Adatok
audax
0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Tegnap ismét megnéztük a Végjátékot, és egy film próbája a többszöri újranézhetőség. Két barátommal a film után azt vitattuk mit lehetett volna ebből kihagyni, hogy a bődületesen hosszú három órás játékidőt - amin a Gyűrűk Ura fanok csak mosolyognak - kicsit lefaragjuk.…..
audax
2019.05.06 10:05:30
@audax: meg=megy

Ez eddig a Celeb vagyok legfontosabb revelációja (szamarat se szopott, hadd tegyem hozzá gyorsan). Kígyóval már volt, csak hogy megmaradjon valami a régi renoméból, de csak masszázs volt, nem besiklás. Az RTL persze pontosan tudta, mit vett Staller Icával, aki hetvenévesen, olyan fejjel, mint ami a…..

Az Urbanista blog Facebook oldalán még 2015-ben jelent meg egy kérdés arról, hogy ismernek-e az olvasók az Astoriához hasonló olyan területet, aminek sajátos népi elnevezése van, de nem számít hivatalos közterületnek. Jobbnál jobb tippek érkeztek, ugyanakkor az is kiderült, hogy sokan félreértették…..
audax
2017.04.03 06:35:43

1. A gladiátorküzdelmek gyökerei egészen az etruszk időkig, i. e. 800-ig nyúlnak vissza. Az első dokumentált gladiátorviadalra i. e. 264-ben került sor Rómában, ahol egy római előkelő temetési szertartása keretében, három pár fegyveres vívott élet-halál harcot.2. A…..

Na ez nem bolti cucc, azt elmondom. Vagy ha valahol ilyet kiadnak a pultból, akkor elég kemény helyen jársz. Lehet, hogy Mexikó hangulatához a citromos-sós-zöldalkohol íz jól megy, de mi itt máshogy isszuk: házi borpárlat, szelet kolbász, pirospaprika, ez a recept. Ha nincs borpárlat,…..
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Vendégoldal - Atrox: Gladiátorok 1.0
2009.09.07 14:00:00

Aki nem tudná, itt az idő, hogy szembesüljön a kegyetlen ténnyel: Atrox barátunk másodállásban nem filozófiából korrepetált középiskolásokat, nem krumpliszsákokat pakol avagy fenyőfát árul a Bosnyákon és még csak nem is zongorista egy kuplerájban (noha ez utóbbi opciótól…..
audax
2009.09.07 23:37:26
@tiboru:
A késői köztársaság- és császárkorban a gazdagabb városok arénáiban ingyenesek voltak a gladiátorjátékok. Egyfajta választási kampányfogás volt: fizetem a fényes látványosságot, de akkor tessenek a Tisztelt Urak (mármint a csóró, de szavazati joggal bíró csőcselék) rám szavazni! A császároknak persze nem kellett a szavazat, de elégedett, nem lázadozó városlakók igen.
Egyébként nem csak úgy szabadon becsődültek az arénába a nézők: előtte városszerte tartottak kortes-rendezvényeket, ahol ingyenes belépőket osztogattak (ezek ilyen kis, fából vagy csontból faragott, négyzet alapú hasáb forma izék, Pompeiben kitúrtak néhányat, rajta az ülőhely pontos adataival - tehát már akkor is konkrét helyre szolgáló belépők voltak).
A plebs idővel meg is követelte a játékokat, ugyanúgy jussának tekintette, mint az ingyen gabonaosztást.
@Mentula: Nem mindig mi veszítünk. Nézd csak meg a következő részt a teutoburgi csatáról!
@juditmanó: A Russel Crowe-féle Gladiátor-filmet nyilván könnyű és kényelmes sarazni. Amikor megjelent, sportot csináltunk abból, hogy összegyűjtöttük a hibákat, korhűtlenségeket, emlékeim szerint száz körül untuk meg. Akkortájt ismertük be magunknak, hogy minden hibája ellenére mi tulajdonképpen szeretjük ezt a filmet. Szépek és hitelesek a szereplők ruhái, jók az épületek és a szobrok, lenyűgözőek a madártávlati képek a városokról és a légióstáborról. Nekem még a film eleji csata is tetszett, annak ellenére, hogy kb. ötszáz év fegyverzetét és részben parádéra szánt díszpáncélokat vonultatnak fel egyetlen jelenetben. Összességében jó film ez, mindenesetre összehasonlíthatatlanul jobb, mint némelyik azóta készült "ókori témájú" film, mondjuk a Trója vagy a 300, hogy csak a legszörnyűbbeket említsem.

2009.09.08 16:22:54
@butatót:
Elképzelem, ahogy a bige parázs küzdelembe bonyolódik ezekben a tűsarkakban, 10 centi mély homokban...
Vannak köztünk női gladiátorok, de nincsenek könnyű helyzetben. A női anatómia alapvetően nem arra lett kitalálva, hogy nehéz vasakat pakoljanak rá. Indulj ki abból, hogy mindannyian kb. a saját súlyunk negyedének megfelelő felszerelést cipelünk harc közben, ez egy 60 kilós lányon 15 kg. Kétségtelen lelkesedésük ellenére, vagy éppen azért gyakran lesérülnek, gerincük, térdük, bokájuk nem bírja a túlterhelést. Az ókorban sem volt állandó program a gladiatrix-ek szerepeltetése, inkább ritkán bemutatott kuriózum, amin a műértő közönség hümmentett egyet: lám-lám, csinosak, de hát ez mégsem olyan, mint az igazi.

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A XXI. században, pasztmek! Ahelyett hogy valamelyik csapat ledobná az atomot a másikra, vagy messziről leggéppuskáznák legalább a közvitézeket, inkább meg a frontális roham, hujjhujjhajrá! Mer’ az már az előző alkalommal is annyira bejött!