Adatok
atompyka
0 bejegyzést írt és 303 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Utazz Okosan Blog
Az élet tanít, hát tanuljunk - gondolatok a Hableány tragédiája kapcsán
2019.05.30 21:07:32
Őszintén szólva nem így terveztem a Vélemény rovat indulását, azonban egyrészt a tegnapi hajószerencsétlenség mélyen megérintett engem is, másrészt úgy gondolom, egy utazási blog nem mehet el szó nélkül amellett, ami tegnap este történt.
2019. május 29-e mindenképpen gyásznapként kell, hogy…..
atompyka
2019.05.31 11:13:40
Egy hozzátartozónk, ismerősünk halálakor az érzelmi veszteség mellett sajnos gyakran szembesülhetünk azzal, hogy választás elé kerülünk az öröklés kapcsán. Ez különösen akkor merül fel, amikor az elhunyt hagyatéka (aktív és passzív vagyona) olyan mértékű tartozásokkal terhelt, amelyeknek összege…..
Amikor azt mondom, hogy elmegyek a Budaiba futni, vagy túrázni, akkor, aki hallja nem gondol semmi nagy dologra, hiszen ezek a hegyek részben részei a városnak, ahol élek. De tényleg. Százszor, ezerszer bejárt útvonalak, ismerős emelkedők, lankák… és mégis, a Budai, igenis lehet kihívás...
Az eddigi posztokban jellemzően a közutakon látható hülyeségekről volt szó.De úgy tűnik, hogy a nem hivatásos táblázók is tudnak hülyék lenni, erre volna bizonyíték ez a kép, amely egy közforgalom számára nem megnyitott magánúton (konkrétabban egy gyár zárt parkolójában)…..
atompyka
2017.12.18 13:49:33
Gergő küldte az alábbi kérdést: Budapest XX. kerületében kétirányú felfestés nélküli mellékúton haladtam, amikor egy egyenrangú útkereszteződésbe értem. A nekem balra eső utcából egy másik autó éppen jobbra fordult. Miközben kanyarodott, az autója bal eleje meghúzta a…..
atompyka
2017.12.18 13:41:52
A tegnapi felvetés másik szempontból talán még aggályosabb lehet a mindennapokban.Ez pedig az útkereszteződés értelmezése.Nézzük csak még egyszer a KRESZ vonatkozó részét!Út: a gyalogosok és a közúti járművek közlekedésére szolgáló közterület (közút), illetőleg…..
atompyka
2017.12.18 13:40:33
@Veszélyes Lejtő:
Csak néha nagyon nehéz elérni, hogy ne nekik legyen igazuk. Az autópálya-lehajtókat sem tekintik útnak ilyen szempontból, csak a felhajtókat. :-(
Csak néha nagyon nehéz elérni, hogy ne nekik legyen igazuk. Az autópálya-lehajtókat sem tekintik útnak ilyen szempontból, csak a felhajtókat. :-(
Leesett az első hó, és itt a ködös időszak.
Nyilván ezt mindenki észrevette, de nem is ez a lényeg.
Hanem az, hogy olyanok is észrevették, akik rettegnek vezetés közben, és/vagy nyárigumival nyomják, még mindig. De most harminccal. Országúton.
És gyűlik mögötte a sor.
Megy a paraszt…..
atompyka
2017.12.05 18:23:53
Szépen, a sebességhatárokat betartva halad az ember az autópályán, amikor megérkezik egy 70 km/h-val száguldó Suzuki mögé - rosszabb esetben a belső sávban -, aki nem érti, hogy miért is kellene többel mennie, ő ezt érzi biztonságosnak. Ekkor felmerül a kérdés alanyunkban, hogy a túl lassú sebesség…..
Ugye mindenki emlékszik arra, amikor Budapesten a még át nem adott füvesített villamospályát egy pótlóbusz felszántotta? Aztán sorra jöttek a hírek hasonló esetekről, és kiderült, a tűzoltók szempontjából sem volt egy épeszű ötlet az újítás.
Most a Budapesti Közlekedési…..
atompyka
2015.08.21 13:32:27
A II. kerületi Füge utcából.
(Úgy tudjuk, azóta némileg rendeződött a helyzet.)
..
atompyka
2015.05.13 06:13:16
Kérem, forduljanak el egy kicsit, míg szabálysértően lehajtok az úttestre! Vigyorognak a rendőrök, akárcsak én.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
A korábbi munkahelyemen közel másfél éve bevezették azt, hogy miután a munkaközi szünetek nem tartoznak már bele a napi munkaidőbe, ezért a tényleges munkaidő legalább húsz perccel megnövekedhetett. Az új Munka Törvénykönyve így rendelkezett, ezt a munkaadók egy része be is…..
A kérdés némiképp bonyolultabb annál, hogy egyszerű igennel, vagy nemmel válaszolhassunk rá. Ez is egy olyan téma, ami állandó vitára ad okot. Lássunk hát tisztán ebben a kérdésben (is)! Fogalmak, tények, számok a fékezés világából.
Állandó vitatémává vált a…..
atompyka
2014.11.22 06:46:06
Ha “biciklistaként” reagálnék Stump András cikkére, bizonyára a fenti címet adnám neki. Csakhogy ennek nincsen sok köze a modern közlekedéspolitikához, amivel foglalkozom, és hozzám sem - már sokszor leírtam: nem vagyok “biciklista”. Tehát az alábbi cikk új…..
atompyka
2014.06.18 07:51:42
@tocibacsi:
Na kb. ennyi. Azzal a kiegészítéssel, hogy oszlopra kéne lógatni, aki kerékpárutat tervez/engedélyez úgy, hogy a közlekedőknek esélyük sincs időben meglátni egymást.
