Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hobby beton

0 bejegyzést írt és 79 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Klasszikus apróbetűs trükk. Nem túl elegáns, főleg az angol nyelvű résszel meg azzal együtt, hogy azt a honlapon sehol sem részletezik, hogy mit értenek BUD Airport Area alatt. Az biztos, hogy nekünk sem sikerült többszöri nekifutásra sem 1900 forintos utat előállítani. Szia Homar, Hosszú…..
hobby beton 2016.03.10 03:08:40
@háténimmár: ha az ember rendesen iszik, akkor teleportal.
Ugye emlékeznek: Vitézy egy korábbi EU felé is ígért vállalás értelmében olyan helyen is létesített buszsávot ahol az problémákat okozott. Elmondta: Egy idő után a forgalom alkalmazkodna. A káosz miatt nem vártuk ki, és sokak szemében a konszenzus az volt, hogy Vitézy…..
Az egyik olvasó azt kérdezte, miért írtam naponta más és más számot. Elismerem, hogy az első bejegyzésben azt írtam, ezerötszázan osztották meg a volt siófoki polgármester állítólagos lakásügyéről megjelent cikket. Másnap viszont azt, hogy ezerhatszázan, harmadnap pedig azt,…..
hobby beton 2015.12.13 03:04:51
@Életunt Cápa: az atlagember iqja a mindenkori 100 korul mozog.
Vannak olyan sorozatgyilkosok, akik anyagi haszonszerzés miatt követik el aljas tetteiket. Ilyen volt például Ember Zoltán vagy Filó Margit. Vannak olyanok, akik nem tisztelik az emberéletet és saját sötét céljaik elérése érdekében lelkifurdalás nélkül átgázolnak mindenen és…..
hobby beton 2015.12.12 13:32:20
@Disznó Úr: olvastam hogy sokan azert csinaljak ezt, hogy visszakeruljenek az egyetlen altaluk ismert eletformaba. 20 ev utan borzaszto kemeny melo lenne "beilleszkedni" oda, ahol eselye sincs valakinek csak ugy letezni.

gondolj csak bele mi minden valtozott 1995 decembere ota, szerintem kovetni is nehez volt... tfh kikerul valaki 40+ evesen, kezdje elorol az egesz eletet ugy, hogy nem ert szinte semmit.

persze ha kirabolnak, vagy akarmi, nem erdekel a tamado gyerekkora, ez a reintegracios rendszer hibaja is lehet...
Még ezekben a percekben is az Andrássy-Bajcsy kereszt környékén parkol kanyarodósávban az a fasztalicska, aki miatt írom a cikket. Természetesen DT rendszámmal veri a csalánt. Ha ugyanezt a manővert én csinálom, akkor nagyon sok dezsővel díjjazzák a mutatványomat. Történt…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!   Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot.   Tisztelt Mt!   Munkahelyemen heti 5-6 napot és 12 órát dolgozzunk.…..
hobby beton 2015.12.02 00:43:14
@szivar: teljesen ertelmetlen, a lomtalanitaskor kibaszott xt-k darabja er uszkve 100 - 200k-t, es nem kell gecizni vele.
Az Adobe-nak az utóbbi időben sok kritikával kellett szembenéznie a lassú és szegényes patchelési mechanizmusa miatt, amelyet az internetre kapcsolt PC-k 90%-án futó Flash Player alkalmazás foltozgatására használ.   Meglepő vagy nem, de ez a 90% nagyon veszélyes mutatónak tűnik,…..
Sokan, sokszor beszéltek már a szavak erejéről. Ráadásul vannak olyan egyszerű tőmondatok, amiket mindannyian szeretünk hallani, de csak nagyon kevesen használják rendszeresen. Pedig ezek úgy tesznek csodát, hogy nem varázsigék. Most ezekből gyűjtöttem össze egy csokorra valót!..
hobby beton 2015.10.06 12:07:42
A szolgáltatóváltás viszontagságairól rengeteg Homár-poszt szólt már, amiknek egy része sikeresen megoldódott a megjelenést követően. Ezúttal viszont nem halat adunk, hanem kicsit horgászni tanítunk mindenkit.  Kedves T. Homár! Találtam pont egy posztot ugyanebben a…..
Már megint a nyolcvanas évekbe utaznék vissza, és most elővenném azokat a slágereket, amik így, harminc év múlva is szívesen eszembe jutnak. Ebben a bejegyzésben próbálok olyan előadókat választani, akik nem túl sok dallal büszkélkedhetnek a saját slágerlistámon, azok előbb utóbb úgyis külön…..
hobby beton 2015.08.27 04:15:00
A kereszténység -- minden ellenkező hír dacára -- az individualizmus vallása. Akinek nem vagyok elég jó autoritás ahhoz, hogy ezt elhiggye, olvassa a nagyszerű Molnár Tamást (A hatalom két arca: politikum…..
hobby beton 2015.08.17 00:58:33
@Ad Dio: politikai entitas nem implikal demokratikus rendszert. demokratikus rendszerbol pedig nem kovetkezik semmilyen aranyossag ld. ketharmad masfel millio szavazattal. egy nem szekularis rendszer pedig vedtelen uj vallasokkal, vallasi iranyzatokkal, konfliktusokkal szemben. raadasul a megbocsajto atyauristenke marpedig bekerult az alaptorvenykebe, es ebbol meg komoly bajok lehetnek, remelem nem kell a gyerekeimnek ebbe belehalni.

@Khonsu: don't try to bullshit a bullshitter. nem arrol van szo hogy milyen merevedest okoz semjennek a vasarnapi zaras.
További ötleteink is lennének arra, ha már a két háború közti politikusnak akarnak szobrot állítani, kit válasszanak Hóman Bálint helyett. Hóman miniszterként készítette el az…..
hobby beton 2015.08.16 21:52:05
Harmadfokú hőségriadó van érvényben kedd éjfélig. A várható maximumok 33 és 37 Celsius fok között alakulnak. El tudom képzelni, hogy ti is szenvedtek a melegtől. Itt van egy-két spúrtipp,…..
Subba Végre péntek! 2015.05.08 12:02:00
 ..
hobby beton 2015.05.08 16:06:16
Az ukrán háború árnyékában két érdekes nyilatkozatra bukkantunk: az egyikben Putyin közli (persze, Paks 2 kapcsán), hogy ha nem táncolunk úgy, ahogy neki tetszik, akkor nekünk nagyon rossz lesz; a másikban Hende Csaba honvédelmi miniszterünk, két luxusnyaralás és mellsimizés…..
hobby beton 2015.05.08 15:17:44
@♔batyu♔: a finn paks es a magyar kozott az az alapveto kulonbseg, hogy azt az eromuvet nem a finn orban vasarolja meg, 30 evre titkositott korulmenyek kozott, hanem nagyreszt magancegek, ipari termelesre szant sajat energiat akarnak csinalni.
A kisgomboc ezzel szemben kuvagyorsan alairt valamit, amirol egyreszt fingod sincs hogy mit irt ala, masreszt meg hogy miert. Segitek azert, a zuhano nemzetkozi aramarak mellett egyaltalan nem volt indokolt epp egy ilyen majd - megepitese.
Borzasztóan örültünk az újabb orbáni cukiság kampánynak, amely most a Story Magazinban jelent meg. Mi azonban azt szeretnénk tudni, hol a lé? És mennyit tetszettek ellopni a közösból, amíg a saját lábunkra nem állt az egész família. Fontos és hasznos volt ez a színes-szagos…..
hobby beton 2015.04.25 14:09:26
@centenárium: a te fajtad is kezd kiabrandulni a csuti gnombol. mi marad igy nektek?
kellett ez, mint egy falat kenyér ..
hobby beton 2013.11.15 14:57:18
Győr belvárosában kapta le a helyi lap egyik olvasója ezt a csendéletet. Nagy terepjárók sorakoznak a Wesselényi utca és a Bartók Béla út kereszteződésében. Alattuk bicikliút. Fotó: kisalfold.hu "Ilyenkor szégyellem, hogy nekem is terepjáróm van. Tudomásul kellene venni,…..
Ma reggel minden rendes android-fannal megfordult a föld. Sundar Pichai, az Android vezére bejelentette, hogy a következő Android-főverzió a 4.4-es lesz, a neve pedig... KitKat. Ez már csak azért is hathatott meglepetésszerűen, mert már majdnem egy éve mindenki az 5.0 Key Lime Pie-t…..
hobby beton 2013.09.05 01:58:24
Vöröshajú lányok Suna mínusz 2013.07.23 11:14:17
..
hobby beton 2013.07.24 14:18:07
Az a fajta buzizás, amit a Jobbik képviselői folytatnak nem túl elegáns, és semmiképpen nem köztévé-konform, ebben azt hiszem megegyezhetünk, csak nem lehet olyanokat mondani, hogy buzifelvonulás az esti Híradóban. Az MTVA sokkal rafináltabban jár el, nem elhallgat, csak a műsor…..
hobby beton 2013.07.08 21:52:45
Mindenféle hegyibeszéd előtt tisztázzunk pár dolgot jelen sorok írójával kapcsolatban: heteroszexuális férfinak vallom magam, kizárólag a nők vonzanak, katolikus keresztény a vallásom, hiszek a családban, a férfi és nő együttélésében és üdvös dolognak tartom a monogámiát.…..
Mint az várható volt, kifelejtették a nyári fesztiválokat a retardált dohánymutyitörvényből, ezért most naponta 2-3x mehet ki 20-30 ezer ember a Sziget idején cigit vásárolni a szárazföldre, ha elhagyja a dobozát részegen/lelejmolják a punkok: Gyulay Zsolt fontosnak tartotta…..
hobby beton 2013.07.03 19:09:04