Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gargantua

0 bejegyzést írt és 81 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kevés dolog jellemzi olyan jól Magyarország szomorú állapotát, mint hogy olyan ember játszhatja el benne a haza bölcsének szerepét, mint Kövér. Nem beszélve most arról a pályaívről, amelyet ez az ember a rendszerváltás előtti időszaktól máig befutott Beavis-ével, Orbánnal kart karba öltve, amelynek…..
A Fix TV-n hétfőn esténként 8 órától Vágó István ismét nekimegy az ezoterikusoknak. A tegnap indult műsor nem meglepő módon a Szkeptikus vagyok... címet viseli - mint tudjuk, Vágó a Szkeptikus Társaság tagja, és mint ilyen például a homeopátia ellen is harcot folytat. Vágó…..
Nem bírom tovább a nyavalygást. Ez egy elfogult blog lesz szűklátókörű posztokkal, ellensúlyként. Vitázni teljesen felesleges, vélemény lesz, de hangulatkeltés, pánikolás vagy hisztéria nem.Az MSZP és az egykori SZDSZ szavazóit mikor gyűlöltem meg nagyon? Leginkább…..
Mert gyűlöletük szinte vágható, gyúrható, mérhető, darabos. Elég csak egy-egy óvatlan szót szólni, és érzed, ahogy csoportosan letámadnak, szétszednek, marcangolnak, porig aláznak. Ha hagyod. Egy idő után már szólni se kell, egyedül azért fognak támadni, mert az vagy,…..
Gargantua 2012.12.27 23:34:42
@Schindler Pistája: Nem kevered te az őszirózsás forradalmat a Tanácsköztársasággal?
Azért Lenintől is elleshettél volna valamit: "tanulni, tanulni, tanulni!"
A zenés/énekes tehetségkutatók egyik, ha nem a legnagyobb rákfenéje, az, amikor a műsorba betántorog a csatornaközeli celeb, vagy egy olyan, akit meg tudnak fizetni, és egy tudományosabb összegért cserébe elpaybackeli az egyik slágerét vagy éppen akkor megjelenő kislemezét,…..
Gargantua 2012.12.23 13:32:31
@sixx: Nem veled vitatkozom, hanem wolfclaw-val, illetve ezzel a mondatával: "Aztán elénekeltették velük ezt a jó kis Cserháti számot". Ami Charlie esetében, lássuk be, mégiscsak bizarr.
Gargantua 2012.12.23 13:37:34
@Gazuzem: Én nem vagyok perverz, és bátran leírom: Király Linda nemzetközi minőség. Ha nem értik meg itthon, miért, abból le kell vonni a konzekvenciát.
Ja, már le is vonta. Volt már ilyen hazánk történelmében.
Gargantua 2012.12.23 15:18:50
@Baldvogel: Ha rajtatok múlna, már évtizedek óta nem engednétek fel a színpadra a Rolling Stonest, Chuck Berry-t, Paul McCartney-t, Eric Claptont - soroljam?
Micsoda mázlijuk van, hogy nem ide születtek...
Pézsma Élet-szerű 2012.12.04 18:00:25
Amit jogállami téren mostanában élünk át, az mintha nem is a valóság vagy a való élet lenne, csak valami abszurd, élet-szerű hagymáz. Már a vasárnapi anti-listázós tüntetés idején is úgy éreztem, itt valami tévedés van. Azután Orbán parlamenti megnyilatkozásai ezt az…..
Gargantua 2012.12.04 23:12:30
@Dr. jenőke (jenőke): Nem Cincinnatus volt az?
Gargantua 2012.12.05 00:11:11
@Dr. jenőke (jenőke): Kösz. De úgy emlékszem, Cincinnatus is visszavonult az eke szarvához.
Gargantua 2012.12.05 00:19:57
@MetroGoldwinMayer: Ide figyelj, te paranoiás. Te is magyar állampolgár vagy, én is. És ugyanúgy gondolkodunk? Egy vérvörös lóf@xt. Nahát akkor?
Szoktam én azon néhanapján nyüszítésig röhögni, hogy amikor a fletó beszól, vagy akciózik egyet, a kisebb-nagyobb politikusok szakmányban fossák le a saját és egymás inait, hogyasszongya, fusson ki merre lát mer visszagyün az öszödi böszme. Meg ilyenek.Mint például most is.…..
Gargantua 2012.09.19 09:23:51
Az általam javasolt megoldások nagyon vázlatosak, bennük a gondolat, és nem a kidolgozottság a lényeg.  (Gerő András) Lázár János fontos érvnek nevezte a választási regisztráció mellett, hogy azt maga Gerő András ún. liberális értelmiségi is javasolta. A választás…..
