Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szőrös Kaméleon

0 bejegyzést írt és 62 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Múltkori listánk sikerét meglovagolva folytatjuk kalandunkat a szexuális tévhitek bugyraiban, ám ezúttal a viccelődést félretesszük, hogy az emberi életeket és kapcsolatokat valóban elrontani képes félreértéseket tegyük tisztába. Hadd szóljon!..
Kövér László somorjai beszéde a magyar kitelepítés emléknapján szerintem igen precízre sikerült. A szlovákok inkább elfelejtenék a sztorit, a hazai - jellemzően ellenzéki - kommentelők pedig autofire módban lőnek Kövérre. Nem kellene, most nincs igazuk. Véleménycikk. Mielőtt a minapi somorjai…..
Szőrös Kaméleon 2021.08.07 12:49:12
Nagyon eldurvultak itt a hozzászólások, ezért sokáig gondolkodtam, hogy elmondjam-e a magam véleményét. Anyai nagyapámat és családját 1947-ben telepítették ki Vízkeletről (galántai járás). Előzőleg koholt vádakkal börtönbe zárták, hogy amíg ül, ellophassák a rétjéről a takarmányt. A magyar konzul közbenjárására engedték szabadon, azzal a feltétellel, hogy családjával együtt áttelepül Magyarországra. Testvérei (két húga és egy öccse volt), szintén a kitelepíttettek közé került. Békés megyébe, a pusztaottlakai tanyavilágba kerültek. (Aki járt arra, tudja, hogy milyen sötét segglyuka a világnak az a hely.)

Kárpótlást soha nem kaptak, még bocsánatkérést sem. A Rákóczi Szövetség régen kezdeményezte a kitelepítettek kárpótlását és rehabilitációját - teljesen eredménytelenül. Kövér László beszédének nagyon igaza van: megbocsátani akkor lehet, ha bocsánatot kérnek. Ez mai napig nem következett be. (Kövér Lászlót semmire sem becsülöm, a magyar politikai élet egyik legnagyobb kártevőjének tartom, de mostani megnyilvánulásával teljesen egyetértek. Saját magához lépest nagyon visszafogottan és diplomatikusan nyilvánult meg.)

A Benesi dekrétumok ma is érvényben vannak:
hu.wikipedia.org/wiki/Bene%C5%A1-dekr%C3%A9tumok

Idézem: "Csehszlovákia 1992. december 31-én bekövetkező felbomlása után két utódállama, Csehország és Szlovákia elutasítja a jogfosztó rendeletek hatálytalanítását, elítélését és bárminemű kárpótlás kifizetését a meghurcoltak részére. Emiatt már az Európai Unió tagjaiként is többször keverednek vitákba, nézeteltérésekbe."

Csodálatos, hogy az értékeire olyan büszke Európai Unió e két állam ellen még ma sem indított eljárást, nem szabta meg a támogatások feltételéül ezeknek a határozatoknak az eltörlését. Sőt, véleményem szerint az EU csatlakozás feltételéül kellett volna megszabni a Benes dekrétumok megsemmisítését és fel sem lett volna szabad venni a tagállamok közé ezt a két országot, amíg érvényben vannak!

@CoolKoon: Egyetértek. Ha túl volnának rajta, akkor szó nélkül hagynák az egész beszédet. De amilyen érzékenyen reagálnak, azt mutatja, hogy még lényegesnek tartják a magyarázkodást és a hazudozást ezzel kapcsolatban.

@birka menet: Azt a "demokratikus" baloldali álláspontot ismételgeted, ami miatt már nagyon sok szavazó elfordult a mai ellenzéktől. (Emlékszünk ugye a 2004-es népszavazás gyurcsányi kampányának retorikájára?) A szlovák, ukrán, román állam is ezért teheti meg, hogy nyelvtörvényekkel, magyarellenes megnyilvánulásokkal operáljon, mert Magyarországon a nemzeti politikát a baloldal soha nem vállalta és kizárólag olyan, az EU-ban nem szalonképes erők képviselik, mint a Fidesz, a Mi Hazánk vagy annak idején a MIÉP.

