Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bodis.lajos

21 bejegyzést írt és 458 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Már csak pár nap van hátra a mandátumomból, és a mostani választáson nem indulok. Sok indokom volt erre, most közlök egy rövid értékelést, mi maradt el az utóbbi időben Józsefvárosban. A legfontosabb indokom, hogy elköltöztünk. Sajnos Józsefváros közel sem ideális a gyermekneveléshez. A zöldterület…..
bodis.lajos 2019.10.29 17:22:24
@alonzeacsikolat: Jakabfy Tamás képviselői munkája nem csak sikertörténet, a kerületi LMP-é pláne. De Tamás két cikluson át végig az önkormányzat két legszorgalmasabb és legalaposabb, így leghasznosabb képviselője közé tartozott. A tapasztalatai beépültek a most létrejött választási összefogás programjába és sikerébe. Az LMP a társadalmasításban nem volt sikeres. A Párbeszéd az egyezkedésekben és a nyerni képes kampány megszervezésében sikeres volt, és lehet reménykedni, hogy a kormányzásban is bizonyítani fog, de ez a jövő kérdése. Ezek alapján azt mondani, hogy az egyikek valakik, a másikak meg senkik, hát...
Egy pillanatra kiugorva a kampányból: volt egyszer egy Leonardo 38. Bontás alatt a Corvin-negyed egyik utolsó romháza, háttérben a Grand Corvin első üteme – írja a Corvin-negyed fb-oldala. (A bontásról több fotó ITT nézhető meg). Déry Attila a kerületről írt monográfiájában csak annyit mond erről…..
Figyelemmel kísértem egy kilakoltatás folyamatát, mert Isten előtti felelősségem tudatában nem tehetek mást. Bízom abban, hogy a hatalom kontrollja lehet az is, ha tudatában van annak, hogy szemmel tartják, és napvilágra kerül az embertelensége. Végighallgattam kilakoltatással fenyegetett emberek…..
bodis.lajos 2018.10.07 22:15:47
@eßemfaßom meg áll: Korábban kezdődik: az állam és az Európai Unió által támogatott bérlakás-üzemeltetőként időben szerződést kötünk, nyilván tartjuk a befizetéseket és a tartozásokat, válaszolunk a lakosok beadványaira, nem veszítjük el a leveleiket. A józsefvárosi önkormányzat ezekkel mind bizonyítottan adós maradt, és nem is akarja elismerni. Ez nem helyes, a magyar családok több gondosságot érdemelnek a hivatal részéről!
bodis.lajos 2018.10.07 22:20:26
@Éhes ló: Pont annyi joguk van erre, mint neked itt ezt szóvá tenni.

Nem gondolod, hogy következményei vannak, hogy a hozzánk hasonló fejlettségű országokhoz képest kirívóan alacsony a támogatott lakhatás aránya?

Rövidlátó vagy, gazdag és fogyatkozó társadalom migráció nélkül úgy tudja pótolni magát, ha törődik a családokkal, köztük azokkal, akik fokozott segítségre szorulnak.

Nem feltételek nélkül természetesen, alapvető, hogy aki inkább együttműködik, az jobban jár. Ehhez szakszerű és fegyelmezett megsegítés és ugyanilyen ellenőrzés kell az állami hivatalok részéről. Nem sumákolás, pláne nem gyűlölködés.
bodis.lajos 2018.10.07 22:24:00
@b1b2b3b4: Együttérzek veled, volt a közelemben is hasonló történet.

A buta szabályozást és hanyag jogalkalmazást közös gyökerűnek tartom akkor is, ha a bérlőt, akkor is, ha a tulajdonost sújtja.

A bajba került családok állami megsegítésének hiányai ráadásul összefüggnek azzal, hogy a konfliktusok magánbérletben jelentkeznek, vagy szétszakadnak családok anyagi okból.
Július 21-én kilakoltatták a Jéri családot a Magdolna utca 12-ből. Végignéztük. Szerző: Laborczi Dóra | Fotó: Román Péter A ház homlokzatán nagyobb molinó és kisebb tábla hirdeti, hogy ezt az önkormányzati lakóházat a Széchényi terv és a Magdolna program keretében, EU-s forrásokból, összesen…..
bodis.lajos 2018.10.07 22:09:08
@Éhes ló: A lakás azóta is befalazva, ami az önkormányzat esztelen pazarlása a közpénzből.

A család tagjai különböző intézményekben, valószínűleg jóval drágábban, mintha az önkormányzattal működne együtt a család. Az önkormányzatnak ez a inkompetenciája mégsem az ő hibája, mivel erre ösztönzik a szabályozók, a társadalmat terhelő magasabb költségeket nem a kerület kasszájából fizetik.

Az emberek életminőségére gyakorolt hatás felmérésére csak kísérletek történtek, a gyerekek esetében ez biztosan sok évtizedig fog hatni. Ők termelik majd a nyugdíjadat, fuvaroznak taxisként, ápolnak a kórházban, vagy takarítanak a műtőben, ahová kerülsz.

A nemzet és a társadalom attól van, hogy törődik a tagjaival. Amibe természetesen beletartozik a szolgáltatások igénybe vételének ellenőrzése. És hozzá tartozik a szolgáltatók felelőssége, például hogy felújított lakásokat nem tartunk befalazva, üresen.
bodis.lajos 2018.10.07 22:13:09
@MR3 Béla: Neked is csak azt tudom mondani, a nemzet és a társadalom attól van, hogy törődik a tagjaival. Fogyatkozó társadalomban, mint amilyen viszonylag jómódú társadalomként a miénk is, úgy lesznek orvosok, munkások, ápolók, takarítók, akikre neked is szükséged van, ha megbecsüljük a családokat. Úgy veszem ki, nem tetszik ez neked, szerintem nem helyes, érdemes megbecsülni a magyar családokat.
Jóreggelt, jó reggelt! Ma, május elsején a munkásosztály nemzetközi összefogásának – mondom összegfogásának! – harcos ünnepe van. Mi pedig erre a nagy napra tartogattuk az utolsó időközis posztunkat, mégpedig Szili Balázstól. Éljen május elseje! (A T. Szerző ugyan pár napja már megosztotta…..
bodis.lajos 2018.08.17 22:58:30
@koszorumagdolna:

Guszti, én sajnos elég egyszerűnek látom az okát, hogy elutasították. Úgy emlékszem, ki is derült az önkormányzat végső válaszából. Túl sokat kellene dolgozni vele az apparátusnak.

Valamit valamiért, a politikai hasznát pedig valószínűleg csekélynek értékelték. Ha dolgoznak egy órát bármit, más több szavazatot hoz, amivel hatalomban lehet maradni.

Csábítunk és fenyegetünk, hogy vedd meg, különben rosszul járhatsz. Ha eladósodtál, menned kell. Ebben a kettőben közös, hogy a bérbeadói felelősség megszűnik. Az adósság törlesztése munkával éppen ellenkezőleg, újra egyenlőbb viszonyt teremtene a felek között, miközben sérülékeny csoportról van szó, akik az átlagosnál nagyobb valószínűséggel kerülhetnek újra bajba, és szorulhatnak a köz segítségére, így az apparátus figyelmére, a kerület költségvetésére, amit nem rájuk akarnak elkölteni a döntéshozók.