Na kb. ennyi. Azzal a kiegészítéssel, hogy oszlopra kéne lógatni, aki kerékpárutat tervez/engedélyez úgy, hogy a közlekedőknek esélyük sincs időben meglátni egymást.
Gondolták volna, hogy a bringás nyugodtan hazatekerhet a kocsmából, hogy senki nem bringázhat együtt a gyermekével sem járdán, sem főúton, hogy a biciklis nem mehet annyival, amennyivel csak tud, és hogy illegális a fék nélküli örök-hajtós - fixi - kerékpár? De vannak még…..
Most tényleg, mennyire kell agyatlannak lenni ahhoz, hogy egy utasokkal tömött busszal belehajtson valaki egy csőtörés miatt az aszfaltból feltörő szökőkútba? Még ha csak szimpla csapvíz lőtt volna fel 20 méter magasba, sem próbál meg épeszű ember áthajtani a vízsugár felett.…..
Alaposan felkavarta az állóvizet a kerékpáros incidenst megörökítő felvétel, számtalan hozzászólás érkezett a témában. Abban nem sikerült megegyezni, hogy a gyalogos átkelőhelyen szabad-e vagy sem kerékpározni. Maradjunk a kerékpár témánál, és a zebra után jöjjön most a…..
atompyka
2014.05.03 11:35:40
atompyka
2014.05.03 11:36:44
Két héten belül hat biciklis halt meg London egyetlen útszakaszán. Ezzel kapcsolatos cikkünkre külföldön élő olvasóink reagáltak. Körülnéztünk, Európa mely városaiban tekernénk még nyugodtan. Rossz idő ide vagy oda, megint csak észak felé mennénk.
Két héten belül hat…..
Mai cikkünk kapcsán bizony elgondolkodtunk egy kicsit – nyilván leginkább poénból – hogy vajon mi történne, ha az ország úgy döntene, hogy katasztrófahelyzet állt elő és éppen szükség lenne a mi járműveinkre. Sőt, továbbmentünk az elborult dolgok felé: vajon mi lenne, ha…..
atompyka
2013.11.15 22:30:14
@nyuszy: persze, értem, részben ezért volt a :-).
(Nekünk is csak Bábolnáig sikerült eljutni, az utolsó 20 km-t a szembeoldalon... :-) )
(Nekünk is csak Bábolnáig sikerült eljutni, az utolsó 20 km-t a szembeoldalon... :-) )
atompyka
2013.11.15 22:38:58
@Bambano: kösz... :-)
atompyka
2013.11.15 23:49:38
@porch monkey 4 life!:
"És hol vagyunk még a demokrácia őshazájától, ahol a rendőr tényleg azonnali hatállyal akár az út közepén lefoglalhatja a kocsidat (bizonyos államokban)..."
Adott esetben itthon is, sőt, nem csak a rendőr, bárki, és nem csak a kocsit, bármit.
Lásd PTK. 107. §...
"És hol vagyunk még a demokrácia őshazájától, ahol a rendőr tényleg azonnali hatállyal akár az út közepén lefoglalhatja a kocsidat (bizonyos államokban)..."
Adott esetben itthon is, sőt, nem csak a rendőr, bárki, és nem csak a kocsit, bármit.
Lásd PTK. 107. §...
Most, hogy végre hatékony védelmet biztosít az egyenruhás bűnözés ellen a BTK, azonnal javaslatot teszek egy másik, rendkívül pusztító, társadalmilag különösen veszélyes, viszont politikai hovatartozástól, fajtól, bőrszíntől teljesen független - ráadásul garantáltan…..
atompyka
2013.05.25 11:30:18
@crf5:
Hát, az mindenesetre biztos, hogy minden autós tömeggyilkos (már amennyiben az állatok megölése gyilkosság)...
Hát, az mindenesetre biztos, hogy minden autós tömeggyilkos (már amennyiben az állatok megölése gyilkosság)...
A Duna mellett húzódó budai kerékpáros fő csapásvonalon kezdték büntetni a kerékpárosokat. Az ok: letiltották a kerekpározást a Tímár utca HÉV-megálló felüljáróján.
Ezen a gyalogos hídon lehetett átkelni a belváros és Óbuda között bringázóknak az Árpád fejedelem…..
A múlt heti időjárási (meg közlekedési, meg áramellátási) havária tanulságai bizony aggodalomra adnak okot. Most nem arra gondolok, hogy a vonatkozó, frissen központosított csúcsszervünk védekezése nagyjából kimerült abban, hogy rémült tekintettel felkiáltott – Jaj,…..
atompyka
2013.03.23 13:27:31
Sokszor előkerülő téma a mentőautók haladásának akadályozása legyen az töketlenkedés vagy direkt betartás a másiknak. Olyan dolog ez, amit nap, mint nap le kell küzdeniük a világ minden szegletében a mentőknek, tűzoltóknak vagy akár rendőröknek. Így nem csoda, ha…..
atompyka
2013.01.15 21:08:16
Felújítják az Újszász utcát. Ez gondolom keveseket hoz lázba, mert a Cinkotáról Mátyásföldön át Sashalomra tartó út nem Budapest legismertebb közterülete, de akik erre laknak, azok biztos boldogok: az itt élőknek igen fontos gyűjtő ez. A munkáknak nem csak azért lehet…..
A filmes rémületkeltők kedvenc effektje a hideg időjáráshoz tartozó jégvirág, köd, és pára. Ha mindez még sötétséggel is párosul, akkor minden adva van a sikerhez. Nem így van ez közlekedés közben, sőt, nagyon nem így van.
Horrorisztikus élményem volt, egy parkolóból…..
atompyka
2012.12.23 19:44:55
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ítéletidő AZ augusztus20 volt...