Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Genius2

0 bejegyzést írt és 220 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A cabernet sauvignon a világ egyik legismertebb és legnagyobb területen termesztett kékszőlő fajtája. Népszerűségét jól mutatja, hogy a világ borvidékeinek nagy részén jelen van, az összes jelentős bortermelő országban készítenek belőle bort. Mi most a magyar borászatok kereskedelmi láncokban…..
Öt gyerekkel él Németországban Robi, akinek nem is áll szándékában visszaköltözni Magyarországra. Egyebek mellett a negatív kisugárzás, az emberek egymás ellen uszítása miatt érzi úgy, hogy jobb lesz nekik ott. Hazaköltöztél vagy ellenkezőleg, te sem érted azokat, akik hazaköltöznek? Írd meg a…..
Már a tavalyi 165 éves évforduló alkalmából rendezett Dreher-ünnepen sejteni lehetett, hogy a kis mennyiségben lefőzött Kalandor IPA valamilyen formában meg fog jelenni a nagyközönség előtt, és megfelelően időzítve - persze a koronavírust nem látta előre senki, - meg is érkezett a boltokba a Dreher…..
Egyik ügyfelünk hosszú évek óta kikéri a véleményünket az energiaracionalizálási elképzeléseiről. A földgáz számlájától szeretne szabadulni, mint sokan mások. 13 évvel ezelőtt napkollektorokat telepített, sorozatunk első részében kiszámoltuk, hogyan alakulna a következő 30 év költsége, ha elektromos…..
Genius2 2020.02.27 20:59:25
Hát barátaim. Hasonlóan mint a napelem, a hőszivattyú még ha lehet, nagyobb szopóroller. Amellett, hogy baromi drága (itt fent, ha jól emlékszem, 6.8M bruttó, - de tegyünk rá simán +20%-ot az ilyen-olyan pluszköltségekre MOST - pénzkiadás), még el is akar adósítani!!! 20 évre hitelt felvenni qrva nagy baromság és felelőtlenség!!!
Mi történik ismét? A kedves spórolós ügyfél azt reméli, hogy lenullázza a fűtésszámláját. Normális költségvetésben, egy ekkora ház esetében. - egyébként nekem is hasonló paraméterű házam van! - a fűtésszámla kb. évi 200e Ft, vagyis 20 év alatt 4M Ft. 34 (!) év alatt 6.8M Ft. Én személy szerint 79 éves leszek (HA megérem)...mire megtérül...hát kösz...Ja, és persze, a gyerekek jól járnak majd vele: aha persze, a gyerekek ELADJÁK a házat, nyilván kevesebbért, mint amibe a "beruházás" kerül, vagyis ki tudja, mit ér a ház 34 év múlva....
És nehogy már elhigyjétek, hogy az inverter meg a kompresszor kibírja a 20 évet. A nyakamat ár, hogy minimum 3x kell cserélni, de ebből a 3. csere már komplett rendszercserével jár, mert akkorra már nem fognak olyat gyártani, - techonológiai fejlődés, visszafelé nem kompatibilitás! - mint amit most veszel. Ezeket a kockázatokat nem kellene elmondani és felmérni?? Ja, persze, minek gondoljunk ilyenre, hát ez szuper, meg csúcsteljesítmény, igen, valahogy pl. az autók is kb. 4-5 évig működnek jól, utána meg...
Summa summarum, én azt mondom, hogy a padlófűtés+kondenzációs kazán kombót qrva felesleges lecserélni, hacsak nem nyered meg a lottóötöst...:-)))))
Egyre többször hallható az építtetőktől új építésnél vagy felújításnál az a kívánság, hogy azért telepítenének hőszivattyú + napelem rendszert, mert szeretnék “lenullázni” a hőszivattyú alacsony áramfogyasztását. Előzőnél sokkal gyakrabban merül fel az, hogy fűtsünk árammal - tudva azt, hogy még…..
Genius2 2020.01.30 11:21:39
Szerintem az egész helyett a legfontosabb az, hogy miként tudjuk a jelenlegi áramfogyasztásunkat csökkenteni, mivel az sokkal olcsóbb. Aki tudja, nézze meg, becsülje meg, hogy a havi áramszámlája az egyes hónapok során hogyan alakul. Ezután meg kell nézni, mik a legnagyobb fogyasztók. Lehet-e azokat energiatakarékosabbra cserélni? Érdemes-e? Egyáltalán: ez a költség a legnagyobb a rezsinkben, amin mindenképpen akarunk faragni?? (Nekünk a fűtés ennél picit nagyobb, de a víz is kb. ennyi, tehát ezzel marginálisan járnék csak jól, arányaiban nem változna a havi rezsim annyival)
Persze, ha nem, mert már a hűtő A+++-os, (szinte) az összes lámpa LED-es, akkor itt a határ, ennyit tudtunk tenni! És szerintem ez a lényeg: itt kell "elengedni" a témát, mert olyan új ötletekkel, mint a napelem, egy kezdeti óriási beruházással egy olyan pluszterhet veszünk a vállunkra, aminek a kimenetele, erősen sokváltozós és kérdéses. Csak azért, hogy a szomszédnak azt mondhassuk, hogy "Én 0 Ft villanyt fizetek", valljuk be, nem sokra megyünk (ha ez a cél, akkor igen...:-)). A fenti cikk az első, ami szerintem nagyon helyesen rávilágított arra, hogy a pótlólagos költségekkel sok ember nem számol, mert nem számoltatják ezeket vele (pl. kereskedők).
És hát az érzelmek...legyünk zöldek stb. Miért? Mi van, ha NEM VAGYUNK azok? Ja, megszól a szomszéd és a haveri kör? Hát, én kb. leszarom. :-)
Genius2 2020.01.31 11:07:03
@BRAAJEN: Ja, nem jött le a lényeg neked. Sajnálom.
Genius2 2020.02.16 18:23:22
Igen, hallottam róla, bár nem tervezek új házat építeni a közeljövőben (max. vásárolni)
De ez, "átverhető".
komkel.blog.hu/2020/02/16/mit_jelent_a_kozel_nulla_energiaigeny

Annak, aki tudja most, hogy 20-25 évig ugyanott fog lakni, na, annak megérheti a napelem. Ellenben aki mobil, gyakran költözik (pl. 5-10 évente), annak biztosan bukó. Bár, ami érdekes, hogy a fenti cikkben 4 kWp rendszer 1.5M Ft-ra van takválva (bruttó), így mellé esetleges támogatás (tudtommal, jelenleg nincs, a 0% THM hitelt nem támogatásnak veszem, az hitel, t.i. ha elköltözöl, vissza kell fizetned)
Az őszibarackos italokat azért szeretjük télen fogyasztani, mert visszaadnak valamit a nyár ízeiből és hangulatából, ezért kóstoltuk végig most a leggyakrabban vásárolt 25%-os őszibarackitalokat, ami a gyerekek kedvence is. Lássuk melyik termék lett az első a vaktesztünk eredménye alapján!..
Itt a Mikulás, hamarosan jön a Jézuska! Kardinális kérdés a tejcsoki: melyiket tehetjük nyugodtan a csomagba? A legkisebb "tesztelők" mindig az igazat mondják, ezért idén arra tettünk kísérletet, hogy a lehető legjobban meglepjük őket azzal, hogy olyan csokit találunk, amiből mi is elkunyerálhatunk…..
A nyolcvanas évek elején elképesztő méreteket öltött a kazettahamisítás. Ez volt az azonos hangon beszélő Stallone és Ciccolina korszaka.    Forrás: pxherre.com - free ..
Illat: komlós Hab: sűrű, masszív Szín: arany  A Pécsi Sör sorozat legújabb tagja viszonylag egyszerű módon a szűretlen pils után a  'sima' pils lett. Jól megkomlózták, szinte kiálltja, én egy cseh típusú sör vagyok, szóval csehebb akar lenni, mint a cseh sörök. Ezt azonban elnézem neki, mert jól…..
A szocialista Magyarország mindennapjait - eddig még nem látott, eredeti színes fotókkal bemutató - sorozatunk folytatódik az MTI fotósainak munkáiból. Ma az 1966-os és az 1967-es év van soron. 1966. augusztus 29. A Vigadó tér a Pesti Vigadó frissen felújított homlokzatú épületével. MTI Fotó:…..
Genius2 2018.10.04 19:59:52
@szeme közé, laposan!: Basszus, megelőztél! Pont ez akartam én is írni. Fater kocsmájában nyomtuk mi is, hey, de jó is volt az.! A mai gyerekek nem is tudják! Aztán a billiárdot már nem tanultam meg...:-)
Az első posztban írtuk, hogy teljes felújítást igényel a házunk. De milyen is volt az eredeti állapot, és egyáltalán, hogyan néz ki ez a ház? A házunk egy L-alakú parasztház, a rövidebb oldal közepén kapuszínnel, ami két lakrészre osztja. Ezeket nevezzük a továbbiakban találóan kisháznak és…..
Genius2 2018.08.20 06:57:56
@cs (mi más): igaz, ott NEM találtak...
Genius2 2018.08.20 07:00:19
@Cyr: igazad lehet, ha hobbiból csinálnám, és nem életvitelszerűen élnék ott, akkor tökmindegy. Csak számomra akkor sem racionális...de hát nem vagyunk egyformák.
Genius2 2018.08.20 08:54:49
@Cyr: még annyit, honnan tudható h valóban 400 éves a ház?
sörfigyelő Lidl Hűsítő akció 2018.05.18 05:14:34
 A Lidl most megmutatja, milyen a valódi készletkisöprés. Itt aztán sorra kerül szinte minden már ismerős akciós sör, legyen az ír, belga, német vagy cseh. Sajnos pont az angolok hiányoznak, de sikerült őket is pótolni.  Visszatér két ír sör a The Crafty Brewing Company vörös és stout. Igaz, 50 Ft…..
Genius2 2018.07.07 17:25:55
Ez a fura kérdés a címben arra utal, hogyminden feladatra megvan a speciális szerszám, kereszt csavarhúzó, laposfejű, imbusz, stb... Így fejhallgatónál se lehet mondani, hogy ez az isten! Ezzel minden jól szól, minden hallható, és tökéletes minden helyzetben.Van itt 3 fejhallgató…..
Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de lehet, hogy nincs hozzá kedved. Talán nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat, és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondolatokkal küzdesz, új rovatunkat…..
sörfigyelő Székely Sör 2017.08.25 08:30:43
Illat: csíkis Hab: sűrű, krémes Szín: arany  Több helyütt kifejezetten szidták, de mostanában nehéz eldönteni, hogy politikai, vagy egyéb okokból történik valami. Próbáltam pozitívan hozzáállni, de nekem is egy csalódás volt. Alaposan visszavettek az ízből, mert a Csíki Sörhöz képest meglehetősen…..
Genius2 2017.08.26 19:13:05
Genius2 2017.08.27 12:42:25
@Genius2: kösz, h kimoderáltátok a többit, majd privátba írjátok meg mégis mi a f-sz nem tetszett!
Sokan, sok helyen, sok mindent írtak, papoltak a személyes pénzügyi kultúra fontosságáról - én is (itt). Arról, hogy tény, mindannyian más háttérrel, jövedelemmel, preferenciákkal, élethelyzettel rendelkezünk, van néhány olyan aranyszabály, aminek betartása igenis mindezektől…..
Szépen induló közös élet, család, kis lakás, majd a svájci frankos hitel jelentette összeomlás – aligha Lászlóék az egyetlenek, akik végigszenvedték ezt a folyamatot. Mi több, biztosan nem ők az egyetlenek, akik a határátkelésben látták a megoldást. Ami viszont különlegessé teszi a történetet, az…..
Genius2 2017.08.18 21:36:20
@Nick a banya: igen, én ott akadtam el, hogy ha mind2jüknek olyan nagyon-de-nagyon jól ment, akkor muszáj volt annyi CHF-hitelt felvenni? Persze, nem láthatták előre...ezt tipikusan nem ismerik az árfolyamkockázat fogalmát. És az állam nem mentette meg...
Mindezekután kíváncsi lennék, hogy a kanadai jólétben kellett-e hitel, vagy elég volt a "kemény munka"?
A kérdés egy korábbi poszt alatt merült fel, és akkor megígértem, feldobom a Facebookon is, lássuk, ki mit gondol róla. Elöljáróban annyit mondanék, hogy szerintem a kérdésre voltaképpen nincs válasz, hiszen gyakorlatilag mindenkinek mást jelent a kényelmes megélhetés (mert a kérdés voltaképpen erre…..
Tévhiteink közé tartozik, hogy „két ember szexuális összehangolódása automatikus”, „a szexet csak csinálni érdemes, nem beszélni róla”, vagy hogy a „másiknak tudnia kellene mi a jó nekem, nehogy már nekem kelljen elmondani neki”. A jó szex jó kommunikációval kezdődik. Megtehetjük, hogy vágyainkat,…..
"Mióta az állam betolakodott a hulladékgazdálkodásba, egyre rosszabbul működik minden." - írta az Index május elején. Ennek csodás példáját zajlik épp Tatabányán, de nem olyan hívságokról van szó, mint a szelektálás kérdése vagy az iskolai papírgyűjtő akciók, hanem a legalapabb dologról: a…..
Genius2 2017.06.07 20:39:00
@Kovacs Nocraft Jozsefne: nekem 42 nap késedelmi kamatot számítottak fel szintén a Turul tövében. Érdekes, a szlaösszeg u.a. mint előzőekben. Gondolkodtam, hogy ér-e nekem annyi utánajárást, mint a késedelmi kamat: hát 4500 Ft/negyedévről van szó. Leszartam, elutaltam, várom a folytatást...
A napelem gyártók folyamatosan fejlesztenek, éppen ezért résen kell lenni, hogy a legújabb technológiát válasszuk, különben termelésben nagyot bukhatunk. Egy norvég gyártó olyan napelemmel állt elő, amellyel többlettermelést érhetünk el, ráadásul ár-érték arányban is kiváló. A jó hír, hogy ez a…..
Most Peter Wright mutatta meg, hogyan kell perfekt leget produkálni, Gary Anderson pedig azt, hogyan kell Players Championship-et nyerni. A skót világbajnoknak furcsa lehet ez a siker. Idén hetedszer indult, még február 26-án volt első, azóta a második ilyen versenyt nyerte meg. Azt a Peter Wrightot…..
Valószínűleg levélírónk, G., nem olyan dögös, mint Christie Brinkley, és természetesen egy autószerelőtől nem elvárás, hogy feltétlenül dalolva és táncot lejtve intézze a szervizben az ügyeket, de azért talán nem esik ki a csavarkulcs az ember kezéből, ha esetleg válaszol olyan alapdolgokra a…..
Genius2 2017.05.04 20:59:09
@Rejtélyes: ilyen Tibi, Tatabányán. Ill. Feri Tatán. Komolyan: megbízhatóak, én már csak tudom.