A harmadik lehetőség a függésben tartás bérlőként. Legtipikusabb az önkormányzati alkalmazottak és szolgálati jogviszonyban lévők esetében, valószínűleg nem véletlen, hogy a lakáspályázatok nagy része, az MNP utolsó két részében felújított lakások egy része nekik megy. Szintén mutatja a függés tartalmát az, amivel Balog István Szilveszter lemondott képviselőt hírbe hozták (aztán ezt senki nem akarta tisztázni, a képviselő lemondott és nyomtalanul eltűnt): házmesterlakások, amelyek elosztásának kedvezményezettjeitől adott esetben a politikus szívességet kérhet.

Ezeknek van politikai logikája. A munkáért lakhatásnak talán nincs, csak méltányos és emberséges.

A gazdasági ésszerűségében azóta elbizonytalanodtam, ami nem az eredeti koncepció hibája, hanem a munkaerőpiac változásainak következménye. Ami a válság idején, elég munkalehetőség hiányában, nagyobb valószínűséggel választottak volna az érintettek, azt kérdéses, hogy ma választanák-e. Hogy nem érné-e meg jobban nekik alkalmasan kialakított, személyre szabott törlesztő programban részt venni, és a törlesztést a munkaerőpiacon, hatékonyabb és ezért egységnyi időre több pénzt érő formában megszerezni.

Nem állítom, hogy nem érné meg, ezt meg kellene kérdezni, meg kellene vitatni, ki kellene próbálni. Csak felvetem, hogy lehet ilyen probléma.

Az egész természetesen akkor merül fel, ha a döntéshozó politikailag kifizetődőnek tartja a sérülékeny bérlők lakhatásban tartására figyelmet, munkát, költségvetést fordítani. Ha kifizetődőnek tartja, mert a szavazók elég nagy részétől így számíthat szavazatra, és kevesebb munkával/költséggel, más ötlettel nem számíthat erre a szavazatra. Amire sajnos jó pár ötlet felmerült az elmúlt években.
Van-e abszurdabb helyzet, mint mikor egy önkormányzat maga sem ismeri a jogszabályokat, amiket ő hozott, és keményen be akar tartatni? Van! Amikor nagy buzgón kizárja a gyerekeket a játszótérről! Méghozzá duplán: 12 éves kor felett tiltja a játszóeszközök használatát – és egyébként is zárva tartja a…..
bodis.lajos 2017.12.30 13:28:01
Hol lehet játszani kamaszoknak szabad téren a kerületben? Kevés helyen, a konfliktusokat szerintem nagyrészt ez okozza. Az önkormányzat rendetlen létesítményfenntartó, és a lakosok közül azokra figyel, akiktől fél, akikre hasonlítani akar, vagy akiktől a politikus szavazatot vár.

Általam ismert helyek kamaszoknak: FiDo (viszonylag hosszú, a tervezettnél mégis rövidebb nyitva tartás, a kerület szélén van, sportpályák, kamasz és felnőtt játékok, játékkölcsönzés, szociális munka, mosdó), Pápa tér (több sportpálya sötétedésig, mosdó szűk nyitva tartási idővel) Losonci tér, Kálvária tér (1-1 sportpálya egész évben sötétedésig), Horváth Mihály tér (korcsolyázás decembertől februárig, saját korcsolya vagy bérlési díj szükséges). Nincs kamasz játék a többi játszótéren, nagyon szűk ideig elérhető mosdó a Kálvária téren, fizetőssé tett és részben üzemen kívül helyezett mosdó a Mátyás téren, öt évvel az elkészülte után néhány hónap valódi működés után bezárt sportudvar a Dankó utcában.

Kevés a sűrűn beépített kerületben, ahol egyes részeken a fővárosi átlagnál sokkal szegényebb lakosság és kis lakások vannak. Egyébként a kirakatnak számító Palotanegyedben van legkevesebb szabadtéri szabadidős lehetőség, csak az ott lakóknak több pénzük van vásárolni ilyen szolgáltatásokat, más negyedekkel ellentétben az önkormányzat nem kért pénzt kimondottan a szegény családok gyerekeinek szabadidős foglalkoztatására (és kétségtelen, az iskolaudvarok szabadidős hasznosítása nem a legjobb ötlet több okból, nem is teszik).

Játszótér és mindenkinek elérhető szabadidős létesítmények nem csak kisgyerekeknek kellenek. A felnőtt játszóterek építése tudomásom szerint a kerületben is felmerült, talán hivatalos terv is készült rá. A nem létező szabályt kitaláló és az előírt nyitva tartást nem betartó városüzemeltető, az nem a kamaszok, nem a cigányok, nem az ellenzéki képviselő hibája.

Korábbi más példa a labdázás és a biciklizés megtiltása a Mátyás és a Kálvária téren, miközben a kijelölt Dankó utcai sportudvart az önkormányzat zárva tartja.

Kamaszokat váró szabadidős létesítményben rendszeres szociális munka tudtommal csak a FiDo központban van. A Dankó utcai létesítménynél az önkormányzat a sumákolás széles palettáját mutatta be, a legutóbb használhatatlannak minősített hely fizikai kiépítése több cikluson át pénznyelőként működött. A Kálvária tér a kamaszokat célzó szolgáltatás hiánya és szintén a létesítmény működtetése körüli sumákolás esete.

Jobb volna a különböző korosztályoknak közös és külön szabadidős lehetőségeket okosan kitalálni, a szolgáltatásokat a vállalások szerint működtetni. Főleg a sűrűn és nagyrészt szegények által lakott területen, amire a kerület legnagyobb állami és uniós forrásait költik, ezt sokkal okosabban és felelősebben kellene.

