Adatok
Dr. Ákói Sz. Igor
0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Érdekes történelmi helyzetben éri Magyarországot ez a választás. Valószínű soha ilyen kevés párt nem fog bejutni. Márpedig a demokrácia akkor szép, ha színes. Most három, maximum négy pártnak van erre esélye.Ennek persze az is velejárója, hogy sokkal kevesebb embert fognak…..
Nagy valószínűség szerint három, vagy maximum négy párti lesz a parlament 2010 és 2014 között. Így a szavazás lezártával, még nem tudván az eredményeket, nem is a várható összetételről szólnánk. Hanem, hogy ezektől a parlamenti erőktől mit várhatunk.A Fidesz…..
Dr. Ákói Sz. Igor
2010.04.12 11:41:52
@Cserépszavazás: "Azt gondolom, nem vagyunk érettek a demokráciára."
Ez így van. De mit várhatunk olyan "rendszerváltóktól" és országvezetőktől, akik a demokráciát csak saját érdekeik érvényesítésére használják ki, ezáltal leminősítik, egyszerű kellékké silányítják azt.
Mert elég szánalmas, ami itt megy, hogy csak 4 évenként, (+ esetleg 1-2 népszavazáskor) szólhat bele a nép az ország dolgaiba, de a 4 éves ciklus többségében a népnek - amelyre a demokrácia elvileg épül - gyakorlatilag kuss a neve.
Ez csak látszatdemokrácia.

Majd eldöntöm vasárnap. Körülbelül már tudom – köze persze senkinek sincs hozzá. Nagyon nem tetszik az a módi, hogy újságok, blogok egy párt mellett állnak ki, és büszkén hirdetik sajtómunkások, hogy kire szavaznak. A sajtómunkásnak nem ez a feladata: hanem…..
Dr. Ákói Sz. Igor
2010.04.10 11:15:54
Ezen a héten annyira pozitívak vagyunk, hogy az már szinte fáj nekünk. Minden nap egy párt mellett érvelünk. Minden nap más párt bérence vagyunk. Döntened úgyis Neked kell.
Annyi érvünk lenne, de annyi. Hát ki ne gondolná azt, hogy el lett baszva ez az egész szájbakúrt elmúlt…..
Dr. Ákói Sz. Igor
2010.04.09 13:19:16
@Nazareus: Valóban? Pedig tapasztalatok azt mutatják, hogy a nálam értelmesebb, műveltebb, nagyobb tudású emberek is hisznek még a mesékben. Különösen 4 évente, a választások idején.
Dr. Ákói Sz. Igor
2010.04.09 17:12:00
@SeppiSchluiferer: "Fidesz - Olaszország."
Viktorékhoz még az Izrael szépe is passzolt volna a Likudos kapcsolat végett.
Viktorékhoz még az Izrael szépe is passzolt volna a Likudos kapcsolat végett.
Dr. Ákói Sz. Igor
2010.04.09 20:57:05
@SeppiSchluiferer: "De kérdem: a Jobbikot az miért nem zavarja, hogy összes nyugati széljobbos haverja kőcionista, Izraelpárti, arabgyűlölő?"
Tán azért, mert a nyugati széljobb haverokat cserébe nem zavarja néhány jobbikos vezető és tag nem épp rózsás, makulátlan múltja. De erre ők tudnák a valódi választ.
Tán azért, mert a nyugati széljobb haverokat cserébe nem zavarja néhány jobbikos vezető és tag nem épp rózsás, makulátlan múltja. De erre ők tudnák a valódi választ.
Ezen a héten annyira pozitívak vagyunk, hogy az már szinte fáj nekünk. Minden nap egy párt mellett érvelünk. Minden nap más párt bérence vagyunk. Döntened úgyis Neked kell. Összesen két érvünk van az MDF mellett: Bokros Lajos és Debreczeni József. Az egyik a kíméletlen…..
Dr. Ákói Sz. Igor
2010.04.09 12:21:53
@aaron.: Az Ibike inkább nyugodtan pályázhatna a Vaslady címre (ha már angol a példa).
Ezen a héten annyira pozitívak vagyunk, hogy az már szinte fáj nekünk. Minden nap egy párt mellett érvelünk. Minden nap más párt bérence vagyunk. Döntened úgyis Neked kell.Mert az egész annyira trendi, és a csajok is itt a legjobbak. Ők a zöldek. Szeretik a virágokat, a földet,…..
Dr. Ákói Sz. Igor
2010.04.08 11:43:50
Dr. Ákói Sz. Igor
2010.04.08 12:25:46
Unikális hanganyagot találtunk a rendszerváltás környékéről. Gyurcsány Ferenc gyújtó hangú beszédet mond, őszintén feltárja a hibákat, felhívja a figyelmet arra, hogy be kell fejezni a hazudozást. Ismerős?
A felvétel az 1989-es KISZ Kongresszuson készült, melyen végül…..
Dr. Ákói Sz. Igor
2010.04.08 12:09:56
Dr. Ákói Sz. Igor
2010.04.08 12:17:26
@jpmjpm:
Nem elmebeteg, hanem szimplán gonosz. Egy szociopata, aki tudatában van a tetteinek, aki hidegen, könyörtelenül a torkodnak nyomja a kést, miközben azt próbálja bizonygatni sima, megnyerő modorral, hogy az milyen jó neked. Egy modern Caligula.

Ezen a héten annyira pozitívak vagyunk, hogy az már szinte fáj nekünk. Minden nap egy párt mellett érvelünk. Minden nap más párt bérence vagyunk. Döntened úgyis Neked kell. Huh. Hát ez nehéz kör lesz, mert ez után a nyolc év után épelméjű ember nem nagyon mondhatja: szép volt…..
Ezen a héten annyira pozitívak leszünk, hogy az már szinte fájni fog nekünk. Minden nap érvelni fogunk egy párt mellett. Minden nap más párt bérence leszünk. Döntened úgyis Neked kell. Akinek kicsi a fasza, az ne akarjon ugrálni – álljon a nagyfiúk mellé. Őnekik így…..
Dr. Ákói Sz. Igor
2010.04.08 11:48:36
Nem volt egységes utastájékoztatási stratégiája, ezért a MÁV-START Zrt. sztrájk idején nem tudott megfelelni utastájékoztatási kötelezettségének. Szabó Máté országgyűlési biztos szerint emiatt sérült a közlekedés szabadsága és a közérdekű adatokhoz való hozzáférés…..
Dr. Ákói Sz. Igor
2009.06.21 15:09:50
@scooby doo:
Posztkomcsi cég, ami még mindig úgy áll a dolgokhoz, hogy az utasok vannak a mávért. Szinte állam az államban. Ha utasokat kell szívatni, akkor faszányosan szabálykövetőek, ha meg nekik kellene fegyelmezett módon dolgozniuk, akkor meg piszokul lazák.

2009.06.22 15:49:59
@Ákibard!:
És ugyan már a sztrájk alatt mi az a sok teendő, amivel a forgalmistának kell foglalkoznia. Úgy látszik, bennetek, mávosokban nem tudatosult még: az utasok többsége fizet a szolgáltatásért, nem is keveset. A kifizetett pénzért cserébe joga van a pontos tájékoztatáshoz, a menetrend pontos betartásához, a személyzet normális hozzáállásához. Azok az idők már 20 éve elmúltak, mikor a máv megengedhette magának, hogy hatóságként viselkedjen az utasokkal szemben. Az utasok is hozzájárulnak a ti megélhetésetekhez.

2009.06.26 21:34:55
@Ákibard!: Hát azon a vonalon (fővonal), ahol munkába szoktam járni nem váltottak le egy sztrájkolót sem és nem is volt kiszámítható vonatközlekedés sem. Az állomáson a sztrájkok bejelentett ideje előtt egy nappal semmilyen érdemleges tájékoztatást sem tudtak adni, azt mondták, ők is a médiahírekből tudják meg a dolgokat.
A tájékoztatás elmulasztásánál talán csak a félretájékoztatás bosszantóbb. Olvasónk vonata a minap 15:51 és 17:23 között Komárom állomáson vesztegelt, mert nem engedték tovább. A hangosbemondó először azt mondta, hogy a vonat 4 perc múlva indul. 20 perccel később 30 perc…..
Dr. Ákói Sz. Igor
2009.06.15 16:56:09
@Maxen: "...a sínek állapota 2009-ben rosszabb, mint 100 évvel ezelőtt..."
Mert 100 éve még vadiújak voltak.
@gozos:
Hja, Németo. teljesen más tészta, sok minden másban is, mint Abszurdisztán. Ott legalább nyújtanak is valamit a drága pénzért.
@Hellisfitar: "...ilyenkor nyugodtan alhatsz, nem fog a kaller finoman simogatva ébreszteni, mert valahol a biciklitárolóban lapul."
Ahogy te azt elképzeled. Van sok bunkó kaller is, akik a biciklitárolóban való lapulás helyett nagy orcával, pökhendien járkálnak és felrángatják az esetleg békésen alvó utast is azért a kicseszett jegyért. Ha meg valaki rá mer kérdezni a késés okára, még nekik áll feljebb. Mindezt az utasok pénzén.

2009.06.16 22:54:24
@Maxen:
Ez mind szép és jó, amit írtál, így is kéne lennie, csak épp sajnálják rá a kiadásokat, inkább a saját egyéni céljaikra költik. Ha földrajzilag nem is, de elmaradottságot, primitívséget tekintve bizony a balkáni szinten vagyunk. Azért teheti meg mindezt a máv, mert monopolhelyzetben van vasúti közlekedés terén.
@scooby doo:
Pont ezt mondom én is.
@Közlekedésguru:
Sőt most már érvényes jegy nélkül a vágányokhoz se mehetsz be, mert a pályaudvarokon is olyan biztonsági őrök ellenőrzik a jegyeket, mint a metróállomásokon bejáratánál.

Akár újabb vasutassztrájk is elképzelhető, ha a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a munkáltató elbocsátásokat érintő munkaügyi vitája nem vezet eredményre. Bárány Balázs, a VDSZSZ Szolidaritás érdekvédelmi alelnöke kijelentette: "készülni kell akár…..
Dr. Ákói Sz. Igor
2009.06.15 16:30:56
Olvasónk hetek óta gyűjti a vonatos észrevételeit, amit most megoszt velünk. Első panaszát az utastájékoztatással kapcsolatosan írja. Szerinte túl későn mondják be a Kelenföldre érkező és onnan induló vonatokat, ezért az átszállás szinte lehetetlen. Néhány hete is hiába…..
A Vasutasok Szakszervezete, és a Mozdonyvezetők Szakszervezete már kijelentette, nem csatlakoznak a ballagás napjára (április 30.) kihirdetett sztrájkhoz. Úgy néz ki a VDSzSz ezt nehezen tudja feldolgozni. Arra kérik a tagokat, hogy ha egyetértenek a sztrájkkal, akkor egyénileg…..
Dr. Ákói Sz. Igor
2009.04.23 19:45:15
@Dr. Ákói Sz. Igor: Úgy látszik, nem működik jól a szövegtördelés.
V eszett
D egenerált
SZ emét
SZ arládák
V eszett
D egenerált
SZ emét
SZ arládák
A Mozdonyvezetők és a Vasutasok Szakszervezete sem csatlakozik a sztrájkhoz Nem csatlakozik a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) és a Vasutas Szakszervezet (VSZ) a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) szervezetei által április 30-ra hirdetett sztrájkhoz. A MÁV…..
Dr. Ákói Sz. Igor
2009.04.22 13:31:02
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Valójában a jobbik se annyira új. Anno a csurkapista, meg a maczóágnes kis gittegyletei voltak azok, ami most a jobbik.