Adatok
Cymantrene
0 bejegyzést írt és 679 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

A XIX. század végére nagyjából kialakult a csatahajóknak az a standard felépítése, mely egészen az első világháborúig, sőt, sok jellemzőjüket tekintve az után is jellemezte az ebbe a kategóriába tartozó hajókat. A csatahajók lényegében hasonló felépítésűek voltak, a világ összes haditengerészeténél.…..
Cymantrene
2025.04.18 10:06:03
Ez a hibrid hajó a nehézcirkáló kategóriában megvalósult. Pl a Lexington Saratoga páros 8" ágyúkkal voltak fölszerelve. A második világháborúban ezeket leszerelték. De vajon hogy működtek volna korábban, amikor a repülőgépek még rosszabbak voltak, és önmagukban nem igazán tudtak volna egy nagyobb hajót leküzdeni?
Cymantrene
2025.04.18 16:03:04
@bz249: felderítő cirkáló szerepet gondoltak nekik. A röpülőgépeket, akkori állapotukban, igazából csak felderítésre gondolták alkalmasnak. Arra, hogy akár egy cirkálót megsemmisítsenek, nem.
Persze az egész bonyolódott azzal is, hogy váratlanul nagy egységeket építettek át hordozónak, ki kellett találni nekik egy akkor is komolyan vehető szerepet, meg persze megygyőzni a tengerészeket, hogy ők is komoly hajókon szolgálnak. Egy darabig mint extra képességekkel rendelkező nehézcirkálóként kezelték őket.

Militavia - Katonai repülés és légvédelem
Az F-47 vadászgép (Next Generation Air Dominance Fighter)
2025.03.29 11:00:00

Előszó
2025 március 21-én, az Amerikai Egyesült Államok Elnöke személyesen jelentette be, hogy a Boeing nyerte meg az Új Generációs Légi Fölény, vagyis a Next Generation Air Dominance vadászgép fejlesztésére és gyártására kiírt tendert. De, hogy ez mit is takar, mi a projekt háttere és annak…..
Cymantrene
2025.04.12 20:07:58
Cymantrene
2025.04.18 10:07:37
@molnibalage: ok, kösz.
Cymantrene
2025.04.18 10:08:20
@gigabursch: én azért érzekk itt egy kis szómágiát :-)
Militavia - Katonai repülés és légvédelem
Falkland-szigeteki háború 5. rész - Az HMS Sheffield elsüllyesztése
2025.03.28 17:00:00

Előszó
A falklandi háborút taglaló sorozatban már szó esett a híres hírhedt Vulcan bombázókkal végrehajtott bevetésekről, a mozgalmasra sikerült május elseji napról és az argentin flotta május 2-i visszavonulásáról, illetve az első kudarcba fulladt argentin támadásnak az Exocet hajó elleni…..
Cymantrene
2025.04.12 20:04:37

A franciák május végére szedték össze flottájuk maradványait, és Vaudreuil parancsnoksága alatt végül 26 sorhajót gyűjtöttek össze a Francois-foknál, ahol csatlakozott hozzájuk a spanyol flotta 12 sorhajója is. Az erőviszonyok tehát nem változtak a csatát követően, sőt, az egyesült francia–spanyol…..
Cymantrene
2025.04.12 19:19:32

Az amerikai függetlenségi háborúként ismert események a valóságban egyáltalán nem korlátozódtak Észak-Amerikára, a harcok kisebb-nagyobb mértékben szinte valamennyi kontinensre kiterjedtek, olyannyira, hogy többen ezt tartják a történelem első világháborújának. (Mások pedig a hétéves háborút.) Az…..
Cymantrene
2025.02.22 09:51:23
@SirHiggins: volt arra azért más ok is. Volt jó néhány év kedvezőtlen időjárással és rossz terméssel.
Cymantrene
2025.02.26 21:08:42
@savanyújóska: igen, azt ismerem. De azon túl is benne volt, hogy kb polgárháborúnak érezték, nem olyan volt, mint a franciák vagy akár a skótok ellen háborúzni.
Kíváncsi vagyok, hogy alakulnak jövőre a 250 éves megemlékezések a függetlenségi nyilatkozatról...
Kíváncsi vagyok, hogy alakulnak jövőre a 250 éves megemlékezések a függetlenségi nyilatkozatról...
Militavia - Katonai repülés és légvédelem
Szu-22M3 'Fitter" - Néphadsereg retrospektív
2025.02.16 11:00:00

Előszó
A Magyar Néphadsereg a hidegháború végén a csatornán már bemutatott[1] MiG-21 család és a MiG-23MF vadászgépek mellett még egy szuperszonikus típus üzemeltetett, ez volt a Szu-22M3 vadászbombázó. Lássuk hát a típus eredetét, képességeit és magyarországi szolgálatának történetét.
..
Cymantrene
2025.02.22 09:42:09
Cymantrene
2025.02.26 20:58:23
@molnibalage: kicsit sem. Pláne, én mindent imádok, ami működik. Ez tisztán technológiai érdeklődés: mire lehetett volna használni? A vadászgépeket, a felderítőket stb azt értem, sőt, még ezt is el bírom képzelni, de szívesebben hallanám egy nálam hozzáértőbbtől. És a képesség fenntartása is elég indok - segített volna teszem azt a Gripenek hadrafogásakor, ha vannak aktív csapásmérő/bombázó röpülőink?
Cymantrene
2025.02.26 21:03:20
@gigabursch: bocs, de ez simán az orosz suttogó propaganda, hogy ők milyen nagyszerűek. Nem sok alapja van, de valamiért szeretik elhinni a népek. Találkoztam indiai sráccal is, aki szinte könyörögve kérte, hogy mondja neki azt, hogy a szovjetek jobbak voltak az amerikaiaknál. Nem voltak.

Az első napokban a Gipsy Moth IV. kiváló tempóban haladt az erős, időnként viharos szélben. Chichester, mint indulás után majdnem mindig, a tengeribetegséggel küszködött, két napig nem is evett semmit, de néhány nap után most is felépült. Több gondja volt a sérült lábával, mely miatt még mindig alig…..
Cymantrene
2025.02.22 09:45:55

Az angol flotta főerői, kilenc sorhajóval, a kikötőben horgonyoztak, és Suffren erős kísértést érzett, hogy a meglepetés erejét kihasználva lerohanja őket. A Porto Praya-i kellemetlen tapasztalatok azonban óvatosságra késztették, ezenkívül tartott attól is, hogy belecsúsznak az éjszakába, márpedig…..

Flanker 2.0 és 2.5.
A DOS-os kiadású Flanker utódja már bőven a Windows és 3D gyorsítókártyák korszakában jelent meg 1999-ben. A felállás ugyanaz volt, a fejlesztő az Eagle Dynamics, a kiadó az SSI volt. A Flanker 2.0-val a Falcon 4.0 követően ismerkedtem meg úgy, hogy a játék előzményéről semmit…..
Cymantrene
2024.08.23 06:51:56
Cymantrene
2024.08.26 12:09:00
@molnibalage: ok, kösz!

A touloni flotta hazatérése után leadott jelentéseiben d’Estaing nem győzte dicsérni Suffrent. „Ez a kapitány valószínűleg a legjobb kötelékparancsnok, akit Őfelsége a szolgálatában tudhat!” A tengerészeti miniszterrel együtt a királynál kötelékparancsnoki – chef d’escadre, a francia terminológiában…..

"Nekünk a szabadság az, ha olyan hazát építhetünk magunknak, ahol nincs a fejünk fölött semmiféle háziúr."
..
Cymantrene
2024.03.16 11:10:30
Militavia - Katonai repülés és légvédelem
Vadászrepülőgép ki mit tud - Honi légvédelmi vadászok - 4. rész
2024.03.14 18:00:00

Előszó
A sorozat előző epizódjában a szovjet honi légvédelmi vadászgépek evolúciójának a végére értünk. A történetből, ami még hátra van, az egyes vadászgépek képességeinek bemutatása számszerűen, több területen. Például, hogy valójában mennyire gyors is a MiG-25 és hogy akkor ez hogyan is…..

A szokásos gyakorlatnak megfelelően a szárazföldi és tengeri haderők parancsnokai a második világháború előestéjén megint arra készültek, hogy majd az előző háborút fogják újravívni, modernebb eszközökkel. A szárazföldön ismét elhúzódó állóháborúra készültek, és hogy ezúttal már rögtön az elején…..

