Adatok
Hobelevanc
0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Hát úgy néz ki lehet nem is Károly Róbert, ahogy eddig hittük, hanem Koltai Ferenc, a Jura Trade Kft. ügyvezető igazgatója és egy széles körben használt pénzjegyeken található biztonsági elem szabadalmának egyik tulajdonosa - legalábbis a szentkoronarádió szerint. Mi azt…..
Hobelevanc
2008.04.23 18:41:59
Én azért tartom Munkácsy Mihályt a legnagyobb magyar festőnek, mert ő vette a fáradságot, és kerített egy korabeli színes fényképet Árpád fejedelem alakjának minél hitelesebb ábrázolásához a Honfoglalás című festményén. Nem holmi modellekkel csapta be a nagyközönséget.
Akik nem szeretik a visszatérő témákat, azoktól előre elnézést. A cím bármilyen más blogban feltűnő címre történő hasonlósága csak a véletlen műve. Mindenestre a nagy hír, hogy Rubint Réka ismét írt a blogjába, és a téma a korábbi fájdalmának újabb nézőpontból…..
Ha nem lett volna rendszerváltás, ha nem lett volna Gorbacsov, akkor ma nagy ünnep lenne: a felszabadulásé. Április négyről szóljon az ének, csilingelnék az úttörők vidáman. A Parlament előtt díszszemlén vonulna el mind a tizenöt tankunk. Hazánkba látogatna az SZKP első…..
Az SZDSZ elnöke Kóka János, a végeredmény nem okozott meglepetést, legfeljebb a szoros verseny. A legitimáció ahhoz kevés, hogy Kóka azt tegyen a párttal, amit akar. De bizonyára megpróbálja. Hogy mit, arról már írtam: a Magyar Kapitalista Párt létrehozását. Kell, kell, kell…..
Hobelevanc
2007.04.02 10:29:27
Tudod, TWÁ, ez a "húdegazdagoszthúdebunkómertménemjótékonykodikpedigmegtehetné"-szöveg egy akkora demagógia mint ide Oszaka. Van ebben az országban egy rakás olyan ember, akik közepes színvonalú fizetésből élnek, nem gazdagok, de ha mondjuk a fizetésük 10 százalékát jótékonysági célokra költenék: attól még nem halnának éhen. Viszont eszükbe sem jut. Emberi alaptípusok vannak, és nem arról van szó "gonosz gazdag - szentferenci jótét lélek szegény". Ha hiszed, ha nem: vannak gonosz szegények és jótét lélek gazdagok is. Most meglepődtél, ugye?
Egyébként szerintem hitelesen az tud csak szólni a gazdagok társadalmi szolidaritás iránti elkötelezettségének fontosságáról, aki ezt az elkötelezettséget maga is rendszeresen gyakorolja úgy, hogy ráadásul közben még gazdag is.
Mert könnyű ráparancsolni a tacskóra, hogy ugorja át az ember kinyújtott kezét, de méltán felháborodni ennek hiányán leginkább csak olyan tacskó jogosult, amelyik kedvenc hobbija a másfél méter magasba ugrándozás.
Ha meg mondjuk az ember azt gondolja, hogy egy adott pártálláshoz tartozó ember emberségét alapvetően a pártállása befolyásolja, az vizsgáltassa meg magát egy szcientológussal. (Majdnem pszichológust mondtam.)
Az ehhez hasonló dumán meg mindig csak mosolygok: "Én szegény vagyok, néha adok a koldusnak, te gazdag vagy és mégsem tudok róla, hogy adnál. Szégyelld magad, te mocsok gazdag!"
Mert az ember akkor dumáljon, ha van mondjuk 200 millió forintja, és ebből 100 milliót azonnal gyermekétkeztetésre ajánl fel. Addig meg hallgasson.
Mert a mellüket verő emberkék (önnön elképzelt - egyébként nemlétező - nagylelkűségükben tetszelgő önjelölt Grál-lovagok) általában vastagon sz@rnak embertársaikra, ha lehetőséghez jutnak. (Pl. nyernek a lottón.)
Szóval nekem ez a nagy "felháborodásdi" akkor lenne úgy igazán hiteles, ha a tisztelt Szerző Úr beszkennelne-belinkelne ide egy jövedelemigazolást (ill. vagyonkimutatást), és mellé egy arról szóló bizonylatot, hogy a mindenkori jövedelme (vagyona) mondjuk csak 8-10 százalékát jótékonysági célokra költi. Nem várok el 100 milliókat meg milliárdokat, csak 8-10 százalékot.
De mondhatnék 1-2 százalékot is: biztos vagyok benne, hogy azt sem sikerülne igazolni. De ennek a tört részét sem.
Persze, ilyenkor kezdi az ember fényesre mosni a lelkiismeretét azzal, hogy "-Adakozzon az, aki ezt megteheti! És ha nem teszi, akkor mocsok, ellentétben velem, aki csak azért nem teszem, mert nem tehetem." Pedig igazából - arányait tekintve - akár minimálbérből is lehet jótékonykodni, mert tíz- és százezrek lehetnek ebben az országban, akiknek fejenként még ennyi sem jut.
Nincs mulatságosabb a képzelt Grál-lovagoknál.
La Mancha lovagja és Münchausen báró unokái azok.
Egyébként szerintem hitelesen az tud csak szólni a gazdagok társadalmi szolidaritás iránti elkötelezettségének fontosságáról, aki ezt az elkötelezettséget maga is rendszeresen gyakorolja úgy, hogy ráadásul közben még gazdag is.
Mert könnyű ráparancsolni a tacskóra, hogy ugorja át az ember kinyújtott kezét, de méltán felháborodni ennek hiányán leginkább csak olyan tacskó jogosult, amelyik kedvenc hobbija a másfél méter magasba ugrándozás.
Ha meg mondjuk az ember azt gondolja, hogy egy adott pártálláshoz tartozó ember emberségét alapvetően a pártállása befolyásolja, az vizsgáltassa meg magát egy szcientológussal. (Majdnem pszichológust mondtam.)
Az ehhez hasonló dumán meg mindig csak mosolygok: "Én szegény vagyok, néha adok a koldusnak, te gazdag vagy és mégsem tudok róla, hogy adnál. Szégyelld magad, te mocsok gazdag!"
Mert az ember akkor dumáljon, ha van mondjuk 200 millió forintja, és ebből 100 milliót azonnal gyermekétkeztetésre ajánl fel. Addig meg hallgasson.
Mert a mellüket verő emberkék (önnön elképzelt - egyébként nemlétező - nagylelkűségükben tetszelgő önjelölt Grál-lovagok) általában vastagon sz@rnak embertársaikra, ha lehetőséghez jutnak. (Pl. nyernek a lottón.)
Szóval nekem ez a nagy "felháborodásdi" akkor lenne úgy igazán hiteles, ha a tisztelt Szerző Úr beszkennelne-belinkelne ide egy jövedelemigazolást (ill. vagyonkimutatást), és mellé egy arról szóló bizonylatot, hogy a mindenkori jövedelme (vagyona) mondjuk csak 8-10 százalékát jótékonysági célokra költi. Nem várok el 100 milliókat meg milliárdokat, csak 8-10 százalékot.
De mondhatnék 1-2 százalékot is: biztos vagyok benne, hogy azt sem sikerülne igazolni. De ennek a tört részét sem.
Persze, ilyenkor kezdi az ember fényesre mosni a lelkiismeretét azzal, hogy "-Adakozzon az, aki ezt megteheti! És ha nem teszi, akkor mocsok, ellentétben velem, aki csak azért nem teszem, mert nem tehetem." Pedig igazából - arányait tekintve - akár minimálbérből is lehet jótékonykodni, mert tíz- és százezrek lehetnek ebben az országban, akiknek fejenként még ennyi sem jut.
Nincs mulatságosabb a képzelt Grál-lovagoknál.
La Mancha lovagja és Münchausen báró unokái azok.
Hobelevanc
2007.04.02 13:06:02
A magyar ember mindent felülről vár. Ha sikertelen: akkor ez "nyilván" amiatt történt, mert a sikeresek minden sikerre való lehetőséget elhappoltak előle. Ráadásul tisztességtelen eszközökkel. Mert csak így logikus az, hogy ő maga nem lett sikeres.
Ha esetleg mégsem lehet azt állítani a sikeresről, hogy lopott (mert nincs bizonyíték) : akkor meg miért nem adakozik. Pedig ő, a szegény magyar hogy adakozna, ha tudna! (A fenét! És annak is csak a felét.)
Szerintem egy gazdaságot sokkal inkább az egyéni boldogulásba vetett bizalmon alapuló szorgalom, tenniakarás és a kedvező helyzetek felismerésére és kihasználására való - tömeges - képesség és készség tart fenn és pörget, mintsem az éppen aktuális politikai vezetőgárda ilyen vagy olyan döntései.
A mai magyar társadalomnak nem az a legnagyobb baja, hogy éppen milyen vezetőgárda van fölötte, hogy azok lopnak vagy nem lopnak, arrogánsak vagy adakozók, stb.
Hanem az a baj, hogy mindenki a másik boldogulásával van elfoglalva, ahelyett, hogy a saját boldogulása érdekében tenne valamit.
Ha mindenki csak feleannyit gondolkozna a saját lehetőségein, mint amennyit politizál: ez az ország olyan gazdag lenne, hogy az Öböl-menti emirátusok hozzánk fordulnának szociális segélyért.
Ennek az országnak a parttalan viták, az irígység, a nemtörődömség, a lustaság, a feljelentési készség, stb. a legnagyobb ellenségei, nem az éppen aktuális ilyen vagy olyan politikus. Ha Albert Schweitzer lenne a miniszterelnökünk: attól jobb lenne nekünk?
A társadalom tagjainak egy jelentős része elvesztette a lendületét, a küzdenivágyását, és már el sem hiszi magáról, hogy lakik benne olyasmi, hogy tehetség, kitartás, szorgalom, küzdeniképesség.
Marad az alkohol, a lelkibetegségek, a leszázalékolások, a depresszió.
Alkoholistákkal, lelkibetegekkel, leszázalékoltakkal és depressziósokkal viszont nem lehet egy sikeres gazdaságot csinálni, mert ez csak a pénzt viszi, ezeket el kell tartani, és ha a társadalom többi, kereső tagja úgy látja, hogy egyre nagyobb terheket kénytelen viselni a vállán: akkor okvetlen, hogy egy idő után csak a saját érdekeit fogja nézni. Politikus és magánember egyaránt.
Nem Kókát kell megkeresni a kancsukával, hanem azt kell feltárni, hogy milyen eszközökkel lehet megállítani és visszafordítani ezt az össztársadalmi, kollektív lendületvesztést.
Lehet, hogy ez olyan nagy feladat, mint az asimovi - alapítvány-trilógiabeli - pszichohistória kidolgozása. És az is lehet, hogy - ehhez hasonlóan - ez is csak a sci-fi világában marad.
De ha már eljutnánk oda, hogy a teljesen felesleges "ki lop?", "ki lop többet?" helyett már iyesmin is elkezdünk gondolkozni: már az is egy haladás.
Ne jótékonykodjunk, csak legyünk becsületesek, ami a közteherviseléshez való hozzájárulásainkat jelenti.
És ezt a becsületességet alapvetően ne másoktól várjuk el, hanem a saját kicsi életünkben próbáljunk valami minimálisat megvalósítani belőle.
Ebben az országban mindig mindenki arról beszél, hogy a másiknak mit kellene, vagy éppen mit nem kellene, nem kellett volna csinálnia. De hogy magának mit kellene vagy mit kellett volna csinálnia: arról mélyen hallgat.
És amíg ez így marad: addig sz@rban is lesz ez az ország. Egyre nagyobb sz@rban.
Ha esetleg mégsem lehet azt állítani a sikeresről, hogy lopott (mert nincs bizonyíték) : akkor meg miért nem adakozik. Pedig ő, a szegény magyar hogy adakozna, ha tudna! (A fenét! És annak is csak a felét.)
Szerintem egy gazdaságot sokkal inkább az egyéni boldogulásba vetett bizalmon alapuló szorgalom, tenniakarás és a kedvező helyzetek felismerésére és kihasználására való - tömeges - képesség és készség tart fenn és pörget, mintsem az éppen aktuális politikai vezetőgárda ilyen vagy olyan döntései.
A mai magyar társadalomnak nem az a legnagyobb baja, hogy éppen milyen vezetőgárda van fölötte, hogy azok lopnak vagy nem lopnak, arrogánsak vagy adakozók, stb.
Hanem az a baj, hogy mindenki a másik boldogulásával van elfoglalva, ahelyett, hogy a saját boldogulása érdekében tenne valamit.
Ha mindenki csak feleannyit gondolkozna a saját lehetőségein, mint amennyit politizál: ez az ország olyan gazdag lenne, hogy az Öböl-menti emirátusok hozzánk fordulnának szociális segélyért.
Ennek az országnak a parttalan viták, az irígység, a nemtörődömség, a lustaság, a feljelentési készség, stb. a legnagyobb ellenségei, nem az éppen aktuális ilyen vagy olyan politikus. Ha Albert Schweitzer lenne a miniszterelnökünk: attól jobb lenne nekünk?
A társadalom tagjainak egy jelentős része elvesztette a lendületét, a küzdenivágyását, és már el sem hiszi magáról, hogy lakik benne olyasmi, hogy tehetség, kitartás, szorgalom, küzdeniképesség.
Marad az alkohol, a lelkibetegségek, a leszázalékolások, a depresszió.
Alkoholistákkal, lelkibetegekkel, leszázalékoltakkal és depressziósokkal viszont nem lehet egy sikeres gazdaságot csinálni, mert ez csak a pénzt viszi, ezeket el kell tartani, és ha a társadalom többi, kereső tagja úgy látja, hogy egyre nagyobb terheket kénytelen viselni a vállán: akkor okvetlen, hogy egy idő után csak a saját érdekeit fogja nézni. Politikus és magánember egyaránt.
Nem Kókát kell megkeresni a kancsukával, hanem azt kell feltárni, hogy milyen eszközökkel lehet megállítani és visszafordítani ezt az össztársadalmi, kollektív lendületvesztést.
Lehet, hogy ez olyan nagy feladat, mint az asimovi - alapítvány-trilógiabeli - pszichohistória kidolgozása. És az is lehet, hogy - ehhez hasonlóan - ez is csak a sci-fi világában marad.
De ha már eljutnánk oda, hogy a teljesen felesleges "ki lop?", "ki lop többet?" helyett már iyesmin is elkezdünk gondolkozni: már az is egy haladás.
Ne jótékonykodjunk, csak legyünk becsületesek, ami a közteherviseléshez való hozzájárulásainkat jelenti.
És ezt a becsületességet alapvetően ne másoktól várjuk el, hanem a saját kicsi életünkben próbáljunk valami minimálisat megvalósítani belőle.
Ebben az országban mindig mindenki arról beszél, hogy a másiknak mit kellene, vagy éppen mit nem kellene, nem kellett volna csinálnia. De hogy magának mit kellene vagy mit kellett volna csinálnia: arról mélyen hallgat.
És amíg ez így marad: addig sz@rban is lesz ez az ország. Egyre nagyobb sz@rban.
Erre nemhogy a betegágyból, de a ravatalról is felkapnám a fejem. Sőt onnan pláne. Van pokol! A pokol egy valós hely, ahol azok égnek, akiknek nem sikerült elhinni, hogy ez tényleg így van. Benedek pápa kifejezetten cáfolja azt a gyanús modern állítást, hogy ez a mese igazából…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz