyagot, a többi ránk van bízva. Persze ezek különféle módokon reagálnak egymással, így egészen változatos…..
Miért van mindenki kibukva azon, ha egy állami vállalat pont úgy működik, mint maga az állam? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Arcturus 2012.08.30 07:39:26
@ColT: Értem én, hogy nem a BKV vezetői hozzák, de épp ezért nem a BKV-t kell szidni azért, mert mondjuk nem ott van megálló, ahol és hányat kell átszállnom emiatt. Hovatovább ez nem túl értelmes érv amellett, hogy az autózás általában véve jobban megéri, mint tömegközlekedni.

Ennyi a lényeg, hogy az ilyen vitákban mindig össze-vissza ugrál és keveredik a kontextus, ezért a hozzászólások többségének sem relevanciája, sem haszna, sem értelme.
Arcturus 2012.08.30 08:02:43
@ColT: Igen, lehet. De nem érted. Nagyon sokan NEM EZT mondják. Nem így érvelnek.
Arcturus 2012.08.30 08:05:57
@Knorbi: "De jó lenne tízezerből megúszni az egészhavi utazást.Túl jó dolgotok van és csak magatokra gondoltok."

Tévedsz. Mivel Budapesten sűrűn laknak és sokan, ezért van, ami jobban megéri. Lakjatok ti is sűrűn és sokan vidéken, aztán lesz értelme a metrónak, meg az olcsóbb bérletnek. Ennyi. Ez nem magukra gondolás, szimpla körülményegyüttes. Mind ezek mellett ti meg a vidéki lét előnyeit élvezitek: szellősebben vagytok, több a zöld, kevesebb az ember, jobb a levegő. Még gyalog és biciklivel is átszeled a várost. Túl jó dolgotok van. :)
Szeretem a logikai játékokat. De ezt kivételesen azért posztolom, mert remélem, hogy valami műszaki értelmiség megmondja nekem, hogy a próba-szerencse módszeren kívül ugyanvajon hogy lehet a pályákat (harmincon felül) teljesíteni? Eleinte kicsit uncsi volt, hogy csak sorban egymás…..
Minden szar, az ország élhetetlen, a fizetés kicsi, az asszony elhízott, a férj hónaljszaga elviselhetetlen. Megy a siránkozás ezerrel, nincs már egér a templom környékén, aki ne itta volna magát halálra. Kis sör, kis unicum, kisfasz, kisember. Augusztus van, meglepnénk egy…..
Arcturus 2012.08.21 14:59:23
@genyamagyar: Mint olvashattad tőlem, "ÉS" kapcsolatban vannak Magyarország problémái. Leírom még 1x:

Mo. kicsi ÉS nincs igazán semmije ÉS történelmi hagyatéka van (háborús rombolás, csonkítás, adósság) ÉS kevés a jó minőségű emberanyag.
Arcturus 2012.08.21 15:53:08
@genyamagyar: A probléma az, hogy nem csak "mi" vagyunk felelősek. A hozzáállásért mi vagyunk, az ország méretéért, történelmi hagyatékáért viszont nem. Legalább is nem emlékszem, hogy én bármelyikben dönthettem volna. Arról is viszonylag kevéssé tehetek, hogy magyarország nem egy gigaolajmezőn fekszik. A megoldás persze nem a sírás és nem az ügyeskedés lenne, hanem a helyzet felismerése és a megfelelő tettek véghezvitele.
Arcturus 2012.08.21 16:18:53
@Egyéves Önkéntes: A föld kevés, ha nem versenyképes a termelés és ha modern nyugati, technikai civilizációt akarsz. Ha a magyar paraszt megelégedne kevesebbel, mint a nyugati, akkor még lehet, működne is.
Fluor Tomi tavaly még azokhoz is eljutott, akik tényleg hallani sem akartak sem a hip-hopról, sem az elektróról, a kettő keverékéről pedig pláne, így természetszerűen kialakult egyfajta szeretem-gyűlölöm kapcsolat felé. Az elmúlt időben viszont Fluornak akkora ellentábora lett,…..
OZORA - szemtanú beszámolója a dombrol néztem végig ahogy legalább 15 busznyi embert visznek és nem bántak ám késztyüs kézzel hát peti én le voltam döbbenve a paradicsom pokol lett és elbaszták az egészet haza is jöttem reggel simán mehetnek holnap is akár és még 1…..
Nyauuuuu dobta be a közösbe a Candy Conveyor linkjét, én pedig lecsaptam rá, örök hála neki. Szerepelt már nálunk hasonló játék: a cél a megfelelő cukrászipari termékek megfelelő kosárba juttatása szállítószalagok és robotkarok segítségével, ráadásként egyeseket még…..
Pár hónapja elkezdtem gyűjteni az erőt a legjobb progresszív rock albumok listájához, de éreztem, ez olyan terep, melybe alaposan bele lehet bukni. A Rolling Stone honlapja ugyancsak nem merte kimondani, hogy szerintük melyek a legjobb prog rock albumok, helyette megkérdezték az…..