Bár a háborút az angolok egy majdnem döntő győzelemmel kezdték, azt kihasználni nem tudták, és a következő hónapokban a holland haditengerészet nemcsak pótolta a lowestofti veszteségeket, hanem még növelte is erejét. Politikailag Anglia helyzete ha lehet, még rosszabb volt. Szövetségeseket szerezni…..
Cymantrene
2023.12.10 23:12:28
Militavia - Katonai repülés és légvédelem
Viperafészek? - F-16 vadászgépek Ukrajnában - 1. rész
2023.12.01 18:00:00

Előszó
Az ukrajnai konfliktus kezdete óta téma, hogy a már átadott fegyverek mellett vadászgépekre is szüksége lenne az országnak a védekezéshez vagy akár ellentámadáshoz. Az Egyesült Államok részéről a hozzájárulást 2023 ősz elején megkapták az európai országok, amely lehetővé teszi F-16…..

Annak idején, mikor ezt a blogot elkezdtem, eredeti szándékaim szerint általános tengerészeti témákkal foglalkozó cikkeket szerettem volna rajta megjelentetni. Ezért is kereszteltem a blogot a kevéssé harcias „Hét tenger” névre. Született is az első időkben néhány nem haditengerészeti témájú írás,…..

Az orosz nagyhatalmi terjeszkedés a XVII. század közepére érte el a Csendes-óceán nyugati partvidékét, az első orosz felfedezők – és gyarmatosítók – Szibériát átszelve ekkor jutottak ki az óceán partjára. Itt meg sem álltak, az északi szorosokon átjutottak a mai Alaszkába, és onnan tovább dél felé,…..
Cymantrene
2023.07.30 21:50:37
Militavia - Katonai repülés és légvédelem
Vadászrepülőgép ki mit tud - Honi légvédelmi vadászok - 3. rész
2023.07.27 19:00:00

Előszó
Az előző részben a szovjet honi légvédelemi vadászgépek bemutatása a II. világháborút követő időszaktól a ’60-as évek közepéig történt meg. Innen folytatódik a történet.
Azok számára, akik inkább a hangoskönyveket és animációt kedvelik a cikk anyaga videón, narrálva is elérhető.
..
Cymantrene
2023.07.30 21:46:17

Alig félévszázados történetének nagyobbik részében a k. und k. Kriegsmarine egy nagyon limitált feladatkörben használt, speciális kis fegyveres testület volt, melynek a Monarchia katonai és politikai vezetése csekély jelentőséget tulajdonított. A flotta ugyanúgy csak a fegyveres testületek egyik…..
Cymantrene
2023.04.24 19:52:29
@Galaric: Hát, így is az lett a vége, hogy a nehézegységek nélkül háborúztak...
Cymantrene
2023.06.19 23:09:07
@eMM2: "tiszti lumbágó": az első két fázisa volt igazán durva a tüneteket illetően. Ha azon túlesett a fertőzött, akkor egy hosszú, akár 30 éves tünetmentes periódus jött, és utána jelentkezhettek idegrendszeri (~15%) vagy szív-érrendszeri (~25%) bajok. Szóval ha az első egy(-két) évet túlélte, utána nagyon sokáig tünetmentes és kb. teljesértékű volt, sőt, a továbbfertőzés esélye is nagyon kicsi volt.
Az első két fázisban higannyal, ritkábban arzénnal vagy bizmuttal kezelték a fertőzést. Helyi bedörzsölés, belélegzés, szájon át szedve stb. Nem gyógyított ki belőle, de jelentősen csökkentette a tüneteket és a továbbadást.
És meglehetősen elterjedt volt. A pletykák szerint Ferenc Józsefnek is volt, a solferinói csatavesztés után szedte össze, amikor pár napra eltűnt, és ellenőrizetlen hölgyekkel vigasztalódott. De ez pletyka.

csipszerelde
Nekem semmi sem szent - háztáji Porsche kendácsolás, második felvonás
2023.05.18 18:18:32

Elég a szarakodásból, most belecsapunk annyira a lecsóba, hogy a plafonon csak a fejem formája marad tiszta. Ezúttal kiderül, hogy nekem semmi sem szent, még annak az autónak is nekiesek kalapáccsal, aminek a keréknyomát sem volna illendő megnyalnom. De az élet nem kívánságműsor, és ha az ember nem…..
Cymantrene
2023.05.19 16:56:05

