Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dx

0 bejegyzést írt és 63 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Már századszorra keseregtem azon, hogy Heller Ágnes miért nyilatkozik olyan gonoszságokat Magyarországról, aztán gondoltam: legjobb lesz, ha írok neki és megkérdezem. Kaptam választ is, ami nem válasz, de legalább egy kommunikációkezdemény. Megkerestem a Facebookon a Heller Ágnes…..
dx 2013.11.22 11:57:32
@Skrabski Fruzsina (lelkylola): Azt hittem Franciaországban a nép választja a köztársasági elnököt nem pedig kinevezik. Kösz a felvilágosítást Fruzsina. Világos, hogy ez kemény (söt perdöntö) bizonyíték a maffia váddal szemben.
A Múlt-kor blog tegnap a szvasztikáról közölt érdekes képeket. Vagyis a nácik által kisajátított horogkereszt Hitleréket megelőző, nyugati elterjedtségéről. Északon is használták, sőt, kissé elforgatott formájában a mai napig használják a szerencse…..
Minap Ungváry Krisztián kijelentette, (köszönjük Yorgnak az ötletet) hogy ő nem liberális, mivel abban hisz, hogy "egy európai országban a kereszténységnek állami szinten is kitüntetett szerepet kell kapnia más vallásokhoz képest".  Ungváry Krisztián magánügye, hogy miért…..
dx 2013.01.04 14:54:25
@erdelyik:
és ha egy egyházat evengélikus-lutheránusnak hívnak mi van? Lefagy a rendszered? és a hajnalcsillag is más mint az estcsillag, nem is beszélve a Vénuszról, hiszen mindegyiknek más a neve, nem?
Nem merészkednénk addig, hogy gyorsítéletben mondjuk meg, negyvenszázaléknyi jelöletlen idézet után Semjén Zsolt dolgozata plágium-e, vagy csak hiányzott írógépéről az idézőjel. Mi pozitív módon inkább a tartalomra koncentrálunk, hiszen A new age kihívása és az…..
Miután elolvastam az eheti Magyar Narancs szerkesztőségi cikkét, mely szerint nem, Jeszenszky nem síkhülye, hanem hiteles képviselője a magyar kormány fajvédelmi tendenciáinak, úgy döntöttem, hogy 1. leöntöm kávéval a Narancsot, hátha felébrednek;  2. írok a Vincentre, mert…..
dx 2012.11.03 19:39:31
@Mackósajt: kinek a gyakorlatában?
Mindenki maga dönti el milyen gyakorlatot követ a saját felelössége. Èn így értelmezem és ajánlhatom neked is. Azt hiszem egyébként nem jelent többet inkább kiterjesztésröl van szó: vagyis mindenkinek adjuk meg a tiszteletet mint embernek. Emiatt körultekintöbbnek kell lennunk hogy a kritikát ne sértésnek érezzék. Arányérzék bölcsesség stb.
dx 2012.11.03 20:01:00
@Mackósajt: akkor jó ha semmi bajod vele. sok szerencsét.
dx 2012.11.03 20:06:42
@kisQtya: Egy "köztudomásu tény" akár elöítélet is lehet. Ha valaki társadalomtudós az a dolga , hogy utána járjon.
Az írása végkimenetele célt téveszt inkább egy véleményen vannak a poszt szerzöjével mintsem ellentétesen, hiszen ö a Magyar Narancs ítéletét bírálja. figyelemesebb olvasással talán közelebb kerulhetnénk ahhoz, hogy kevésbé legyen annyira elviselhetetlenul gyulölködö az ország.
Tiszta Beszéd A nyugdíjsztori 2010.11.26 10:00:00
A magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítása kapcsán már több elemzés és vélemény napvilágot látott. Ezek elsősorban félelmekről, becsapottságról, kiszolgáltatottságról, érdeksérelemről, elutasításról szólnak. Érdemes azonban higgadtan körüljárni miről is…..
dx 2010.11.27 12:05:48
Szentesíti-e a cél az eszközt? Ezt azért jobban is kidomboríthatta volna az írás. pl. :hvg.hu/gazdasag/20101126_magannyugdijpenztarak_kovetkezmenyek_adat . De máshol is olvastam a dolog kockázatosságát taglaló írásokat. Az Mnyp hosszútávú pozitív hatása (mikor már azok fizetnék a nyugdíj 25%-át az állam helyett) nagyobb mint a mostani bekebelezés hatásai (csökkenö államadósság,kamatterhek). A hosszú távú egyenleg pedig attól fugg milyen reformokkall áll elö a kormány. Ezt viszont senki nem tudja. Két év alatt mindent gyorsan megreformálni.. ezt mintha már valaki megpróbálta volna (reformcunami) ezt akkor ránk eröltetett, illegitim, jozefinista akarnokságnak titulálták és semmi nem lett belöle.
A "cél szentesíti az eszközt" filozófiának közvetlen káros hatása pedig a bizalom csökkenése ami alááshatja az egész program (ha egyáltalán létezik) megvalósíthatóságát.
Reménytelen rögtönzésnek hat ez az egész, egy óriási hazárdjáték.
Előző írásomban jeleztem, hogy téves a sajtó helyzetértékelése, miszerint Írországban pusztán bankváltságról van szó; most egy másik általános tévhittel szeretnék foglalkozni, mégpedig azzal, hogy Írország ebből magától kikecmereg, és a kelta tigris újra talpra áll!…..
dx 2010.11.19 14:57:18
@akira2: huh azért az olasz gazdaságot követendö mintaként beállítani nem szerencsés. Az utóbbi tíz év növekedése szánalmas, az ország pedig nyakig ul az adósságban. Amúgy nagyvállalataik is vannak és sikeres clusterjeik bár igaz, hogy nagy a szerepe a rugalmas és találékony kis-közepes vállalati szektornak, bár a kínai verseny egyre inkább sarokba szorítja öket. Hogy a svájci gazdaságot a kis-közepes vállalatok dominálnák.. huh ezt kétlem most így statisztika nélkul is. Ha csak a bank szektorra gondolok, de ott van az ABB plussz 1 vagy 2 a világ legnagyobb gyógyszergyártóiból a Nestlé, ennyit csak emlékezetböl, egy 8 milliós országban. Asszem ott minden van: kicsi, nagy, közepes és persze lóvé is temérdek, ráadásul kiegyensúlyozott a gazdasági fejlödés, nem hallani ilyen hullámvasút szeru fejleményekröl.
dx 2010.11.19 15:43:39
@piroskadar: Kösz!
Ez a válság kezeléséröl szól nagyrészt, de miért hagyták, hogy kialakuljon a lufi?
dx 2010.11.19 17:12:58
@akira2: Egyetértek. Robosztus de stabil növekedés valahol az Olasz 0,6 és a kétszámjegyu Ír között. felzárkózó ország esetében akár az 5-6 % sem túl szédítö. Arra szerettem volna reagálni, hogy az Olasz gazdaság/társadalom teljesítménye nem ad okot rá, hogy mintának tekintsuk (amennyire én tudom, nem vagyok szakértö), persze tanulni mindenhonnan lehet. Sajonos nekem úgy tunik a magyar viszonyok megdöbbentöen hasonlítanak az olaszhoz ami a negatívumokat illeti (kettéhasadt, ellenséges politikai táborok, magas adók, massziv adóelkerulés, ugyeskedö, szabálykerulö kultúra, elöregedö társadalom) ami a pozitívumokat illet(a kisipari,kézmuves hagyományokra alapozó innovatív kis-közepes cégek, foci, kaja) pont hiányoznak. A belsö kereslet pedig nem sok mindenre elég, azért is sírtak, hogy a drága euró ellehetetleníti az exportot és ezért az utóbbi tíz év stagnálása.
Azt írtam volna, hogy a Nestlé gyógyszercég? Rossz helyen volt a vesszö, bár végul is a kakaórol azt mondják az már majdnem gyógyszer...
 A néhai SzDSz-t a jobboldali véleményformálók hosszú éveken keresztül azzal vádolták, hogy csekély támogatottságuk ellenére a kormányzati tevékenységet és kommunikációt nagyban meghatározták. Pepitában ugyanez történik ma, amikor a KDNP politikusai köszönnek vissza…..
  Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán egy bajnai konferencián arról beszélt: a roma integráció érdekében minél több olyan egyházi iskolára lenne szükség, ahol többségében roma diákok…..
dx 2010.08.28 15:47:06
A cikkíró tájékoztatlan, tudatlan de annál magabiztosabb a témában.
"Ultraliberális" meg "doktriner liberális" ezek értelmetlen cimkék csak arra való , hogy nem kelljen érvelni.
A szegregált iskola nem muködik ez a tény. Millió példa van rá nemzetközileg és sok száz (ezer?) Magyarországon is.
A magyarországi iskolarendszer rendkívul szegregált, a mai bajok egy részének éppen ez az oka. Ha jól emlékszem egyébként, ez a volt Szdsz sara is, legalább részben (szabad iskolaválasztás). Az Szdsz-es szegregációellenes politika az csak lanyha próbálkozás volt, az iskolafentartók ösztökélése az integrációs iskola irányába. Mivel Magyarországon az iskolafentartó az önkormányzat korlátozott lehetöségekkel.
A másik probléma a felkészuletlenség, az integráció nem muködik pusztán attól, hogy egyutt ulnek a kulönbözö hátteru gyerekek az iskolában. A sikeres muködéshez komoly pedagógiai program kell és felkészult pedagógusok (persze, hogy a pedagógusok ellenzik).
Az integrált iskolai oktatás pedig nem a tolarencia miatt kell hanem az egyenlö esélyek miatt. A szegregált cigány-iskolák alibi iskolák. Az ott "tanuló" gyerekek nem kapják meg a mai világba szukséges képességek minimumát sem. Belöluk fél vagy teljes analfabétát képeznek állami pénzen, akik felnött korukban a szociális és a bunöldözö szervek állandó kliensei lesznek.
ès jéé a felkapaszkodott cigány pedig a megszerzett pozícióját védi és próbál minél inkább elkulönulni a putristól, hát ez nagy felfedezés de csak annak akinek az esszencialista rasszista elöítéletei maga a valóság.
Szeretem a focit. És a dobszerkókat. Mindenfélét. Kicsit, nagyot, sok tamost, sok cinest, kevés tamost, kevést cinest. Mindet. Nem tudok dobolni, ellenben megtalálam a legnagyobb dobszerkót EVÖR. A legnagyobb nem is tudom, hogy jó szó-e. Ez nem nagy, ez egyszerűen grandiózus, mellette…..
dx 2010.02.21 10:52:14
@nosferato:
Hát én nem értek a dobokhoz de nagyon bírom a black paget föleg a black page 1 (the hard version) amúgy a Zappa: Live on stage in New York lemezén hallaható mind a három : Black page drum solo+blackpage with melody (Black Page 1) és végul Black Page 2 (easy, teenage new york version) amelyik elött el is magyarázza Zappa miröl van szó.
A you tube-on pedig a múltkor találtam három videót Bozzio vs. chad wakerman:www.youtube.com/watch?v=563Joj7DoD0
jószórakozást!
w Karácsonyi ének 2009.12.08 11:30:00
Bronzvasárnap után vagyunk, ami egy viszonylag újkeletű ünnep, a naptárak még alig jegyzik, de annál inkább a kereskedők és a shoppingriportokkal virító média. Ez a harmadik hétvége a karácsony előtt, amikor már mindenkinek illik elkezdeni a vásárolgatást, hiszen nemsokára…..
w Seggel előre 2008.06.19 05:00:00
Mikor végre eljutott az Orbán Viktor agyáig, hogy a szélsőjobb rossz társaság, egyszer csak megmondták a híveknek, hogy mostantól ne árpádsávozzanak Fidesz-gyűlésen. Aztán kiszivárgott két pofon terve. Az összekacsintás vádja el is halkult. Igaz, vesztett a népszerűségéből…..
Mostanában gyakran kínoznak képtelen lázálmok, a minap is arra ébredtem hideg verítékkel, hogy kikaptunk Máltán. Brrr, beste lidérc - jó kis napnak nézünk elébe. Kótyagos rutinnal kapcsolom be a közszolgálatot, kotyog a kávé, mikor Kisteleki elnök…..
Két hónapja lesz lassan, hogy nagy hangon bejelentettem: olyan meccset nem nézek, amelyen kettőnél több magyar játékos lép pályára. Nyilvánvaló, a legjobb futball és honfitársaink nagyon messze állnak egymástól és bár néha odakerül egy-kettő közülük valamelyik…..
Mai anyagunk egy kegyetlen világba kalauzolja el olvasóinkat. Polgárháborúk, forradalmak, éhezés, népírtás, diktátorok, kizsákmányolás, sivatag, dzsungel, vadállatok. Ja és futball. Méghozzá a javából. Mindez fellelhető a világ legsötétebb kontinensén.…..
Kétszáz nappal az EB előtt szinte komplettnek tekinthető a résztvevők névsora. Biztosan ott lesznek a lengyelek, a görögök, a horvátok, a románok, a hollandok, a franciák, az olaszok, a németek, a csehek és a spanyolok. Erősen valószínűsíthető, hogy hozzájuk a portugálok, a…..
w A ló elszáll 2007.05.29 04:00:00
Amikor a kétezres évek elején Gyurcsány Ferenc elhatározta, hogy visszatér a politikába, és valamit csinál ezzel az országgal, nyilván a személyes kötődések miatt magától értetődően választotta ehhez az MSZP-t. Ott volt esélye a csúcsra emelkedni; joggal gondolta magát…..
w Magyar atom 2007.05.17 11:15:00
Hát kellett neki adni valami ülőhelyet, azt értem. Erős a pártban. Végül is lehetne honvédelmi miniszter, vagy akár gazdasági, ott több kárt tudna okozni. De ne higgyük, hogy a Környezetvédelmi Minisztériumban nem tud. Különösen akkor, ha bevonja a munkába a hazai aktivistákat.…..
dx 2007.05.20 21:03:58
Àrpád:
"...de annyi kockázat belefér..."


Ezt meg két blog közt a kockásfuzetbe kiszámoltad ugye...?

Lehet, hogy már érintve volt feljebb (akkor bocs) de:

1, Nincs tökéletes technológia! Az atomerumu nagyon bonyolult technológia + a tervezés , kivitelezés is bonyolult folyamatok, tehát minden egyes szinten , bekövetkezhetnek hibák, tévedések. Azon kívul az uzemeltetés is nagyszámú, kellöen felkészult apparátust kiván. Az ember pedig hibázik, a szervezetek pedig úgyancsak tökéletlenek ami újabb hibaforrás. Az esetleges óriáskatasztrófa valószinusége lehet, hogy kicsi viszont a következmények végzetesek az emberiség számára.
2. Olvastam erröl a Finnországi épulö atomtemetöröl (az egyetlen végleges eddig?!) impozáns, totálbiztos, stb. aztán ahhoz a részhez értem ahol ott volt a szám, hogy meddig kellene ott tárolni ezeket a futöelemeket.... nem emlékszem már, de nagyon nagyon nagyon sok csilió év volt...
3. Olcsó-e az atomerömuben termelt energia? Hát attól fugg árpád hogyan számolt..., vagy az atomlobbi, vagy a "sötétzöldek". Maga a termelés nem drága viszont a biztonsági intézkedések + a futöelemk tárolása iszonyúan megdobja a költségeket.
4. Az urán is az oroszok tól jön nem ?
Most , hogy nem pont gazpromnak hanem uranpromnak vagy mitudoménminek hívják nem sokat számít.
5. Ùjra jön az atom! Ez igaz és sajna nagy mennyiségben és olyan országokba is amelyekre egy benzinkutat nem bíznék.