Adatok
ygan111
0 bejegyzést írt és 62 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Határ menti csaták
1967 őszén nemcsak a demilitarizált övezetben súlyosbodtak a harcok: a Vietnami Néphadsereg a határ több pontján is támadásba lendült. Ahogy már említettük, ezen hadműveletek célja az amerikai és dél-vietnami erők elcsalogatása volt a nagyvárosok környékéről, előkészítendő a…..
Ha már szóba kerültek a csapdák, következzen egy ötven évvel ezelőtti magyar cikk, mely részben az ezen csapdákkal szembeni amerikai tehetetlenséget, haditechnikai fölényük hiábavalóságát, részben a már bemutatott Attleboro-hadművelet sikertelenségét hangsúlyozza ki...
ygan111
2017.05.12 13:20:24
proletair & Rammjaeger83
„Oroszország sosem volt olyan erős, mint amilyen lenni szeretett volna, és sosem annyira gyenge, mint azt gondolják." – Vlagyimir Putyin
A viszonylagos jóléthez és nyugalmas állapotokhoz szokott laikus szemlélő evidenciaként kezeli a technológiai…..
ygan111
2014.02.12 12:12:20
@Kullancs1983: a szimetrikus háború kiment a divatból.
@szellőszél: én ezen a szövegen nőttem fel: a ruszki technika olyan, de olyan okosságokat tartalmaz, hogy hűűű, amikor hk-snak tanultam meg az a duma ment, hogy a t 72 egyszerű és milyen jó, mert ha az abrams és nyugati tsi-nál kinyírják a szuper elektronikát, akkor vége és hasonló nagy okosságok.
Ehhez képest csak meg kell nézni 1-1 típus veszteség listáját, ami magáért beszél.
Szóval nem kell elhinni a reklámszöveget, főleg ha az oroszoktól jön, viszont egy harctéri statisztikán meg nincs mit vitatkozni (az általad említett csodafegyverek eddig csak papíron bizonyítottak).

KatPol Blog
Szárnyaszegett sas - avagy Oroszország nagyhatalmisága és a védelmi reformok III.
2014.01.12 10:00:00
Az 1998-2000 közötti, egyre kuszábbá váló orosz politikai és gazdasági viszonyok komolyan megkérdőjelezték az orosz állam effektív működését, a gazdasági válság pedig Moszkva nagyhatalmi potenciálját és tekintélyét vonta kétségbe. A 2000-ben hatalomra került Putyin elnök egyik legfontosabb célja…..
Critical Biomass
A hagyományos növénytermesztés veszélyei 6. - Jogvédett növényfajták
2014.01.01 16:58:25
Ugye milyen szörnyű lenne, ha minden növényfajtát szabadalommal lehetne védeni? Egy nagy, gonosz cég létrehozna egy új búzafajtát és ahelyett, hogy emberbaráti szeretetből ingyen adna mindenkinek vetőmagot, pénzt kérne érte. Ráadásul, bár a vetőmagból nyugodtan eltehetsz…..
Hatvanhat éve, Khisas egy csendes falu volt a Hula-völgyben, Nyugat-Galileában. Lakosait pár száz muszlim, és körülbelül száz keresztény adta. 1947. december 18-án éjjel egy Palmach különítmény tört rá a mit sem sejtő lakosokra Yigal Allon vezetésével, és válogatás nélkül…..
KatPol Blog
Szárnyaszegett sas - avagy Oroszország nagyhatalmisága és a védelmi reformok II.
2013.10.22 08:00:00
Az első részben tárgyalt kezdetek és Jelcin első elnöki ciklusa után itt az ideje, hogy vessünk egy pillantást az 1996-2000 közötti időszakra! Jelcin ugyan végül megnyerte az 1996-os elnökválasztást, betegsége és a különféle érdekcsoportok hatalomért való egyre élesebb…..
proletair & Rammjaeger83
Közismert tény, hogy a háborúk ritkán alakulnak úgy, ahogy azt a résztvevők bármelyik oldalon elképzelik. Az már nem annyira ismert, hogy gyakran a háborús eszközök alkalmazása sem a közmondásos nagykönyvnek megfelelően történik. A mai posztban…..
ygan111
2013.10.28 13:03:23
ygan111
2013.10.28 13:05:06
"It is important to understand one simple point: there is no moral symmetry between the terrorists in Gaza and Israel"
Benyamin Netanyahu
Ismét "eszkalálódik" a helyzet a Gáza-övezetben, ami annyit jelent, hogy felizzik a parázs a világ leghíresebb "fake war" jellegű konfliktusában.…..
ygan111
2012.11.29 08:17:21
@ottomoll: a történelem kutatásban nagyon fontos, hogy hány írott forrás említ meg egy adott eseményt ÉS milyen régészeti/tárgyi bizonyítékok vannak.
A forrásokat is erős kritikai elemzés alá kell venni, nem utólagos hamisítványról van-e szó (vallási témában ez különösen fontos szempont, mert a vallásvédő atyák előszeretettel szerettek hamisítani és a középkorban már létező európai források mind átmentek kezeik között).
A 2 bibliával kapcsolatban ezek a legeslegnagyobb problémák: senki nem halott azokról a történésekről, amik bennük vannak, töménytelen ferdítés, irreális adat, logikátlanság és másolt mítosz van bennük.
Ajánlom, hogy olvasd el a Léo Taxil: Szórakoztató Biblia c. művét, nem nagyon lesz utána kétséged afelől, hogy a Biblia milyen minőségű történelmi "forrás".
És ez alapja Izrael létének...
Humoros palesztinok alkothatnának egy "Eredeti Filiszteus Közösséget" és a Bibliára hivatkozva követelhetnék vissza a saját földjeiket...

Az előző bejegyzésem volt az első, amely szinte 100%-ig egy eredetileg angol nyelvű cikk fordítása. Ezt a "trendet" fogom most követni még egy bejegyzés erejéig. A most bemutatni kívánt cikk eredetileg a ConspiracyScience nevű weboldalon jelent meg, amely portál célja jelenleg elsősorban különböző…..
Nemrégiben, olvasgatva a születő afganisztáni különleges erőkről itt a blogon, és másfelé, szöget ütött a fejemben egy gondolat. Az afgán hadsereg (ANA) harcértéke ugyan javult az utóbbi időkben, de ahogy a régi mondás tartja, "európai harctéren meghalnának".…..
A Robert Bales törzsőrmester által elkövetett gyilkosságsorozat után, annak körülményei miatt újra előkerült a régi vita Afganisztánban, ami az éjszakai rajtaütések létjogosultságát és a külföldi irányítását illeti. Hamid Karzai elnök már évek óta politikai tőkét…..
A kommentekben folytatott viták során szóba került már itt a blogon is a nemzetközi fejlesztési és segélyszervezetek és a katonai/biztonsági magáncégek (PMC-k/PSC-k, pontatlanabb ámde romantikusabb megfogalmazással élve zsoldoscégek) közötti, időnként furcsának ható…..
Edward Luttwak bölcsességeit már többször idéztük, mivel aki bármiféle megfontolásból egy kicsit komolyabban foglalkozott már a biztonságpolitika témájával, az legalább a rövid publikációiba belebotlott. Annyit érdemes tudni az aradi zsidó családból származó íróról, hogy…..
ygan111
2012.03.01 12:42:52
A hidegháborús nagyhatalmi versengés nemcsak az ideológia és a haditechnika, de a katonai gondolkodás terén is folyt. Ennek egyik megnyilvánulásaként Mao Ce-tung, Che Guevara, Vo Nguyen Giap, Carlos Marighella és elvtársaik megalkották a "népi felszabadító háború"…..
ygan111
2012.02.08 14:30:40
@Rammjaeger83:
Igen, ilyesmire gondoltam! köszi!
Végeredményben arra akartam kilyukadni, hogy ma az USA képes-e egyáltalán sikeres COIN-t végrehajtani a maga demokratikus hozzáállásával, a média kereszttüzében úgy hogy nem egy diktatúrát akar kihúzni az iszapból? Sikeresség alatt pl egy sri lankai eredményességű végeredményre gondolok.
Meg lehet-e valósítani a "védett falvak" témát egy nyugati gondolkodásmóddal ma?

Idén január 5-én jelent meg a Védelmi Stratégiai Iránymutatás, mely az utolsó évét taposó Obama-adminisztráció elképzeléseit tartalmazza az amerikai fegyveres erők jövőjéről. Ez még nem tekinthető egy gyökeresen új stratégiának vagy katonai doktrínának, csupán az alapot…..
A szerkesztőségben nemrég eltűnődtünk azon, milyen lenne egy, a KatPol és a hasonló profilú blogok olvasótáborára specializálódott vendéglátóipari egység valahol a belvárosban. Nemcsak kiszolgált katonák járhatnának oda, hanem bárki, aki élénken érdeklődik a…..
ygan111
2012.01.17 07:52:20
@ygan111: igaz hibádzik, mert ez nem poén, hanem valóság :D
Idén is áldozatul esett egy tábornok karrierje túlzott őszinteségének. Peter N. Fuller dandártábornok, aki az afgán erők kiképzésének irányításában játszott szerepet, többek között azt találta mondani, hogy Karzai elnök korrupt és elszigetelt a valóságtól. (Lásd itt.)…..
ygan111
2011.11.17 11:58:39
@CN: a 3-4000-el 9/11-re gondoltam, nem a katonai veszteségekre.
@molnibalage: hát ha azt vesszük, hogy a háború a politika folytatása más eszközökkel, akkor mindegy, hogy katonailag mit értek el, ha politikailag elvesztették, nem? :)
Szerintem katonailag is. Aki ellenőriz egy területet az a győztes. Jelenleg a tálibok ellenőrzik a területet, hiszen velük kell alkudozni, ha életben maradni kívánó tisztviselő vagy akármi is akarsz lenni...

"Only the good die young"
Hosszú ideig a fegyverkezési hajsza jegyében bemutatott Vörös téri magamutogatás napja volt a mai, ám a hidegháború mára tovatűnt és részben feledésbe merült. Ebben nyilván az is szerepet játszik, hogy a korszak első, feszültebb évtizedeinek…..
ygan111
2011.11.09 09:53:35
"Iranian terror in your land American weapons in my hand Kneel to no one in my way Blow off your head when you start to pray"
(Fearless Iranians from Hell)
...avagy a nagy ho-ho- lebuktatott iráni merényletkísérlet-hoax .
A vád szerint Manssor Arbabsiar, iráni-amerikai állampolgár, büntetett…..
Az ókori hadseregekről sok leegyszerűsített téveszme kering, többek között a ponyvairodalomnak, igénytelen játékoknak és Hollywoodnak köszönhetően. Ha valaki ma meghallja Karthágó vagy Hannibál nevét, jó eséllyel egyből a harci elefántokra fog gondolni. Ehhez képest…..
Egy elcsépelt közhely szerint a történelem bővelkedik a váratlan fordulatokban. A Magyar Néphadsereg katonai és tisztjei pl. annak idején valószínűleg álmukban sem gondolták volna, hogy kiselejtezett fegyvereik egy részét a nem is oly távoli jövőben mint egy feledésbe merülő,…..
ygan111
2011.08.10 09:32:52
@ambasa: nem értem, miért ízléstelenség? Nem játszótéri mászókát csináltak belőle.
Az ismeretlen messzi tájakon zajló helyi konfliktusok a fejlett világban legjobb eséllyel a velük kapcsolatos belpolitikai botrányok következtében tehetnek szert médiaérdeklődésre. Valószínűleg pl. a nicaraguai háború sem került volna az amerikai lapok címoldalára, ha nincs az…..
A cikk témája az a vita, mely Izrael és Libanon között robbant ki, miután nem tudtak (és igazság szerint nem is akartak) egyezségre jutni az elmúlt években feltárt hatalmas tengeri földgázkészletet illetően. Viszont mivel a norvégiai kettős merénylet jelenleg az aktuális…..
ygan111
2011.07.26 08:39:43
@Monarch: szerintem az USA támogatás elsősorban az ENSZ határozatok megvétózását jelenti és azt, hogy Izrael "mögött áll" politikailag. Ennek helyettesítésére bármekkora gázmező is kevés volna.
Az afganisztáni háborúnak egy sajátos és kevéssé közismert „műfaja” a politikai gyilkosság. Ez azonban korántsem újdonság, az 1979 óta tartó konfliktusban sokan folyamodtak politikai verseny ellenfeleik megölésével való egyszerűsítéséhez. És ebből számos volt…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Kiváló írás!