Regisztráció Blogot indítok
Adatok
csenge :)

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bár a nyárnak vége, és elkezdődött a suli, de azért hétvégenként elő-elő jön még az a nyár flash, mikor nem számít, hogy mikor merre hogyan, lényeg hogy jó legyen. Persze az a szabadságérzet nincs meg, mint a szünet alatt, hogy nem kell törődni semmivel, de azért egy…..
Úgy döntöttem, hogy itt az idő arra, hogy megosszak veletek egy rendkívül fontos dolgot. Az egész még 2009. októberében kezdődött. Egészen idáig mindenki rendesen járt iskolába, majd elment edzésre, esetleg kicsit a barátaival volt, aztán hazament, kicsit msn, majd alvás. Ám…..
csenge :) 2010.06.14 22:42:16
Szokásomhoz híven elindultam szit felé. Társam volt ezen rövid idő alatt a Kinga és a Csaba. Mikor felértünk, hihetetlen dolgot láttunk. Illetve először csak én. A többiek csak akkor vetté észre, mikor én már szakadtam a röhögéstől. De ne siessünk ennyire előre. Nyilván…..
Whejjjj..!! Ma került megrendezésre a nagyszabású(nak mondott) városi ECL Angol verseny első fordulója, ahol is az eddig még középfokú nyelvvizsgával rendelkező, az angolt igen jól beszélő fiatalkorú honfitársaink mérték össze hatalmas, grandiózus tudásukat egymással és a…..
csenge :) 2009.03.20 22:29:01
Hola PPL :)) Ismét jelentkezem és roppant érdekfeszítő története(i)m van(nak) számotokra :)Az egész eseménysorozat tegnapra nyúlik vissza ahol is drága testvéremmel és elszakíthatatlan pajtósommal Mathias-al (nem rex) megkóstoltunk egy kis (nem) fagyasztott zöldséget (qrvajó ez a…..
csenge :) 2009.03.17 21:25:57