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Egyetértek. A dolog méltó lezárása lenne, ha a szlovák kormány elismerné a felelősségét, eltörölné a Benes-dekrétumokat és hivatalosan bocsánatot kérne. Szerintem még anyagi kárpótlás se kéne, elég lenne az erkölcsi. Akkor lehetne végleg a múltba száműzni ezt a történelmi szégyent.

Még egy gondolat @birka menet-nek: Ha a holokausztot (helyesen) nem felejti a kollektív emlékezet, akkor ezen sem szabad túllépni. Van holokauszt emléknap és 2012 óta április 12. a Felvidékről kitelepítettek emléknapja. Emlékezni nem azért kell, hogy a régi sérelmeket dédelgessük, hanem azért, hogy ilyesmi még egyszer ne történhessen meg!
A sétáltatás kapcsán gyakran hallani az érvet, miszerint a kutyák veszélyesek, harapnak, megbízhatatlanok. Aztán, ha jön egy kutyatámadás, máris elkezdik vegzálni azokat, akik sétáltatnak. Pusztán azért, mert ők látszanak. Csakhogy pont nem az ő kutyáik fognak támadni, hanem azok, akiket…..
A Kádár-rendszer társadalmában kiemelt szerepet töltöttek be az anyagi javak, különösen a személygépkocsik. Ekkoriban vált alapvető céllá, hogy minden családban legyen legalább egy autó, lehetőleg minél korábban- ahogy a szólás mondja: "előbb a kocsi aztán a kicsi". Azonban nem volt egyszerű…..
1884. A legrégebbi ismert fotó egy tornádóról Dél-Dakotában készült..
Szőrös Kaméleon 2021.03.22 12:51:37
@MIG-31: A Moszkvics 408-at Scaldia véven Belgiumban is szerelték össze és árusították. Még a '70-es évekbeli autóskártyában is szerepel. :)

A Skoda gyártásminősége meg szerintem nagyon is jó volt, az Egyesült Királyságba menő exportra meg szerintem fokozottan ügyeltek. A felszereltségük is sokkal jobb lehetett, mint a Merkurnál átvehető alulfelszerel, túlárazott fapados példányok.
  Lassacskán megérkezünk a jövőbe. Ami tegnap még csak a sci-fi szerzők kreatív elméjében élt, az ma már szinte a valóság: a robottechnika a szexpiacon is egyre jelentősebb szerepet játszik. Borítékolható volt azonban, hogy ezzel párhuzamosan megjelennek a hivatásos károgók is, akik a szexrobotok…..
Szőrös Kaméleon 2020.11.24 11:47:14
@gyalogbaka: +1000 Teljesen egyetértek minden hozzászólásoddal. Az Európa jövőjét felvázoló erősen disztópikus, de nehéz vele vitatkozni.

Treff Bubinak én is ezt írtam volan. Rakd ki öcsisajt! Még narrálom is! Oktató anyag.

A '80-as években valami szilveszteri műsorban megkérdeztek akkor ismert újságíróókat, TV-s arscokat arról, hogy látták-e a legújabb magyar szexfilmet? A legtöbb csak zavartan hmmögött. A nem éppen adoniszi külsejű Aczél Endre meg blazírtan azt válaszolat: "Mi az hogy láttm-e? Még szerpeltem is benne!"
Viktória királynő egyik kedvenc írója, Charles John Huffam Dickens, csak pár évvel volt idősebb az uralkodónál, hiszen Dickens 1812. február 7-én született második gyermekként egy nyolcgyermekes családban Portsmouthban. Alig ötéves korában Kentbe költöztek (milyen véletlen - a királynő apja a kenti…..
Szőrös Kaméleon 2020.11.16 12:26:39
A Star Wars kultusz 1977 óta része a filmes világnak, mely azóta valódi univerzummá nőtte ki magát: 11 mozifilmmel, számtalan rajzfilm-feldolgozással, kisfilmmel, játékfigurával, újsággal, rajongói közösséggel, rendezvényekkel, sőt még hivatalosan bejegyzett Jedi vallással is. Ma már tízmilliók…..
Szőrös Kaméleon 2020.10.27 14:31:42
@eßemfaßom meg áll: Igen, erre. Utána pedig: "Most előlépett a félhold alakzat közepéből...". Hát ezért gondolom, hogy humanoid, hiszen aki "előlép", annak lába van. A csiga-Jabbának pedig nincs.

