Adatok
Naki vagyok kerdojel
4 bejegyzést írt és 433 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Limitált, dupla CD-s, digipak kivitelben jelent meg kiadónk gondozásában a P.Mobil első három, nyolcvanas évekbeli nagylemeze. Április 30-án, a P.Mobil 50 éves fennállásának alkalmából rendezett koncerten, a Papp László Budapest Sportarénában volt kapható először a zenekar mára túlzás nélkül…..
Naki vagyok kerdojel
2023.05.08 09:52:48
Nem akarom bántani a zenekart (na jó, talán csak egy kicsit), de ha a P. Mobil 50 éve létezik, akkor elég gyér a zenefelhozatal. Mondom ezt úgy, hogy szeretem őket. Szóval, Lóri, új zenék kellenének, nem a 40 évvel ezelőttiekről kéne még a 100. bőrt is lehúzni.

Először is köszönöm szépen mindenkinek, hogy annyi ötlettel próbált segíteni itt, meg a Fb-on abban, hogy hogyan kellene kiszedni onnan a mederből azt a dögnagy rönköt. Higgyétek el mindez, meg még több is átfutott az agyamon már korábban is, amikor a tuskó még a vízen úszott és sokkal könnyebb lett…..
Naki vagyok kerdojel
2023.02.07 09:04:15

Meglepően gyorsan, mindösszesen három évvel a 2019-es, azonos című albumot követően érkezett meg a német indusztriális metal csapat, a Rammstein új albuma "Zeit" címmel április 29-én. Ezt minden bizonnyal a koncertmentes, pandémia által sújtott, totális üresjáratnak számító időszak magyarázza,…..
Naki vagyok kerdojel
2022.05.03 06:47:38

Egy nemrégiben adott interjúban Richard Kruspe megerősítette, hogy a jövő évi turné megkezdése, azaz még május 15-e előtt megjelenik a Rammstein következő nagylemeze. A korongról egy dalt már igen szűk körben bemutattak, ezt csak a Nemzetközi Űrállomás egy asztronautája, Thomas Pesquet hallhatta…..
Naki vagyok kerdojel
2021.11.14 22:48:46

Jövő októberre került át a Fleshgod Apocalypse lemezbemutató turnéja, ráadásul kicsit módosult is az összetétel. Az olaszoknak az Omnium Gatherum fűti majd be a deszkákat, a Veleno Across Europe turné október 20-án éri majd el Budapestet...
Naki vagyok kerdojel
2021.11.04 05:30:01

Október 29-én érkezik a Season Of Mist kiadó gondozásában "Bleed The Future" címmel a kanadai technikás death metal alapbrigád, az Archspire új soralbuma. A zenei végletekig és gyakran azon túl is szívesen elkalandozó csapat friss klipje, a Golden Mouth Of Ruin pedig a hajtás után máris végignézhető…..
Naki vagyok kerdojel
2021.08.05 15:05:13

A Napalm Death örökzöldje onnan lehet ismert, hogy mire elkezdenéd élvezni (egyáltalán észrevennéd, hogy megy), már vége is a dalnak. A mindössze 1,316 másodperc hosszú nóta sok más csapatot megihletett már, főleg a grindcore keretein belül születtek ilyen minitrackek, melyeknek valahogy meg is van…..
Naki vagyok kerdojel
2021.04.20 07:13:05
RockStation
Mennyi pénzed van fölösben? - Árban felsőkategóriás ruhamárkával szövetkezett a Rammstein
2021.04.15 07:00:00

Közös kollekciót dobott piacra a Rammstein és a Balenciaga. Nos, ha van pénzetek, csapjatok le a limitált ruhadarabokra, de előre szólunk: igencsak mélyre kell nyúlni az egyébként bizonyos elemeiben már sold outtá érett cuccok leendő tulajdonosainak. De azért ne legyünk szőrös szívűek, inkább a…..

Az amerikai showmannél, Stephen Colbertnél felvett élő adással ünnepli meg a nagy klasszikusának, a Master Of Puppetsnek a megjelenését a Metallica. A neves dátum alkalmából a nyitószámot, a Battery-t kapták elő, azt viszont ahogy csak illik!..
Naki vagyok kerdojel
2021.03.04 08:38:43
RockStation
Elnézést, a kegyelem elfogyott! - Friss nótát adott a világnak a Fleshgod Apocalypse
2020.12.19 07:00:00

No. Nem, nem kerültünk paraszt bácsi módba, ez az olasz szimfo-death brigád, a Fleshgod Apocalypse új dalának a címe, amit tegnap mutattak be a nagyközönségnek. A videóval turbózott, természetesen a tőlük elvárható bika lendülettel felvértezett nóta egyelőre különálló számként jelent meg, de van egy…..
Naki vagyok kerdojel
2020.12.19 10:26:14

..
Naki vagyok kerdojel
2020.12.11 07:04:21

Naki vagyok kerdojel
2020.12.11 06:49:23

Kiadta a Through The Nightot a Cuestack. Az éppen David Hasselhoffal dolgozó csapat a hasonló című EP-n szállította le a közreműködés eredményét, a videó pedig az alábbi...
Naki vagyok kerdojel
2020.12.11 06:40:09

I DON'T FUCKING BELIEVE THIS SHIT !!!!!
A belga sajtó arról ír, hogy in concreto a "La Détour" nevű melegbárban egy gangbangot (hölgyolvasóink elnézését kérem, egy vagy több melegprostit kúrtak meg, nagyjából el tudják képzelni, hogyan és merre, igen nincs puncijuk, ne tessék…..
Naki vagyok kerdojel
2020.12.01 22:05:33

Rövid közleményben jelezte a rajongók felé a Rammstein énekes Till Lindemann és a Hypocrisy/Pain frontember Peter Tägtgren, hogy együttműködésüket befejezik a Lindemann nevű, az utóbbi években elég szép sikereket megélt projektben. Mindketten saját terveikre fókuszálnak a jövőben, ám előtte még…..
Naki vagyok kerdojel
2020.11.14 08:06:34

Hasznosan tölti ki a keletkezett szabadidőt a Rammstein: stúdiózik a hatos. A vélhetően a tavaly megjelent nagylemezük sessionjeiből megmaradt ötleteket felvonultató nótákat Franciaországban, Saint-Rémy-de-Provence-ban formálják, faragják, a La Fabrique stúdió falai között állítólag a zenekar néhány…..
Naki vagyok kerdojel
2020.09.15 15:08:24

A budapesti költségvetés:
(1) Budapest Főváros Önkormányzatának Közgyűlése(a továbbiakban: Közgyűlés) a Budapest Főváros Önkormányzata 2020. évi összevont költségvetésének (a továbbiakban: költségvetés)a) költségvetési bevételeit 284 099 688 ezer Ft-ban,b) költségvetési kiadásait 408…..
Naki vagyok kerdojel
2020.09.11 17:32:56

Oroszország nemzeti és keresztény. Szergej atya, a koronavírustagadó exrendőr szobája falán II.Miklós cár és Joszif Visszarionovics Sztálin mosolyog egymásra. Oroszország Anyácska leghűbb fia a KGB volt kelet-németországi rezidense Vlagyimir Vlagymirovics, minden oroszok prezidentje for…..
Naki vagyok kerdojel
2020.09.03 06:33:12

Tudom, nem szabad Szilvásy Gyuri bácsit bántani, egykori SZDSZ-es önkormányzati képviselő, aki valószínűleg a fia halálába bolondult bele. Nem is bántom szegényt, de ez így annyira tökéletes.
2020. július 27., hétfő 13:36
A Honfoglalás 2000 Egyesület…..

"Én tüstvérem Kötöny, kié megkegyüllé én jumhum olélottya,
hodon ülé hiát, de így hiátattal, Karmelitába'.
Mer hodon biozon szovo, mogomnok volék, mogyori orczájot, székölyi orczájot, lófőni orczájot,
mogyori teremtővé Uromk Istentül,…..
Naki vagyok kerdojel
2020.07.09 21:31:39

Mindezt a zenekar dobosa Christoph Schneider árulta el a német Radio Bob! Rodeo Radio című podcastjében...
Naki vagyok kerdojel
2020.06.15 16:36:31

Napvilágot látott a Graveolution zenekar friss anyaga. Nem tudod kikről van szó? Akkor olvasd el dr.Slayer - a magyar crusty egyház pápájának - ajánlóját. Imádni fogod, ahogy a zenét is! ..
Naki vagyok kerdojel
2020.05.26 20:14:40

"Pulmonológus, tüdőgyógyász vagyok, ami azt jelenti, hogy most a koronaosztályon dolgozom. Azokkal a covidos betegekkel foglalkozom, akik nem kerültek az intenzív osztályra. Frontvonalban vagyok. "
" A bérszámfejtés két hónapot csúszik. Nekem az alapfizetésem 203 000…..

Az alábbi szövegben nem lesznek matematikai formulák. Reményeim szerint majdnem mindenki el tudja olvasni, ez egy vulgárfilozófiai esszé.
1. Tér és Idő.
Képzeljünk magunk elé egy kört. Forgassuk el az óramutató járásával ellentétes irányban valamilyen szöggel. Nevezzük a szöget…..
Naki vagyok kerdojel
2020.03.21 09:57:17
@Naki vagyok kerdojel: olvasója!
Naki vagyok kerdojel
2020.03.21 09:59:03
@keletita: Végigolvastam, megértettem, hogy a kör forgatható. Mi a jutalmam? :)
Naki vagyok kerdojel
2020.03.31 22:34:16
@grommite: hehe :)
Örülünk, Vincent?
A brit konzervatívok matematikára akarnak költeni (rövidposzt)
2020.01.28 00:09:12

"The reforms to the Global Talent route coincide with ambitious government investment of up to £300 million to fund experimental and imaginative mathematical sciences research by the very best global talent over the next five years."
(brit kormányzati közlemény)
A brit…..
Naki vagyok kerdojel
2020.01.28 20:38:29
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz