Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tiberius von Kaltendorf

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem akarok olyan országban élni, ahol 4 millió embert képes  akkora gyűlöletre nevelni a kormánypropaganda, hogy képes legyen felülírni a „minden ember egyenlő” elvét. Aki nemmel szavaz, azt mondja, a muszlimoknak kevesebb jár, mint másnak, vesszenek el a háborúban, nincs joguk menekülni. Ami a…..
Tiberius von Kaltendorf 2016.09.29 09:02:58
Az amerikai egészségügyi rendszer a világ legdrágább egészségügyi rendszere miközben a mutatóik kifejezetten rosszak. Már csak ezekért is erről a számláról beszél a világ tegnap este óta. Egy srác két napig volt a sürgősségin vakbélgyulladás miatt és meg is műtötték,…..
Tiberius von Kaltendorf 2015.05.18 12:28:35
J. Lee Grady-től itt a blogon már jónéhány írás megjelent, sőt, azt kell mondjam, az ő szerzeményei lettek a legnépszerűbbek, talán azért, mert annyira pontosan ragadja meg a lényeget. Most sincs ez másképp, mikor a hölgyek az egyházban illetve a keresztény családokban…..
Gyors körképünkből kiderül, hogy az előzetes eredmények alapján kiknek a nevéhez fűződnek a legnagyobb bukások az önkormányzati választáson 1. Kothencz János és a szegedi Fidesz Pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálva küzdött Szeged bevételéért a Fidesz. De hiába vetették…..
Tiberius von Kaltendorf 2014.10.14 11:00:06
@Franci123: Tudod mit? Nem is baj!
 Időről időre robbannak ki olyan ügyek, melyeket lelkes, vagy inkább túlbuzgó állatvédő szervezetek váltanak ki. Ezek a szervezetek a rendkívül hatékony kommunikációjukkal, olyan gazdasági károkat képesek okozni, hogy az szinte elképzelhetetlen. Mindenki emlékszik még a…..
A minap azt álmodtam, hogy Schmuck Andor és Torgyán papa után Gyurcsány Ferenc is megjelenik a Hal a tortánban, mint  politikában csődöt mondott, ám a nagy visszatérésben reménykedő celeb. Vendégei között megtalálható valamennyi támogatója (felesége és édesanyja),…..
Tiberius von Kaltendorf 2009.04.01 14:09:00