A lakosok és a hozzászólók egy része minden bajra rendészért és a szabályok szigorításáért kiált, és szemet huny a hatósági rendetlenség fölött, ha neki tetsző dolgokat hall tőlük. A döntéshozók és hivatalnokok pedig gyakran szívesen mondanak olyat, amivel teszést lehet kiváltani a munka könnyebbik végét megfogva. A fenyegetőző, mindenre feljogosított és semmiért nem számonkérhető hivatal nem fog lakossági együttműködést csinálni, és csak a legelfogultabb lakosokat elégíti ki.
Mi mással kezdhetnénk ezt az előttünk álló, roppant biztatónak látszó újévet így dél körül, az esztendő első napján (illetve zárhatnánk le a 2016-os évet), mint egy kerületünk mindennapjaira annyira, de annyira jellemző történettel, melyet Csúcs Éva osztott meg még előtt a Facebook oldalán. Ezek…..
bodis.lajos 2017.01.01 19:03:23
@Amijo: Kösz, egy másik profillal meg tudtam nézni. Ha letiltanak valakit, az illető semmit nem lát, amit a letiltó posztol. A letiltás az említett okból következett be, úgy látom, a képviselő úr - legalábbis ennek a témának és posztnak az erejéig - időközben aktivizálta magát.
bodis.lajos 2017.01.01 19:04:00
@koszorumagdolna: Igaz! De kár, hogy annak idején nem lehetett megismerni ezt az ügyet!
A Józsefvárosi Önkormányzat legújabb lakásgazdálkodási lépése, hogy fennmaradó lakásállományának legalább felét (több mint 2000 lakást) a következő években privatizálni akarja. Az előterjesztés teljesen nyíltan kifejti, hogy a cél az önkormányzati tulajdonú lakásállomány minél gyorsabb csökkentése.…..
bodis.lajos 2016.12.20 13:50:40
@konrada: van ilyen, igen, terv is van rá (tudtommal nem állami, de jól kidolgozott), külföldön pedig sok jó példa: lakásügynökség
bodis.lajos 2016.12.20 14:01:17
@nyalógép: hát, ez csomó vizsgálat szerint hatástalan. önmagukhoz képest is rosszabb eredmények, rosszabb tanárok, konzerválódó szegénység, a társadalom szétszakadása, egymást alig ismerő csoportokra.

nálunk speciális hatás a jó hátterű gyerekekkel foglalkozó tanároknak az a hozzáállása, hogy hozzájuk nem kell új módszereket keresni az eredményesebb tanulásért, pedig nagyon is kell(ene)
bodis.lajos 2016.12.20 14:03:02
@nyalógép: szóval az integrált nevelést nem lehet megúszni, ha versenyképes társadalmat akarunk. legalábbis nem sikerült senkinek. nem rosszul kell csinálni, hanem jól.
Mert kell egy hely, egy vonzás, melyhez tartozunk,Mert kell egy hely, hol néha másról álmodunk.(A padlás - Itt vagyunk, Nyitány)  Egészen pontosan: A Magdolna és Orczy negyed - Én is itt lakom! Ezt a Facebook-csoportot pedig azért hoztam létre, hogy legyen egy olyan nagy, közös felület, ahol e két…..
bodis.lajos 2016.12.09 11:18:50
Ezt írtam a kerületi pártszervezet és önkormányzati képviselője oldalára:

komment1:

"a józsefvárosi képviselő-testület által a múlt héten elfogadott lakáseladási rendelet sokezer ember életét fogja jelentős mértékben meghatározni, a kerület életére pedig beláthatatlan a hatása. ebben az ügyben először, de más kerületi ügyekben sokadjára kérdem - eddig hiába - a kerületi szocialistákat képviselő Komássy Ákost, és a szocipártot, hogy van véleményük az ügyben?

a kerületi szocialista pártszervezet vezetője, tisztviselői fantomoknak tűnnek, Komássyn kívül (aki évek óta nem reagál nyilvánosan lakossági megkeresésekre) a józsefvárosi szocialisták névvel sehol nincsenek jelen. ez tudatos policy, a lakossági kapcsolatok újszerű kezelése, vagy...?"

komment2:

még egy: Komássy Ákos közéleti oldala kétféle információval van tele: néhány, a párthoz közelálló blogból megosztott cikkekkel, melyekre semmi reakció nem érkezik, beleértve a képviselőt. a képviselő közéleti oldalának másik jellemző tartalma a családi fotók, melyeket viszont sokan - vélhetően személyes ismerősök, helyenként felismerhető politikustársak, régebben fideszes politikusok is - kedvelnek, kommentálnak.

külön furcsaság, hogy a józsefvárosi blog jelentős részben pártonkívüli lakosok által máshol írt anyagokat vesz át, amelyekről a kerületi szervezet azt írja, hogy a saját véleménye, azonban ezeket sehol sem kommentálják, és a kérdésekre sem adnak választ, az élen a képviselővel.

vajon milyen képet ad mindez a képviselőről, politikusról, pártszervezetről, pártról?"

kiegészítés itt: semmi probléma, hogy ezen az oldalon másoktól átvett anyagok vannak, sőt, és az oldal saját anyagai is tetszenek. ami nem tetszik, az a szocialisták passzivitása, és a többség döntéseivel kapcsolatos kritika elmulasztása. az is furcsa, hogy a "Józsefvárosi Szocialisták", akiknek a vezetőségéről nyilvános információ nincs is, nem tudják, hogy a maguknak tulajdonított vélemények nem mindegyike tőlük származik.
bodis.lajos 2016.12.18 20:17:57
na még egyszer a kerületi szocipárt fb-jára írtam (aztán megunom)

Nos, azért kezdtem (újra) rákérdezni a kerületi közügyek iránti érdeklődésetekre, mert Camara-Bereczki Ferenc Miklós (aki nagyjából egy személyben az MSZP Józsefvárosban) azt mondta, hogy az új helyi elnökkel aktivizáljátok magatokat.

Komássy Ákos önkormányzati képviselő lényeges kritikát nem mond, a megszólalásai a kormánypárt döntéseinek támogatásával kezdődnek, paródiája az ellenzéki politizálásnak. Ugyanakkor 2013 óta részesül a többség döntésével fizetett tanácsadói, különbizottsági tagsági megbízásokban. A kerületi kormánypárt volt olyan béna, hogy többször nyíltan hangoztatta, hogy az ilyen megbízásban részesülőktől a döntései támogatását várja.

Ez idő alatt Ákos leépítette a párt kerületi nyilvánosságát, csinált egy harmatgyenge kampányt, Pál Tiborral - és vélhetően a pártközponttal együtt - nem vállalta kerületi szegény lakosság kicseréléséről közölt tervek kritikáját, és harmadára csökkentette az MSZP képviseletét a kerületi önkormányzatban.

Erre a politikára írtátok itt nekem, hogy a pártszervezett elégedett Komássy Ákos képviselői működésével. Nem is változtattok sem rajta, sem a politikátokon: az idei láthatóságotok a kerületieknek az, hogy ne nevezzék át a Szigony utcát, és hogy adakozzanak tartós élelmiszert 15 családnak.

Nem dr. Kocsis Máté kritikája, hanem a tiétek, hogy az ellenzéknek nem az a dolga, hogy a többség döntéseit kritika nélkül támogassa. Az sem, hogy a vezetői tanácsadói szerződéseket fogadjanak el a többségtől, amiért cserében lojalitást várnak tőle. Máté az érdeke szerint jár el, alacsony teljesítménnyel (a közügyekből való kiábrándultság miatt a kerületi lakosok 20-25 százalékának támogatása elég a győzelemhez) és elég alacsony erkölccsel. A ti dolgotok lenne, hogy ne csináljatok bohóctréfát az ellenzéki politizálásból, amit huzamos ideje mégis csináltok (az sem mentség, hogy a másik utódpárt szintén).

ide:
www.facebook.com/mszp.jozsefvaros/posts/1750171231968468?comment_id=1750282405290684&comment_tracking=%7B%22tn%22%3A%22R%22%7D
bodis.lajos 2016.12.18 20:49:47
A Sorompó Mindenszentekkor és Halottak Napja alkalmával szinte mindenki felkeresi a temetőket, hogy megemlékezzen elhunyt szeretteiről. És persze nem lepődünk meg, hogy a temetők bejáratainál sorompók vannak. Viszont azt nem sokan tudják, hogy a Fiumei úti „Kerepesi Temető” bejáratánál nem is…..
bodis.lajos 2016.11.06 09:29:49
Frigyesmester posztja alá írom jobb híján, mert nem találom, hol volt utoljára utalás a kerületi MSZP-re.

