Regisztráció Blogot indítok
Adatok
stv

17 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Két tévés műsorvezetőt is megszállottan kukkol egy (feltehetően) férfi rajongó, írja a mai Bors. Az interweben fellelhető valahol egy oldal, ahová a beteges lelkületű rajongó nem átall olyan felvételeket feltölteni, amiken főleg Demcsák Zsuzsa lába és Ördög Nóra szoknyás…..
Biszku Béla, az 56 utáni véres megtorlások idején volt belügyminiszter. Szerepéről később sohasem nyilatkozott a médiában. A most elkészült film alkotóinak is csak azért adott interjút, mert azt mondták neki, hogy szülőfaluja híres szülötteiről készítenek filmet. A család…..
Feltehetően jól időzít az RTL Klub, amikor hétfőn este kétszer is végrehajtja az ORTT korábbi büntetéseit, mivel a Chile-Brazília (20:30 m1) meccs miatt egyébként sem lenne nagy nézettsége a csatornának. Arra egyelőre még nem kaptunk választ, hogy milyen műsorokra kiszabott…..
„Hiszem, hogy Orbán elmondta az őszödi beszédét. Nem színes, nem felháborító, de lényegét tekintve ugyanaz. Választói nem ezt, és a rájuk váró megszorítást várták tőle.” – írja a mai Népszabadságban Lengyel László.  Később így folytatja: „A…..
A Duna TV először szerdára, majd péntekre ígérte a nagy bejelentést arról, hogy ki lesz Stohl András utódja a Tűzvonalban című sorozat negyedik évadában. Herczeg Dóra, a csatorna sajtófőnöke kérdésünkre szombat délelőtt azt válaszolta, hogy sajnos még mindig nem tudnak…..
Megfejtették a titokzatos birkadisznó rejtélyét Az amerikai LiveScience tudományos portál leleplező cikkben járt a rejtély végére: a neten terjedő fotók és videók, amelyek egy misztikus birkadisznót ábrázolnak, nem Photoshoppal készültek, hanem valódiak. És nem egy mutáns…..
Richard Field levele Morvainak: nem Önök az igazi magyarok Nyílt levélben válaszolt Morvai Krisztina felhívására Richard Field, Budapesten élő amerikai üzletember. Az LMP legnagyobb támogatójaként is ismert Field levelét szó szerint közöljük.   Kedves Morvai…..
Amikor befutott a Híradó értesülése, majd utána az Index saját információja arról, hogy a nemzetvédelmi egyetem rektora egészen idióta, már-már Darwin-díjas privát zsarolási ügybe keveredett, hirtelen úgy éreztem, mintha ollózásos gólt lőttem volna a Real Madridnak.…..
A jobbik kampánynyitó ülésén készült videó! Azért én még fűznék hozzá egy-két megjegyzést!Morvai Krisztina, mint köztársasági elnök??? NA NE NEVETTESSETEK!vona gábor: az emberek várnak valakit! AZ ÉN VÁLASZOM: DE ABBAN BIZTOSSAK LEHETTEK, HOGY NEM TITEKET!vona gábor:…..
stv 2010.01.18 08:24:55
@Drang:
Te pedig, ha érdemben szóltál volna hozzá, akkor lennél hitelesebb!
Ha a blogot olvasva csak a helyesírásomba tudtál belekötni, akkor régen rossz az a kedvenc pártodnak.
A legbátrabb város Kedves drága olvasóim! Itt a blogomban most egy olyan filmet ajánlok figyelmetekbe, amit ti nyugodtan ajánlhattok majd másoknak. Az I.világháború utáni időszakot mutatja be. A film nem rövid, de kérlek szánj rá időt, és hidd el gyarapitani fogja a tudásod.…..
stv 2010.01.16 00:15:07
@Dorelle:
KÖSZÖNÖM SZÉPEN! NAGYON KEDVES VAGY!
MEGKÖSZÖNÖM HA AJÁNLOD MÁSOKNAK IS A BLOGOM.

TOVÁBBI SZÉP ESTÉT.
A jobbik ep képviselője morvai krisztina hozta a szokásos formáját az Európai parlamentben. A biztos jelöltek meghalgatásán először honfitársát Gönc Kingát probálta megzavarni a rosz időben feltett kérdéseivel. Ekkor még a levezető elnök is nyugodtabb volt, csak annyit szólt,…..
stv 2010.01.15 23:06:02
@Attila64: Drága Attila!

Nagyon örülök a reagálásodnak!
Amire azonban én is reagálnék:
"A Jobbik parlamenti delegációja küldetése részének tartja, hogy az Európai Unió
antidemokratikus, az európai polgárokat megtévesztő eljárásait és ténykedéseit
leleplezze, s minden lehetőséget megragadjon arra, hogy e korrupt és
diktatórikus intézmény átláthatóbbá és demokratikusabbá váljon."
A POLITIKA MINDIG IS KORRUPT VOLT ÉS AZ IS MARAD! MÍG CSAK PÉNZ LESZ A FÖLDÖN! SZÍVES FIGYELMEDBE AJÁNLOM AZ EGYIK TEGNAP FELTÖLTÖTT FILMEM: "ZEITGEIST: ADDENDUM videó" IGAZ, HOGY 2ÓRÁS, DE KÉRLEK SZAKÍTS RÁ ELÉG IDŐT ÉS NÉZD VÉGIG.
KÖSZÖNÖM

ÜDVÖZLETTEL: ISTVÁN
stv 2010.01.16 00:11:21
@Attila64:
TEHÁT, HA JÓL ÉRTELMEZEM, AKKOR AMELYIK POLITIKUS NEM KORRUPT, AZ EGY ÁLLAT? :)
DE A VICCET FÉLRE TÉVE!
ÍROD, HOGY: "Ez ellen csak a folyamatos átláthatóság és felügyelet biztosítása kell. Erre az internet nagyon alkalmas.
Nem lehetetlen egy olyan rendszer kialakitása, amely megfelel a célnak." CENZÚRA!? ERRE GONDOLSZ? MEG ALAKITSUNK CSENDŐRSÉGET IS! PERSZE EZT MAJD A JOBBIK IRÁNYITANÁ! ÚGY GONDOLTÁTOK?!
A JOBBIK TERVE NEKEM NAGYON HASONLIT KÉT KORÁBBI DIKTATÓRIKUS ESZMÉHEZ:
FASISZTÁKNAK IS VOLT CENZÚRÁJUK ÉS CSENDŐRSÉGÜK IS, BÁR ŐK VALAMIÉRT SS-NEK HIVTÁK!
A MÁSIK IDEOLÓGIA AMIRE GONDOLOK A KOMONIZMUS, CENZÚRÁJUK NEKIK IS NAGYON JÓ VOLT ÉS A III/III OSZTÁLYON DOLGOZÓK IS JÓL SERÉNYKEDTEK.
ILYET AKARTOK? KINEK? NEKEM NEM KELL!!!
KIT AKARTOK TI MEGFÉLEMLÍTENI? ELŐSZÖR NÉZZEN MINDEN JOBBIKOS MAGÁBA, ÉS IRTSA KI MAGÁBÓL AZ ERŐSZAKOT, ÉS A RASSZIZMUST!
Dokumentum film, melyet mindenkinek ajánlunk, hogy mindenki tisztán lásson! Megdöbbentő! Vajon igaz?! Kérlek ha megnézted kommentáld! köszönöm.  -stv-..
Berlin: A fal leomlik videó A Berlini fal leomlásáról szoló dokumentum film.RENDEZTE: Thomas Berger  SZEREPLŐK: Anja Kling (Katja Schell) Hans Werner Meyer (Andreas Wagner) Matthias Koeberlin (Micha Schell) Ronald Zehrfeld (Dirk Faber) Anna Fischer (Jule…..
Elkobozták a tökbukóval közlekedő motorosok járgányait Több tucat motorost büntettek meg a közlekedési rendőrök Nigériában, mert sisak helyett kivájt tököt, fazekat vagy gumiabroncs-darabot viseltek a fejükön. Az ország törvényei január elsejétől írják elő a…..
Magányos volt Szilveszterkor, kihívta a rendőrséget Egy részeg kínai Nancsingban kihívta magához a rendőröket egy koholt sztorival, mert egyedül érezte magát Szilveszterkor. A férfi egymagában unatkozott egy szórakozóhelyen, amikor úgy döntött, hogy betelefonál a rendőrségre.…..
A túlbuzgó biztonsági őrök hergelése remek szórakozás, de Zoli inkább csak aggódva pislogott az őt mindenhova követő őrre, aki persze kifele menet ki is pakoltatta vele a zsebeit. Zoli nyilván gyanúsan viselkedett, de ez még nem indokolja a címben szereplő mondatot és a tapadást…..
Érdekes törvények a nagyvilágból§. A legtöbb közel-keleti ország követi az alábbi iszlám törvényt: miután közösültél egy állattal, halálos bűn megenni annak húsát.§. Libanonban lehet ugyan állattal közösülni, de ez csak akkor törvényes, ha nősténnyel…..
Egy kis építészet... Egy nagy Zsolnaytól Még mielőtt megrémülve kattintasz el felhívnám a figyelmed, hogy csak rövid tömör mondatokban mutatnám be hazánk egyik legnagyobb és leghíresebb porcelán készítő család leghíresebb alkotásait, amível nap, mint nap találkozhatunk…..
Sólyom László köztársasági elnök újévi beszéde2010.01.01. 2010. január elsején 11 órakor közvetítette a Magyar Televízió Sólyom László köztársasági elnök újévi üzenetét. Alább a teljes beszédet olvashatják.  „Az év megújulásának napján reményteli…..
A szlovákiai államnyelv-törvény módosításának nemzetközi jogi elemzése  Kardos Gábor, Majtényi Balázs, Vizi BalázsA SZLOVÁKIAI ÁLLAMNYELV-TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁNAK ELEMZÉSEMinden államnak lehetősége van arra, hogy az államnyelv használatáról külön törvényben…..
                A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának…..
Január 1-jétől változott a KRESZ Magyarországon!   2010.01.01.2010. január elsejével több mint 60 ponton változnak a közúti közlekedés szabályai Magyarországon. A módosítás alapvető célja a védtelen közlekedők, gyalogosok és kerékpárosok védelme. módosítás…..
Alább olvashatjátok Dr. Martin Luther King beszédét amit a "modern" amerikában 1963. agusztus 28-án mondott el, több millió ember előtt.   Dr. Martin Luther King: Van egy álmom   var s0 = new…..
Akkor mielőtt belekezdenénk, vegyünk két nagy levegőt! Orron át belélegezzük, csak a has emelkedik, a mellkas nem mozdul. Figyeljünk a kilégzésre és a helyes artikulációra: „Elmegy a picsába a kibaszott RTL Klub, hogy ilyen olcsó kurvákat mutogat hétfő esténként, mégis mi…..
stv 2009.10.29 09:24:26
@Dinsdale Piranha: Több, mint egy éve nem nézek tévét.
A filmeket amit nézek magam válogatom össsze!
A híreket az internetről böngészem.
Sajnos a legtöbb rádioról is rossz a véleményem.
Ki kellene mindenkinek probálni, hogy 1 hónapig nem nézz tévét.
Aki egy hónap után, úgy dönt, hogy ő mégis szeretné nézni a barátok közt-t vagy a jóban rosszban-t az meg úgysem marad majd le semmiről.
A médiát már régóta a pénz írányítja! Mossák az emberek agyát mindenféle szarral és amíg arról beszélgetnek az emberek, hogy a "láttad a benkőt tegnapeste..." addíg nem a valós problémákkal foglalkoznak.
Pl: benzin ár, korrupció, gazdasági válság, stb...