Az igaz viszont, hogy az angol eredetiben "Moving forward van" van és nem "Stepping forward".
Szőrös Kaméleon 2020.10.27 14:33:00
@eßemfaßom meg áll: Még az is lehet, hogy igazad van. Béke tesó! :)
Szőrös Kaméleon 2020.10.27 15:00:46
@eßemfaßom meg áll: Nincs mit.

A véleményemet viszont továbbra is fenntartom: digitális "feljavítás" sokat rontott az eredeti filmeken.
           Szeptember elején jelent meg Michael Sandel, az egyik legismertebb kortárs politikafilozófus könyve:" Az érdem zsarnoksága" (The Tyranny of Merit).  Sandel még nem volt harmincéves, amikor megírta híres liberalizmuskritikáját a Liberalizmus avagy az Igazság határai-t, mely munkáját sokan…..
Szőrös Kaméleon 2020.10.01 15:48:27
@velőtanya: A fizikai munkás származást jelölték meg vele. Proletárdiktatúra volt ugyanis, "népi demokrávia" és nem a mai, jelző nélüli "demokrácia".
Szőrös Kaméleon 2020.10.01 16:33:48
@balmoral: De, éltem a '70-es-'80-as években, láttam középiskolai naplót és az én nevem mellett is ott virított a piros F, mert az anyám munkásnő volt. És igen, megerősítem, semmilyen valós elöny nem származott belőle, de a "proli" stigmát én is megkaptam azoktól, akik valamiféle elithez tartozónak vélték magukat - maszek "vállalkozók" voltak a szüleik vagy ilyesmi. Szellemi elithez nem tartoztak, az biztos. És a rendszerváltás után, főleg az egyetemi tandíj bevezetésével ez a szakadék tovább mélyült.

A kérdést eredetileg azért tettem fel, mert foglalkoztat a gondolat, hogy a mai viszonyok között hasoló eredményt el tudnék-e érni? Végezhetnék-e egyetemet? Egyáltalán érdemes lenne-e ebbe fektetni pénzt és energiát? Azt gondolom, hogy nem. Ezzel nem a létezett szocializmust akarom felminősíteni, hanem a mai körülményeket le. Még az a kis társadalmi mobilitás is megszűnt/megszűnőben van, ami fellelhető volt.
Szőrös Kaméleon 2020.10.01 16:46:18
@balmoral: Írtam, hogy a hozzászólók véleményére voltam kíváncsi. Van véleményem, de érdekel, hogyan gondolják mások. Köszönet azoknak, akik válaszoltak és véleményt nyilvánítottak, elsősoban @savaz: -nak.
A Business Insider nyolc olyan milliárdost mutat be, akik nem fitogtatják gazdagságukat, kerülik a felesleges pazarlást és mindennapi emberekhez próbálnak hasonlítani. Warren Buffett: A Berkshire Hathaway elnöke, vagyona 74 milliárd dollár. A világ leggazdagabb emberei közé tartozik, mégis abban a…..
Szőrös Kaméleon 2020.10.01 15:38:12
@CoolKoon: Igen, olvastam a posztot. Szerintem a jótékonykodásuk csak képmutatás, ha komolyan gondolnák, azoknak juttatnák, akik gazdaggá teszik őket: az alkalmazottaiknak.

