Regisztráció Blogot indítok
Adatok
AoL

35 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
    A deputatio már ötödfél órára megérkezett a cultusministeriumba. Maga a titkos kamarás úr  fogadta őket, aki phlegmatikus ember hírében állt, de most izgatottan szítta az ángol burnótját. A legfontosabb financziális projectum volt a Kötelező Olvasmány, amiből százezer kópiát  rendeltek és egy…..
AoL 2021.02.26 18:19:39
N@ijontichy: Nem hülyeség, csak árnyalatlan.

A helyzet az, hogy én kislánykoromban olvastam az Aranyembert, el nem tudom mondani hányszor, pont mert hogy jó. És pont ez a baj vele. Kritika nélkül lestem el belőle számtalan későbbi tévedésem alapját, éppen mert TK kritikai szemlélete nem volt a köztudatban. Még a gyerekeim is isszák a levét a túlzásba vitt áldozatvállalásaimnak és egyéb romantikus képzelgéseimnek.

Felnőttként újraolvastam és újranéztem azokat az alkotásokat, - lett légyen szépirodalom, vagy popkultúra -, amik meghatározták a nőséghez, szerelemhez, kapcsolatokhoz való viszonyomat. Hát, pont ugyanaz, mint pornóból tanulni a szexualitást és ugyanolyan kártékony is. Csak ez nem korhatáros.

Ha TK (nem olvastam, nem is fogom, mert a konkrét cikk nem érdekel, csak a témafelvetés létjogosultsága) erre a nagyon is valós jelenségre akarta a figyelmet felhívni, akkor inkább arról kéne beszélni, hogy hogyan lehetne ezt kezelni, egy hülyeség az egésznél többet ér.

A jelenség létezik és végtelenül kártékony. Mindannyian tapasztalhatjátok férfiként is, akiktől a partnerei lehetetlent várnak érzelemnyilvánítás terén pl.

Amúgy meglep, hogy nem emlékeztek, milyen fiatalon olvasni.

Ami miatt ragaszkodunk a klasszikusokhoz, azok a finom részletek, a társadalmi, politikai környezet, morál, amiből fiatalon semmit nem értesz, nem is érdekel. Többnyire átfutod, hogy megtudd, mi történt a hősöddel, aki miatt olvasod a könyvet. Talán arra alkalmasak a kötelezők, hogy felnőttként tudd, hogy mit lenne érdemes elolvasnod most, hogy már érdekel és látsz párhuzamot a hétköznapi valóságoddal.

Közel 50 évesen kezdtem író barátoktól elkérni a saját 50-es listájukat, hogy mi maradt ki, és van, ami azért, mert nem olvastam el, mielőtt utált kötelező olvasmány lett belőle, utána már dafke nem.

Szerencsére általában én jártam a kötelező lista előtt, de amikor nem, akkor nem tudtam elfogulatlanul olvasni. Tudtam, hogy most valaki a saját értékrendjét akarja a fejembe tömni, de úgy, hogy nem érvel és nem mondja ki nyíltan, mit akar tőlem, csak furmányosan, az érzelmeim által megvezetve, valamely irodalmi hőssel való azonosulásom révén. Hát ez nem esett jól.
A nyugat-szerbiai Valjevo városának egyik általános iskolájában egy 14 éves, komoly egészségügyi gondokkal küzködő kislányon gúnyolódtak osztálytársai. Az Andra Savčić általános iskola nyolcadikos tanulója szívelégtelenséggel született, illetve a korábbi műtéteket…..
AoL 2013.01.20 17:59:03
Nemcsak Orwell világában dúl a demokrácia, hanem kicsi hazánkban is. Eddig is sejtettük, hogy nem minden gyermek születik egyenlőnek, de most már tudjuk is – már az első években sem mindegy, kinek milyen (és mennyire) funkcionárius a papája vagy a mamája, a luxus együtt jár a…..
AoL 2012.08.06 06:50:05
Csak a tények kedvéért jegyzem meg, hogy mezei proliként járt a gyerekem az egyik "luxusóvodába" a három közül, ami annyira nem luxus, hogy egyrészt látnotok kellene, másrészt csak azért pont azt jelölték ki, mert akkor még Oktatási Minisztérium alá, és gondolom, jelenleg is közvetlen fenntartás alá tartozik.