(Komássy Ákosnak hosszú idő után volt nem túl rég egy posztja három képviselői kérdéséről. Sajnos ezeket az önkormányzatot és a kritikus lakosokat cselekvésre nem ösztönzőnek értékelem, és valóban nem is lett folytatása az MSZP részéről, úgyhogy el is felejtettem.)

A kerületben aktív és látható civilek közül én szoktam leginkább számon kérni ezt az MSZP-n, úgyhogy folytatom is, a kerületi pártcsoport új fb-oldalára írtam, vajon lesz-e reagálás és cselekvés?

sziasztok! három kérdésem van, abszolút fejlesztéspártiak:
1. mi a véleményetek az elnökötök víziójáról, hogy két év múlva esetleg megszűntök?
index.hu/belfold/2016/11/05/az_mszp_elnoke_szerint_2018_utan_az_is_felvetheto_hogy_megszunjon_az_mszp/
2. ha nem akartok megszűnni, miért nincs nyoma a kerületben annak, hogy ez a párt még létezik? amikor Komássy Ákos elnököt kicseréltétek, úgy tudom, az volt az ígéret, hogy lesz aktivitás, ennek már fél éve kb., továbbra sincs aktivitás
3. visszahívjátok-e Komássy képviselőt, aki a passzivitásával szerintem sokat árt az ellenzéki politizálás esélyének. 2013-ban a polgármestertől és a többségtől függő, fizetett önkormányzati tanácsadó lett, és rövid megszakítással tudtommal jelenleg is az, ezzel egy időben a párt és a képviselő kerületi aktivitása megszűnt. jó lesz ez így, ha nem az a cél, hogy Komássy Ákos a ciklus végéig még felvehesse a tanácsadói pénzt, és aztán megszűnjentek?

itt:
www.facebook.com/mszp.jozsefvaros/photos/a.1638008563184736.1073741827.1637662169886042/1715492692102989/?type=3&comment_id=1723463161305942&comment_tracking=%7B%22tn%22%3A%22R%22%7D
bodis.lajos 2016.11.08 22:31:37
@Amijo: kösz, hajrá akkor, ezzel vagy mással!
Jóestét, jó estét. Vasárnap és hét vége van, gondoltuk felteszünk egy rövid, vidám nyárvégi összefoglalót a heti miegymásokról azoknak, akik valamiért hétközben nem követték a kerületi eseményeket. Kezdjük azzal, hogy mint már köztudott, csütörtökön rendkívüli testületi ülést tartott a…..
bodis.lajos 2016.08.29 06:31:40
@Amijo: Nem tetszek gondolni :)
bodis.lajos 2016.09.03 10:19:56
@Amijo:

De azért kíváncsi vagyok, hogyan működik ez. A képviselő oldalán minden posztot megosztasz. Ezektől a posztoktól látszik úgy - talán, mert az egész persze nagyon átlátszó -, mintha a képviselő politizálna.

Pedig a Komássy képviselő nem akar politizálni (ezt Simon képviselő, a másik szocialista utódpárt embere el is mondja az interneten, az itteni nem bocsátkozik nyilvános vitába "a közzel" semmiről), csak a hivatalos képviselő-testületi ülésekről és a felesége családi témájú posztjaiból az oldalán lehet tudni, hogy egyáltalán él.

A képviselő-testületi megszólalásai akkor nem lennének súlytalanok, ha lenne a pártban előzményük és folytatásuk. De semmi ilyen nincs, a képviselőnek a polgárokon kívül a pártjával sem látszik kapcsolata. Úgy látom, hogy a képviselő kommunikációjának egyszemélyes célcsoportja Kocsis Máté (talán Sára Botonddal bővülve mostanában), a cél talán az, hogy annyira ne tűnjön halottnak, hogy tanácsadói szerződést se érjen meg vele kötni az állampárt szempontjából.

Hasonlít nekem a nyolcvanas évek zuglói tanácstag nénijéhez. Azzal a különbséggel, hogy a tanácstag néni a maga módján nyüzsgött, úgy támogatta - párttagként vagy pártonkívüliként, mindegy - az egypártot. A NER-ben való részvételhez elegendőnek tűnik egy majdnem-halottnak látszó képviselő. Mondjuk aki a testületi ülésekre elmegy, és tesz súlytalan hozzászólásokat, a facebook odalán pedig a "honlapszerkesztője" (ahogy téged emlegetett korábban) hetente kétszer megoszt egy-egy posztot visszahangtalanul.

Ezt olvasom most ezzel kapcsolatban:

"Sanszos, hogy több száz olyan ember van középszinten a pártban, aki – ha felkínálnak neki ilyen lehetőséget – rögvest dezertál. (...) Egy fiatalabb, tisztább, hitelesebb politikai szervezet esetleg három-négy ciklust is kibírna ellenzékben, anélkül, hogy az emberei tömegesen az átállást fontolgatják. De a posztkommunista baloldal túl vén, túl kiégett, túl cinikus már ehhez. Amíg bíztak abban, hogy visszatérhetnek, valahogy egybezártak – a 2014-es összefogásnak is ez volt már csak a kovásza. De mihelyst kiderült, hogy még feles győzelemre sincs remény, az erózió felgyorsult."

blog.atlatszo.hu/2016/09/a-ner-legnagyobb-tuleloi-vii-dobolyi-alexandra/
A múlt héten (én csak most szerdán tudtam kimenni és megnézni) megint nagyot – és az most tényleg szó szerint értendő, hogy nagyot – alkottak a Kétfarkú Kutyások a Gutenberg térnél. Pontosabban Kölcsey, Békési és Rökk Szilárd utca találkozásánál, kissé kijjebb a tértől. Merthogy van ott egy apró…..
bodis.lajos 2016.08.14 23:09:26
A Kétfarkú Kutya nekem is kedvencem (2006 óta pártoló tagnak tekintem magam), ámde a józsefvárosi szocialista pártszervezetről van valami hír?

Tudom, hogy tavasszal megújult a vezetőség, és azt is hallottam, hogy a nyári szünet után (bár a kerületi problémák vajon tartanak nyári szünetet?) a közéletbe való visszatérést tervezik.