Warren Buffett pedig nyilatkozhatja, hogy mindene megvan, mégis dolgozik és gyarapszik még 90 évesen is. Ha igazán jót akarna tenni a világgal, akkor abbahagyná az igen sokszor bizony káros befektetői tevékenységét.

Egyébként ő nyilatkozta egyszer, hogy egy börtöncellában is ellenne, ha volna ott még másik három bridzsjátékos, akivel álló nap kártyázhatnának.
A koronavírus terjedése miatti intézkedések egyik sarkalatos pontja, hogy egyre többen otthon végzik a munkájukat. Annyira új ez a jelenség nálunk, hogy még értelmes magyar kifejezés sem született rá. Otthoni munka, wfh (a work from home kifejezésből), szobarobot, karanténbiznisz stb. Megoszlanak…..
A technológia a 21. században olyan gyorsan fejlődik, hogy el sem tudjuk képzelni, milyen lesz a világ pár évtized múlva. Ric Edelman, az Edelman Financial Services, az Egyesült Államok egyik vezető pénzügyi tanácsadó cégének alapító-elnöke szerint a mesterséges intelligenciának, a machine…..
Szőrös Kaméleon 2020.08.02 10:56:58
@teuer: Igazad van. Ne felejtsük el, hogy az átlagéletkor növekszik. A szalagmunkás/betanított munkás kiváltható tanulatlan bevándorlókkal, de a képzett munkavállaló nem. A finnyás, válogatós "csak-35-év-alattit-veszünk-fel" típusú munkaadók is rá fognak fanyalodni az idősebbekre. Nem az lesz a gond, hogy a képzett (!), hozzáértő idős ember (akár egy jó szakmunkás "szaki
bácsi") el tud-e helyezkedni, hanem az, hogy az egészsége bírja-e.
(Biztosan tud mindenki említeni idős villanyszerelőt, vízvezetékszerelőt, bádogost, aki különbül és olcsóbban elvégzi (elvégezné) a munkát mint a méregdrága, de vacak "gyorsszolgálat".)

Az orvoshiány már most nagy, sok doki 70+ évesen is aktívan dolgozik. Mivel a tudásukat kötelező szinten tartani (kreditpontokat kell szerezni meg tanulni az új gyógyszereket), ezért szerintem nem jelentenek akkora kockázatot, mint pl. egy 70+-os kamionsofőr.

Informatikus fejlesztőt is ismerek nyugdíjas fejlesztőt, aki szépen megél(ne) a maszek munkáiból, de már szívesebben pecázik a horgásztanyáján..
– a kérdés, amit az iskolások a leggyakrabban feltesznek a kötelező olvasmányokkal kapcsolatban. Sokat elárul az irodalomoktatás állapotáról. A konkrét esetben egy németországi iskola 9. osztályában a ’Tamás bátya kunyhója’ a szóban forgó regény. De a kérdés naponta hangzik el magyar iskolák…..
Szőrös Kaméleon 2020.02.19 18:57:12
@Almandin: Szerintem világjelenség. Péter Rózsa könyvecskéjét számos nyelvre lefordították. Igény tehát sok helyen volt rá.

Simonyi Károly műve, A fizika kultúrtörténete szintén a kétféle kultúra, gondolkodásmód közelítésére tett kísérlet. Vajon hány humán értelmiségi olvassa? Ezt a könyvet is lefordították más nyelvekre.

Nekem Ottlik Géza azért (is) a kedvenc íróim egyike, mert matematika-fizika szakon végzett, íróként és műfordítóként lett híres (sőt érettségi tétel), de a világban - bridzs szakíróként ismerik. "Valencia rejtély" című kisregénye természettudományos krimi. Ez most giccs, ponyva vagy magas irodalom?