Igen, kell vinni tisztasági csomagot, wc-papírt, etc., és gyümölcsnap is van, azt is a szülők gazdálkodják ki, hogy minden nap legyen friss gyümölcs.

És amikor mi odajártunk, akkor került sor a térítési díj bevezetésére, egyszerűen azért, mert különben nem tudták volna kigazdálkodni a fenntartást sem.

Éppen arról híres az ovi, hogy nem különórák százaival terhelik hülyére a gyerekeket, egyedül úszni jártak, szintén térítési díjért, azt is csak azért, mert 200 m-re van a kerületi tanuszoda.

Hát ennyit a luxusról.

A kerület többi óvodája jobb állapotban van, csak hagyományosan ez szolgált az állami intézmények szolgálati óvodájául.

Valamikor az Operaház óvodája volt, és ebből annyi maradt meg, hogy sok olyan szülő hordja oda a gyerekét, aki nem reggel 8-9-től délután 5-6-ig dolgozik, ezért a kezdést kicsit rugalmasabban kezelik és nem muszáj beérni korán, cserébe elvinni a gyereket meg de. Ez a rugalmasság a legnagyobb és gyakorlatilag egyetlen "kivételes" előnye.

Ettől még a többi lehet luxusóvoda, de hogy a Bíró utcai rossz értelembe véve nem az, az hót ziher.
Herculeanum more 2010.02.11 12:59:00
alma  körte..
Herculeanum Első fejezet 2009.10.14 21:45:00
Egy dohányzók számára fenntartott első osztályú fülke sarkában Wargrave törvényszéki bíró szivarozott. Nemrégiben vonult vissza hivatása gyakorlásától. Fújta a füstöt, és érdeklődve futotta át a The Times politikai híreit. Letette az újságot, és…..
    Kemény dolgok jönnek. ..
Oil Firms Producing at Loss Due to Lower Crude PricesThe country's oil companies are losing money on crude production after a decline in prices pushed the market value of a barrel of the Urals blend below the cost of getting the fuel to consumers and paying taxes, UBS said Tuesday. A Russian…..
Terminus Technicus IKE 2008.09.12 15:27:00
Ide jön minden, ami Ike-kal kapcsolatos. ITT NÉZHETITEK RENGETEG TÉVÉCSATORNÁN EGYSZERRE! A modellek és a Google Earth felhasználásával Ike középpontja 7 km-re halad el Galvestontól és 24 km-re Houston belvárosától. A középponttól számított 120 km-es sugarú körben hurrikán,…..
Rémes, hogy milyen lusta itt mindenki. Nekem meg dolgom volt. (YP vagyok, AoL gépéről.):-)Sehol egy rendes hírfigyelés, ha pár napot lazít az ember... (Igazából persze nem lazítottam, hanem megállás nélkül dolgoztam, de ez itt ugye nem sokat ér a blog szempontjából.) A kialakult…..
Hétvége van (ugye), nekem pedig sok dolgom. Úgyhogy közösségi aktusra hívok fel mindenkit (nem, nem úgy).   Mik a hírek? ..
Tombol a hurrikán-szezon. Az alábbi felvétel az Ike nevű 4-es erősségű hurrikánról készült. Gusztáv épphogy szétoszlott, mögötte jön Hanna (trópusi vihar), aztán Ike, és utána Josephine. Az olajmezőkre és a parti infrastruktúrára Ike komoly veszélyt jelenthet ha rossz felé…..
AoL 2008.09.05 03:07:55
Ezt mondta YP. Hamarosan én is mondok valamit, de előbb idemásolom azt:

terminus.blog.hu/2008/09/03/tulajok


YP 2008.09.05. 02:35:38 Na erre válaszolnék:

----------------------------------------

SS88 2008.09.04. 14:53:16
Tiszta gyönyörűség titeket olvasni, nem véletlen linkelik a terminust egyre gyakrabban a kurucinfon és a lelkiismeret88 weblapján.
Kert Magyarország, önfenntartás, bezárkózás, idegenek elkergetése, fegyveres védelem megszervezése, kisebbség elüldözése, nyugdíjasok visszaszorítása, kapitalizmus kárhoztatása mindent megtárgyaltok amit csak kívánhat az ember.
Legnépszerűbbek között vagy Zaphod, és hálával tartozunk a YP-nek és a HZS-nek.
Kevesen írnak ilyen jól a helyes útról.
A magunkfajta örül amikor titeket olvas.