Ámde engem konkrétan az önkormányzati politizálás érdekel, ami szerintem a választások óta lényegében megszűnt a józsefvárosi szocialisták részéről. A leköszönt pártelnök, ám azóta is képviselő Komássy Ákos részéről szerintem már 2013 óta megszűnt a közéleti ambíció, ami azért is baj, mert ő a párt egyetlen képviselője a testületen. (A kampányban pedig ez a passzív ember a polgármester legveszélyesebb kihívójának nevezte magát, amivel szerintem nagy szolgálatot tett Kocsis Máténak.)

Volt és rövid kihagyással van viszont nagy összegű tanácsadói szerződés, amiről legalább a "feketekassza" ügy óta arra lehet sejteni, hogy a helyi párt működtetésének fontos alapja lehet. Csakhogy ez a helyi párt nem folytat észrevehető önkormányzati politizálást, a tanácsadói szerződés pedig a többségtől, végső soron Kocsis Mátétól függ.

Van ezekkel kapcsolatban vélemény és elképzelés a jövőre nézve? Hogyan lesznek aktívabb szervezet egy passzív önkormányzati képviselővel? Van-e elképzelés arra, hogy anyagilag függetlenedjenek Kocsis Mátétól (ne költsenek olyanra, és ne számítsanak semmilyen pénzre, ami nem normatívan jár, hanem az önkormányzati többség jóindulatától függ)?
bodis.lajos 2016.08.17 10:47:45
@bodis.lajos:

Hát, itt nem látszanak a változások. Közleményeket írni bárki tud, a politikusnak reagálni sokkal nehezebb. Nem is megy sem Hunvald Györgynek, sem Komássy Ákosnak (aki úgy lett képviselő, hogy már a választások évében is csökkentette a nyilvánosságot, azóta a hivatalon kívül nem mutatkozik), sem Tóth Csabának.

Nyáron különben sincsenek problémáik az embereknek, mert mindenki nyaral, ugye? Változott a vezetőség, és több hónapos nyaralással kezd, mint a képviselők (kivéve CBFM és a blogszerkesztő)?
Hunvald-blog 13. Változások kora 2016.08.14 19:59:00
A hétvégén Sátoraljaújhelyen voltam a családommal egy barátomnál. Jó sok programot raktunk össze, már régen gyalogoltam ennyit hegynek fel és hegynek le. Megnéztük a füzéri várat is, ami persze jó kis kapaszkodót jelent. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Sétálgatok a várban és…..
bodis.lajos 2016.08.14 22:52:30
Ha visszatérés a közéletbe, hiányolom az önkritikát. A büntetőügyön és az áldozati helyzeten túl, a reagálást az önkormányzati működést sok éven át ért kritikára, illetve a Fidesz-kormányzás óta követett országos és helyi politizálásra. Ha elkerülte a figyelmemet, akkor elnézést kérek, és hálás vagyok, ha megmutatják, hol olvasható H. Gy. ilyen jellegű gondolatai!

A korábbi kerületpolitikáról és a vagyongazdálkodásról nincs határozott képem, de szívesen olvasnék önértékelést. A szakma tudtommal nincs nagy véleménnyel a kerületben a kétezres években folyt fejlesztésekről, sem a helyi döntéshozók formátumáról.

Amiről volt képem, az nagyon nem tetszett: 2008-2009-ben, mikor páran a 8kerben hadakoztunk az ottani jegyzővel és a fideszes-szabaddemokrata többséggel az önkormányzati döntések nyilvánosságára vonatkozó jogszabály betartásáért, a 7keres többségi szocialisták éppoly nagyképűen nyilatkoztak az ilyen lakossági igényekről, mint a 8keres többség. A 7-8-14. kerület egymást átszövő tanácsadói szerződései és a 7-8. kerület kölcsönös politikai lakáskiutalásai pedig hiába nem álltak meg mint büntetőügyek, a célszerűségük és az erkölcsösségük magyarázatával egyik párt sem fáradt. A politikusok, döntősen a fideszesek és a szocialisták pártok közti és párton belüli meccsének tekintették (a 8kerben tekintik a mai napig), amihez a lakosoknak nincs közük.

Volt ezekben a témákban katarzis a 7kerben, csak elkerülte a figyelmemet? Vagy az a vélemény, hogy minden úgy volt jó, ahogy volt?
bodis.lajos 2016.08.17 10:40:17
@bodis.lajos:

Hát, itt nem látszanak a változások. Közleményeket írni bárki tud, a politikusnak reagálni sokkal nehezebb. Nem is megy sem Hunvald Györgynek, sem Komássy Ákosnak (aki úgy lett képviselő, hogy már a választások évében is csökkentette a nyilvánosságot, azóta a hivatalon kívül nem mutatkozik), sem Tóth Csabának. Nyáron különben sincsenek problémáik az embereknek, mert mindenki nyaral, ugye?
A nyíltan tagadott óvoda-összevonással körítve Csütörtökön tartotta Józsefváros képviselőtestülete idei 1. rendes ülését. Legalábbis formálisan. Az SZMSZ szerint ugyanis a rendes ülés időpontja minden hónap első csütörtöke, de idén még eddig egyetlen ülés sem volt a…..
bodis.lajos 2015.08.11 23:34:25
@putyi8: 20 évre beágyazták magukat, hová? Miből látszik, hogy van MSZP nevű párt a kerületben? (Országosan éppen az az ötletük, hogy romba döntik a nyugdíjrendszert, mert az talán hoz majd szavazatot az öntudatlan választóktól). Nyilván az is kérdés: miből látszik, hogy DK nevű párt van a kerületben? (Országosan erre könnyű a válasz, a vezető neve elég annyira, amennyit ér az egész.)
Orsolyának - szeretettel És akkor most a négyszázadik, ünnepi posztként: Velencén, a 40. EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) fesztiválon Dr. Zacher Gábor toxikológus – többek között – ezeket mondta a Kék Pont bezárásáról és a…..
Hónap első csütörtöke volt tegnap, így aztán a képviselő-testület megint ülést tartott. Ezen – többek között – a Corvin Sétány Program keretén belül bérleti jogviszony pénzbeli megváltással történő megszüntetéséről, a MNP III. megvalósításához kapcsolódó…..
bodis.lajos 2015.06.06 20:37:44
Oké, szerintem Komássy Ákos racionálisan jár el, amikor nem fejt ki közéleti aktivitást sem itt, sem másutt, és a polgármesternek tetsző módon használja a közéleti tisztségeit.

2013 eleje óta, amikor elfogadta az MNP3-hoz kötött kesztyűgyári tanácsadói és testületi alelnöki tisztséget, elmondható, hogy az egzisztenciája sokkal nagyobb mértékben függ Kocsis Mátétól, mint az őt elnöknek és képviselőjelöltnek választó pártszervezettől. És ez a következő választásig biztosan így lesz, tehát sok idő.