A tudás, a kultúra minden területéről szép számmal lehetne említeni példákat arról, hogy egy szakterület művelője - hobbiból - egy másik területen is kiemelkedő volt. Kezdetnek rögtön itt van Newton, akit a fizikai megalapozója mellett a modern bibliakritika is előfutárának tekintünk. Rényi Alfréd magyar matematikaprofesszor, aki sokáig nem tudta eldönteni, melyik hivatást válassza - matematikus vagy klasszika filológus legyen? Teller Ede, aki az atomfizikát legmagasabb szinten művelte, lehetett volna zongoraművész is. Verseket is írt, kedvenc költője Ady volt.

A legjobbak tehát nem két(féle) kultúrában gondolkodtak. Mint mondtam, a közoktatás feladata lenne ennek felismertetése. Ehelyett inkább mélyíti az árkot.
Szőrös Kaméleon 2020.02.19 20:05:39
@Cpt. Flint: A matematikában nincsenek "bizonyíthatatlan feltevések". Egy feltételezést eleve nem is kell bizonyítani. Bármilyen feltevést megengedhetünk; ha ebből logikai következtetések segítségével konzisztens rendszert lehet kiépíteni, akkor az már "van" - matematikai értelemben. Ez a tiszta matematika felfogása. Ajánlom figyelmedbe még egyszer Hardy már említett könyvét.

A tiszta matematikát azért rokonítottam a művészetekkel, mert egy frappáns gondolatmenet, bizonyítás ugyanazt a katartikus élmény okozza, mint egy művészeti alkotás. Csak időtlenebb, mint azok és nem függ kultúrkörtől, univerzális.
Szőrös Kaméleon 2020.02.19 20:17:32
@Cpt. Flint: Akartam erről írni, de megelőztél a kérdéssel. Nem tudom definiálni a műveltséget. Az Értelmező Szótár szerint: "művelt: Akinek (vmely körben) ízlése fejlett, gazdag ismeretei vannak, magatartása csiszolt."

Ugyanitt: "műveltség: A társadalomtól történelme során létrehozott anyagi értékek értékek ősszessége; kultúra."

Megkülönböztetnék intelligenciát, tájékozottságot és műveltséget. Ha nem tudom a sportok szabályait, az tájékozatlanság vagy műveletlenség? Az minek számít, ha nem tudom felsorolni az Aranycsapat tagjait? Ha valaki nem tudja, mikor élt Ady? Vagy Mátyás király? Mikor volt a mohácsi vész? Ez műveletlenség vagy tájékozatlanság? Ha egy műveltségi vetélkedőn nem tudom egy szappanoperára vonatkozó kérdésre a választ, akkor én műveletlen vagyok?

És műveletlenség-e az, ha valaki nem tudja ki volt, mikor élt Maxwell? Bölcsész mondja a TV-ben: "Én hülye vagyok a matekhoz!" "Én azt sem tudom, mitől ég a villany!" És erre büszke vagy? És ha én azzal büszkélkednék, hogy nem tudom, ki volt Luther Márton? Leprosztóznál? "Azt sem tudom, hogyan működik egy atomerőmű!" Akkor hogy mersz állást foglalni abban a kérdésben, legyen-e?

Egy kőkorszaki szinten élő amazóniai törzs tagja lehet intelligens: feltalálhat új vadászati módot, új eljárást valamire. Más társadalomban feltaláló, tudós lenne belőle. A törzs varázslója ismeri a népe történetét, szokásait, hagyományait. Ezekre tanítja a fiatalokat, kiválasztja közülük azt, aki az utóda lesz és átadja neki a titkos tanokat. Az adott törzsben ő a "művelt", a kollektív tudás őrzője és továbbadója.

Egy irodalomprofesszor nagy tudású, nagy tekintélyű. Tanítványai tisztelik, a társadalom elismeri munkásságát. De a feleségével goromba, sőt időnként veri is. Művelt ember-e ő? Vagy csak képzett?

A kevés használható fogalom egyike, amit irodalomórán tanultam, a katarzis. Kivált-e gondolatokat, érzéseket? Továbbgondolásra ösztönöz-e? Ez segíthet eldönteni, hogy egy irodalmi, képzőművészeti alkotás "jó"-e, "igényes"-e. Általában a katartikus élményt kiváltó alkotások az időtállóak, ezeket tekinti a közmegegyezés "jó"-nak. Ami ilyen értelemben "nem jó", az a giccs. Ebben az értelemben Agatha Christie detektívtörténetei "igényesek" és időtállóak is.

Művelt embernek azt tartjuk, aki felismeri a különbséget. A közoktatás célja (lenne), hogy ennek a különbségnek a felismerését segítse, tanítsa.

@Cpt. Flint: Ne velem vitatkozz, én veled értek egyet a legtöbb kérdésben. Árnyalatokban tér csak el a véleményünk, például a kommunikáció, a párbeszéd fejlesztésének szükségességében. Úgy vettem észre, hogy Almandin is hasonlóan gondolkodik. Azok a lila bölcsészek meg, akikkel a véleményedet ütköztethetnéd, már régen elmentek.
Hétfőn éjfélkor fejeződött be a Lemilblog legújabb szavazós és vitatkozós tippjátéka, melynek során azt kértük tőletek, hogy egy 15-ös – vállaltan szubjektív és kicsit provokatív - listából egyrészt válasszátok ki azt a négy hadsereget, amely szerintetek megérdemli a „legkiválóbb” jelzőt, másrészt…..
Szőrös Kaméleon 2019.09.05 22:28:49
@kolompar lole 1116: Csak két megjegyzés, amellett, hogy általában egyetértek azzal, amit írtál:

1. Nagy Sándor ment volna tovább, amíg a tengerig nem jut. A serege nem akart menni. Fellázadtak, hogy ők vissza akarnak fordulni.

2. A francia seregnél valóban nem volt modernebb fegyver, mint az ellenségeiknél, sőt. De maga Napóleon volt a csodafegyver. :)
Szőrös Kaméleon 2019.09.05 22:42:40
@CSOKKI MÁLNA: Inkább mindent elhiszek, amit írtok, minthogy utánaolvassak. Annyira azért nem érdekel a mongol történelem. :)

Mindenesetre, aki tartósan meg akar szállni egy területet, birodalmat akar építeni, az nem irtja ki a lakosságot - leendő alattvalóit és adófizetőit - és nem rombol le minden települést. A mongolok ezt tették és elraboltak mindent, ami csak a lovuk elbírt. Ezért gondolom róluk, hogy csak rablóhadjáratot folytattak, más céljuk nem volt.

Az, hogy később birodalmuk lett és 200 évig fenn is maradt, csak a hihetetlen szerencséjük.
Másfél hónappal ezelőtt feltettem a Lemilblog olvasóinak a (csak részben költői) provokatív kérdést, hogy mitől kiváló és hatékony egy hadsereg. Nem csalódtam bennetek: a parázs vitákkal is tarkított kommentfolyamban számos érdemi és informatív hozzászólás született, amikért köszönet jár. A nyári…..
Szőrös Kaméleon 2019.08.30 14:25:09
@tiboru: Ha ez számít valamit, engem, mint olvasót, potencális szavazót és hozzászólót a szempontrendszer bevezetésével elvesztenél.

Szerintem fogadd meg A Mester 3. tanácsát: hagyd őt meg a többi módszertanon rugózót figyelmen kívül. ;)
Szőrös Kaméleon 2019.08.30 15:21:37
@tiboru: Köszönöm szépen! Remek skandináv anyagok vannak benne. Sokáig elleszek vele.
Szőrös Kaméleon 2019.08.30 16:08:27
@wasserkopf: Ezzel nem értek egyet. A Grande Armée nem a semmiből keletkezett. Magja a francia forradalmi hadsereg volt. Ebben a seregben olyan reformok léptek életbe, amik a kor többi hadseregével szemben nagyon eredményessé tették: eltörölték a testi fenyítést és az előrelépést a harcban szerzett érdemek, nem pedig a születés határozta meg.

A Grandee Armée nem tűnt el a semmiben. Elfogyott a 20 évnyi szüntelen hábotúban. 1814-ben már tizenéveseket soroztak, akiknek sem motivációjuk, sem tapasztalatuk nem volt.

A célok sem voltak ködösek, sőt nagyon is konkrétak és világosak: ki kellett terjeszteni a kontinentális blokádot egész Európára és ezzel gazdaságilag tönkretenni Angliát, a "kalmárlelkű Albiont". Ennek logikus következménye volt 1808-ban a spanyolországi, 1812-ben az oroszországi hadjárat. Mindkét esetben a reguláris hadsereg nem tudott ellenállni, de a nép (bár fennkölten, patetikusan hangzik) felkelt a megszállók ellen és a hátában harcolt. A spanyol guerilla ("háborúcska") és az orosz partizánok miatt (is) lett kudarc mindkét hadjárat. Ezzel pedig a napóleoni birodalomnak is vége lett.
Múlt pénteken délután élesedett a hadvezéres szavazós vitaposzt és – az előzetes elvárásoknak megfelelően – elég szép statisztikákat tudhat a magáénak: a 36000+ kattintás és a 340+ komment azt mutatja, hogy a lemiles olvasótábor ismét hatékonyan mozgósította szellemi tartalékait. Köszönjük a…..
Szőrös Kaméleon 2017.02.10 15:59:52
@tiboru: Igen, ő az. De nem Napóleon csinált belőle svéd királyt. A svéd parlament hívta meg trónörökösnek a Vasa ház kihalása után. Kikötötték, hogy Svédország nem bocsát rendelkezésre csapatokat a napóleoni szövetségben. Napóleon ellenezte, hogy elfogadja a trónt. Miután mégis elfogadta, már átállt a Szet Szövetséghez. A lipcsei csatában a svéd csapatokat vezette Napóleon *ellen*.
Szőrös Kaméleon 2017.02.10 16:11:24
@tiboru: nekem meglepetés, hogy Nagy Frigyes nincs a Top7-ben. Igaz, magyarul igen kevés irodalom van róla. A történelemoktatás is csak érintőlegesen említi.
Onnan indult az egész, hogy múltkor a Bud Spencer emlékposzt után egy cimborám megkérdezte, miért neveztem a posztban az öreg pofonfa kocsiját piskóta-Escortnak. Miután elmagyaráztam neki, miért lett ez az első generációs Escort ragadványneve, sorra jöttek elő a hasonló, autókat azonosító…..
Szőrös Kaméleon 2016.07.29 12:22:34
Egy friss felmérés szerint ennyit keres egy átlagos kiberbűnöző, ez nagyjából 690 ezer forintos havi jövedelemnek felel meg. A Ponemon Intézet mostani kutatásában 304 németországi, brit valamint az Egyesült Államokban élő anonim résztvevő részletes válaszait dolgozták fel...
Szőrös Kaméleon 2016.02.16 11:00:48
Egyre több hölgy dönt amellett, hogy természetes melleit átalakíttatja. Van, aki a formájával elégedetlen, de a legtöbben kicsinek vélt cicijüket szeretnék megnagyobbítani, ezért fekszenek kés alá és költenek el egy rakat pénzt a plasztikai sebészek nagy-nagy örömére. De…..
Leesett az álluk a hallgatóknak, amikor megpillantották dögös tanárukat. A lányok szinte azonnal elaléltak, kapkodták a levegőt. Beütötték a nevét az internetes keresőbe, és nem várt dologra derült fény. Az olasz Pietro Boselli feltűnt Armani kampányában is! Pietro híre…..