Az 1801-es koppenhágai csatával kapcsolatban gyakran lehet olvasni olyan állításokat, melyek szerint a csatában Nelson elpusztította a dán flottát. Nos, Nelson természetesen nem pusztította el a dán flottát. Ezt már csak azért sem tehette meg, mert a dán flotta egyáltalán részt sem vett az…..
Cymantrene
2023.05.16 20:56:21
Mindjárt 1807-ben telepítettek is egy csomó tölgyet flottát építeni. Persze mire 120 év alatt hajóérettek lettek, hát akkorra már nem belőlük építették a flottát. Máig meg van egy jó részük.
Danish navy oak vagy flådeege (flotta tölgy) néve alatt egy csomó mindenre használjá, minte extra minőségű tölgyfa anyagot, pl. viking hajó replikát is építettek belőle.
Másutt is vannak ilyen erdőtelepítések, pl. a Notre Dame újjáépítéséhez is egy ilyen erdőből vágtak ki fákat.
www.internationaloaksociety.org/content/denmarks-navy-oaks-repurposed

A Monarchia 3.300 mérföldes tengerpartjának nagyobb részét a Velencétől 1797-ben megszerzett dalmát területek tették ki, kisebb részét pedig a régi horvát tengerpart, illetve a már évszázadok óta osztrák kézen levő Trieszt, és környéke. A mögötte fekvő magas karszthegységek által elzárt, nehezen…..
Cymantrene
2023.04.29 09:47:05

Az STT rutinos munkásai jó tempóban haladtak a csatahajók építésével, és az osztály első egysége alig egy évvel a gerincfektetés után már készen állt a vízrebocsátásra. A trónörökösről elnevezett csatahajó keresztanyja az eredeti elképzelés szerint Ferenc Ferdinánd felesége lett volna, aki azonban…..
Cymantrene
2023.03.28 20:47:20
Melyik Zrínyiről lett elnevezve a Zrínyi? Vagy nem pontoskodtak, hanem a családról nevezték el?
Akár hogy is, a "költő és hadvezér" Zrínyi magyarnak tartotta magát, fantasztikusan is írt magyarul.
Íme az ajánlás a Szigeti veszedelemhez:
Dedicálom ezt az munkámat
magyar nemességnek,
adja Isten, hogy véremet
utolsó csöppig hasznossan
néki dedicálhassam
mek.oszk.hu/01100/01136/01136.htm

2023.03.29 19:59:08
@oranje2010: horvát szlavón bánként sokat tett a védelem kiépítéséért. De aztán észak felé mozgott, egész Csehországig. Végig lojális volt a Habsburgokhoz.
Szóval valószínűleg a 100 évvel későbbi Zrínyik (Miklós, Péter, Ilona) miatt fújtak a Zrínyi névre, nem miatta.
Szóval valószínűleg a 100 évvel későbbi Zrínyik (Miklós, Péter, Ilona) miatt fújtak a Zrínyi névre, nem miatta.

A XIX. és XX. század fordulója körül a jóformán minden tengerparttal bíró országot magával ragadó haditengerészeti versengés kiindulópontjának a történetírás általában az 1898-as német tengerészeti törvényt tartja. Ha azonban jobban utánanézünk a történéseknek, aligha juthatunk más következtetésre,…..
Cymantrene
2023.01.08 10:48:42
@hátramozdító: Amikor kitalálták, akkor még nem tudtak olyan messzire célzott és célba is találó lövést leadni. Ezért sokkal közelebbről, pár száz méterről csatáztak illetve gondoltak csatázni. Úgy meg elképzelhető volt, hogy meg lehet lepni egy ellenséges hajót, pláne ha valami műszaki baja támadt. Voltak rá példák. Konkrét kosolást Tegetthoff tudott megcsinálni a lissai csatában, de előtte az amerikai polgárháborúban a mindenféle páncélozott hajók folyamatosan egymásnak mentek, ha tehették. Vagy a perui Huascar monitor is meglékelte a chilei Esmeralda korvettet Iquiique-nél en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Iquique
Cymantrene
2023.01.08 11:37:07
@Galaric: Á, ez trükkös. Ha gömbgrafitos szürkeöntvényról van, az gyakorlatilag acél. Az átlag széntartalma az megfelel a nyersvasénak, mégis rendes szerkezeti acélként viselkedik, mintha csak pár tized % szén lenne benne.
A nyersvas kb. 4 % széntartalma jelentősen csökkenti az olvadáspontot, kb 1150 °C-ra a tiszta vas 1536 °C-ról. Ezért lehet könnyebben-olcsóbban önteni, mint a kisebb széntartalmú (max 2%, de inkább kevesebb) acélokat. De ez a széntartalom nem a vasban oldatban maradni alacsonyabb hőmérsékleten. Vagy vaskarbidként válik ki (cementit, Fe3C), fehér öntött vas, vagy lemezes kiválású grafitként a lemezgrafitos szürke öntött vasban. Ezek okozzák az öntött vas törékenységét. A cementit önmagában egy rideg, kerámiaszerű anyag. A lemezes grafit pedig zárványként csökkenti az anyag effektív keresztmetszetét, sőt a zárványok csúcsai-élei feszültséggyűjtő helyként viselkednek, tovább csökkentve a mechanikai állékonyságot.
De ha sikerül rávenni a fölös szenet, hogy ne lemezesen, hanem apró gömbökben váljon ki, akkor a gömbgrafit nem okoz törékenységet, nem is nagyon szól bele az őt körülvevő, acélnak megfelelő, tehát max. 2%, de inkább csak tized százalék szenet tartalmazó vas-acél ötvözet mechanikai tulajdonságaiba. Nem képez feszültséggyűjtő gócokat, és az egyes kiválások mérete is sokkal kisebb, mint az akár milliméteres nagyságú lemezes kiválásoké. Így a vasat könnyen lehet önteni, de aztán mégis acélként lehet használni, Még motor főtengelyeket is gyártanak így. Egy kevés fém magnézium amúgy a trükk.

