Artmagic 2009.04.06 16:10:55

Kedves Író!
Hogy őszinte legyek megértem az érzéseidet, mivel én is voltam hasonló helyzetben, csak a nem másik képviselőjeként.
A vicc talán az egészben az, hogy én is 21 éves voltam, bár ez már lassan 3 éve történt.
Négy és fél éves kapcsolat, ahol az utolsó félév maga volt a káosz és a bizonytalanság. Soha nem veszekedtünk, sem az utolsó fél évben, sem előtte.
Először nem értettem mi történt és nem akartam elfogadni. Az egész olyan felfoghatatlan volt.
(Most itt nem részletezem az egészet mert oldalakat tudnék írni az akkor történtekről, így is hosszú lesz.)
Békében váltunk el, mintha egy szimpla átlagos nap lett volna mikor kikísérem a buszhoz, amivel hazajárt a koliba.
Mégis mikor elindult vele a busz, olyan érzésem volt, mintha kísérleti robbantást hajtottak volna végre egy
szigeten, ami persze én voltam. Elmerültem és úgy éreztem sosem jutok a felszínre. Üres voltam, nem akartam semmit csak vele lenni.
Kb. 3 hónapig még tartottuk egymással a kapcsolatot. Ezalatt én persze szenvedtem és nem tudtam, hogy mit kellene tennem. Eleinte még reménykedtem, hogy talán még valahogy helyre lehet hozni. Aztán lehullt a lepel a háttérben
történtekről. A szakításunk után még nem teljes egy hónappal összejött egy sráccal. Még ezek után is besszéltem vele, bár nem személyesen, telefonon vagy emailben.
A bátyám persze nem egyszer mondta, hogy hülyeséget csinálok és csak magamat vágom át. Megérti, hogy miért viselkedek így, de semmi értelme. Én persze ezt nem akartam elfogadni és tovább gyötörtem magam.
De 3 hónap után kezdtem felfogni mi történt. Mikor szakítottunk azt mondta, hogy szeret, de már nem szerelmes és ilyen fiatalon (Ő is 21 volt) nem szeretne megmaradni egy ilyen kapcsolatban ahol az érzések már átalakultak. Még szerelmes akar lenni mondta Ő. (Hogy így utólag ez mennyire volt igaz vagy sem, nem tudom. Én hittem neki.) Nem tudtam mást tenni akkor, mint elfogadni és elengedni, de tovább reménykedtem.
Miután tudomást szereztem a srácról azt hittem úszok egyet a Tiszában (nem tudok úszni), de nem mondtam el senkinek hogy létezik a srác, mert nem akartam, hogy rosszat gondoljanak róla. Még ezek után is védtem, de kezdtem felfogni, hogy így nem lesz jobb. A szakításunk után kb. két hónappal találkoztunk személyesen. Furcsa érzés volt és tudtam, hogy ez így nem megy tovább. Igaz én nem töröltem iwiwről, de tudtam úgy lesz a legjobb, ha mindent elzárok mind magamban mind pedig a valóságban ami vele kapcsolatos. Nem írtam neki többet, ha írt akkor próbáltam minél semlegesebben válaszolni és elkerülni minden kontaktust, ha nem is örökre, de legalább addig amíg sikerül kiszabadulnom és levegőhöz jutok.
Próbáltam minél több időt a haverokkal lenni és ez valamelyest segített elterelni a gondolataimat. Időre volt szükségem és biztos vagyok benne, hogy idővel Te is jobban érzed majd magad. Először én is azt mondtam, hogy nekem ez többet nem hiányzik, nem akarom még egyszer ezt újra átélni. De idővel hiányozni fog.
Én is kaptam tőle levelet kb egy félév után, hogy rólam álmodott és ez úgy felkavarta. De ekkora már tudtam, hogy nem szabad foglalkoznom vele. Már többször előfordult, hogy véletlenül összefutottunk, mert bár nem ugyanarra az egyetemre járunk pár száz méter a távolság a kettő között. Köszöntem neki,megkérdeztem, hogy van és elköszöntem.
Idővel menni fog, idővel. Sajnos csak ezt tudom mondani. Nem éri meg rágódni dolgokon egy bizonyos ponton túl. Ami elmúlt az a múlté, de sajnos meg kell tapasztalnunk dolgokat ahhoz, hogy legközelebb okosabbak legyünk és így talán
legközelebb kevésbé fáj.
Számomra nagyon fontos volt az a lány akiről írtam. Sokáig tartott míg túltettem magam a szakításon, de ezt is át kellett élnem. Én is hibáztattam magam, hogy ha máshogy csinálok dolgokat vagy ha ezt és ezt tettem volna akkor nem lesz vége. De ennek már nem volt semmi értelme.
Tovább léptem és nem a múltba merengek. Egyébként is túl rövid az élet, hogy az ember ilyen fiatalon feladja. Szóval fel a fejjel.:)