-------------------------------------------------------------

Talán nem tűnt fel, úgyhogy leszögezném:

1) Megvetem a rasszizmust

2) Megvetem a nyuggerezést

3) Nem kárhoztatom a kapitalizmust. A globalizációt és a neoliberális GAZDASÁGpolitikát viszont kénytelen vagyok, mert látom, hogy mit művel. A kaiptalizmus csak egy társadalmi rendszer, nincsen rajta sem szeretni- sem utálnivaló. Az embereken van, akik megtöltik tartalommal.

4) Nem támogatom a fegyveres társadalmat, sőt, ellene vagyok a fegyverosztásnak

5) Semmi bajom a kisebbségekkel. A világon semmi.


Ami engem illet, tények és számok érdekelnek, nem ideológiák. Aki ideologizálni akar, felőlem bátran teheti. Ameddig én voltam az admin, kitöröltem azt, ami szerintem nem ide való. Most ezt már nem tehetem meg.

De ez nem jelenti azt, hogy egyetértenék azzal, ami itt néha folyik. Nem véletlenül nem vagyok már szerkesztő, amikor pedig írok, csak tényeket és híreket teszek be.

Szerintem káros az a folyamat, ami az indulatok és az aktuálpolitizálás irányába löki a témát, ezért egyre kevésbé veszek szívesen részt benne. Viszont sem nem tudok sem nem akarok tömegszintű közvélekedéseket befolyásolni. Ezek a dolgok sajnos tőlem függetlenül vannak. Az a tény, hogy egynémely számításom alátámasztani látszik egynémely ideológiai alapvetést, sajnálatos.

De én nem tudok / akarok mások helyett értelmezni. Ugyanis az is káros.
  Mondok egy példát: Szerintem a problémáink fennakadásmentesen megoldhatók. - legfeljebb vitatható Szerintem a parlagfű nem létezik. - adatokat kérek Szerintem a vörös kismellűeket a Tiszába kéne lőni - azonnal törlendő. ..
Ezt az oldalt mindenkinek érdemes a könyvjelzők közé betennie: http://www.chrismartenson.com/crashcourse Szó és kép, arról, amiről beszélünk. Természetesen kevésbé alaposan, viszont messzebbről indulva és perspektivikusabban. ..
Az alábbi cikket Szám Dorottya, az FFEK csoport munkatársa küldte. A csoport munkájáról bővebb tájékoztatást ezen a webcímen érhettek el: http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK.htm PARADIGMAVÁLTÁSI. rész Vendégszerzőnk az alábbi írásban az éghajlati válság…..
 Úgy tűnik, a brazílok komolyan gondolják az államosítást az olajszektorban. Az új mezőkből még legalább 5 évig (Tupi) de inkább 10 évig (Carioca) nem jön majd sok olaj, de nagyon úgy néz ki, hogy amikor majd már igen, akkor sem tervezik exportálni. Működni látszik az…..
AoL 2008.09.01 10:14:08
Papíron sok mindent lehet:

Amerika átáll a nemzetközi könyvelésre
www.nol.hu/cikk/505362/

A működési költségek csökkenését, jobb versenyképességet várnak attól, hogy az amerikai vállalatok átveszik a nemzetközi számviteli normákat. Az Egyesült Államok értékpapír- és tőzsdefelügyelete, a SEC nyolcéves ütemtervet dolgozott ki az amerikai cégeknek a nemzetközi számviteli standardok átvételére. Mintegy 110 óriásvállalat, amelyek saját iparágukban az első húsz közé tartoznak, már a jövő év végén válthatnak. A 700 millió dollár piaci értéket meghaladók 2014-re, a többiek pedig két évre rá állhatnak át.


Mindez egyelőre terv: nem világos, hogy a SEC megköveteli vagy engedélyezi csak az átállást, 2011-ben pedig az egészet le is állíthatják, ha például az amerikai könyvvizsgálók nem bírják a tempót.

A kaput a cégek döngetik. - A vállalatok ássák meg az amerikai szabályozás sírját. A menedzserek sokkal nagyobb mozgásteret kapnak a tekintetben, hogyan számítsák a bevételt vagy az eszközállományt a pénzügyi jelentésekben - nyilatkozta Edward Ketz, Pennsylvania állam egyetemének számvitelprofesszora a Bloombergnek. Egy baltimore-i felmérés szerint 137 megvizsgált cég közül 86 ért el jobb eredményt a nemzetközi standardok, míg 47 az amerikai normák alapján, négynek a helyzete pedig nem változott.

De nem mindenki lelkes. Jack Reed demokrata szenátor, a SEC-et felügyelő kongresszusi albizottság elnöke úgy véli, a befektetőkre nézve kockázatot jelent, ha az amerikai felügyelet ilyen módon enyhít a szigorán.
AoL 2008.09.01 10:18:53
így aztán nem is nagyon meglepő, hogy

Moszkva nem tart szankcióktól
www.nol.hu/cikk/505324/

Moszkva nem tart attól, hogy európai gazdasági szankciók érnék Abházia és Dél-Oszétia egyoldalú elismeréséért. Bár a hivatalosan Grúziához tartozó területek függetlenségét az EU tagjai elutasítják (egyelőre még a FÁK országai sem állnak a Kreml döntése mögé), mégsem várható, hogy az EU mai rendkívüli csúcstalálkozóján Oroszország gazdasági elszigetelése felé tenne lépéseket - vélik Moszkvában. Ennek egyik jele, hogy az EU-ülésre nem kapott meghívót a grúz elnök. (Mikhail Szaakasvili korábban úgy nyilatkozott, hogy azért nem jelenik meg, mert félő, hogy Oroszország ellehetetlenítené hazatérését.)
Nincs sok időm, tehát rátok is számítok. Will Brazil Really Nationalize Oil? http://seekingalpha.com/article/93347-will-brazil-really-nationalize-oil Brazilian oil workers with the FUP oil union have threatened a nationwide strike, in what seems like another step toward nationalized oil in…..
Terminus Technicus Fekete arany 2008.08.30 21:32:00
Miért ennyire különleges anyag az olaj? Miért nem váltottuk le már régen? Mit kell tudni az olajról? Olvass tovább. A kőolaj szerves anyagok oxigén-szegény környezetben történt lebomlásakor keletkezett. A szerves eredetet bizonyítja, a szén atomok izotóp összetétele, az olajban…..
Kezdhettek gyűjteni: Az eddigi előrejelzésekkel szemben a héten bevezetendő áremelés után nem januárra, hanem már novemberre várható a következő áremelés a budapesti távhőszolgáltatóknál: Budapesten drágább a távfűtés, mint Bécsben - jön az újabb…..
  Háború és Béke. Mielőtt tovább olvasnátok, szerintem érdemes elolvasni a tegnap esti kommenteket is, ITT. Most pedig lássuk részletesen. Az oroszoktól kapunk olajat és gázt. Jaj, és uránt is, ne feledjük! A lengyelektől és a németektől kapunk szenet. De mit…..
AoL 2008.08.28 10:29:17
Rossz ötlet a Mavir privatizáció?
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=101514
(Rossz)

Két árampiaci szakértő, Járosi Márton és Kaderják Péter is rossz ötletnek tartja a Mavir 75%-os részvénycsomagjának privatizációját, mivel a rendszerirányító és az általa birtokolt magyar vezetékhálózat stratégiai fontosságú. A privatizácvió által ráadásul a cég nem is válna függetlenné az MVM-től, pedig ez az árampiaci verseny megteremtésének egyik fontos kritériuma.

Nemzetünk szuverenitását csorbítaná a kormány azáltal, ha privatizálja a Mavir 75%-os részvénycsomagját - állítja a Magyar Nemzet mai számában Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke.

