Regisztráció Blogot indítok
Adatok
miszlik

0 bejegyzést írt és 72 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Pintér hat pontját nevezhetjük minden jövőbeni választásra nézve érvényes majomvezetőnek, ugyanakkor e sorok szerzője nem varrna mindent Győri Péter vagy az odakent kampány nyakába. Sem a jelölt személye, sem az, hogy időközi választásról volt szó, amelyre nehezebb mozgósítani, sem az ellenzéki…..
miszlik 2018.07.10 09:11:36
@ősbölény: Ezekből semmi sem illegális.
GFG is megmondta: ők a fegyver. Most éppen a színes bőrűek tarkójához szorítják. ..
miszlik 2018.06.14 10:49:05
Azt hihetné az ember, hogy ha egy párt, amely 63 !) helyen visszalép, és így is képes frakciót alakítani, annak elnöke besöpörheti az elismeréseket. De néhányan még besétálnak tévékbe, ostoba cikkeket írnak, hogy "na de Gyurcsány." Akkor nézzük a tényeket!   Az EBESZ megállapította, hogy a…..
Erdélyről elég nehéz úgy beszélni, hogy az ember elkerülje a politikát, pedig érdemes, mert csodálatos tájról és emberekről van szó. Úgyhogy ma kicsit rendhagyó módon Erdélybe kirándulunk Dikusznak köszönhetően. (A fotókat is ő küldte.)..
Lehet még olyan forradalom is, mint Örményországban. Az örmények egyszerűen nekimentek mindenkinek, aki az útjukba állt és elzavarták a korrupt, hataloméhes és oroszbarát kormányukat. ..
A mai bejegyzés nem lesz túl hosszú, viszont egyértelmű. Innen a Kávézóból úgy látjuk, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióra érdemes szavazni. Láttuk a kínálatot, a helyzet egyértelmű.  Maradt Gyurcsány Ferenc. Ez az ember megharcolt az igazáért, bebizonyította, hogy a…..
miszlik 2018.04.08 13:46:24
A legjobb politikai videók egy csokorban!..
miszlik 2018.03.30 10:31:03
miszlik 2018.03.31 20:31:07
@kutyás majmok népe: Anyád,a sivatagi ribanc,hogy van,te tetves beduin?
A miniszterelnök szótárában nem szerepel a konszolidáció kifejezés - így, aki azt várta, hogy visszavesz az uszításból, nem ismeri igazán Orbánt. Ám az a verbális ámokfutás, amibe most kezdett, valóban példátlan...
miszlik 2018.03.02 12:28:21
@bfer: Ez igaz,de egy ország vezetéséhez több kell,minthogy egymást figyeljék. Kell elsősorban egy jó szakembergárda, stb. Kíváncsian várom,mire mennek ha megnyerik
A "Ne szavazhasson, aki SOHA nem élt itt" csoport 37.000 követővel rendelkezik a Facebookon. A csoport célja nem titkolt: a határon túli magyarok szavazati joga ellen kampányol. Múlt pénteki posztjukban ezt írták: „Levelet kaptunk a Pásztor családtól. Írásukban boldogan fejtik ki, hogy ugyan egy…..
miszlik 2018.02.22 13:30:04
@hullajelölt88: Megkeresünk erre mérget vehetsz
miszlik 2018.02.23 07:36:49
@osszian: Barátom! Én nem élvezek a magyar állam által biztosított semmiféle hasznot,anyagi előnyt. (Nem is ezért éltem a lehetőséggel,hogy felvegyem a magyar állampolgárságot) Ha elveszitek a szavazati jogomat engem fikarcnyit sem érdekel. Én személy szerint bosszúból szavazok Viktorra, hogy borsot törjek az orrotok alá,amiért megtagadtatok 2004 ben. És ne beszéljetek erkölcsről meg gerincességről,mert mi sem vagyunk ( sokkal) jobbak ilyen téren,mint az anyaországi honfitársaink
Best (worst) of, avagy Szelestey Lajos válogatása az utóbbi két hét nemzetközi sajtójából...
A Bizottság elnöke közölte: ha Kelet-Európa nem áll be a sorba, többséggel döntenek az állandó kvótarendszerről; Franciaország megismételte, hogy a visegrádiak búcsút inthetnek az uniós támogatások egy részének, ha nem szolidárisak; Ausztriának nem kellene közelednie szutykos, keleti, utcagyerek…..
miszlik 2018.01.10 10:02:30
@Zsolt Sándor Németh: Nem kellene kilépni az EU ból,hanem rá kéne jöjjön a brüsszeli elit,hogy a túlzott PC nem vezet sehova
Ez a tekintélyelvű kemény fiúk éve volt, Trump, Putyin és Hszi Csin-ping a szakadék felé viszik a világot a hatalmas egójukkal, a fiókdiktátorok pedig utánozzák őket. Mindenki másként csinálja: a lengyelek nem ugyanazt a csatát vívják az EU-val, mint a magyarok. Románia is azon ügyködik, hogy a…..
Majdhogynem könyörögve kéri, hagyják életben...
miszlik 2017.12.26 20:45:10
miszlik 2017.12.26 20:53:56
@MikeBoy: Jól van ez így. A balliberális gyűlöletgépezet ellen fel kell venni a harcot. Ahogy a kormányszóvivő mondta a karácsonyi interjúban: Nem lehet egy országot,egy világot a PC ideológiájával vezetni. A polkorrekt idióta libsik tökön lőtték magukat. Pár év és végleg eltűnnek.
Erős mondat következik, de sajnos igaz: Őcsény település lakossága szégyent hozott saját falujára.   Történt pedig, hogy egy jó szívvel megáldott helyi panziós lehetőséget teremtett volna néhány menekült családnak, főleg nőknek és gyerekeknek, hogy megszálljanak nála és kicsit kipihenhessék…..
Garantáljuk, hogy Ukrajnának mindez fájni fog a jövőben – reagált a magyar diplomácia vezetője Szingapúrban az új ukrán oktatási törvény elfogadására. Mintha Trumpot hallottuk volna. ..
Soros György mehet a kukába, hiszen új ellenség tűnt fel a magyar kormány horizontján, a holland nagykövet Gajus Scheltema személyében. A Magyarországról éppen távozó diplomata rendesen beolvasott az Orbán-kormánynak, és ezt nem tűrhette Szijjártó Péter, úgyhogy konzultációra hazarendelte a…..
Eddig csak ahhoz ragaszkodtak volna, hogy a volt kormányfő kapja a legelőkelőbb DK-s helyet a közös listán. ..
miszlik 2017.01.24 14:17:33
@miniszterelnökjelöltúr: Igazad van, én erdélyi vagyok,ugyanúgy örülök, hogy nem kell egy országban éljek a magyar balliberális,nemzet és hazaáruló nyafogó patkányokkal. A világon nincs senki és semmi amit jobban utálnék ezeknél. Elképedve nézem minden nap(mert minden nap meg tudnak lepni valami új ocsmánysággal) ahogy oda sz***k ahonnan esznek. Márai sorai jutnak eszembe:

"S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta"
Mint azt valószínűleg olvasóink is jól tudják, rengeteg vita zajlik szerte Európában a kontinensre érkező bevándorlókról és menekültekről. Vannak, akik humanitárius okokból minél több embert fogadnának be, míg mások komolyan megkérdőjelezik, hogy lehetséges-e ennyi embert…..
miszlik 2016.12.16 10:09:08
@puszt: Lehet nem értettük meg egymást: úgy értettem,hogy hála istennek nem engedi be,mert ha nem lenne ennyire következetes ki tudja hányan lennének. Persze teljesen leállítani a migrációt lehetetlen.
Épp itt az ideje, hogy az 1956-os forradalom leverésének 60. évfordulójához közelítve nemzetünk legszebb hagyományit felelevenítve ismét a személyi kultusz áldásait kezdjük habzsolni. Sándor Kingának a nemzetvezetőhöz írt költeménye csak bevezető volt ahhoz a felhíváshoz képest, melyet a…..
Nem akarok olyan országban élni, ahol 4 millió embert képes  akkora gyűlöletre nevelni a kormánypropaganda, hogy képes legyen felülírni a „minden ember egyenlő” elvét. Aki nemmel szavaz, azt mondja, a muszlimoknak kevesebb jár, mint másnak, vesszenek el a háborúban, nincs joguk menekülni. Ami a…..
Vendégszerzőnk, Jeszenszky Zsolt írása   Ha sikertelen lesz a népszavazás... ...megbukik a Fidesz? Belecsap a ménkű Orbánba? Felszedik a síneket a felcsúti kisvasúton? Mészáros Lőrinc visszamegy gázszerelőnek?..
miszlik 2016.09.27 11:22:55
@István Tamasi: Természetesen,mert nem engedtük be őket