Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ikaljan

27 bejegyzést írt és 736 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A világ elhűlve nézi, hogy milyen gyorsan omlik össze az USA által összetákolt bábállam Afganisztánban. Hiába a kétszeres létszámfölény, a légierő, a fejlett nyugati fegyverek, a kormányerők folyamatosan meghátrálnak a tálibokkal szemben, a katonák dezertálnak, rosszabb esetben átállnak az…..
ikaljan 2021.08.16 20:57:59
@Kampfer: igen, ha már Magyarorzságon sok volt a cinikus szarember, valakinek meg kellett védenie a magyarok becsületét, úgyhogy én a részemről büszkén vállalom, hogy segítettem az ide beengedett menekülteknek, és hogy volt olyan család, akiknek szállást is adtunk, míg továbbmentek.

Az, hogy ti a nemzetbiztonságot összekeveritek a szaremberséggel, és a hazaárulással, arról nem tehetek.

Egyébként pedig az az afgán, aki most menekülne el Afganisztánból, bajosan gyilkolt le bárkit is Európában. Ez meg szimpla tény.
ikaljan 2021.08.16 22:52:28
@Kampfer:
Ugyan-ugyan... ti a jelent sem láttátok, (illetve láttátok, csak akkor is sunyi nyomorékok voltatok, mint ahogym ost is) és akkor is most is összekevertétek és összekeveritek a szaremberségeteket és a hazaárulásotokat a hon védelmével...

Nem mi engedtünk ugyanis be az országba félmillió embert bármifajta ellenőrzés nélkül, hanem a kedves gazdijaid. Az, hogy ti ostoba majmokként elkezdtetek szarral dobálózni, utálkozni, meg molesztálni a földönfutókat, egyetlen magyart sem védett meg semmitől.
Azt, hogy a hazaáruló magyar kormányzat tervével szemben ez a ránk szabadított tömeg nyugalomban és békében kelt át az országon viszont pont azoknak a tisztességes magyaroknak volt köszönhető, akik emberként kezeltük őket, és segítettünk nekik.

Ugyanaz van most is, mint akkor. Azt hiszitek, hogy ha a neten keresztül elkezditek fikázni a tőletek tizezer kilométerre lévő szerencsétleneket, az hazafias tett, és honvédelem. Holott csak szimpla szaremberség. Senkit nem véd meg senkitől, csak a görényésgeteket mutatja.

A családokkal pedig befogadtunk, azóta is tartjuk a kapcsolatot... szépen éldegélnek, dolgoznak, tanulnak. Igazság szerint a kisujjuk is többet ér, mint a hozzátok hasonló parazitáknak. Lehettek volna akár magyarok is, most majd németek lesznek.
Alig néhány napja írtam arról, hogy a Biden kabinetnek micsoda nehézségeket fog okozni az, hogy az amerikaiakat vonatra ültesse és lám, már van is egy újabb hír, amely a finanszírozás nehézségeiről szól, amit drasztikus műszaki tartalom csökkentéssel próbálnak orvosolni. Vajon át fognak ülni az…..
    Egy hete jelent meg Vági Márton Miért nekem kell fizetnem azt, ha te gyereket akarsz? című véleménycikke az Azonnalin. A jobboldali sajtó azóta is epét hány. Vajon mennyire jogos ez a felháborodás?   "Biztos, hogy a partnerem a megfelelő személy erre a célra? Nem csak azért akarunk…..
ikaljan 2021.02.12 04:42:50
@G. Nagy László: Egészen addig nem a te gondod, amig a kieső Kovácsok helyett van elég Szabó, aki vezeti a buszt... Értem, hogy lehet mindenféle határozott világképet építeni a TE PÉNZEDRŐL, és a TE JOGOSULTSÁGAIDRÓL, azonban ez csak addig működik, amíg van elegendő számú elsődleges értékelőállító, aki hajlandó részt venni a játékodban, és elfogadni, hogy a TE PÉNZED tényleg értéket képvisel, és a TE JOGOSULTSÁGOD valóban elegendő alapot képez arra, hogy a jogosultságod ellenében te jószágokat szerezz. Ha nincsenek, vagy nincsenek elegen, akkor a hajadra kenheted a TE PÉNZEDET és a TE JOGOSULTSÁGODAT.
ikaljan 2021.02.12 04:59:17
Vági úr a szokásos féloldalas másokkal szemben libertárius szemléletből indul ki..

1. Az emberi társadalmi rendszerek mindegyike úgy épül fel, hogy a dolgozni már képtelen időseket és dolgozni még képtelen fiatalokat a mindenkori aktív generáció tartja el. (amennyiben nem kívánjuk megölni a fiatalokat és időseket, ez nem is történhet másként).
A különböző társadalmi rendszerek abban mutatnak különbségeket, hogy az eltartás költségeit milyen kötelességi rendszerekben érvényesítik.

A hagyományos, és nagyon sokáig szinte kizárólagos megoldás e kötelességrendszereket rokonsági kötelékeken keresztül érvényesítette. A fiatalok és idősek feladata elsődlegesen a rokonságra (még inkább az egyenes ági rokonságra hárult).
Ezt a rendszert kezdte felváltani a XIX. század második felében az a rendszer, amely e költségeket legalább részben igyekezett szétteríteni egy közös társadalmi felelősségvállalássá, ahol innentől kezdve nem csak a család, haen ma teljes társadalom vállalja a fiatal és az idős generációk ellátásának költségét.

Természetesen lehet azt mondani, hogy innentől kezdve mindenki a saját rokonságát gyermekeit és szüleit) tartsa el, és a CSOK, a családi pótlék és hasonlók mellett szüntessük meg nyugdíj-rendszereket is. Volt már ilyen rendszer, sőt, a történelem jelentős részében ez volt a domináns rendszer.

Természetesen, lehet avval érvelni, hogy a családi pótlék és a nyugdíj-jogosultság elve nem ugyanaz, hiszen az ez utóbbi egy saját jószág ráfordításával alátámasztott jogosultság, csakhogy ez az érvelés a fikciót összekeveri a valósággal. Az, hogy a nyugdíjra jogosult az, aki fizette a szülei generációjának eltartását pusztán egy hallgatólagos közmegegyezésen alapuló fikció. A társadalom értékszeméletének változásával ugyanúgy megkérdőjelezhető, mint az, hogy a gyerek saját jogon jogosult a családi pótlékra. (hiszen teljesen jogosan fogható fel az idős korúak ellátása úgy is, hogy ekkor az aktív korú csak saját felneveltetésének költségeit fizeti vissza szülei generációja számára.)
ikaljan 2021.02.12 09:32:56
@G. Nagy László: Már hogyne lenne köze a következő generációnak ahhoz, hogy hogy az idős generáció az adott társadalomban elfogadott konszenzus szerinti "jogosultság" alapján fogyasztja az általuk előállított javakat?

Ezt a konszenzust nevezheted TB-jogosultságnak vagy "értékpapírnak", a lényegen nem változtat, miszerint ezek addig működnek, amíg az aktív korú társadalom hajlandó részt venni ebben a játékban.
Abban pedig igazad van, hogy az idős és a gyermekkorú viszonya abban különbözik, hogy az idősnek volt lehetősége élete alatt tenni azért, hogy a fiatalabb generációk elfogadják az ő jogosultságát az ellátásra, a gyermek pedig beleszületik egy adott helyzetbe, és nincs korábbi felelőssége vagy múltbéli képessége befolyásolni azt. Ez azonban nem változtat azon, hogy az ő ellátását is az adott társadalmi norma fennállása biztosítja (vagy nem biztosítja)

Ezt írod: "Azt vedd észre, hogy ha nincs állami nyugdíj; nincsenek a középkor technikai szintjén vívott háborúk; s nincs hatalmi gőg sem, úgy egy adott ország népessége abszolút rugalmasan változhat. Rossz időkben akár a felére is zsugorodhat, bőség idején meg is kétszereződhet. Senkinek sem fáj egyik sem."

Azért ez az állítás megérdemelne némi bizonyítást... Tényszerűen ugyanis pont a történelemből ismerünk olyan időszakokat, amikor nem volt állami nyugdíj. Ellenben a középkor technikai szintjén vívott háborúk meg voltak (különösen a középkorban), hatalmi gőg is volt dögivel (ld. isten kegyelméből uralkodók) ... az igaz, hogy rossz időben felére is zsugorodott a népesség, majd duplájára, de az előbbi dologk rendszerint különböző fsztogató martalóc-hadseregek, esetleg járványok formájában jelentkeztek, és elég sok embernek fájtak.
Évről évre igyekeznek a különböző vállalatok megragadni a karácsony igazi üzenetét megragadva népszerűsíteni termékeiket. Ezek közül vannak olyanok, amiket garantáltan megkönnyez az ember. Összeválogattuk a legmeghatóbb ilyen kisfilmeket. ..
ikaljan 2020.12.25 23:05:42
@Bafana: De van köze... az angolszász-germán hagyományban a karácsony a téli napforduló idején tartott Yule-ünnepre épült rá, ahol a zsákos, szakállas ajándékosztó Odin istenség volt... akit meg Miklós püspök alakja váltott fel... szóval északon ennek kereszténységet megelőző hagyományai vannak, az amerikai szokásokba is így került be.
Az utóbbi két évtizedben a Magyar Honvédséget érintő legnagyobb horderejű hír  - a sorkatonaság eltörlése után -  a szerződés aláírása volt 218 Lynx gyalogsági harcjármű beszerzéséről, és azok hazai gyártásáról. Jöttek is a kommentek mindenhonnan, a"minek ilyent venni, vettek volna inkább…..
ikaljan 2020.09.22 12:49:45
@kommentEmber: 1. Azt gondolom, hogy gyalogsági harcjárműveket nagyon nem érdemes leírni. Elsődleges feladatuk nem a harckocsikkal való harc, hanem a gyalogság támogatása. Páncélzata védelmet nyújt a kézifegyverek ellen, hatékonyan tudja a gyalogságokat "átvinni" tűz alatt lévő területeken, miközben a 30 mm-es gépágyú hatékonyan "bontja le" a bunkereket, védelmi állásokat, gyalogsági fedezékeket, épületeket... Ebből a szempontból jobban is használható, mint a "nagyot szóló", de jóval kisebb tűzgyorsaságú harckocsik.

2.Más részről nem feltétlenül igaz, hogy egy 30-35 mm-es gépágyúval teljesen védtelen lenne harckocsik ellen. Egyrészt van két páncéltörő rakétája, ami nagyjából a modern harckocsiágyúk távolságából képes tüzet nyitni a harckocsira. Másrészt az ágyúja sem egészen használhatatlan erre a feladatra. Jó példa erre az A10-es amerikai csatarepülő, amelyik 30 mm-es gépágyúval van felszerelve, és az Öböl-háborúban teljes harckocsi-oszlopok megsemmisítésére volt gépes a gépágyújával. A különbség elsősorban a távolság - míg egy 120 mm-es harckocsi löveg 4-8 km távolságból képes más tankokra csapást mérni, addig a 30 mm-es gépágyúnak leginkább közelről, 100-200 méter távolságból van esélye a harckocsi páncélzatának megsemmisítésére. Ugyanakkor az is elég lehet, ha mozgásképtelenné teszi, vagy az ágyúját tönkreteszi, erre mindenképpen van esélye még kb. 1 km távolságról is. És mivel sokkal nagyobb a túzgyorsasága (200 lövés/perc), mint egy modern tank-lövegnek (10 lövés/perc) van esélye, hogy megmeneküljön egy harckocsi támadása elől.
ikaljan 2020.09.22 14:05:09
@molnibalage:1. Az a helyzet, hogy az Öböl Háborúban jelentős számú harckocsit pusztítottak el a GAU 8-as gépágyúkkal... Ez persze nem jelenti azt, hogy az A10-esek elsődleges harckocsi elleni fegyvere ne a Maverick lett volna, de igazolja, hogy az 30mm-es gépágyú hatékonyan alkalmazható fegyver volt harckocsik ellen. Itt van pl. egy beszámoló, amely szerint egy A10-es gépár egy bevetésen nyolc T62 és 72 harckocsit semmisített meg, ezek közül kettőt gépágyúval.
theaviationgeekclub.com/heres-how-a-10warthogs-killed-23-iraqi-tanks-in-one-day-during-operation-desert-storm/

2. az adataid pont azt igazolják, hogy egy 30 mm-es gépágyú 750 méter távolságból három tankot megsemmisített, további hármat vagy mozgásképtelenné tett, vagy a fő fegyverzetet tette használhatatlanná, összesen 174 lőszer felhasználásával.
Ezt erősíti meg egy hasonló, valódi szovjet tankokkal végzett kísérlet, amelyben T-62-es harckocsik vettek részt, hasonló eredményekkel. core.ac.uk/download/pdf/36722041.pdf

Azt gondolom, hogy az általad linkeltek is meglehetősen erősen támasztják alá komment második felének fő állítását, miszerint egy 30 mm-es gépágyú néhány 100 méter távolságból képes lehet a harckocsi páncélzatának átütésére, és legfeljebb egy km távolságból pedig esélye van mozgásképtelenné tenni, vagy tönkretenni a fegyverzetét.
ikaljan 2020.09.22 16:09:06
@molnibalage:
1. Ha COIN-környzetről beszélünk, akkor azért általában nem merül fel a harckocsik, főleg nem a modern harckocsik használata. A vitánk szempontjából teljesen irreleváns a COIN-környezet. Amikor IVF harckocsival kerül szembe, az két reguláris hadsereg találkozása esetén fordulhat elő.

2. az, hogy egy IVF találkozhat-e szembe 1km-nél kisebb távolságban szembe harckocsival, azt mondhatjuk, hogy nem. Kivéve, ha városi környezetben folyik a harc. Kivéve, domborzat miatt távolról elérhetetlen az ellenséges jármű. Kivéve, ha tereptárgyak - pl. épületek vagy erdő miatt esetleg takarásban van az ellenséges jármű...
Persze ugye tudunk azért az Öböl-háborúból is olyan esetet, amikor egy BMP egy 20 mm-es géppuskával tett mozgásképtelenné egy M1 Abramsot, mert hátulról sikerült eltalálnia a motorját. Pedig ott azért elég sok kietlen lapály van.

Hogy egy esetleges jövőbeni összecsapás milyen arányban fog egy kietlen sík lapályon, esetleg egy lakott településekkel, fasorokkal, erdőkkel tagolt tájon folyni, arról az alkalmazás helye fog dönteni.

Hangsúlyozom, hogy nem állítom, hogy egy 30 mm-es gépágyú közelébe érne egy 120 vagy 125 mm-es harckocsi-ágyúnak, csak azt akarom a példákkal alátámasztani, hogy adott helyzetben az IVF nem teljesen védtelen a harckocsival szemben.
téveszmék "Egy az Isten" 2020.07.20 00:56:41
  Egy az Isten - így hangzik az Unitárius Egyház jelmondata, de mit is jelent ez valójában? Tényleg előrelépést jelent a monoteizmus a többistenhithez képest? És mit lehet kezdeni a kereszténység Szentháromság tanával? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.   A vallástörténészek…..
ikaljan 2020.07.22 06:38:45
Azt gondolom, hogy a szerző meglehetősen felszínesen közelít a krdéshez...
1) egyrészt tényleg nem foglalkozik a 0 lehetőségével, ami azért így a XXI. században elég népszerű formának tűnik
2) másrészt szerintem hibásan állítja, hogy a monotesita hitek ne jelententettek volna sok szempontból magasabb rendű moralitást, mint az ókoriak. Nyilván persze nem az emberi természet változott meg, de azért ne felejtsük el, hogy az órkori társadalmak (beleértve az ókori görög demokráciát is), alapvetően oligarchikus rendszerek voltak, a társadalom tagjai többségének teljes jogfosztásával. (rabszolgatartó-társadalom ugyanis). Ez a rendszer az univerzális monoteista vallásosság elterjedésével kezdett fokozatosan gyengülni. (a középkorban volt ugyan rabszolgaság, de ennek kiterjedtsége egyre szűkült, már nem rabszolgatartásra épülő társadalomakról beszélhetünk sem Európában, sem a Közel-keleten)
3) Evvel szorosan összefügg avval, hogy az isteni totalitás elképzelése - amellett, hogy valóban kirekeszt más istenségeket - egyben utat nyit az emberiséget egységként tekintő elképzelés irányába, az istenkép elszakad egy adott néptől, hiszen az univerzális Isten szükségszerűen a másik nép istene is.
4) A görög filozófiai, tudományos gondolkodás - minden tiszteletreméltó eredménye mellett egy zsákutcás fejlődési irányt képviselt, ami egyébként bele is ragadt egy egy helyben topogásba nagyjából az ie. 3 századot követően. Ezen a zsákutcán éppen a monoteista vallásosságban előkerülő teológiai tételekből származó ismeretelméleti doktrina oldja fel, és nyit utat az experimentális indukciónak, azaz mai szóval a tudományos módszernek.
5) a Szentháromság-tant összehozni az agykontrollos sarlatánsággal, szerintem több szempontból is hibás... Egyrészt aki azt mondja, hogy az Ószövetségben nem jelenik meg az öröm, a szeretet, a megvilágosodás, az ésszerűség, a bátorság az szimplán nem olvasta a kérdéses művet. Másrészt Maga a Hawkins modell is egy mélységesen redukcionista és szerintem inkoherens valami, keveri a pillanatnyi érzelmi állapotokat a személyiségjegyekkel, nem egyeztethető össze a személyiségfejlődés modelljeivel, leginkább önértékelési gondokkal küzdő háziasszonyok etetésére jó.
Afrikában éleződik a verseny a legmagasabb épület címéért. Alighogy a johannesburgi Leonardo-torony megszerezte a legmagasabb afrikai épület címet a maga 227 méterével idén áprilisban, máris letaszította a trónról az Algírban átadott új nagymecset, amelynek 265 méter magas minaretje jelenleg az…..
ikaljan 2019.10.28 13:42:38
@ComLo: A jakartai mecset egyértelműen kisebb a mostani algírinál.

itt azt írják, hogy a jakartai mecset 900 acre területen terül el, ez nagyjából 341 000 m2.
www.westernunion.com/blog/city-spotlight-5-must-see-attractions-jakarta-indonesia/
az algíri mecset viszont e forrás szerint 440 000 m2-en terül el.
www.constructionweekonline.com/article-8606-case-study-djamaa-el-djazair-algeria

a főépület mindkét esetben 95 000 m2 itt a link a jakartairól, az algiri mecset főépületének linkjéről lásd az előző linket
www.aa.com.tr/en/pg/photo-gallery/tarawih-prayer-in-the-largest-mosque-in-southeast-asia/0

magasságra a algíri mecset épületrészének magassága 70 méter, míg a jakartai mecset minaretje is csak 66 méteres...
ikaljan 2019.10.28 13:57:34
@ComLo: a wikipédia cikke pedig ebből a szempontból egyértelműen téves...
az Imám Ali mecset mérete meg sem közelíti a mai nagy mecsetek méretét, ami "alig" 13 000 m2 , melléképületekkel együtt 17000 m2 www.academia.edu/9937430/A_Pictorial_Tour_of_Imam_Alis_Shrine_in_al-Najaf_Iraq

az persze igaz, hogy a siizmus legfontosabb zarándokhelye, és egyes ünnepekkor valóban félmilliós, milliós tömegek is megjelennek-e helyen, így valóban az iszlám világ hamadik legnépesebb tömeges összejövetelének központja, csakhogy ez nem a mecset méretét jelzi.

az Imam Reza komplexum viszont tényleg hatalmas, - nagyobb, mint bármely más egybefüggő iszlám vallási komplexum, beleértve a mekkai és medinai nagymecsetet is, ugyanakkor ez nem egy mecset, hanem egy önálló szakrális város (vagy városrész) benne, több, mint 40 önálló, egybekapcsolódó udvarokkal összekapcsolt épülettel. A komplexumban a legnagyobb mecset a Goharshad mecset viszont nagyjából 14 000 m2.
ikaljan 2019.10.29 06:19:35
@ComLo: köszi nem is támadásnak vettem, csak én is megnéztem a wikipédia cikket, és szemet szúrt, hogy a najafi mecsettel kapcsolatban biztosan tévednek, aztán gondoltam, akkor már utánanézek. Egyébként a jakartaiak is igazat mondtak valószínűleg, hiszen idén az algíri mecset idén készült csak el.

Egyébként én is úgy vagyok vele, hogy ha kihasználják az épületet, akkor indokolható a mérete, bár igazság szerint nekem ez a gigaminaretes gigakupolás algírban épület más erősen öncélú demonstrációnak tűnik...
R.G. élt 32 évet, majd hirtelen lefordult a székről: ÉHEN HALT EGY MOZIBAN! Nem akármilyen bulvárcím lehetne, igaz? Persze a sztori ordasnagy kamu... Viszont megfigyeltétek, hogy a mai mozinézők Pavlov kutyáján is túltesznek? Amint lekapcsolódik a villany, mintegy varázsütésre vad zabálásba…..
Történt egy tragédia, melytől még mindig hangos a sajtó. Egy kisgyermek veszítette életét, a hírt - megrázó mivolta mellett - méggyorsabban terjesztette, hogy ezúttal egy ismert előadó kisfia volt az áldozat (nyugodjék békében!). Talán így mégtöbben "magukénak érezték" a tragédiát, méginkább…..
  A nigériai feltaláló, Kofo Akinkugbe technológiai piacvezető cége az első olyan ATM cég a szubszaharális térségben, amely Verve, Visa és MasterCard minősítéssel rendelkezik. Vállalata, a SecureID, világszínvonalú gyártóüzem, amely az egyetlen smartcard-gyártó üzem…..
ikaljan 2019.06.15 13:40:18
@acycloren: a cikkből kiderül, hogy a jelen gyártósor nem technológiai újítás, és, hogy Afrikában ez a hatodik ilyen gyártósor. (nyugat-Afrikában viszont az első)

Más kérdés, hogy Kofo Akinkugbe tényleg feltaláló is, másik cége, a Technology Interface nevű cége pedig egy külön K+F részleget is üzemeltet, a konkrét, cikkben említett tevékenység tényleg nem alkalmazott kutatás, csak helyi technológiai innováció. A magyar cikk nem is írt mást.
ikaljan 2019.06.15 13:43:52
@midnight coder: a dolog szerintem egyszerű... szerintem könnyen belátható, hogy miért olcsóbb egy kártya akkor, ha Olegun bácsi bemegy Ibadanba a bankba számlát nyitni, a kártyát az onnan 60 km-re lévő Lagoszban nyomják és perszonalizálják, így az elkészült kártyát elég a 60 km-re lévő Lagoszból áthozatni, nem pedig Sanghajból kell áthurcibálni légi úton, vagy megkerülve Afrika-szarvát... ez akkor is megéri, ha a nem perszonalizált chipeket tényleg Kínából hozzák be, mert abból berendelnek két konténernyit egyszerre, aztán a következő évre annyi jó is lesz...
ikaljan 2019.06.15 17:16:04
@midnight coder: Az az afrikai falu (Lagos), egy 14 millió fő lakosú város, és egy nagyjából 600 milliós lakosú térség első ilyen egysége. Persze, rohadtul el vannak maradva, de ettől még ez a helyi gazdaság számára fontos és jelentős lépés. Persze nyilván nem egy működő fúziós reaktort üzemeltek be, de ilyet a cikk nem is állított.
A Lesothói Királyság legalacsonyabb tengerszint feletti pontja is 1000 méter fölött van, ezzel a dél-afrikai ország a Föld legmagasabban fekvő országa. Mivel minden oldalról Dél-Afrika öleli körül, ezért csak a Dél-Afrikai Köztársaságból indulva látogatható. Megközelítése…..
ikaljan 2019.06.14 11:47:05
@Kelly és a szexi dög: Nem... egyrészt az 50% feletti arány nem Lesotho egészére jellemző, hanem csak néhány tartományra... országosan a 15-49 közötti korosztály nagyjából negyede fertőzött

Ugyanakkor a helyi HIV fertőzöttek több, mint kétharmada részesül hatékony vírus-szupressziós kezelésben, ami egyrészt megakadályozza az AIDS kialakulását, másrészt csökkenti a fertőzés továbbadásának lehetőségét....

ha érdekel a téma, akkor részletesen itt olvashatsz róla:
www.avert.org/professionals/hiv-around-world/sub-saharan-africa/lesotho
www.pepfar.gov/documents/organization/272218.pdf
Két biztonsági forrás szerint iszlamista felkelők legalább 25 katonát és számos civilt öltek meg szombat reggel, miután kelepcét állítottak nekik Észak-Nigériában. Ez már a második támadás volt a hadsereg katonái ellen egy héten belül. A militánsok akkor nyitottak tüzet,…..
ikaljan 2019.05.29 05:42:39
@masada:
én nem értem, hogy ennek a hozászólásnak milyen értéke van. Ha egy hírnek számodra azért nincsen hírértéke, mert eleve nem érdekel az adott témakör akkor bármilyen témával kapcsolatos hír érdektelen lesz a számodra.

Ugyanakkor azok számára, akiket érdekelnek az afrikai, kontinensen zajló politikai, gazdasági történések, azok számára érdekes lehet, hogy a Boko Haram újra aktivizálódik, különösen, hogy Afrika legnépesebb országának jelenlegi vezetése legitimátásának nagy részét annak köszönheti, hogy hatékony fellépést ígért, és sikereket aratott a Boko Harammal szemben.
A Koránban legalább 109 vers van, amely arra szólítja fel a muszlimokat, hogy az iszlám uralom érdekében háborút folytassanak a nem hívőkkel szemben. Néhányuk egészen erőszakos, többek közt kezek és ujjak levágását, valamint a „bárhová is rejtőző” hitetlenek…..
ikaljan 2019.04.23 06:32:08
A 4:89-90-91

Azt szeretnék, ha hitetlenek lennétek, ahogyan ők maguk hitetlenek, hogy ugyanolyanok legyetek mint ők. Ne fogadjatok hát közülük senkit patrónusul, amíg Allah útján el nem végzik a higrát. Ha megfutnak , akkor ragadjátok meg és öljétek meg őket, ahol csak rájuk akadtok, és ne fogadjatok közülük senkit se patrónusul, sem pedig segitőnek - kivéve azokat, akik olyan népnél keresnek menedéket, amellyel szerződés fűz össze benneteket, vagy hozzátok jöttek, s kiknek a szívük megtiltotta azt, hogy harcoljanak ellenetek, vagy saját népük ellen. Ha Allah akarta volna, hatalmat adott volna nekik fölöttetek, s akkor sikerrel harcoltak volna ellenetek. Ha tehát most távol tartják magukat tőletek, s nem harcol­nak ellenetek, s békét kínálnak nektek, Allah nem ad nektek utat ellenük.
Találtok másokat közülük, akik biztonságban szeretnének lenni tőletek és biztonságban a népüktől. Ám valahányszor visszaesnek a kísértésbe, visszataszíttatnak korábbi állapotukba. Ha nem tartják magukat tőletek távol, s nem kínálnak békét nektek, s nem tartják vissza kezüket a harctól, akkor ragadjátok meg és öljétek meg őket, ahol hatalmatokba kerítitek őket! Az ilyenekkel szemben nyilvánvaló hatalmat adtunk nektek.

... a szövegből újfent teljesen egyrértelmű, hogy a harc és az "ölés" a muszlimokra támadókkal szemben megengedett, aki nem harcol a muszlimok ellen, azok ellen nem szabad harcolni....
A karácsonyi ünnepek táján a csapból is a kedves, szívmelengető filmek folytak. Akarva, akaratlanul is biztosan megnéztük az Igazából szerelmet, a Reszkessetek betörőket, vagy bármilyen szép, havas, romantikus vígjátékot, elbűvölő, szerelmi történetet. Nos, adventnek és a karácsonyi időszaknak…..
A Napi Iszlám bejegyzéseit mostantól a napiiszlam.hu oldalon találjátok meg. Az oldalon eddig megjelent cikkek az új lapunkon is megtalálhatók...
Nálunk, itthon Magyarországon még mindig nem világosak az alapok. Például, hogy nem minden arab muszlim és nem minden muszlim arab vagy, hogy mi a kultúrális örökség és mi vallási kötelezettség, egyáltalán hogyan lehet az iszlámot objektiven szemlélni, mindenféle tanult sémák és reakciók által…..
A szavak eredetének meghatározása komplex tudomány, az etimológia (szavak eredetének kutatása) a nyelvészet önálló ágát képezi. Főként a filológia (régi szövegek tanulmányozása) segítségével, vagy különböző nyelvek összahasonlításával jutnak el egy adott szó eredetéhez. Köztudottan a magyar nyelv…..
ikaljan 2018.06.22 08:47:17
@toms: nem egészen... az arab számrendszer nem egészen azonos a klasszikus indiaival, de tény, hogy az arabok az indiai számrendszert vették át, és azt fejlesztették tovább. A preiszlám indiai számrendszer nem ismerte a "0" értéket, ezt egészen konkrétan Al-Khwarizmi vezeti be, innen veszi vissza az indiai matematika is a IX. században.
Az 'Arab találmányok' című sorozat második részében a világ első pszichiátriája lesz bemutatva. Az első részt ezen a linken tudjátok megtekinteni:  http://arabisztika.blog.hu/ 2018/02/28/zsenialis_arab_talalmanyok_a_kave Fontos kihangsúlyozni, hogy itt nem az elmegyógyászat kialakulásáról lesz…..
ikaljan 2018.06.21 20:39:44
@Gandosz: igazából nem világos, hogy valakinek miért éri meg antitörténelmet gyártania ahhoz, hogy kortárs politikai nézeteit a múltba vetíthesse, és az iszlám civilizáció múltját is kitörölje a történelemből:
1) al-Razi perzsa származású volt, de életrajza szerint már gyermekkorában Bagdadba költöztek, tehát alapvetően az iszlám birodalom multietnikus központjában nevelkedett.

2) al-Razi filozófiai/vallási nézetei eklektikusak voltak, valóban sok szempontból eltértek az ortodox iszlám doktrinájától... És éppen ez jelenti a korabeli iszlám világ nagy előnyét a világ más tájaihoz képest. al-Razi ugyan iszlám szempontból eretnek, mégis elismert az iszlám kalifája által támogatott tudós, akit a muszlim vallástudósok (akik ekkoriban jobbára természettudósok is voltak), elismertek, mint tudóstársukat, és nem csak tudományos munkái, de filozófiai fejtegetései is fentmaradhattak. Pontosan EZ - a "gondolkodás szabadsága, az eretnekség és más vallásúak tolerálása" a korabeli iszlám civilizáció - korabeli iszlám vallásossághoz kapcsolódó jellege, ami sem Nyugat-Európában, sem Bizáncban nem volt jelen ebben a korban...

Al Razi kora Giordano Brunója volt, jelentős tudományos eredmények és eklektikus, eretnek világnézet jellemezte... al-Razi 800-ban eretnekként elismert tudós volt, filozófiai, ideológiai tekintetben pedig egy vitapartner. Európában meg Giordano Brunot 800 évvel későbbb is megégették... (nem, mint tudóst, hanem, mint eretneket)...

Természetesen a mai iszlám világ, vagy éppen az 1600-as évek iszlám világa nem azonos evvel a 800 évvel korábbival, mi több, nem csak az akkori civilizáció, de némileg az iszlám vallási rendszer is változott ahhoz a korhoz képest, de annak a kornak az erényeit, és iszlám vallásossággal való kapcsolatát teljesen felesleges eltagadni.
ikaljan 2018.06.21 20:44:45
@ikaljan: Bocs, még egy... al-Razi nem csak egy multietnikus területen nevelkedett, de kutatásaira is a különböző kulturkörök tudományos eredményeinek feldoglgozása és továbbfejlesztése volt jellemző. Orvosi kutatásainak alapszerkezete klasszikus hellén- galénoszi szerkezeten állt, és ebbe emelte be a perzsa, indiai és távol-keleti eredményeket a kifejezetten a klasszikus iszlám civilizációban dominánssá vált, experimentális indukcióra épülő bizonyítási eljárás alapján. (aminek létjogosultsága szintén közvetlen kapcsolatban áll az iszlám vallásfilozófia fejlődésével, konkrétabban az asharita vallásfilozófia ontológiai szemléletével)
Ebben a cikkben egy korábbi blogbejegyzés második részét olvashatjátok. Az első részt az alábbi linken tudjátok megtekinteni: www.arabisztika.blog.hu/2017/09/2/10_muszlim_tudos_akik_hozzajarultak_az_europai_civilizacio_kialakulasahoz Ahogy a cím is mutatja, 10 világhírű muszlim tudós életét és…..
ikaljan 2018.06.21 20:09:48
@inkvisitor: csakúgy, mint a magyar Nobel-díjasok esetében... a helyzet az, hogy a globális tudomány központjai jelenleg az angolszász egyetemek, a XX. század második felében gyakorlatilag nincs olyan kiemelkedő tudós, aki legalább részben ne itt munkálkodott volna.
Nem fogadta jól az európai politika, hogy 2019-ben Izraelben tartják az Eurovíziós Dalversenyt. Netta és a "Toy" győzelme az Eurovízió történelmében harmadjára viheti Jeruzsálembe a versenyt, aminek ötletétől egyre több országban bojkottra szólítják fel az adott köztévét. Izlandon petíciót…..
Szél Bernadett nem mond le. Mert ők mindent jól csináltak. Kivéve a kommunikációt. Minden más rendben volt és van. Akárcsak Orbán újabb kétharmada. Amit – ahogy azt korábban megjósoltuk – neki és az LMP-nek köszönhet...
ikaljan 2018.04.10 05:14:09
Nos, lehet fújni az LMP-re, a Momentumra, az Együttre, Schiffer Andrásra, és Szél Bernadettre a Fidesz-kétharmad miatt. DE!
azt nem árt figyelembe venni, hogy ha ők visszalépnek az MSZP-DK képviselők javára, és szavazóik el is mentek volna szavazni a kiválasztott jelöltre, ez legfeljebb hat körzetet jelentett volna.

A Fidesznek ekkor nem 133, hanem "csak" 127 mandátuma lenne. Ha jól értem tehát, az MSZP-DK fanok azért várták volna el a nem utódpártoktól függetlenségük feladatását és az önfelszámolást, hogy egy katasztrófális vereséget, egy nagyon súlyos vereséggé enyhítsenek... hát nem tudom, de ez így választóként sem tűnik igazán vonzó ajánlatnak, érthető, hogy pártvezetőként még kevésbé tűnt annak.
Nem mellesleg, a kétharmadot ez sem változtatta volna meg. Ne legyenek ugyanis illúzióink; a Vona-féle néppártosodás bukásával újra azok az erők kerülnek Jobbik élére, akik a mostani kampány alatt nyíltan a Fidesznek kampányoltak. A Jobbik a Fidesz szatellitpártjaként Toroczkaiékkal újra fel fog ülni a nácivonatra..

Akkor most mi a teendő? Egyszerűen el kell kezdeni olyan programot, és olyan üzenetet építeni, ami a vidéki Magyarország különböző társadalmi csoportjait meg tudja szólítani. Aztán el kell kezdeni az aprómunkát. Hálózatot kell építeni, a legnagyobb városoktól a legkisebb falvakig elkötelezett szimpatizánsokat kell találni, fel venni velük a kapcsolatot, aktivizálni őket. Nem csak a választások előtt, de négy éven keresztül. Helyi ügyekben kell megjelenni, támogatni őket....
Nem lehet mondani, hogy nincsen merítés; a választók többsége így is, a Fidesz kétharmad ellenére is a Fidesz ellen szavazott, és még úgy is jelentős vidéki bázismutatkozott meg, hogy az ellenzéki pártok gyakorlatilag fővárosi pártokká zsugorodtak.

Amelyik szervezet ezt a feladatot sikerrel megoldja, annak lesz mit keresnie a Fidesszel szemben. (akkor is, ha lejteni fog a pálya a Fidesznek és akkor is, ha nem biztos, hogy négy év múlva akárcsak annyi mozgástér is marad, mint most) Enélkül viszont négy év múlva megint lehet tologatni a nem létező összefogás-hadosztályokat, és várni arra, hogy Wenck majd áttör, és megfordítja a helyzetet, közben meg felelősöket keresgélni.
Hadházy Ákos, az LMP vasárnap éjjel lemondott társelnöke kellően kiborúlt ahhoz, hogy őszinte legyen. Elárulta: Schiffer András és Sallai Róbert Benedek sokmilliós perrel fenyegette azokat a képviselő-jelölteket, akik vissza akartak volna lépni az ellenzék javára. Szél Bernadettől pedig lemondást…..
ikaljan 2018.04.10 04:04:54
Nos, lehet fújni az LMP-re, a Momentumra, az Együttre, Schiffer Andrásra, és Szél Bernadettre a Fidesz-kétharmad miatt. DE!
azt nem árt figyelembe venni, hogy ha ők visszalépnek az MSZP-DK képviselők javára, és szavazóik el is mentek volna szavazni a kiválasztott jelöltre, ez legfeljebb hat körzetet jelentett volna.

A Fidesznek ekkor nem 133, hanem "csak" 127 mandátuma lenne. Ha jól értem tehát, az MSZP-DK fanok azért várták volna el a nem utódpártoktól függetlenségük feladatását és az önfelszámolást, hogy egy katasztrófális vereséget, egy nagyon súlyos vereséggé enyhítsenek... hát nem tudom, de ez így választóként sem tűnik igazán vonzó ajánlatnak, érthető, hogy pártvezetőként még kevésbé tűnt annak.
Nem mellesleg, a kétharmadot ez sem változtatta volna meg. Ne legyenek ugyanis illúzióink; a Vona-féle néppártosodás bukásával újra azok az erők kerülnek Jobbik élére, akik a mostani kampány alatt nyíltan a Fidesznek kampányoltak. A Jobbik a Fidesz szatellitpártjaként Toroczkaiékkal újra fel fog ülni a nácivonatra..

Akkor most mi a teendő? Egyszerűen el kell kezdeni olyan programot, és olyan üzenetet építeni, ami a vidéki Magyarország különböző társadalmi csoportjait meg tudja szólítani. Aztán el kell kezdeni az aprómunkát. Hálózatot kell építeni, a legnagyobb városoktól a legkisebb falvakig elkötelezett szimpatizánsokat kell találni, fel venni velük a kapcsolatot, aktivizálni őket. Nem csak a választások előtt, de négy éven keresztül. Helyi ügyekben kell megjelenni, támogatni őket....
Nem lehet mondani, hogy nincsen merítés; a választók többsége így is, a Fidesz kétharmad ellenére is a Fidesz ellen szavazott, és még úgy is jelentős vidéki bázismutatkozott meg, hogy az ellenzéki pártok gyakorlatilag fővárosi pártokká zsugorodtak.

Amelyik szervezet ezt a feladatot sikerrel megoldja, annak lesz mit keresnie a Fidesszel szemben. (akkor is, ha lejteni fog a pálya a Fidesznek és akkor is, ha nem biztos, hogy négy év múlva akárcsak annyi mozgástér is marad, mint most) Enélkül viszont négy év múlva megint lehet tologatni a nem létező összefogás-hadosztályokat, és várni arra, hogy Wenck majd áttör, és megfordítja a helyzetet, közben meg felelősöket keresgélni.