2023.01.08 15:46:17
@savanyújóska: linóleum: könnyű volt népszerűnek lennie, mert vagy száz éven keresztül nem volt hozzá hasonló. Viszonylag olcsó és egyszerűen fölrakható, úgy, mint utódja, a műanyag esetleg gumipadló. Elég rugalmas volt, hogy egy leesett bögre nem okvetlenül tört össze rajta, de mégis elég kopásálló, hogy évtizedekig szolgáljon közintézményekben is (a Zeneakdémián is az volt sokáig). És elég vízálló is volt, bírta a fölmosást. Szép színesre meg lehetett csinálni, ezért hasonló anyagból még falborítást is csináltak (anaglypta).
Még ma is használják, bár most, hogy van választási lehetőség, inkább műanyagpadló a szokásos.
Kicsit olyan, mint a bakelit: ma , bár létezik, a legtöbb célra jobb valami más műanyag. De amikor kijött, akkor egész elképesztő újdonság volt: olcsó, könnyen megmunkálható, jó mechanikai és elektromos tulajdonságokkal, és nem utolsó sorban szemfényvesztő, addig ismeretlen szépséggel. Csináltak/nak is belőle éxereket meg egyéb díszítést.

A tengeri kereskedelemtől függő szigetország legfontosabb kikötői a déli partokon voltak találhatók, innen tartották fenn a kapcsolatot a kontinens országaival, és nagyrészt ide, vagy Londonba futott be még az Északi-tenger felől érkező kereskedelmi hajók nagyobb része is. Az atlanti kereskedelem…..
Cymantrene
2022.12.16 06:57:27
@eMM2: nagyon furcsák számomra a gondolataid. "Ukrán front": ??? A helye szerint nevezték el. Gondolod, a belorusz fronton konkrétan beloruszok harcoltak? "Putyin visszafogott": ??? Egy háborút nem neveznék visszafogottságnak! Szerencsénk, hogy ott van köztünk Ukrajna és az ukránok fölvállalják a harcot. Értünk is küzdenek! Azért van kinn a Warrioron is az ukrán zászló, mert az angolok tudják, melyik oldalon állnak.
Cymantrene
2022.12.17 10:14:01
@eMM2: neked tényleg elmentek otthonról. Ennyi sületlenséget :-(
Putyin a szovjetúniót akarja újra, annak függelékeivel, mint Magyarországgal együtt. Ez persze még saját állampolgárainak sem jó, pláne nem nekünk.
Putyin a szovjetúniót akarja újra, annak függelékeivel, mint Magyarországgal együtt. Ez persze még saját állampolgárainak sem jó, pláne nem nekünk.
Cymantrene
2022.12.17 16:07:20
@savaz: Chester: mindig néztem, mi ez a sok ~chester. De utánanézve kiderült, hogy a castrumból alakult chesterré. Szóval ezeken a helyeken mind volt valamilyen római erődítés.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz