Regisztráció Blogot indítok
Adatok
barázda_billegető

0 bejegyzést írt és 71 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Igazán csudálatos könyvekkel örvendeztetett meg bennünket a kampánytöbbség. A cusi-ügyhöz hülyének érezzük magunkat, hiszen hol vagyunk mi a piacvezető gazdasági napilaphoz képest, ráadásul most nem is akarnánk feltétlenül könyékig a hányadékban turkálni, úgyhogy inkább…..
Zenóbia Hagymás bab 2014.03.11 10:24:00
Nem, ebből itt nem süti lesz, bár végül is lehetne ezt is tortásítani, csak teljesen feleslegesen hülye ötlet lenne. Úgyhogy ez itt a hagymás bab, mert az Iván Bud Spencer rajongó, és ti meg azt mondtátok, írjam meg ezt is, én meg azt csinálom, amit a férjem, meg ti mondtok nekem.…..
Mint az sokak számára ismeretes, (ismét) megköttetett az a mindent elsöprő ellenzéki megállapodás, ami meghiúsíthatja fidesz nem csak hogy háromnegyedes, de akár az öthetedes, sőt, jó esetben még a hétkilencedes győzelmét is a tavaszi országgyűlési választáson. Most, hogy a…..
barázda_billegető 2014.01.17 23:14:26
Fodor Gábor 13% négy tanulsága 2013.11.27 11:38:08
Három nappal vagyunk túl a fóti időközi polgármester-választáson, amelyen semmilyen módon nem érvényesült a papírforma. Egy döntően jobboldali körzetben a szocialista jelölt nyert/támogatta az Együtt és a Demokratikus koalíció/, a Magyar Liberális Párt jelöltje, Dr. Vargha…..
barázda_billegető 2013.11.27 16:24:17
@storker: Az én meggyőződésem pedig az, hogy te egy extrovertált, agresszív barom vagy, aki a sikertelenségét és pitiánerségét csak mocskolódáson keresztül tudja levezetni. Hozzád képest egy ork szelíd galambocskának tűnik. A gárdában a helyed, jól illesz a sok borsóagyú, sorranós pöcs közé.
Varánusz Halálos iramban - 2014 2013.11.25 05:37:00
Ha Palik Laci politikai szakkomentátor lenne most ezt visonganá: de hová tűnt Gyurcsány Ferenc, aki úgy lépett be a szobába, hogy ott sincs? Mer'hogy a szocialisták hétvégi választmányi ülése után ez viszonylag fontos, ám megválaszolatlan kérdés maradt.  Lendvai…..
barázda_billegető 2013.11.25 11:25:48
@Vérmókus, a Maghrebi Mogyorózabálók Őrizője: Egészen festői kép, pár pillanatra teljesen beleéltem magam ebbe a szemet gyönyörködtető látványba! :D
barázda_billegető 2013.11.25 12:03:00
@DarthVader: Hát a valóban az lenne a helyzet, úgy teljessen más lenne a leányzónak az ő fekvése. Viszont ez esetben az kellene konkrétan leírni, hogy a maszop jelölt nem játszik, és egyértelműen a Niedermüller a nyerő. Szóval a mondat második fele hiányzik. Persze a Mesterházynak tök mindegy, mert azt úgysem érdekli semmi, de sok szavazó honpolgárt érdekelne, hogy ki mellé van letéve a garas. Hogy ki mellé nincs, az világos. Ráadásul egy korábbi posztjában meg azt olvastam, hogy a Niedermüller "Zugló szempontjából érdektelen".
Vége van. Akarom mondani vége lesz majd egyszer. Ha. Igen, úgy értsd, ha minden jogorvoslati lehetőség elfogyott és a katonák (vég)kimerültek. Az eredményt lehet magyarázni megismételt Fidesz győzelemnek pont úgy, mint a mozgósításban elért ellenzéki sikernek. A különbség két…..
Azzal kezdem, hogy életem nagy álma teljesült péntek este: 40 ezer román gyűlölt őszintén, és én is őket. Számomra az egyik nagy vágy volt, hogy Bukarestben nézhessem meg élőben a magyar válogatottat és mindez ért számomra 20 ezer forintot. Utólag is. A különvonattal…..
Mocskok! Igen, ti, akiket inkább hívnék büdösgecinek, de a pártközpont és konzervatív keresztény álcám nem teszi ezt - még - lehetővé. Szóval ti, retkek, akik alattomosan belopóztok mindenféle Isten Háta Mögötti útfelújításokra vagy a Margit körútra közpénzt hesszelni!…..
Tíz hónapos ellenzéki pávatáncot követően, villámgyorsan és (az előzményeket figyelembe véve) némiképp váratlanul került pont az Együtt és az MSZP tárgyalássorozatára. A felek által kialkudott kompromisszum lényege, hogy külön listán ugyan, de koordináltan indulnak…..
Július közepén arról írtam, hogy Bajnai Gordon nem lesz az egységes baloldal közös miniszterelnök-jelöltje. Ma az is kiderült, hogy Mesterházy Attila sem lesz. Leginkább azért, mert ma úgy néz ki, hogy nem lesz közös jelöltje a baloldali ellenzéknek. Ha jól értem a…..
Fodor Gábor Temetetlen halott 2012.06.16 19:18:00
Ez a címe Mészáros Márta filmjének, amely Nagy Imre életéről szól. Ma van 23 éve annak, hogy a rendszerváltás szimbolikus eseménye, Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése, lezajlott. Ma van 23 éve annak is, hogy a mai miniszterelnök bemutatkozott az ország nyilvánossága…..
A Varánuszon azt taglalja a szerző, hogy az ilyen "pszichopata balfaszokat" csak a balfék kormány miatt nem zárják be. Kedves Fabius, hatalmasat tévedsz! Az, hogy S. Ábelt büntetőjogi felelősségre kell-e vonni, nem kérdéses. Csak ahelyett, hogy megint üvöltve próbálnánk "aktuálpolitizálni" a…..
barázda_billegető 2013.08.17 14:27:43
Ne keverjük a "Gizikét a gőzekével" [copyright: Dr. Torgyán József].

Varánusz bejegyzésének az aktuálpolitikához két ponton van köze.
1. TEK
Tény, hogy ráhívták őket az ifjú szkájvókerre, és ők fel is vonultak teljes harci díszben és kicsavarták a kezéből a műanyagpisztolyt.
2. Rendőrség (BM)
Amely szervet - ha nem maradtam le valamiről - még mindig az a Pintér Sándor, most éppen belügyminiszteri pozícióban leledző egyén irányítja, aki emlékeim szerint, egykor a józsefvárosi kínai piac őrző-védő cégét is.
Namost akkor két kérdés mindenképpen feltejhető aktuálpolitikai vonzattal.
1. A TEK, aki, ha jól emlékszem, már kakasviadalokhoz is kivonul nagy erőkkel, egyébként igen helyesen, miért nem vindikálja magának a felelőséget, hogy Ábelt, aki éles lőszerrel puffogtat a mekiben, lekapcsolja.
2. A BM/Rendőrség ("szolgálunk és védünk"), (vajon kit?), mit csinál. Úgyértem, mit csinált a lövöldözés és Ábel előzetesbe helyezése között eltel időben.

AMi az aktuálpolitikától független: Mindig voltak, akik bekattantak, és lesznek is egyre többen. A bekattanásnak csak az egyik, ámde a társadalom többi, még nem bekattant tagjára nézve veszélyesebb formája az éles fegyverrel való lövöldözés. A vonat elé sétálás csak az alkövetőre nézve veszélyes. Apropó, nem emlékszem, hogy 2010-11 előtt napi hír lett volna az utóbbi.

Konklúzió: Nehezen támasztható alá konkrét érvekkel, hogy a mai kormány mindent megtesz az általános stressz-faktor csükkentése érdekében. Éppenséggel talán ez az igazán aktuálpolitikai vonatkozása az ügynek. Mert, ha teszem azt, egy pedagógus vagy egy szülő azzal van elfoglalva, hogy miből fizesse ki a rezsicsökkentett villanyszámlát, kevesebb ideje marad az Ábelekkel foglalkozni.

Ettől függetlenül persze, hogy a Gyurcsánybajnaiahibés.
Nem irigylem Bajnai Gordont. Úgy tűnik, nem csupán ellenzéki, barátainak hitt partnereiről derült ki, hogy a vele való összefogás helyett leginkább ellenfélnek és elszigetelendő tényezőnek tekintik, de a Fidesz kétharmados rettegésének is ő az ellehetetleníteni kívánt…..
barázda_billegető 2013.07.13 20:33:11
@ob.szerver: Teljesen egyetértek. Egyébként is igen unalmas már a gyurcsányahibás mantra (főleg az elmúlt 3 év után). Én személy szerint például nem tudom, hogy Mesterházi mennyivel lenne jobb Gyurcsánynál Orbánnal szemben.
Miután kedden-szerdán Viktorunk politikai értelemben szánalmas vereséget szenvedett a strasbourgi nagypályán, következésképpen újabb összecsapásokat helyezett kilátásba, majd csütörtökön hazai porondon dekázásban látszólagos revansot vett, a pénteki mantra alkalmából…..
barázda_billegető 2013.07.05 22:06:16
@czjanos: Egyetértek. Ugyan úgy néz a gyermekei szemébe, mint mindenki máséba. Azok is csak alattvalók. Az egész országot az alattvalójának tekinti, csak természetes, hogy az alattvaló nem hogy zokszó nélkül megtesz mindent az uralkodóért, de életét is örömmel áldozza ha kell.

Mit is mondott Richelieu bíboros? "Egy mindenkiért és mindenki énértem!"

Azt azért meg kell jegyezni, hogy Richelieu sokkal szerényebb ember volt.
... nem támadja a kormányt, mert megérti, hogy most minden erőt a védekezésre kell összpontosítani;*... nem vizsgálja az árvízi védekezés előkészületei során a sajtóban tett nyilatkozatokat, hogy összehasonlítsa konkrét földrajzi térségekben jelenleg megfigyelhető…..
barázda_billegető 2013.06.08 15:31:51
Úgy látom, ahogy fokozódik a nemzetközi helyzet, kezdenek megérkezni az első gyöngyszemek:

Cáfolat: nem szakadt át a gát Vácott:
hvg.hu/itthon/20130608_Atszakadt_a_gat_Vacon

hvg.hu/itthon/20130608_Tahitotfalu_szervezetlensegre_panaszkodna

ebből muszáj idéznem az utolsó mondatokat:
"Az egyik helyi lakos szerint egyébként a védekezésnél "káosz uralkodik", a védelmi eszközökről ugyanis nem nagyon gondokosnak. "Vagy homokzsák nincs, vagy homok. De az, hogy a kettő egyszerre együtt legyen, ritkán fordul elő" - tette hozzá."
barázda_billegető 2013.06.08 16:15:06
@HomicideWatch: Ugyan, ne orbánkodj már! Inkább azt mond meg, most átszakdt a gát, vagy nem szakdt át?
Hogy lehet így hinni a híreknek, he? Ha legközelebb esetleg valahol megint átszakad, a kutyát se fogja érdekelni, mer juszt se szakadt át. Érdted? NEM SZAKADT ÁT!! Egy NER gát nem szakadhat át. Csak a Gyurcsányé! Nahát.
barázda_billegető 2013.06.08 17:08:05
@kovi1970: Megvan! Megvan! Tudom mär kiről mintázta a Lucasfilm Yoda mestert!
Bár rohamosan fogy az idő, továbbra sincs megegyezés ellenzéki oldalon. Az ugyan tény, hogy hosszú idő után legalább abban sikerült megállapodni, hogy 2014-ben minden választókerületben 1 közös jelöltet indítanak majd, de fontos részletek még mindig tisztázatlanok. Márpedig az…..
Olvasom, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke Brüsszelben lobbizott azért, hogy Magyarország lakosait (szándékosan fogalmazok így, ő a "magyar emberek" kifejezést használja) ne büntessék azért, mert "...egy kormány és egy miniszterelnök rosszul cselekszik, és állandóan harcolni…..
barázda_billegető 2013.03.23 12:28:58
Egyetértek a poszt írójával legtöbb felvetését és megállapítását illetően. Számomra is sokkoló, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetője és elnöksége a "magyar nép" kétség kívül létező érdekeire hivatkozva, implicit módon védelmébe veszi a jelenlegi politikai rezsimet, és az esetleges EU szankciók helyett Martonyi ötletét, a Velencei Bizottság állásfoglalásának kérését tudja javasolni csupán.

Azzal is egyetértek, hogy ez a kérdés, vagyis az EU szankciók ötletének támogatása magyar politikusok, véleményformálók és polgárok részéről, igen kényes. Sőtt! Szerintem ma ez a legkényesebb, legsúlyosabb és egyben legfontosabb kérdés.

Éppen ezért nem tartom elfogadhatónak, hogy egy véleményformáló megelégszik ennek a kényes helyzetnek a körülírásával, de választ nem ad rá azon kívül, hogy ".. jobban járt volna Mesterházi,... ha hallgat." Ez finoman szólva sumákolás, ami sajnos nem vezet sehova.

Eszembe jut a mondás, miszerint "you can't make an omlett without braking eggs".

A fenti kényes kérdés megválaszolásához tisztázni kell, hogy is áll ma Magyarország, mint gazdasági és politikai entitás, és az EU viszonya, és tisztázni kell, milyen megoldási lehetőségek vannak.

1. Magyarország önként, népszavazást követően csatlakozott az Unióhoz, mint politikai, gazdasági és ideológiai közösséghez. Ezzel vállalta a közösségi szabályok betartását és a normákhoz való alkalmazkodást. (Uram bocsá, ezek a normák anno egybeestek a politikai establishment túlnyomó többségének felfogásával.)

2. A csatlakozás óta Magyarország élvezi az uniós tagság előnyeit (határok szabad átjárhatósága, tőke szabad áramlása, uniós források igénybevétele(!!), ..) és részesül az uniót érintő problémákból is.

3. Az orbáni hatalmi berendezkedés és centralizáció azonban immár alapvetően sért számos uniós normát és vállalt köztelezettséget.

A helyzet mostanra olyanná vált, mint egy család, melynek egyik tagja élveszi a kosztot és a kvártéjt, cserébe azonban semmit sem dolgozik a többiekért, viszont az asztalra okád.

Ki változtathat ezen a helyzeten (amely szerintem joggal elfogadhatatlan nem csupán az EU politikusai, de adófizetői részére is)? Ki és mit tehet annak érdekében, hogy a probléma megszűnjön?

A) Orbán kiléptetheti Magyarországot az Unióból (felteszem, ehhez egy népszavazás kellene, mint a belépéshez). Utána joggal mondhatná, hogy neki senki sem dirigál, ez az ő királysága, azt tesz amit akar. De nem lép ki, mert akkor nem dől a lé.

B) Rábírhatná a magyar politikai ellenzék és/vagy a magyar nép a jelenlegi hatalmat, hogy térjen vissza az uniós normákhoz (állítsa vissza a fékek és ellensúlyok rendszerét, törölje el alaptörvénynek nevezett jogszabályhalmazt,..). Az ellenzék erre képtelen. A nép, az istenadta, pedig nem teszi. Noha semmi sem akadályozza meg, hogy többszázezer fős tünjtetések legyenek a regnáló rezsim ellen és rászorítsák a rezsimet a meghátrálásra. "Csupán" meg kellene szerveznie magát.

C) Léphet az Unió, ha és amennyiben Magyarország erre bármilyen ok miatt képtelen vagy nem is akar változtatni jelenlegi, közösségi szabályokat és normákat sértő magatartásán. (Nem tartom elvithatatónak az Unió azon jogát, hogy saját közösségét védve fellépjen a közösséggel konzekvensen és céltudatosan szembemenő tagálammal.)

D) Utolsó, elméleti lehetőség, hogy az Unió felbomlik, és ezzel megszűnik a probléma. Akkor viszont gazdasági szempontból az A) verzióhoz hasonló helyzet fog előállni, vagyis nem dől a lé.

Összefoglalva: Szerintem az Uniónak minden alapja megvan ahhoz, hogy fellépjen Magyarország vezetésével szemben. Morálisan is, és az uniós alapszerződésekből és kapcsolódó joganyagokból következően is. Tény, hogy az Unió fellépése a Magyar Kormány ellen sértheti a magyar állampolgárok érdekét. Ha a magyar állampolgárok ezt a sérelmet el kívánják kerülni, tegyenek érte.

Mesterházira visszatérve, a fentiek alapján úgy gondolom, a pártelnök úr - és más politikusok is - csak egyféle álláspontot foalmazhatnak meg. Nevezetesen: MINDENT elkövetnek (beleértve elsősorban a jelenlegi rezsim mielőbbi megbuktatását) annak érdekében, hogy Magyarország, mint az Unió tagja, visszatérjen az Unió alapszerződéseiben deklaráltakhoz, és az Unió közös értékrendjének megfelelően gyakorlja uniós tagságát. Ha és amennyiben ezen törekvésük sikertelen, el kell fogadják az Unió esetleges szankcióit.

Egy olyan kormánynak, amely a hajléktalanokat immár törvényi szinten kriminalizálja, és egy olyan "nemdiktatúrára" épülő társadalomnak, amely - egyebek mellett ezt is - eltűri, nincs alapja az esetleges EU szankciók ellen ágálni.
Ők még nem érzik, hogy be kellene ismerni, de ahogy haladunk előre az időben, egyre nyilvánvalóbb lesz: a március 15-én történtek alatt a magyar állami adminisztráció, a rendkívüli helyzet kezelésére működtetett intézményrendszer csődöt mondott, fatális hibákat követett…..