Regisztráció Blogot indítok
Adatok
karamcsand

1123 bejegyzést írt és 37 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Most, hogy már mindenki mindenkinek megmutatta, milyen jól is áll neki a morálhérosz gúnya és cseng az ügy lefele, talán beszélhetünk végre értelmesen is a Kiss László-sztoriról. Eddig nem írtam róla – ha bölcs éppen nem is lesz tőle az ember, a hallgatás bizony hasznos, ha nem tudjuk, mi történt…..
karamcsand 2016.05.14 23:19:10
Ami miatt ez a cikk is épp olyan rossz, mint sok másik a témában:

1. azt állítja, hogy egy erőszakoló a börtönbüntetés után nyugodtan folytathat gyerekekkel és versenyszerű sportolókkal nevelő munkát, nincs veszély.
Nos, erre nincs semmilyen garancia. Sportolóknál és gyerekeknél is (versenysportoló gyerekeknél pláne) olyan szinten kiszolgáltatottság van, ahol még normál esetben is ajánlott pszichológus jelenléte.
Elképzelhető, hogy egy átlag munkakörre egy volt erőszakoló teljesen alkalmas, de egy egy ilyen domináns és érzékeny szerep betöltésére nem.

2. azt állítja, hogy az ország első számú edzői egyikének lenni kizárólag szakmai munka. Ha az első pont nem lenne, ez akkor sem lenne igaz.
Kiss László a kiemelt helyzetével szimbólum és minta is, egy országot képvisel. Ahogy mintát jelentenek az olimpiai sportolók, a Kossuth-díjas színészek, tudósok is. Ezért egy ilyen pozíciónál nem egyszerűen szakmai teljesítményt, hanem bizonyos erkölcsi minimumokat is elő kell írni.

3. "Hogy ez kevés lenne? Fél évre, vagy akár csak egy hónapra vonuljon be az, aki kevesli!"
Ez nettó demagógia. A "kevés" nem ahhoz mérendő, hogy nekünk mennyire volna ez nehéz, hanem ahhoz, hogy mi ezért a normál esetben kirovandó börtönbüntetés.

4. "Miként veheti magának a bátorságot bárki, hogy áldozatabb legyen a valódi áldozatnál is, és megmondja, hogy a bocsánatkérés sem elég?"
Ehhez nem áldozatnak kell lenni, ehhez a társadalom tagjának kell lenni. Sosem az áldozat feladata az ítélkezés (gondoljunk csak emberölési esetre..) - annál is inkább, hiszen neki attól nem lesz már jobb, hogy akármi is történik az elkövetővel. A bosszú pedig nem is lenne igazságszolgáltatás.
A társadalomnak nagyon is dolga a véleménynyilvánítás. És bizony a bocsánatkérés egy nemi erőszak esetében fél évszázad, tagadás és képmutatás után nem elég, nagyon nem elég.

4. "az érzelmek tehát beindultak, az agyak meg leálltak." - Kedves ezt ráhúzni mindenkire, de pont ilyen agyhiányos ez a mondat is.
- Hogy erőszakszimbólum lett? Naná hogy az lett, amikor feltételezhetően többszörös (de egy esetben bizonyított) elkövetés után rövidített büntetést kapott, majd az "erről mindenki tud, úgyhogy erről senki sem beszél" álszentségébe bújva állami szintű kiemelt pozíciót kapott. Ez a legtipikusabb esete a nemi erőszaknak: teljes eltussolás, az erőszakoló szinte jutalmazva van. Csak most az áldozat környezete helyett állami eltussolásról van szó.
- Hogy vizsgálatot követelnek és összecsúsztak generációk? Hát hogyne tennék, amikor az utóbbi évekből bizonyítottan vannak áldozatok és felettük ott lebegett az az idős generáció, akik között elkövetők voltak. Nem a régi elkövetés és az újabb elkövetések csúsztak össze, hanem az nyert bizonyítást a múlt tettei által, hogy a jelen problémáit ez a vezetés sosem lesz képes megoldani, hiszen maga a vezetés feje is elkövető volt, így aligha a helyes oldalt fogja védeni.
A vizsgálat a jelenlegi gyalázatos helyzetet lenne hivatott elsősorban semlegesíteni és csak másodsorban a múltat felgöngyölíteni.
Kettős kereszt és sámándob, kereszténykedés és pogány ezotéria, orosz orientáció és iszlám-rajongás: úgy tűnik, a Jobbik ideológiája maga a megvalósult multikulti. Most éppen Mohamed követői vannak a napirenden. Az iszlám az emberiség utolsó reménye – állítja Vona…..
karamcsand 2013.11.21 18:34:16
Én személy szerint azt gondolom, hogy az USA és Szaúd-Arábia ilyen tekintetben nem működik együtt. Az USÁnak kellenek a szaúdiak és viszont, mert a szaúdiak ezzel a barátsággal rengeteg pénzt és de facto világpolitikai elfogadottságot nyernek, az USA pedig az olaj mellett itt stabilan meg tudja vetni a lábát.

De ezen túl egyiküknek sem érdeke a túl nagy ölelkezés. A szaúdiaknak pénze már van, jelen vannak a világgazdaságban, számukra a legnagyobb lehetőség az iszlám világ befolyásolása, hiszen ehhez minden eszközük megvan: a pénzükkel világszerte szinte minden muszlim közösségben meg tudják jeleníteni a nézeteiket, nem beszélve Mekka birtoklásáról.
Fejlett országokat nem tudnának kézben tartani, talán ez lehet egy indok a terror támogatására.

Az USÁnak a terror sok jót nem hoz, nekik a sok kicsi stabil állam a legkellemesebb, hiszen azok mellett lehet ő a "nagy testvér", aki gazdaságilag és politikailag is az élen jár.

Ez oroszok az egészben csak kavarják... azt, fegyverekkel kitömött diktatúrákkal tudnak a legjobban együttműködni, és ez is nekik a legjobb, hiszen az USA mellett akarnak világhatalomként feltűnni, a saját erejük viszont erre nem elég. De ha pórázon tartanak néhány afrikai és ázsiai gócpontot, azzal már jók a lehetőségeik.

Egyébként azt gondolom, hogy a muszlim térség terrorista szervezetei igen jó helyzetben vannak. A szaúdiak, az oroszok, a nagyobb arab államok bizonyos szituációkban mind örülhetnek a tevékenységüknek és közvetve csorgathatnak nekik némi utánpótlást. Az USA szerintem ilyet már nem csinál, de a korábbi nemzedékeket ők nevelték ki, tapasztalták is a következményeket.

Iránnak lehet és főleg lehetett érdeke hasonló tevékenység, de csak bizonyos határokon belül. A háború vagy a környező országok bizonytalan működése nem jó nekik és nincs is olyan jó viszonyuk a többi muszlim állammal, hogy arra lehetne nagy dolgot építeni. Szerintem náluk az elszigetelődés, a belterjesség kiépítése, majd ennek világhatalommá emelése lehet egy cél (lásd India, Kína, bizonyos szinten Pakisztán, Brazília példáit). Viszont ehhez az kell, hogy ne figyeljenek rájuk. Ennek lehet egy közvetett eszköze, hogy a terrorizmus elleni harccal kötik le a nagyhatalmak hadipotenciálját, amíg ők felépítik a maguk erős gazdaságát, haderejét.
karamcsand 2015.09.03 11:26:55
"biztosítjuk a szabad vallásgyakorlatot a muzulmánoknak Európában – részint épp keresztény hagyományunkból fakadóan. Az iszlám gondolkodás azonban szinte képtelen ilyen fokú toleranciára."

Csak helyesbítésképpen, ha már újra olvassák ezt a cikket emberek:
A kereszténység a korai szakaszában üldözött kisebbség volt, később erővel terjesztett vallás lett, a középkori kereszténység pedig vallásilag meglehetősen intoleráns volt - ez később elsősorban a gyarmatosítás és főleg a felvilágosodás hatására változott meg. A jézusi hagyománynak része az elfogadás és a szeretet, de maga a keresztény történelem nem a vallási toleranciájáról híres.

Ezzel szemben az iszlámban már igen korai szakaszban megjelent a vallási tolerencia. Maga Mohamed jelenti ki, hogy "nincs kényszer a vallásban". Ennek megfelelően ki is alakul a dzsizje fizetése ellenében a vallási kisebbségek megtűrésének intézményrendszere, amely széles körű autonómiát is biztosított az öröklés, a házasság és más jogok belső intézésében.
Nem véletlen, hogy míg Európában a zsidóság volt az egyetlen megtűrt vallási kisebbség (akiket így is rendszeres atrocitások érték, majd a II.vh.-ban is célpontok lettek), addig az iszlám országai számos ókori vallási csoportot megőriztek, számos másik pedig a régi hagyományok és az iszlám tanok keveredésével jött létre - sőt, új vallások is megjelentek.

Ezért beszélhetünk ma baháiról, jezidikről, koptokról, szúfikról, zoroasztriánusokról stb.
karamcsand 2015.09.03 14:34:42
Hát ez egy nagy kérdés számomra. Egyrészt tény, hogy a szélsőségek megjelenésével célponttá váltak a kisebbségek és Izrael létrejöttével szintén kapott ez a tűz egy kis olajat.

Másrészt viszont mindezek mellett még mindig rengeteg vallási kisebbség él ezeken a területeken és ha valahol hosszabb távon sikerül békés állapotokat megtartani, ott van esély arra, hogy javítsunk ezen is.

Én például nagy reményeket fűzök Iránhoz: egyrészt a szaúdiak és Netanjahu szemét is csípi a feltörekvő iráni állam, másrészt viszont óriási gazdasági lehetőség van ott (ami hosszú távon nekik is haszonnal járhat), a jelen vezetés és a sok fiatal reményt keltő és pl. Iránban nagyon komoly zsidó hagyományok vannak/voltak. 1979-ben létrejött egy jelentős iráni-zsidó diaszpóra, ha megnyugodna a helyzet, sokan közülük visszatérhetnének - és pl. gazdasági kapcsolatokat is lehetne ezzel építeni az amerikában maradt perzsa zsidókkal stb.

De ugye Izraelben is sok a muszlim arab, szóval azért vannak még kapcsolódási pontok...

Nagyon nehéz ügy ez, de szerintem lehetne rajta lassanként javítani - és amúgy nagyon jellemző, hogy ez a muszlim társadalomnak is nagyon jót tenne. A toleráns, legjobb korát élő iszlám korszakok (1000-1200) felelevenítésével az eléggé törött muszlim-arab büszkeséget és önbizalmat kicsit fel lehetne pumpálni és ide a vallási toleranciát és a tudományos fejlődést is becsatornázni.

Pl. ha Palmüra valaha ismét békés lesz, a kevés megmaradt épületrész mellé, a használhatatlan romok helyére lehetne olyan kulturális központot telepíteni, ami megismerteti a múltjukkal az ott lakókat és emlékezteti őket, mitől lettek anno nagyok.

Ez persze egyelőre mind távlat, nem most fognak ezek megvalósulni. De látok lehetőségeket és hát most kell ezeken gondolkozni és lökni egyet.
Fotó: Gombaszög FB. Két óra Miskolc, onnan másfél óra a határ, Tornanádaska, a romantikus tájban döcögő Kispirossal. Tornanádaskán aztán autóba ülünk és így érkezünk Krasznahorkaváraljára, a falutáblánál lévő kempingbe, a Gombaszögi Nyári Táborba. Szerda van, a…..
Torkig vagyok azzal az egyre terjedő itthoni közvélekedéssel, mely szerint a hanyatló Nyugatot, amerikástul és európai unióstól lassan megelőzi, kiüti, lenyeli, legyőzi, lehagyja a putyini Oroszország. Mely szerint nekünk lihegve ki kéne szolgálni Vlagyimir nagyurat, mert a jövő…..
karamcsand 2014.03.06 11:40:39
Ha jól értem a fenti érveléseket:

egyik oldal: Az EU és főleg az USA hadereje technikailag fejlettebb, a katonaság magasabb létszámú és jobban képzett, minden harci járműből és fegyverből nem csak korszerűbb típusok, de nagyobb mennyiségek is állnak rendelkezésre.

másik oldal: De az orosz pilóták jobbak, mert nem melegek és nem feketék és jól kiképzik őket (még ha egy kissé elöregedett technológiára is)! De a technika az amcsiknál csak csillog, de nem működik! (Bár az egész világot ők és az EU látják el high-tech cikkekkel minden ágazatban, de nyilván pont itt nullán teljesítenek) De a repülőgép-hordozók semmire sem jók már! (bár Kína most épít azért még egyet, bár az USA más fegyvernemekben is sokszoros túlerőben van)

Az oroszok becsületesebben zárják be válogatás nélkül minden ellenfelüket szibériai táborokba és kobozzák el magántársaságok vagyonát. Bezzeg az amerikaiaknál gonosz piaci verseny van és gonosz demokrácia, ahol gonosz független bíróságok döntenek és a piacon helyt álló bankok és vállalkozások jutnak egyről a kettőre.

Ja és persze nyilván az a katonai felkészültség fokmérője, hogy hadgyakorlatoznak-e a másik fenekében katonák. Nem is az, hogy milyen a haderejük és hány országban van támaszpontjuk.
(Egyébként az USA is szokott gyakorlatozni sok helyen -lásd Korea -, csak valószínűleg most nem így látta jónak)

És a kedvencem: a Nyugat hanyatlik.
Ó igen, nyilván. Az, hogy középkori állapotokkal küzdő országok fejlődési üteme eseteként meghaladja a nyugati fejlett demokráciákét, az nyilván azt jelenti, hogy hanyatlik a nyugat és nem azt, hogy ha lefejelted a talajt, akkor onnan csak felfele vezet az út. Nem számít, hogy Kína, a muszlim államok és Oroszország hadereje együttesen töredéke az USÁénak. Nem számít, hogy Kína egy hosszú távon tarthatatlan módon a világ első számú gyártócsarnoka (az állampolgári igényeik változnak, a korfájuk változik, a versenyképességük változik és akkor nem beszéltünk az államformáról), hogy az iszlám államok többségében vagy olajdiktatúra vagy polgárháborús kvázidemokrácia van, technikailag pedig sehol sincsenek, hogy az oroszok gazdasága a nyersanyagon kívül nem sok mindent tud felmutatni (már ha az oligarchia burjánzása nem érdem).
karamcsand 2014.03.06 20:45:22
@FoersteAndreTredjeMann:
A zárolás nem jelenti, hogy aztán neki is állnak elkölteni a pénzt, szemben a vagyonelkobzással. Ez is az egyik apró, de lényeges különbség.

Szibéria és Guantanamo: Nézd már meg, melyik helyen hány ember van és milyen okkal vitték őket oda. Az egyik helyen a bűnözők mellett olyanok vannak, akik kritikával illették az orosz rendszert, vagy más módon csípték a vezetők szemét. És sok ezres létszámban. Guantanamo uszkve 350 fogollyal rendelkezik és azok a foglyok bizony nem azért kerültek oda, mert fölül semmiben grasszáltak egy templomban. Ja és Guantanamo megszüntetése napirenden van. A szibériai táborokra ez nem igaz.
Learning to smile Sárkányszív 2013.08.24 19:06:44
- Mit nézel?- Magamat. Amilyen voltam...
Napi álom:Két baráttal (?) elmentünk valami sportcentrum-szerű létesítménybe, ahol egy jó magas teremben fel lehetett mászni három fej nélküli óriásbagolyra, amik a fejük helyénél lévő kampókkal a falban rögzített gyűrűkhöz voltak erősítve. Ha az ember megkapaszkodott a…..
25 év után megtudtam, hogy milyen a székrekedés...Szar.Kicsit bővebben, pont ilyen: ..
Learning to smile álmok megint 2013.06.13 15:53:34
Amire emlékszem: Egy női rokon vezette autóban három escort-lány ült és nem egészen mertem megkérdezni, hogy miért is, de úgy festett, hogy dolgozni viszi őket. Aztán idővel villamos lett az autóból (combino) és már nem láttam senkiről, hogy hol van...
Learning to smile Barátság 2013.06.11 00:59:10
- Ha nem lett volna minden rendben, mit tettél volna?- hát mit? szétvertem volna a fejed egy lánccal. :)(date: amikor én még kissrác voltam)Szeretem a barátaimat..
Érdekes, hogy superstan is már aggódik értem; értékelem ebbéli érzéseit.Olvastam régi blogokat régi emberektől, akiket szeretek-szerettem. Néha az ember úgy érzi, hogy jobban kellett volna figyelnie másokra, néha, hogy jobban kellene figyelnie másokra, de a mindenkori jelen…..
Általános alapvetés: Magyarországon a politikát pártok csinálják. Következtetés: ha valaki politizál, akkor azt azért teszi, hogy valakit hatalomra jutasson. Teljesen ésszerű, ha valakinek így jár az agya, csak azzal nem számol, hogy ez nem az egyetlen lehetőség. A civil…..
karamcsand 2013.04.02 13:10:25
A cikk néhol jó és értem az alapvető motivációját, vannak benne jó meglátások, csak már a címben és alatta is legtöbbször azt látom, hogy gurulnak a gyógyszerek és ettől nem vagyok túl vidám, mert épp így vesztette eszét több, egyébként értékes ember is, mint a kétfarkú kutyák vezetője, bizonyos szempontból TGM stb.

A párton kívüli politikára tényleg szükség van, címkék és egyebek nélkül (!!!), de meg kell békélni azzal, hogy létezik pártpolitika. És ennek része az, hogy egy párt megpróbál az érdekeinek megfelelően lavírozni.
- Ennek szerintem része az, hogy Bajnai hajlandó nyilatkozni arról, hogy éppen mit gondol a HaHáról és szerintem ezzel _semmi gond_.
- Ennek szerintem nem része az, hogy bevisznek néhány embert a yardra megfélemlíteni és Bajnai-bérencnek kikiáltani. Ez gond, baj, Gáz!

Szóval, kedves Gergő és HaHa:
Arról, hogy mi a demokrácia, jól gondolkodtok. De az odavezető útról még kicsit töprengeni kell.

A Milla... én tudom, hogy sokaknak ez fájhat, de a Milla szerintem betöltötte a funkcióját. Nem lehet egy tüntetésre alapozni politikai képviseletet. Idővel rájöttek erre és azok, akik komolyan akartak ezzel foglalkozni, továbbvitték a dolgot egy professzionális vonalon. És ha jók az elveik, akkor igen, legyenek politikusok!

A HaHában is egész biztosan van/lesz egy ilyen kihívás: mikor, milyen helyzetben milyen formában kell működni? Most az aktivista életmód a célravezető. De ha tíz év múlva is csak tüntetéseket tud majd szervezni az összes HaHás, az baj lesz és senki nem fog elmenni ezekre, mert akkorra máshol kell/kellene hogy legyetek. Sőt, valószínűleg ennél sokkal hamarabb kérdés lesz, hogy miféle szervezetként működtök.

Az erő legyen veletek, gyógyszereket nem gurígatni, ésszel gondolkodni!
karamcsand 2013.04.02 23:38:19
Igazi fájdalom végigböngészni az összes hozzászólást. OK, szóval FACTS:
- Aki itt buzizik, azt kapásból lehet legalábbis trollnak, de leginkább nem kívánatos személynek tekinteni, akivel szemben vagy a 'do not feed the troll' elv léphet érvénybe, vagy egy moderátori kirúgás.
- 2006-ban a Fidesz felelőtlenül döntött, veszélybe sodorva emberek ezreit, néhány seggarc pedig szétverte a várost és közben a rendőrség némiképp bénázott, majd _egyes_ rendőrök elkövettek durva visszaéléseket a helyzetükkel. Lehet vitatni, hogy az aktuális kormánynak a rendőrség felkészültségében mekkora felelőssége volt, de egyrészt ez OFFTOPIC, másrészt az olyan direkt állítások, minthogy 'Gyurcsány-Bajnai szétverették a pofátokat', ismét a Troll/provokátor címke hatókörébe esnek.

egyéb:
unionista nekem címzett írása némiképp fura, mert pl az angolszászok ugyanúgy pártosodnak, mint a kontinens politikai szereplői. És azt sem értem egészen, hogy mióta uralják (uralták?) a párton kívüliek az önkormányzatiságot, én ezt sehol nem láttam.
- A HaHa pedig nem soft-anarchista. Bármily meglepő, nem minden fiatalok által szervezett aktivista csoport anarchista. Pont erről írtam, hogy idővel viselkedést kell váltaniuk, mert az állandó aktivizmus ellentmondásos és életképtelen állapot (kivétel: a szocialista államok, ahol "mindig leselkedett az ellenség", ezért pl. Észak-Koreában is nemrég tüntettek a kormány MELLETT; másik kivétel: Greenpeace és hasonló szervezetek, ahol a cél nemes, de mégsem lehet igazán intézményesíteni)

theof:"A fiatalok nagy része jelenleg jobbik LMP 4K! szimpatizáns"
MARHASÁG! A fiatalok nagy része LMP-szimpatizáns VOLT az előző választásokkor és volt a negyedik köztársaság címen fémjelzett pártnak is egy felfutása. Közben az LMP kettészakadt és nem teljesítette az elvárásokat (a Jávor-féle szárny talán-talán komolyan vehető, meglátjuk...), a 4K meg elment egy vállalhatatlan irányba és pénzügyi-bénasági okoknál fogva sehol nem hallunk róluk, így aligha van esélyük híveket gyűjteni.

"Bajnai nem jobb mint Orbán és ennek az ellenkezőjéről 27 éves kor alatt kevés embert győzöl meg."
Ismét marhaság, a legtöbb fiatal pontosan tudja, hogy mi a különbség közöttük. Gyengébbek kedvéért: az egyik egy használható gazdaságpolitikát csinált, bár ezt megelőzően és e közben is együttműködött egy egyébiránt elég tökéletlen, elemeiben sokszor populista és hazug párttal. A MÁSIK: lebontotta a demokratikus rendszereket, közpénzből finanszírozza a kampányait, a haverjai vastagodását és konkrétan autoriter rendszert épít díszcsomagolásban.
Szóval szerintem van különbség aközött, hogy autót veszel egy sejthetőleg nem egészen legális kereskedőtől, vagy eladod a szomszédaidat a maffiának.

Bázisdemokrácia:
már szinte mindenki dobálódzik ezzel a fogalommal, de én még nem hallottam rá egy korrekt definíciót és ezért nem is szeretem használni. Tudni vélem az értelmét, de szerintem mindenki random használja.
Szerintem valós és fontos cél, hogy ki-ki a saját életében rendelkezzen politikai nézetekkel, tudja és akarja érvényesíteni ezeket pl azzal, hogy felhívja a választott képviselőjét, ha valami nem tetszik; ha kell, tüntessen stb. De azt marhaság gondolni, hogy pártok nélkül megy ez. És az is irreális, hogy egyik pillanatból a másikba ugorva előlép egy új politikus-osztály. A mostaniakból lehet majd választani egy év múlva, gondoljátok meg, ki mit ér.

HaHa:
Többen nyilatkoznak itt össze-vissza (sajnos néha hahások is), elmondom én mit gondolok:
A HaHa egyszerre jelenti az oktatás ügye mellett felháborodott hallgatókat, az ország általános állapota és a mostani rezsim (nem csak oktatásügyi) döntései miatt felháborodott hallgatókat, valamint egy olyan csoportot, ami megpróbálja kialakítani a hallgatói érdekképviselet kultúráját, mivel a HÖOK ezt nem elégségesen tette meg.
Eredményei:
felhívták a hallgatók és általában az állampolgárok figyelmét a fennálló igazságtalan, ostoba és a zsebünkből pénzt kicsenő politikai eseményekre, frappánsan reagálva a legtöbb bullshit-re. AKÁR már csak ez elég nekem! Ezzel azonnal példát mutattak a pártoknak és a civil szervezeteknek (meg pl a szakszervezeteknek), hogy hogyan is lehet csinálni ezt még, ahogy eddig senki sem tette. Mindemellett remélem, hogy fejlődik még a HaHa. Ha csak ilyen közvetett eredményeket elér, az is nagyon nagy dolog, hiszen az emberek figyelmének felkeltésével pótolja azt az űrt, amit rendszerint a tekintélyuralmi rendszerek kialakítanak a sajtóban, a közéletben: amit most is látunk.

Amivel egyet tudok érteni:
- Aki buzizik, az máris kitilt valakit a párbeszédből, így nem alkalmas a párbeszédre.
- Mi az a "ballib"?
- a világ nem a HVG online-ból és a Magyar Nemzetből áll - Itt megjegyezném, azért szakmailag se említsük már őket egy lapon. Az egyik bokáig van a kormány valagában és vállalhatatlan dolgok és emberek mellett áll ki; a másik pedig bár nyilván nem jobboldali, de korrekt hírforrás. Nagy különbség.
karamcsand 2013.04.03 00:35:52
@unionista: az önkormányzatiságot értem, az angolszász rendszer tekintetében nem vagyok 100% naprakész, de amit tudok, az valahogy nincs összhangban azzal, amit mondasz. De tessék, világosíts meg!
Learning to smile az elengedésről 2013.02.07 11:35:06
Ma, munka közben történt. Egy adattáblát szerkeszgetek két hete; egy általam vezetett, tökéletlen napló, a számlák és a tökéletlen világ nyomait rendezgetem.Eszembe jutott, vajon miért nem kezdtem idő közben újra a szerkesztést, hiszen időnként annyira sok hiba volt már…..
Ma ló- és gepárdszelídítéssel álmodtam.- Tegnap este pedig gofrit készítettem kedves páromnak és büszke voltam magamra. Na nem azért, mert ez akkora kunszt, hanem mert egész jó habot vertem ahhoz képest, hogy eszközök híján egy villával álltam neki.- Bejelentkeztem…..
Találkoztam egy harmadik emberrel is. De ő kakukktojás, mert lassan egy éve gyakran látom, csak most erőt vettem magamon és megkérdeztem, hogy ő-e ő. Ő volt ő...
Az ősöreg kapcsolatok napjait éljük. Az elmúlt egy hétben a második ilyen emberrel futok össze. Szokásos reakciók. Táguló pupilla, hallhatóan felpörgő agyműködés, bemutatkozásképpen a saját nevünk helyett a másikét mondjuk.Vagy a kontakt ember nevét.Vicces módon ebben a…..
tanulni kellés én nem tanultam soha tanulniaz anyag sok, a jegyzetben random logikai ugrások vannakde nem akarom, mert nem szabad megunni -Olyan dolgok történtek, hogy Szilveszter volt Pájóval és Zhivel (de Kósa M nélkül), Karácsony volt minihangszóróval és csengettyűs…..
2012 a felemelő sikerek és a példátlan pánik éve volt. Olyan sűrűn váltották egymást az ön és vlogigazoló eredmények és a rések a pajzson, hogy nehezen lehet bármit is kijelenteni az egész évről. Maximum annyit, hogy ki volt tömve, mint öreg néne taxidermizált őzikéje, és…..
Tudom, hogy rettenetesen elkéstem ezzel, de sajnos az automata upload és a blog.hu nem állnak szóba egymással. Valami piti kölcsön körüli viszály, nem tudom, nem akartam beleavatkozni. Ami viszont biztos, hogy szerdán Komment Kedd videó. Aww yeah. ..
Learning to smile I gave you _ _ _. 2012.11.05 22:20:58
...szóval az úgy történt, hogy megtámadott minket a gyilkos cinke és nagyonféltünk és csak jött és kopogott és jött és kopogott és jött és jöttésjött és JÖTT..öö üdvözlöm önöket, hölgyeim és uraim, frusztrációs ötpercünket hallották. Tehát:  A kifejező…..
Learning to smile bicycle challenge 2012.07.05 12:01:12
Tegnapi nap útja.Indulás 16 órakor a Bosnyák térről. Némi kacsmargással irány az Országos Vérellátó Szolgálat. Bringa kitámaszt, aláír, befekszik, fél liter vér off. Bringára vissza, Alkotás utca, Szilágyi Erzsébet fasor, Budakeszi út. Budakeszi út. Bringáról le, séta a…..
Learning to smile hm 2012.07.04 10:36:44
vitakultúra....
Learning to smile rékanekdota 2012.07.02 20:24:26
Ma hallottam és kapcsolódik az előbbihez:Két egyetemista lány beszélget, az egyikük mélyen vallásos és érdeklődik a másikról:- Te milyen vallású vagy?- Semmilyen.- De azért meg vagy keresztelve, ugye?- Nem.- Akkor te mi vagy? *Egyébként megkaptam az OKJ-s papíromat. Végre vége.…..
Eltelt 3 hónapVoltunk nyelvjárásgyűjtésen, de már rég elmúlt. A lényeg talán, hogy minden korosztályból találtunk kedves és kevésbé kedves embereket, értékes gondolatokat és közös facebook-ismerősöket. Szép volt minden, jó volt újra látni Salzkammergut városait, bár…..
Autonómia-modellek A Finnországhoz tartozó Ålandnak nincs sok köze Szerbiához, és a többi volt jugoszláv tagállamhoz, amely területek hírei blogunk fő profilját képezik. Annál több viszont a jól megvalósított etnikai kisebbségi autonómia-modellhez, ami a vajdasági magyarság…..
karamcsand 2012.05.20 18:03:38
Az EU és az autonóm tartományok ország-kérdését szerintem nem biztos, hogy ebben a formában kéne tárgyalni, mert nem egészen egyértelmű, hogy mitől ország ma egy ország. Ehhez elég felsorolni néhányat, mondjuk Tajvan, Jordánia, Németország.

Régen egyszerű volt, mert egészen sokáig csak törzsi és birodalmi alapon szerveződött az ember. A törzs egy könnyen átlátható, kicsi, hagyományokkal és nyelvvel zárva tartott közösség, ezen felül minden csoportközösség hatalmi érdekeken alapult.
Aztán nem olyan régen megszülettek a nemzetállamok, amik már problémásabbak, mert a nemzeti identitás nem egy egyértelmű dolog. Lehet nyelv, múlt, kultúra kérdése és nagyon sok a vegyes identitású ember. Ráadásul a nemzetiségek jelentős része mesterségesen lett előállítva valamilyen vélt vagy valós közösségből levezetve.
Ezt csak súlyosbítja a vallási illetve a ex-gyarmati alapon szerveződő államok hada.

A ma közössége szerintem a nemzeteken átívelő szövetség, aminek nem a birodalmi működés, hanem a win-win kapcsolat létrehozása a célja. Nyilván minden csoport megkeresi (optimális esetben) a lehető legnagyobb win-win közös nevezőt a többi csoporttal és ebben a formában társul, legyen ez kereskedelmi egyezmény, monetáris unió, stb vagy szélsőséges esetekben elzárkózás vagy teljes Unió. Illetve pl a "két Kína" esetében a közös hazugság általi de facto együttműködés.

Szóval szerintem ma már nem jó kérdés az, hogy az EU egy ország lesz-e, hanem az lehet jó kérdés, hogy az együttműködés milyen erősségű és milyen specifikumokkal bíró változatát valósítják meg a tagországok.
(Megjegyzés: Svájc nem tagország, MO. igen, de nem hiszem, hogy kevésbé működne együtt ez EU-val, mint hazánk. EU-s forrásaik vannak, gazdasági kapcsolataik mélyek, ezer szállal kapaszkodnak egymásba.. Ez számomra azt jelenti, hogy a tagság is csak egy címke, amit használunk a társadalom megnyugtatására, de a valós tartalom már rég máshol van)

Ennek az eszmének nyilván van néhány problémája. Az országoknak más a háttere, ráadásul sok állampolgár identitását (szinte az összes muszlim ország lakossága) a vallás határozza meg, ami sokkal nehezebben igazodik a körülményekhez, mint a nemzetiségek kérdése. Valaki vagy siíta, vagy szunnita, vagy római katolikus, vagy stbstb, sosem lehet egyszerre több is. Az viszont nem ritka, hogy egy indiai-kínai nőnek és egy olasz-amerikai férfinak szülessen Angliában gyereke, majd Svájcban neveljék és kamaszkorára mondjuk Párizsba költözzenek, egyetemre pedig Brüsszelbe járjon a gyerek. Neki nem lesz probléma a többszörös identitás és így az sem, hogy más nyelvű, kultúrájú emberekkel vállal valamilyen közösséget.

A másik nagy probléma, hogy a legtöbb ember nem tudja kezelni ezt a fajta identitást. A szövetségekben (néha nem alaptalanul) a régi birodalmi struktúrát látják, úgyhogy foggal-körömmel kapaszkodnak abba, hogy a nemzetállam az egyetlen helyes forma, aminek 100%-os az önrendelkezése. Ez persze ma már irreális, és gazdasági öngyilkosság, de ezt nem szokták belátni.
  ..
karamcsand 2012.04.08 22:05:03
Titanic 3D-vel kapcsolatban (ha még nem láttátok), ajánlom ezt a videót. A kedves főszerkesztőnek biztosan tetszeni fog..
9gag.com/gag/3755976

A szexet illetőleg pedig: Tizenéveseknek ma már bőven elég lenne az is, ha kapnának néhány normális honlapajánlatot az ún. felvilágosítás helyett. (Ott elkerülhető a személyes kontakt kínossága) Ahol emberi nyelven a normális kérdésekre kapnának válaszokat.
Számomra meghökkentő, hogy 30 körüli emberek is milyen eszméletlenül tájékozatlanok alapvető kérdésekben. Ennek az egyik legdurvább oka (amiről szintén meg kéne homályosítani a fiatalokat, és ez cseppet sem kínos téma), hogy nem beszélnek a partnerükkel és nem is merik jelezni annak, hogy mit gondolnak az aktuális helyzetről.

Jelenleg a felvilágosító szerveknek három fajtáját tapasztaltam:
- A konzervatív
Csak semmi szex, sok nemi betegség, depláne abortusz
- Az orvosi eset
felrajzolunk a táblára két petefészket meg egy mellékherét és valahogy kihúzzuk az óra végéig, nehogy feltegyenek /olyan/ kérdéseket a kölkök
- Az "én megértelek bácsi"
Kétségbeesett törekvés egy felnőttől arra, hogy úgymond a "tinik nyelvén" magyarázza el a dolgokat. Ebből fakadóan az egész elképesztően gyerekes lesz (szex-képregények ezerrel), bár ha ezt félreteszi az ember, néhány hasznos infót találhat.
- A bújtatott térítő
Érdekesen kezdődő olvasmány, aminek a végére kiderül, hogy ez az egész erkölcstelen, beteg leszel tőle és kitaszított, DE ha majd a nászéjszakádon, az 'Igazival' kezded, ott fel sem merülhet probléma. Na persze.

Nem tudom, hogy itt előfordul-e ilyen, de drog-prevención találkoztam még egy típussal, a Nagyon Laza Vagyok sráccal, aki szerint "Lehet belőle kis bajod, de én már régóta tolom, ahogy épp eszembe jut és uralom a helyzetet"