Nyugodtan lehet hisztizni, de Gyurcsány Ferenc megcsinálta. Egy hét alatt összébb hozta a demokratikus ellenzéket. Ma egy hete, hogy Molnár Csabával, Niedermüller Péterrel és Kolber Istvánnal késő este éhségsztrájkba kezdett a Demokratikus Koalíció elnöke. A bejelentést…..
Gargantua 2012.09.16 10:17:09
Felmentő ítélet a fővárosi bíróságon, avagy egy sajátos magyar politikai krimi lezárása A Fővárosi Törvényszék felmentő ítéletet hozott a 2010 októberében hivatali visszaéléssel megvádolt Molnár Gyula és Lakos Imre ügyében. Itt a közlemény akár be is…..
Gargantua 2012.09.04 23:14:53
@Mikrobi: "Ez nem a maguk városa, hanem a mi városunk!" - micsoda egy idióta vagy!
Esetleg fideszes.
Mindegy, ugyanaz.
A héten Ceglédre érkezett a magyar gárda - vagy valami útóda annak - így újabb konfliktus alakult ki a Jobbikosok és a helyi cigányság között. Tegnap este amikor mindenki azt hitte pattanásig feszült a konfliktus élőben követhettük végig, mit csinálnak ilyenkor a gárdisták és…..
Gargantua 2012.08.20 13:39:50
Jobbegyenes Gyurta Dani bűne 2012.08.02 17:15:14
Gyurta Dánielért egy ország izgult tegnap este. Sőt, egy egész nemzet határokon innen és túl is. A média is kivette a részét a hangulat fokozásából, a döntő előtti napon egymást váltották a képernyőn a barátok, családtagok, régi és jelenlegi sporttársak. Még a vele egy…..
"Húsz év után, huszonkét évesen, egy gyerek." Mi is majdnem sírtunk. Megvan a harmadik érem, megvan az első arany Londonban Szilágyi Áronnak köszönhetően. Köszöntötték őt – és rajta keresztül önmagukat - drága politikusaink, mélyen, nagyon mélyen tisztelt pártjaink is. Ki…..
Csak 45 ezer ember, azaz a tévénéző lakosság 2,5 százaléka volt kíváncsi Vágó István saját fejlesztésű, százmillió forintba kerülő kvízműsorára, a Story4 tévécsatornán futó ÁtVágóra, állítja a mai Blikk egy produkcióközeli, névtelen informátorra…..
Gargantua 2012.06.29 13:24:44
@Sokorai_Atala: Ezért kellett volna jobban megvágni az adásokat. Pont úgy, mint a Legyen Ön is milliomost...
…áldoznék a progresszió oltárán egy gyurcsányt. Ki tudja, hátha ezzel ki lehetne végre engesztelni a baloldali isteneket, és talán hamarább véget érnének az ínség évei. Nem vagyok ballib, legalábbis semmivel jobban nem vagyok ballib, mint jobbkonz vagy nemzlib vagy szoclib vagy…..
Gargantua 2012.06.17 15:09:51
@Vortumnus: Vanni azért van. Röviden: valaki vagy politikus, vagy moralista. Morállal ebben az országban nem lehet választást nyerni - megjegyzem, máshol se nagyon. Medgyessy az ígéretei betartásával megpróbálta - na, azt kellett helyre rakni 2006-tól. És hogy miért nem 2004-től? Akkor én is úgy láttam, hogy helyesen döntöttek. Ma már kevésbé látom úgy, ebben igazad van.
Gargantua 2012.06.17 15:14:42
@maroz: Szerintem is "csodálatos találat volt". Azóta ontod itt a hülyeségeidet, és jobbra-balra kalimpálsz a billentyűiddel. Megjegyzem, ha engem nem szórakoztatna az a species, amit te képviselsz, nem lebzselnék itt. De az a típus vagy, aki eccer leír egy oltári fasságot, aztán napokon át próbálja menteni, ami menthetetlen - nos, ez igazán mulatságos.
Gargantua 2012.06.17 15:39:34
@maroz: Egy blogíró csak ír és sohasem olvas? Ezt például:

"Hallomásom szerint attól a banktól kapott kölcsönt, ahol az anyósa Apró Piroska a vezetőség tagja volt, a hitelszerződést Járai és Auth írták alá, ebből vette meg a MOTIM-ot. Eredmény: a bank jól járt, mert a kölcsönt kamatostul visszafizette, az ország jól járt, mert a cég magyar kézben maradt, prosperál, foglalkoztat, adót fizet (és még csak adókedvezménnyel se kellett idecsábítani, mint az AUDI-t), valamint jól járt Gyurcsány is, ami viszont mélyen elítélendő."

Ahelyett, hogy a legocsmányabb szitokszavakat keresgéled a szótáradban, figyelhetnél az érvekre is. De hát te tudod, a te blogod.
A Demokratikus Koalíció honlapja interjút közölt Gyurcsány Ferenccel, az emberrel. A beszélgetést Kerecsényi Zoltán, az MSZP Pápa és környéke Szervezete elnökségi tagja jegyezte (Valószínű, hogy jelenleg a DK helyi szervezete hasonló titulusának tulajdonosa). Ezúton szeretnénk…..
Gargantua 2012.06.12 12:49:17
@bcs222: Egyetértek. Leszögezhetjük tehát, hogy Obersovszky a szakmáját megcsúfolva végezte a dolgát, Kerecsényi ezzel szemben mindenben megfelelt a szakmának (pártújságba pártelnökkel készített párt-PR cikket).

Lassan oda jutunk, hogy a blogírónak saját magának kell, hogy odaítélje az Obersovszky-díjat :-)
Gargantua 2012.06.12 13:00:43
@peti6: És ilyenkor toppantasz is a lábacskáddal? Mert az nem helyettesítheti az értelmes érvelést ám!
Gargantua 2012.06.12 13:02:59
@peti6: "Az indexen nem illik ilyen posztokat mejelentetni" - szerintem is maradhatnál a kurucoknál. Ott csak neked tetsző posztokat olvashatsz.
Gulyás József írása   A világsajtó tele volt az elmúlt napokban azzal, hogy a nemzeti és nemzetközi futballszervezetek attól tartanak: rasszista megnyilvánulások kísérik majd a labdarúgó Európa-bajnokságot. Az előzetes és cseppet sem megalapozatlan félelmeket egy, a BBC…..
Én. Mától. Én, a középkorú (ezzel pár évig még hülyítem magam, elnézést) férfi. Száznyolcvan centi magas, ideiglenesen kilencven kilós, és hogy finoman körülírjam ezt a kilencven kilót: nem pont tömény izom. Kinézetre talán egy fokkal szebb az ördögnél, de akad…..
Gargantua 2012.05.16 07:44:08
@maroz: Nem, nincs igazad. Az írásod arra jó, hogy leiratkozzam a vincentről.
Gargantua 2012.05.16 07:49:08
@maroz: Azért mégiscsak erre fut ki az írásod: "...ahol Gyurcsány, Vadai és kapcsolt részeik politikusok lehetnek" - mert majd te megmondod, mi? Hát az ilyesmire nem vagyok kíváncsi. Se most, se a jövőben.
If it looks like a duck, swims like a duck, and quacks like a duck, then it is probably a duck. (Ha egy madár úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az valószínűleg kacsa.) – az angol mondásnak különös aktualitást és magyaros…..
Gargantua 2012.05.07 10:48:19
@lane: Épp fel akartam tenni én is...
Ezt a czikkelyt a régóta csak ígérgetett Szegény Ferenc szóczikkely helyébe írom, mondhatni az üres blankettájára.Rendetlen, rumlis, állhatatlan , élhetetlen, hanyag, időnként lusta ember vagyok. nem tartom magam ígérgetőnek, pedig --- . Pedig Zappa Flaubert nyomán azt…..
Gyurcsányt 1989. január 12-én mindössze 2,5 hónapra választották meg a KISZ KB titkárának, pontosan addig, amíg a kongresszus majd összeül... Gyurcsány két nappal később a KISZ lebontásának szükségességéről és (több más intézmény mellett) annak újjáépítéséről…..
Gargantua 2012.05.03 15:15:40
@3dom'f'speech: A hvg.hu-n olvasható az eredeti Schmitt-dolgozat is, a bolgáré is, a németé is. Mit kell belinkelni?
Agyatlan gyökér.
A TV2 kirúgta, Vágó István egy rendezvényen jobboldali politikai szellem beszivárgását vázolta fel, most meg pereskednek. A sokak által kvízmesterként aposztrofált, ugyanakkor erősen szkeptikus, a homeopátiától kifejezetten irtózó Vágótól a "kereskedelmi csatorna hárommillió…..
Gréczyblog Zelmúlt húsz év 2012.03.11 09:21:00
Lassan olyan lesz a fejünk, pontosabban Orbán feje a sok kokitól és sallertől, mint egy cipó. Persze, a mi fejünk az nem más, mint Orbán feje. Ő Magyarország, ezt többször is kinyilvánította, teljesen elborult hívei pedig el is hiszik neki.Pedig hiába jönnek a lengyel és az…..
Bármit is hazudozzon a fideszes kommunikációs gépezet, saját pártcsaládja, köztük két fideszes képviselő hagyta cserben Brüsszelben az Orbán-kormányt. Először is jelezzük, mit adott ki hírként az MTI: „a voksolásra három határozati javaslatot is beterjesztettek, és ezek…..
Gargantua 2012.02.21 13:37:42
@lajos0: Kivonult már onnan.