Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Niterider

51 bejegyzést írt és 298 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A cabernet sauvignon a világ egyik legismertebb és legnagyobb területen termesztett kékszőlő fajtája. Népszerűségét jól mutatja, hogy a világ borvidékeinek nagy részén jelen van, az összes jelentős bortermelő országban készítenek belőle bort. Mi most a magyar borászatok kereskedelmi láncokban…..
Niterider 2020.10.13 16:02:40
@Thou: Ott a pont, hahaha....!!
A tavaszi karantén után már vettem részt futóversenyen, de az terepen volt a Börzsönyben (Börzsöny Trail, 24km) így ez volt az első hagyományos versenyem azóta. Közben túlestem egy lágyéksérv műtéten is, ami ugyan hátráltatta a felkészülést, de meg nem akadályoz(hat)ta!! Belőttem magamnak az 1 óra…..
Néhány hónappal ezelőtt, amikor beneveztem erre a versenyre máris eldöntöttem, hogy jól felkészülök rá, ne érjen nagy meglepetés ott a Budai-hegyek között!! A felkészülés rengeteg terepfutással járt, hisz minden hétvégén futottam legalább egy félmaratoni (21km!) távot a Gödöllői-dombság lankái…..
Annak ellenére, hogy már hosszú évek óta kerül megrendezésre a „Rókaűzők” nevű verseny Pécs, és Kaposvár között váltóban, még soha nem sikerült megjelennem rajta. Pedig mindenki kedvenc szpíkere: Péter Attila a rendezvény motorja, és már többször hívott bennünket, hogy céges váltóban teljesítsük.…..
Ez volt a 9. Budapest Félmaratonom, akármilyen név alatt is futott, hiszen az elsőt még 1996-ban teljesítettem, de nem emlékszem rá, hogy ennyire kedvező lett volna az időjárás valaha is. Felhős, viszont eső-, és napmentes 16C-os hőmérséklet: tökéletes futásra! Mivel a céges csapatnak szintén én…..
A januárban sikeresen lefutott Zúzmara Félmaratont követően döntöttem el, hogy benevezek erre, a régen már többször is teljesített gödöllői versenyre, a „Téli Margitára”. Szerencsére a derekam sem fáj mostanában, ezért a felkészülés is sikeresen megvolt: nem kellett heteket/hónapokat kihagynom....…..
A nemzetközi Slayer-nap tiszteletére, egy relatív hosszú szünet után újra ellátogatott hozzánk a Rise Against (nyilván nincs sok összefüggés benne, de na). Az amcsik, lévén, hogy ez nyári turné, előzenekar nem hoztak, így két, méghozzá eléggé jóféle magyar csapat bizonyíthatott előttük. És milyen is…..
Több mint fél éve nem álltam rajthoz semmilyen futóversenyen, így már hiányzott ez a fajta kihívás az életemből. Mivel félmaratoni távot sem igazán futottam mostanában, itt volt a remek alkalom, hogy pótoljam ezt a hiányosságot. Mivel a Vivicitta futóverseny két naposra nőtte ki magát, már…..
Az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam a blogomat, de most végre rávettem magam, hogy írjak erről a versenyről egy beszámolót, amin idén vettem részt először, de lehet, hogy utoljára is… Rendkívüli hőség volt egész héten, és estefelé sem hűlt le a levegő 25 fok alá, így elég keménynek ígérkezett a…..
Nem Liget, de az én kettes számú szerelmem (volt) a Dagály. Amíg hitvány szélhámosok nem prostituálták. Megfosztották legszebb díszeitől, azoktól a fáktól, amelyek árnyékában oly sokat olvastam, nézelődtem, aludtam, dolgoztam, sétáltam. Pihentem, néztem az eget a szél-borzolta lombokat....és…..
4:30 Ébresztő. Szerencsére tudtam aludni valamennyit. Igaz, azt álmodtam, hogy maratont futok, alig haladok, melegem van, elegem van. De ez csak álom volt. A valóság ennél sokkal durvább. 100 km-t kell futnom. Ma. Ezt már kétszer megtettem. Tavaly áprilisban és szeptemberben (113 és 114 km). De…..
Niterider 2017.03.16 20:43:35
Az állami kölcsönökből tévécsatornát vásárló Andy Vajna májusban jelentette be, hogy ha már ilyen jól megy neki, akkor bővíti a médiaportfolióját hat új adóval, köztük két sportcsatornával. Utóbbihoz megszerezte az állami tévétől a Forma-1 közvetítési jogait, hiszen a két cég egyébként sem…..
Niterider 2016.07.19 14:49:33
@slowmotion: De, de a Poolt utálja a legjobban: agyfaszt kaptam tőle emiatt!! YNWA!!!
Niterider 2016.07.21 08:56:29
@szociál: Így legyen!!!
Orfű, és a Pécsi-tó mindig is különleges helynek számított számomra, nemcsak azért mert gyönyörű helyen fekszik, hanem mert remek hely sportolásra. Anno, komlói gyerekként gyakran jártam oda edzeni: kerékpárral kitekertem (21km), majd egy kör futás megtétele után (6.1km) a triatlon úszó száma…..
Amikor úgy kezdődik a hétvége, hogy a hentesemtől (aki a már korábban említett Steakes) két jó darab T-bone steakkel távozom, akkor már egészen bizonyos, hogy rosszul nem folytatódhat. Meg is mutatom, hogyan készítettem el...
Elvis Presley Jailhouse Rock „Felhívtuk Rubovszky Györgyöt, de a kérdésünket sem tudtuk feltenni, rögtön letette a telefont. A képviselő egyébként legutóbb rosszullétével és egy elszólásával került be a hírekbe.” (Portik nem csak Rogánt, egy másik kormánypárti képviselőt is bemártott) A…..
Niterider 2016.06.25 19:51:01
@Defickány John: Jogos a két pont, elmondhatok róla egy személyes történet? Néhány éve kimentem tiltakozni a parlamenthez. Ez akkor volt, amikor néhány LMP-s politikus odaláncolta magát az oszlopokhoz. Nos ott volt "szerencsém" Rubovszky Györgyhöz, aki egy rövid vitát követően azt vágta a fejemhez, hogy a magánnyugdíjpénztárak megalapításakor persze nem tiltakoztam, mert, szerinte, akkor kellett volna. Nem értettem az ok-okozati összfüggést, főleg, h. nem is erről szólt a tiltakozás, de ahhoz képest, h. ügyvéd nem tűnt számomra túl kompetensnek. Volt még néhány nyomdafestéket nem tűrő beszólalása a tüntetőkre, és rám is, szóval bátran állíthatom, h. egy rendkívül antipatikus egyénről beszélünk....!!!
Tekintettel arra, hogy márciusban két hétig olyan beteg voltam, hogy még mozdulni is alig tudtam, és szűnni nem akaró lázzal feküdtem, nem a legideálisabb felkészülésen voltam túl… Ennek ellenére megnövekedett önbizalommal álltam rajthoz, mivel egy héttel a félmaraton előtt Dévény és Pozsony közötti…..
  A képeket Mahboubi Salim készítette a Budapest Sportarénában február 29-én...
Niterider 2016.03.03 17:24:21
Csernyik Pince Nyitány Fehér 2013 2014.09.27 19:44:00
Forgalomba került a 2013-as Nyitány Fehér házasításunk. Származás Mátrai borvidék, Gyöngyöstarján Dűlő Papjuss, Barna tanya, Gömöri Talajtipus Andeziten kialakult Barna erdőtalaj Szőlőfajta Olasz rizling 50%, Szürkebarát…..
comment:com Tóth Gabi, az ember 2015.09.28 09:22:57
Egy olyan műsort bevállalni, amiben 24 órán át össze van zárva az ember egy másikkal, embert próbáló feladat, eljön ugyanis az a pont mindenkinél, amikor már nem érdekli a kamera, és lecsupaszítja magát, (mármint lelkileg, nem egy szál pendelyre, még mielőtt) amikor olyan…..
Niterider 2015.09.28 15:21:20
@miszter88: "Szerencsére" elküldte......
Decided to write this post in English to give an insight of a running race to my foreign friends. Hope you guys will enjoy it!!   This running race organized in the “Matra” mountains each year to run uphill to the highest point (1014 m/3327 ft) of Hungary above sea level called “Kekes”.…..
Meglehetősen elkeseredve vettem tudomásul tavaly ősszel a folyamatos, és egyre elviselhetetlenebb hátfájásom diagnózisát: gerincsérv. Azóta sokat olvastam erről, és tájékozódtam mi is ez a betegség, melytől egyre több ember szenved, többek között az ülőmunka…..
SportpályaFUTÁS Ultrabalaton 2015 2015.06.04 06:36:12
Már a harmadik alkalommal vettem részt ezen a versenyen, de eddig még nem írtam róla egyetlen bejegyzést sem, így hát itt a remek alkalom, hogy beszámoljak erről a különleges versenyről is. A táv 220km, aminek tíz kollégámmal együtt álltunk neki, a „HP Nappal” csapatával. A…..
A kelet-európai rendszerváltás magyarországi szálai is szerepelnek Ken Follett új regényében. Az Évszázad-trilógia befejező kötetéről, Az örökkévalóság küszöbén című könyvről, amely a világpremierrel egy időben jelent meg Magyarországon, a hazai kiadó, a Gabo…..
Már nyár elején eldöntöttem, hogy újra rajthoz állok a szeptemberi félmaratonon, melynek szponzora ill. elnevezése hosszú idő után „Nike”-ról, „Wizz Air”-ré változott. Arra gondoltam, hogy nyáron majd jól felkészülök, és lezúzom, mert kíváncsivá tesz, hogy mire…..