Egy kicsit megszaladt a kezem és hosszúra sikeredett ez a hozzászólás. (Akinek problémája lenne vele lehet kötözködni, ja és ha a helyesírás miatt akar valaki szekálni akkor csak nyugodtan, jól bírom a kritikát. :) )

Artmagic 2009.04.06 20:58:36

@Celinke: Néha könnyebb lenne haragudni a másikra, de sajnos nem old meg semmit. Én személy szerint nem is haragudtam meg rá és még most sem haragszom. Rosszul esett, de őszinte volt és így utólag jobb volt hogy így váltunk el. Talán később még nagyobb fájdalmat okozott volna. De hát az egyik fél mindig nagyobb sebet kap mint a másik.Ő hamarabb túltette magát a dolgon. Nekem ez, hát ha őszinte akarok lenni nem egy- vagy két hónapomba került. Több mint egy évig egyedül voltam és még ha meg is ismertem valakit, mielőtt még történt volna valami mindig kihátráltam. Feltettem magamnak a kérdést: "Biztos, hogy akarom ezt az egészet újra?" Egy pár ilyen után behúztam a kéziféket és inkább az egyetemre koncentráltam.Sokáig tartott mire valamennyire leülepedett bennem a káosz, amit ez az egész okozott. De azzal ha belementem volna egy kapcsolatba azokkal az érzésekkel amik akkor bennem voltak csak fájdalmat okoztam volna a másiknak.Ha idősebbek olvasnák, akkor biztos azt mondanák, hogy mit tudtok Ti
még az életről. Talán később én is úgy tekintek majd vissza évtizedek távlatából, hogy hát igen, ilyen is volt.Lassan 3 éve történt, most 23 vagyok és még most is bennem van, bár már csak távoli visszhangként. Még előttem az élet, de az első komoly kapcsolat mindenkiben megmarad egy távoli zugban. 16 éves koromtól 21-ig mellettem volt. Lassan már csak úgy gondolok a rossz emlékekre, mint az évek során Vele átélt szép emlékek melléktermékei.:) Egy kerek történet bevezetővel, tárgyalással és befejezéssel.:)Végül is az életünk valahogy így épül fel különböző történetekből. Valamelyikre hol szívesebben, hol pedig nem szívesen gondolunk.Viszont, ha egy történet véget ért, előbb vagy utóbb kezdődik egy másik, csak sajnos mikor éppen az egyik végén vagyunk nehéz elfogadni, hogy vége.
Na abbahagyom a szavak lovaglását, mert már kezdek hülyeségeket írni.
Lefáradt estére az agyam.:)
Minden esetre a jó barátok és egy életvidám társaság ilyenkor mindennél többet ér. Jó néha elfelejteni dolgokat, még ha csak egy kis időre is. Szóval ne zárkózz nagyon magadba. Nem tudom most éppen milyen érzések kavarognak benned, vagy mennyire vagy túl az egészen, de
remélem lassan rendbe jössz.
Szép estét!:)