Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sendmailto

0 bejegyzést írt és 70 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tegnap a világ egy pillanatra ismét Magyarország felé fordította arcát és csak ránk figyelt, hiszen fontos kérdésben döntöttünk. Azonban nyert az igazság, és vele az igaz szerelem is, és 3 szem krumpli nélkül a zsebünkben is meg tudtuk hozni döntésünket, vagyis hogy ki nyerje a Love Islandet. Persze…..
Sendmailto 2019.11.22 12:12:10
Az előző részben Botond küldte haza Esztert, Misi bemutatta, hogyan kell elpancserkodni egy rongyrázós randit, Zsolt egy dörgölődzős-kenegetős randi után zavarta be Kittit a poklok házába fejni, Niki adott egy diesel maflást az ökológiai lábnyomának tök feleslegesen, Balázs meg...hát, neki van elég…..
Az utolsó hét a villában pont olyan, mint az utolsó hét a suliban. Már minden dolgozat ki lett javítva, aki kétesre állt, az már kikönyörögte, hogy felelhessen a jobb jegyért, matekon, hittanon (katolikus suliba jártam, az Isten szerelmére), magyaron már csak a Mátrix-trilógiát nézzük, egyedül a…..
A korlátlan mennyiségű gyermek vállalására buzdító társadalmi célú hirdetések közepett meg is kezdődik a burzsujcirkusz következő adása. Singh Viki épp telesírja a párnáját Táncosék elvesztése miatt, ami így kezdésképp nekem több mint erős, már kapkodom is befelé az…..
Akkor ugye ott tartottunk, hogy Dávid visszatért a Bayani törzshöz, ahol ő volt az egyetlen, aki nem találkozhatott a hozzátartozójával, hisz a szerkesztők nem sejthették ,hogy ő fog visszatérni a holtak szigetéről. És nincs az a last minute jegy, amivel időben a Fülöp-szigetekre lehetett volna…..
Sendmailto 2018.11.09 12:04:46
Elég nehéz eldönteni, hogy Beni a kibeszélőben is csak szopatta-e az embereket, vagy valóban ennyire nem foglalkozott a játékkal - illetve fogalalkozott ő, csak nem úgy, mint mások. Rubin Kristóf a döntőbe várta Benit, én meg másik vendégemet, Emesét, de hát az élet nem habostorta. Az utolsó…..
A tenger hullámai szinte kihányják magukból a felkelő napot, melynek sugarai egy izmos hobit testre vetülnek. Harcicsivava, szótlan Yodaként tornyosul alvó társai felé, majd néhány megvető pillantás után elindul a partra, hogy megkezdje a napi szarkavarást...
Bayani Fanni indokolatlan tangás seggével nyitunk, és Tamás építkezési vállalkozóvá avanzsálásával folytatjuk - hogy egészen pontosan mit akar építeni a homokba ledöfött bambuszcölöpökből, azt innen nem tudom megállapítani, éppúgy lehet csillagvizsgáló, mint rendőrőrs. AlexaSándor majszol egy darab…..
Alexandra átöltözik „kényelmesbe” miközben Gábor szolidan pillog irányába (vagy egy makákóra, csak így vágták össze). Fanni azonnal felfigyel kolléganője impozáns kebl…épességeire, amelyek jól jöhetnek még taktikailag. „Tud mozgósítani pár embert, hatással van a férfiakra…mi kell még?”, kérdi,…..
Már lenyugodtak a kedélyek, eltelt néhány nap Orbán Ráhel esküvőjének szenzációs bejelentése óta. Így adott a lehetőség, hogy higgadtan és tárgyilagosan elemezzük a történteket. Hiába sorakoznak a legelismertebb humánértelmiségi koponyák a baloldal mellett, ez a…..
A Heti Válasz mai számát ezzel a borítóval sikerült megjelentetni. A vonatkozó cikk a neten csak kivonatolva olvasható. Az európai értelemben vett polgári liberális lap szerint azzal veszélyeztetik a melegjogok a heterók mindennapi boldogságát, hogy néhány országban már tilos…..
Gödöllő elfoglalta a Paksi Atomerőművet: ..
Az HBO sorozata a sárkányok és a kváziközépkor izgalmas eseményei mellett még egy dologról híres/hírhedt: az irgalmatlan mennyiségű pucér nőről. Jó, nincs annyi csöcs és pina benne, mint mondjuk a Spartacusban volt, ahol minden belezésre jutott legalább egy pár szilikon vagy…..
Subba Ügető az autópályán 2012.05.10 13:15:34
A hülyeség határtalan, én végig sem néztem, te is csak akkor ha fel akarod idegesíteni magadat. ..
Egy héttel az HBO-premier előtt megnézhettük a második évad első két részét, és természetesen az állunkat keresgéltük a padlón. Ha az eddigi, vérben, izzadságban és egyéb testnedvekben tobzódó tíz rész annyira volt durva, mint egy baráti hátbaverés Khal Drogótól, akkor az új részek mindegyike egy…..
A tegnapi ünnepnapi nagyszünet után.....az elmúlt évek legkedveltebb motívuma, a tükör selfshoot, lehetőleg Iphonal. Nesztek, itt egy nagyobb válogatás. ..
Sendmailto 2012.03.18 11:08:56
Subba Napod: Musical Youth! 2012.03.18 09:07:00
Sendmailto 2012.03.18 11:06:34
Legutóbbi posztunkban egy felhívást közöltünk, melyben arra kértünk dubajozáson átesett nőket, hogy álljanak ki a blog olvasói elé, és meséljék el személyes tapasztalataikat. Ezen felbátorodva, Lilla elhatározta, hogy megosztja élete rövid történetét és egy érdekes írást…..
Néhány hete valamelyik nap rám jött a steak ehetnék. Mondtam is a Zsoltinak: „Úgy ennék most egy jó steak-et!” Erre felcsillant a szeme és azt válaszolta, hogy ő már hónapok óta mondja nekem, hogy menjünk már el abba az argentin steak házba, Londonban. Uh, és tényleg.…..
Végül Trieszt lett belőle. Trieszt autóval hat óra, de már Olaszország, van tengere, tökéletes hétvégi program, és persze a Monarchia építészeti emlékein kívül telis-tele van Persolokkal. A neten rengeteg trieszti ottica ajánl Persolokat, listát nem írtam, mert az ember…..
Vastagbőr Az igazi országimázs 2011.07.15 12:02:00
A nyár legviccesebb bulvársztorija idáig kétségkívül a dubajozás. A három közvetítő lekapcsolása után még csak egy 119 nevet tartalmazó portfólióról szóltak a hírek, de a Bors információi szerint már ezernél (!) jár az érintett lányok száma. Ezer dubajozó magyar…..
 Ki hitte volna hogy E.T. még visszatér a filmvászonra? Ki hitte volna, hogy távolléte alatt görcsös testépítésre és emberevésre adja a fejét? Ki hitte volna, hogy a "Szuper 8" ennyire jó lesz? Én biztos nem, azt hittem, már kinőttem az "önfejű kisgyerekek…..
Sendmailto 2011.06.21 03:05:52