"A látszólag a lakosságnak értékesített tulajdoni hányadok - a kárpótlási jegyekhez hasonlóan - mind a nagy nemzetközi multinacionális szolgáltatók tulajdonába fognak kerülni, így minden privatizált részvény közvetlenül károsítja a nemzetet" - idézi a lap a szakértőt, aki szerint a liberalizált árampiacon az indokoltnál nagyobb mértékben növekedett az áram ár, rosszabb lett az ellátásbiztonság és kiszolgáltatottabbak a fogyasztók. Járosi szerint éppen ezért az államnak tulajdonosi pozícióban kellene maradnia , mert így tud eleget tenni fogyasztóvédelmi kötelezettségeinek.

Egy másik szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiakutató Központjának (REKK) vezetője, Kaderják Péter szintén nem elégedett a kormány által tervezett lépéssel. Szerinte nem az valósul meg, amit a REKK korábbi szakértői javaslataiban megfogalmazott, nem érthető, hogy miért kell a Mavir többségi tulajdonát eladni. "A csehek és a románok is tőzsdére vitték a rendszerirányító kisebb csomagját, de a többségi tulajdont megtartották" - emlékeztet Kaderják, aki szerint stratégiai okokból a Mavirt állami tulajdonban kellene tartani, de le kellene választani az MVM-ről.

"Ha a kormány versengő piacot akar, akkor előbb az erőművek és az MVM közötti hosszú távú áramvásárlási megállapodásokról szóló uniós határozattal vagy a Mavir és a villamos művek szétválasztásával kellene foglalkoznia" - állítja a szakértő, majd hozzáteszi amíg a Mavir informatikai rendszere és pénzügyi menedzsmentje akár csak 25%-ban is az MVM kezében van, addig nem valósulhat meg a tényleges önállóság.
AoL 2008.08.28 10:44:16
Moszkva elkezdte hadiiparának fejlesztését
index.hu/gazdasag/vilag/hdi080828/

A Putyin-kormány nagyszabású fejlesztési programot indít a hadiipar modernizációjára. A költségvetésből akár 150 milliárd dollárt is elkölthetnek erre a célra. A pénz egy olyan állami cégen keresztül kerül a vállalatokhoz, amelyet Putyin régi barátja irányít.

Az orosz kormány nyugati szintre kívánja emelni az ipar teljesítményét, és úgy tűnik, erre a hadiipar számára gyártó vállalatok pénzügyi támogatását tartják a legjobb módszernek egy orosz lap szerint. A Putyin-kormány favoritja az a Rosztyehnologii, amelyet Szergej Csemezov, Putyin miniszterelnök régi bajtársa irányít.

Barátságuk története még a nyolcvanas évekbe nyúlik vissza, amikor is mindketten a kelet-németországi hírszerzésnél dolgoztak. Csemezov a közelmúltig a legnagyobb orosz hadiipari vállalat, a Roszoboronekszport feje volt. A vállalatvezető szerint a Rosztyehnologii fejlesztései előbb-utóbb a civil ipari szektorok hajóerejévé válnak, így az óriásvállalat erőteljes állami támogatása végső soron indokolt.

A kizárólag a hadiipar számára termelő vállalatok a központi költségvetésből kapnak támogatást: az állami vállalat fejlesztéseire és gyárainak modernizációjára akár 150 milliárd dollárt költhet Oroszország - mondta el Csemezov.
AoL 2008.08.28 14:24:59
Abházia és Dél-Oszétia önrendelkezése - tény
www.nol.hu/cikk/504862/

Oroszország külpolitikai prioritásai a történtek után is világosak. Egyenjogú együttműködésre törekszünk partnereinkkel. De tényleges, "business as usual" már aligha lehetséges. A partnerség illúziójának fönntartásában mi sem vagyunk érdekeltek. Ami a szokásos kioktatást illeti a területi integritásról, végképp nincs erre erkölcsi joga a NATO-nak Irak és Koszovó után. De hogy ha partnereink pragmatikusan állnak hozzá a helyzethez, akkor Oroszország és a Nyugat között megmarad a normális együttműködés. Rajtunk nem múlik.

A szerző Oroszország budapesti nagykövete
Formát bontunk, de ez nem fontos. Egybesült Híreink.Az oroszoktól kapunk olajat és gázt. Jaj, és uránt is, ne feledjük! A lengyelektől és a németektől kapunk szenet. De mit kapunk nyugatról? Globalizációt és ideológiát. Az se rossz, csak nem lehet megenni. Na és mit kap a nyugat…..