Egy ponton talán változhatott volna: ha a választási kampányban a szegények között nagyobb aktivitást fejt ki a nulla közeli aktivitásnál, talán nem a harmatgyenge Vas Imre, hanem - az egyébként szintén harmatgyenge, Vas Imrénél egy cseppet sem több tehetséget és érdeklődés mutató - Pál Tibor felé billent volna a mérleg nyelve. De Komássy Ákos nulla közeli aktivitást fejtett ki a szegények körében, a Magdolna Program súlyos hibáiról sem volt konkrét kifogása, a bajba került lakosoknak nem segített.

Hogy ez összefüggésben volt-e azzal, hogy éppen akkor a rivális önkormányzati többség akaratából viszonylag jól fizetett és gyakorlatilag nem ellenőrzött megbízása volt az önkormányzatnál, azt nem tudni. Komássy Ákos ezt váltig tagadja, sőt fröcsögésnek tartja, továbbá önmaga szerint ő szorgalmas volt. De mint önérdekkövető egyénnek, ilyen megbízás mellett természetesen az volt az érdeke, hogy Kocsis Máté kedvére tegyen.

Az egyik olvasat szerint a szocialista ifjak a semmittevéssel megvárják, amíg a Fidesz megbukik, és azt gondolják, hogy ha ez egyszer bekövetkezik, akkor jönnek ők (az idősebbek addigra már meghalnak). A másik olvasat szerint a pártnak vége (már régebben), legalább addig húzzon belőle hasznot a helyi elnöknek választott személy, amíg Kocsis Máté szemében van értelme annak, hogy házi ellenzékije legyen. (Ezt csinálták az utolsó pár évben az SZDSZ-esek is az önkormányzatnál.) Vö. Komássy Ákosnak azzal a röhejes mondásával is, hogy a polgármester legveszélyesebb kihívójának érzi magát.
 "Mi szarunk a politikai vitára." (egy szülő az óvoda-összevonáshoz) A képviselő-testület ma is rendkívüli ülést tartott. Többek között az óvodák összevonásról, a tavalyi költségvetés végrehajtásáról, a Magdolna Negyed Programról, a Szeszgyár utca…..
bodis.lajos 2015.05.21 14:45:11
"Mi pedig mostanáig vártunk, hátha érkezik legalább egy rövid beszámoló minderről – nem érkezett"

-- kétségtelenül nagyon furcsa ez a kerületi szervezet.

Két blogger, (talán) két aktivista, akik sokkal inkább lennének valók más pártba, vagy pártonkívülinek, civileknek látszanak.

Egy pártelnök, aki a havi tanácsüléseken kívül nem mutat aktivitást és nem ad életlejelt, ott pedig egyre kevésbé megkülönböztethető a fideszesektől és a jobbikostól. Önálló kezdeményezése egy antifasiszta demonstráció, sokévtizedes, a legidősebb antifasiszták számára ismerős módszerrel, a fotók szerint néhány érdeklődőt és néhány újságírót vonzva. A kortárs kirekesztési témákban (lakhatás, minőségi oktatás) a pártelnök nem mutat aktivitást vagy a többségi döntést támogató felszólalásai vannak. Kampánya alig volt, ezzel szemben kampányidőszakban helyi szinten bőkezűen fizetett tanácsadást vállalt a jobbikos képviselővel és a fideszesekkel együtt.

Amennyire lehet látni, a helyi párthelyiségben néhány, kerületi aktivitást nem végző és gondolataiban ismeretlen, besorolhatatlan fiatal arra vár, hogy a kicsire töpörödő pártban az öregek kihalásával tényező legyen. A pártelnökről sem hihető más törekvés, túl azon, hogy a kerület járuljon hozzá az ő eltartásához. Aki pedig életjelent mutat a pártszervezetből, az máshová inkább illene, mint ebbe a társaságba.
A józsefvárosi Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) második (fél)nyilvános fórumát 2015. április 10-én a stratégiaírással megbízott Hétfa Kft. tartotta az ITS tematikus céljaihoz kapcsolódó javaslatok befogadásáról. A meghívó szerint helyi civil szervezetek,…..
bodis.lajos 2015.05.19 13:30:50
@Amichay: Erdős Zoltán írta. (Bocsánat, csak most találtam meg a beírásod.)
Előző posztunkból: TASZ állítása szerint az elmúlt három évben közel kétszeresére nőtt a hepatitis C vírussal fertőzött drogfogyasztók száma Budapesten, a kapuk előtt meg ott toporog a HIV. Mint közleményükben írták, bizonyosságot nyert, hogy nem puszta riogatás a…..
bodis.lajos 2015.05.08 20:54:13
Hét éve hallottam először Komássy Ákost, a kerület iskolaügyéről, ezen belül a lakosság jelentős részét kitevő szegény családok gyerekei színvonalas oktatásának feltételeiről beszélt egy nyilvános rendezvényen. Logikailag nehezen követhető volt, látszott, hogy idegen a terepen az egész addigi életét pártapparátusokban töltő fiú. De a meghívott vendégek színvonalasak voltak, a vendéglátóhely különterme pedig tele volt érdeklődőkkel, azt mondták, főleg kerületi pártaktivisták, de mások is, például mi.

Azóta a pártelnöksége alatt a párt képviselőinek száma negyedelődött. Ma már csak maga Komássy Ákos az egyetlen képviselő, kiszorította a nála lényegesen aktívabbakat. A pártszervezete internetes fórumát megszüntette, a párthoz kötődő blog szerkesztője magányosan posztolgat, aktivistáknak híre-hamva hónapszámra.

A pártelnök havonta elmegy a testületi ülésre, a mondandója egyre kevésbé különböztethető meg a polgármester stábjától. A mélypont számomra az április közepi ülésen játszott szerepe volt, az iskolaigazgatói pályázatok véleménye kapcsán kiderült, amit régóta lehetett sejteni magából kipréselt félmondatokból, ülések beszámolóiból, ahol nem készült nyilvános jegyzőkönyv. Komássy Ákos helyesnek tartja a szegények és romák elkülönítését a pedagógiailag eredménytelen, a végzettek számára munkapiaci esélyt nem adó iskolában:

"Az a javaslata, hogy kevésbé a kompetencia-mérési eredményeire koncentráljanak, mert azok fontos indikátorok, de a valódi válság kezelése sokkal inkább kulcskérdés. Például az ökoiskola-vízió, ami a program végén szerepel, az kifejezetten előre mutat. Meg kellene próbálni, az illetékes állami hatósággal együttműködve eljutni oda, hogy belássák és kimondják, hogy a Lakatos nem egyszerűen csak iskola, hanem társadalmi rehabilitációs intézmény is. Levették az általános művelődési központ jelzőt róla, de ettől még van egy ilyen társadalmi funkciója is. Szerinte fontos feladatuk lenne, amennyire a Képviselő-testület hatása itt érvényesül, hozzá kellene járulni ahhoz, hogy az iskola megszabaduljon ettől a névhez kapcsolódó befogadhatósági korlátozástól."
"Örömmel olvasta, hogy nyolc szakmai munkaközösség, és két szakszervezet és közalkalmazotti tanács is működik az intézményben. Tudja, hogy nagyon pici lélekszámot mozgat majd az intézmény, de ezzel együtt ezek szerinte fontos letéteményesei annak, hogy valamiféle közösségi fejlődés ott kellő táptalajra találjon."

Össze sem tudom számolni, hány bornírt tévedés, kínos pótcselekvés, a helyi Fidesz és MSZP, konkrétan a Komássy képviselő által elkövetett korábbi sumákság utóélete van ezekben a stílusukat tekintve is zavaros mondatokban. Jóvér Béláné egy cikluson (talán még hosszabb időn át) kapott oktatásügyi tanácsadói szerződése, aminek produktuma láthatatlan, a pártelnök választás előtt kapott önkormányzati tanácsadói megbízása, a lagymatag és érdemi kritikát nélkülöző választási kampány, a szociálisnak mondott városrehabilitáció súlyos problémáinak elhallgatása a fideszesekkel karöltve, a pártszervezet kiüresítése a gondolatoktól, mind ott van.
Azért ne szaladjunk má’ olyan gyorsan tovább a tegnapelőtt említett indexes cikk mellett. Abban ugyanis azt is írják, hogy az önkormányzat a Kék Pont tűcsere programját gátlás nélkül letarolta, mondván a drog- problémát ők vonzották a nyolckerbe. Azaz, ha nincs tűcsere, nincs…..
bodis.lajos 2015.04.18 07:44:04
Mivel Komássy Ákos nem reagál, ahogy megyek élő fogadóórára. Ez sem sima ügy, az önkormányzat honlapján ez szerepel róla:

Fogadóóra: minden hónap páros hétfője, 15-16-ig, előzetes bejelentkezés alapján (Helyszín: MSZP iroda, Népszínház u. 11. )
Cím: Szigony u. 13/A (Lepény épület, Szigony Alapítvány)

Volna esetleg aktivista, aki pontosan érti, és tudna nekem segíteni, hogy mikor és hol van a képviselő fogadóórája, és hogyan lehet bejelentkezni? 1. vagy 2. páros hétfő (vagyis, talán egyszerűbben, 2. vagy 4. hétfő)? Legközelebb április 27. vagy május 11.? Esetleg minden páros hétfő? Az MSZP iroda a bejelentkezés vagy a fogadóóra helyszíne? Ha az utóbbi, akkor mitől függ, hogy a két megadott helyszín közül hol fogad a képviselő úr?

(Én ugyan ismerem a párt honlapját, ahol tájékoztatnak az iroda nyitva tartásáról, de azoknak, akik nem ismerik a párthonlapot, esetleg érdemes volna az önkormányzat honlapján is nyilvánosságra hozni, mikor van nyitva a képviselői fogadóórára bejelentkezést fogadó iroda?)

Csak személyes bejelentkezés lehetséges, vagy elfogadják a megadott (minden képviselőnél azonos) hivatali telefonszámon is?

A képviselő úrhoz megadnak e-mailes elérhetőséget is, de az e-mailben feltett kérdésekre nem válaszolt, éppen azért vagyok kénytelen személyesen keresni. A párt honlapján azt állítják, hogy online fogadóórája is van (ez pótolná a honlap megszüntetett fórumát), de az egy éves tapasztalatom szerint kérdésekre ott sem válaszol, csak a szerkesztője posztol különböző anyagokat.

(Azon most nem rugózom különösebben, hogy a képviselők havonta egy vagy két órát elérhetők a lakosság számára, és hogy jelentős részük - így a képviselő úr is - munkaidőben fogad, ami a dolgozó embereket megakadályozhatja, hogy a képviselővel találkozni tudjanak. A képviselő úr belesimul a jobb- és baloldali kollégái közé, én polgárként és más ügyfélszolgálatok szemszögéből az érdektelenség megnyilvánulásának tartom.)
bodis.lajos 2015.04.22 06:40:05
@Amijo:
Köszönöm!
Majdnem ugyanaz, mint a hivatalos tájékoztatás.
Hívom a megadott hivatali számot, bízom benne, hogy a képviselő úr legalább a fogadóóráját személyesen tartja, és lesz hír valahogy a tapasztalatokról.
És akkor most a kutyás-újjáépülős kép után térjünk vissza komolyabb témákra. Mint már szó volt róla, az idén megrendezésre kerülő ötödik Budapest100 szervezőcsapata ismét várja az érdeklődőket. A fővárosi programot 2015. április 18-19-én tartják, mi meg kigyűjtöttük az összes (?) idén centenáriumát…..
… és a vélemény, mint tájékoztatás Szerdán megjelent a Népszabadságban egy cikk, amelyben arról ír az újságíró, hogy mennyire nem sajnálja a sajátjaitól a sikerdíjat Józsefváros önkormányzata. Ostobaságot írtak. Cserébe Kocsis Máté március 19-én reggel azzal nyitotta…..
bodis.lajos 2015.03.23 01:24:25
@ultimahora1: @MolnárGyörgy: @putyi8:

A lakbérbeszedés ösztönzéséhez tudok és akarok hozzászólni. Jakabfy Tamás hozzászólása a februári költségvetési vitához ( jozsefvaros.hu/tu_dokumentumok/4231_20150219_jegyzokonyv.pdf
32. o.) és Molnár György fenti hozzászólása szerintem az önkormányzati lakásbérbeadás nagyon fontos problémáival foglalkozik. Meg vagyok döbbenve, hogy az ellentmondások vitatása és a lakáskezelő megfelelő ösztönzésének a kialakítása nem állandó témája a politikának. (Túl azon, hogy a Szili Balázs kiszállása óta a politikából a lakhatás témája csak úgy kerül szóba, hogy a fizetéssel elmaradók deviánsok, és kilakoltatással fenyegetik őket.)

A fizetési hajlandóság fenntartása érdekében nyilvánvalóan szükség van a vagyonkezelő részére a lakbérbeszedés eredményességének ösztönzésére, a bérlők részére pedig annak demonstrálására, hogy aki nem fizet, az egyértelműen rosszabbul jár, mint aki fizet. A lakbérbeszedés ennyire erős ösztönzése (kb. egyharmad megy a beszedő cég saját fenntartására) azonban, a bérbeadással kapcsolatos szolgáltatások és a panaszkezelés nélkül szerintem nagyon veszélyes, pláne hogy a szóban forgó szolgáltatások szociális ellátásokkal is összekapcsolódnak (aminek az önkormányzat jelentős forrásbevonás lehetőségét köszönheti).

Bolond lenne a cég megfelelően tájékoztatni a bérlőket, lelkiismeretesen elhárítani a hibákat, válaszolni a leveleikre, a panaszokat írásban rögzíteni, ha nem ezért ösztönzik. A cég megengedhetetlen szolgáltatói magatartásáról szóló összes rémtörténet, amit én is a saját szememmel láttam, magyarázható az egyoldalú pénzügyi ösztönzéssel: a továbbszámlázott rezsitételek áttekinthetetlensége (Dankó 16.), az irreális rezsiösszegek számlázása (azt hiszem, Dankó 40., és úgy emlékszem, mert ipari gázt számoltak el a bérlőknek), a felújítás utáni lakbérnövekedés eltitkolása a bérlők elől (összes MNP3 "krízisház", ezt az összes önkormányzati politikusokkal közösen), a panaszok és információk eltitkolása, a dokumentálás elmaradása (saját tapasztalat, Szili Balázs és az MNP3-ban közreműködő Társadalmi Akciók Munkacsoport tagjainak általános panasza) stb.

Nem tudom, jól értem-e, mit jelent, hogy a Kisfalu díjazásának rendszere 2011 óta nem változott, de teszek egy gondolatkísérletet. Tegyük fel, hogy a bérlők fizetőképessége romlott, és ezért a vagyonkezelő ugyanannyi erőfeszítéssel kevesebb lakbért fog beszedni. Logikus, hogy a lakbérbeszedő úgy tudja megőrizni a jövedelmét, ha megpróbálja lecserélni a bérlőket, amit összeköthet azzal, hogy kevesebb, de magasabb lakbérű lakást ad ki, fizetőképesebb bérlőknek. A lakásbérbeadás, városrehabilitáció iránya, sőt a szociális segélyezés átalakítása - ha jól értem - is magyarázható ezzel az ösztönzéssel. Például hogy azokat a házakat újítják fel leginkább az uniós támogatásból, ahol a legmagasabb a lakbérhátralékosok aránya, és sok a rendezetlen jogviszonyú lakó (miközben összpárti egyetértéssel nem tájékoztatják a lakókat, hogy a felújítás után nőni fog a lakbér): a lakbért a jövőben még kevésbé fizetni tudó lakókra valószínűleg kilakoltatás vár (a kerületen belüli bérlakás-mobilitás mértéke és logikája ismeretlen, erről tudtommal semmi nem található a városrehab program dokumentumaiban sem), a helyükre fizetőképesebb lakók költöznek (jól mutatja ezt a Dankó 16., amely egy évvel az átadás után még felerészben üres volt, majd a devizahiteleseknek és közalkalmazottaknak kiírt lakáspályázatok nyerteseit költöznek be). Túl a kerületi lakáspolitika (nyíltan ki nem mondott) prioritásain, önmagában a vagyonkezelő egyoldalú pénzügyi ösztönzése is oka lehet, hogy lakáspályázatokat úgy hirdetnek, hogy az alacsonyabb képzettségűek és státuszúak ne tudjanak pályázni. Ha pedig a segély-megállapítást és -megvonást véleményező, deviánssá nyilvánító bizottságokba a vagyonkezelő is delegálhat tagokat, az azt is fogja jelenteni, hogy a lakbérbeszedő közvetlenül befolyásolhatja, hogy egyesekből fizetőképesebb bérlőket gyártson, másokat pedig gyorsabban lecserélhessenek.
bodis.lajos 2015.03.23 01:25:14
(folyt.)

Hogy az egyoldalú pénzügyi ösztönzés hová vezet, azt kevésbé veszélyes módon, a Dankó utcai sportudvar vagyonkezelése és üzemeltetése kapcsán lehet látni. A Kesztyűgyár vezetője nyilvánosan csinál bolondot a képviselőkből, nyitva tartási követelmény nincs, a képviselők nem tudják vagy nem akarják tudni, hogy nem egy, hanem két létesítményről kellene beszámolni. A kihasználatlan létesítmény tovább építésére évről évre újabb pénzt öntenek, az ügyvezetőt pedig megdicsérik, mert fenntartási pénzt takarít meg, ez a kettő nyilván fontos az összes döntéshozóknak, a működtetésben nem érdekeltek.

Igen, Komássy Ákos szerintem is felelős azért (persze sokadmagával, ő mint aki "a polgármester legveszélyesebb kihívójának" nevezi magát), hogy a kilakoltatások mint a kés a vajban mentek át a közvéleményen. A kevés nyilvános közlésből látszott, hogy MSZP-n belül is nyilvánvaló törés volt ebben a kérdésben: Szili Balázs azt akarta, hogy a kérdést beszéljék meg a választókkal, Komássy Ákos és Pál Tibor azt akarta, hogy csak Kocsis Mátéval beszéljék meg. Maga Komássy tavaly ősszel azt írta nekem, amikor fél év után hajlandó volt megszólalni, hogy a kilakoltatásokról általában nincs véleménye, biztosítani kell a lakbérfizetési fegyelmet, és ha többségbe kerülnek, ő máshogy csinálja. De ha igazam van, akkor ez a Kisfalu ösztönzéséből is következik.

Rosszul értettem valamit? Ki milyen hibát lát a feltevésekben vagy a következtetésekben?
Három nap múlva, február 26-án "Közmegszólalás" lesz az önkormányzati lakásokról a Kesztyűgyárban. "Életmódtanácsok" a bérlőknek, vagy a tehetetlen, hibát hibára halmozó és önkényeskedő önkormányzati lakásbérbeadás megjavítása? Gyere el, és állj ki magadért! Mondd…..
bodis.lajos 2015.02.24 09:34:32
Igen, ahogy a mellékletekből is kiderül, a Szili Balázs aktivitása ebben a kérdéskörben lényegében a párt aktivitását jelentette.

Róla azonban semmi hírt a kampány óta, amikor is vita keletkezett a párton belül, hogy a szegények lakhatását fenyegető intézkedésekről kampányidőszakban az érintett választókkal érdemes-e beszélgetni, vagy a polgármesterrel valami irodában.

Továbbá, miközben a hírek szerint a Fidesz fokozta a terepen az aktivitását, sőt az országban az egyik kiemelt helyszíne volt a mozgósításának a 8. és 9. kerület, az MSZP helyi elnöke (önmaga szerint a polgármester legkomolyabb kihívója) tanácsadást vállalt az önkormányzat intézményében, és visszafogta a nyilvánosságot.

Aztán a tanácsadóként vállalt feladatokat - a nyilvánosan elérhető információk szerint - hiányosan végezte el, csakúgy, mint a Jobbik helyi vezetője és a fideszes képviselők, akik szintén ezen a címen kaptak plusz fizetést a választások évének végéig. A szocialista pártelnök ebben az ügyben sem vállalja a nyilvánosságot. Az önkormányzat válasza pedig az, hogy az alpolgármester elégedett Komássy Ákossal, ezzel ő is elégedett.

A pénzt elköltötték, a szegények mozgásterének fizikai és társadalmi szűkítése tovább folytatódik a kerületben. A Szili Balázs háttérbe vonulása óta a szocialista pártnak felismerhető véleménye, látható aktivitása baloldalinak számító vagy bármilyen, az embereket érintő témákban nincs.

Még azt sem tudni, Komássy Ákos meddig és milyen címen kapott tanácsadói szerződést, mivel ősz óta közvetlen polgármesteri hatáskör, az érintettek hallgatnak róla, közérdekű adatként kell majd igényelni (persze a többi képviselőével és pártvezetőével együtt, nincs diszkrimináció).