Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szigetvári Viktor blogja

133 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A magyar állam túl sokat költ a magyar labdarúgásra. Az eredmények elmaradnak, utánpótlás nincs, a korrupció hatalmas, a stadionok üresek. Sok más indok mellett azért is kell rendszerváltó változás április 8-án, hogy ezt a bolondságot leállítsuk. Tegnap egy gyenge válogatott verte meg a magyar…..
Tegnap három fontos dolog történt velem a kampányban: Bejegyezték az Együtt listáját, így lesz hova szavazniuk azoknak, akik liberális demokrata alternatívát keresnek. Kihívtam jelölti vitára Fejér megye 5. számú választókerületének képviselőjelöltjeit. Személyesen is részt vettem a Közös…..
Tegnap volt a kampány 13. napja. Már nem gyűjtöttünk aktivistáimmal aláírást Sárbogárdon és környékén, mert 600-nál is több jött össze szerda estig. Csütörtök délelőtt leadtam mindent, és a professzionálisan, tisztességesen és gyorsan dolgozó hivatali munkatársak kora délután hívtak is, hogy elértem…..
Az elmúlt napok ajánlásgyűjtéssel teltek számomra, viszonylagos monotonitásban. Ezért inkább összefoglalom a hetet, hiszen szinte minden nap ugyanaz történt. Szerencsére jól állok és jól áll az Együtt, de hátradőlni nem szabad. Jövőhéten jelöltté válok Sárbogárdon és környékén. Évek óta hallgatom,…..
Hétfő volt az első igazi kampánynap. Megkezdtem a gyűjtést magamnak aktivistáimmal Fejér megye 5. számú egyéni választókerületében. Felmerül a kérdés, hogy miért éppen ott? A választókerület déli, Dunaújvároshoz közeli részéhez kötődik családom egy része. Sokat jártam, járok Kisapostag felé.…..
Szép nap volt a tegnapi, még ha hideg is. Kampánynaplóm második napja egy szép, havas reggellel kezdődött. Sajnos délre más sok hó elolvadt, de reggel még kirándultunk egyet feleségemmel a Petneházy-réten. Szikrázó napsütés, gyönyörű és érintetlen hó. A cserkészház felé kirándultunk. Sokszor jártam…..
Úgy döntöttem, hogy naplót írok a választási kampány minden napjáról. Másnap publikálva, ami velem történt, ami számomra fontos volt az előző napból. Sokféle kampányt láttam már életemben, de ezt a mostani sok szempontból különös számomra. Sosem voltam még egyéni jelölt, sosem vállaltam listás…..
Miniszterelnök-jelölti beszéd az Együtt küldöttgyűlésén 2018. január 13.   Tisztelt Küldöttgyűlés, Tisztelt Újságíró Kollégák, akik megjelentek! Köszönöm szépen a bizalmat! Rögtön bele is vágnék rövid beszédembe, amely alapvetően arról szól, hogy szerintem és az Együtt szerint mi 2018…..
Tegnap, két és fél év után megszűnt a szegedi Migszol. Ők voltak azok, akik a közvetlenül leginkább érintett megyei jogú városban önkéntesként támogatták a menekülteket, menedékkérőket. Munkájuk eredményeként hazánk az emberséges arcát is meg tudta mutatni sokaknak. A menekültválság eddig…..
Két nap Székelyudvarhelyen nem nagy idő, de mégis segít abban, hogy újra meggyőződjem a vendégszeretetről, a nyitottságról és a pártpolitika felett mindenkit összekötő közös értékekről. Arról, ami összeköt bennünket, ilyen meg olyan magyarokat. Baranyi Krisztinával, az Együtt környezetvédelmi…..
2018 választási év lesz. Az Együtt pedig az a párt, amely választási évben sem nézi hülyének a népet. Olyan kampányt folytatunk, amely a közös jövőnk biztonságáról és gyarapodásáról szól. Ehhez olyan politika kell, amely kiállja a jövő próbáját, és mához 15 év múlva is élhető országot teremt. Ezért…..
A liberális demokrácia miatt, ahol a bűnöst is megilleti a tisztességes eljárás. Putyin Oroszországában Mihail Hodorkovszkij a rezsim egyik legismertebb áldozata volt. Ugyanakkor dicstelen, törvénytelen és az orosz nemzeti érdekkel ellentétes szerepe volt neki az orosz ipar egy részének…..
Vasárnap időközi választást rendeztek egy solymári egyéni önkormányzati választókerületben. A Fidesz nyert ugyan, de szemben a 2014-es előnyével, most alig 50 szavazattal sikerült nekik ez. 2014 őszén az első két helyezett 215 és 96 szavazatot kapott, most 225 és 168 lett az eredmény. Büszke vagyok…..
Sokra tartom Gémesi Györgyöt, a veterán, jobboldali politikust, Gödöllő polgármesterét. Jó várost épített egy élet munkájával, és most újra beszállt az országos politikába. Szerintem szükség van a tapasztalt emberekre a Fidesz 2018-as megroppantásához és az új rendszerváltáshoz. Ezért lettem az…..
Jakabfy Tamás, az LMP tisztességes és cselekvő önkormányzati képviselője – párttársai  újkori szokásához hasonlóan – maffiának nyilvánította más pártok mellett az Együttet is. És mivel szerinte “maffiával maffiát nem váltunk”, ezért nem hajlandó még az egyéni választókerületi együttműködésre…..
A Demokratikus Koalíció (DK) kampányt indít annak érdekében, hogy megfosszák választójoguktól a határontúli magyarokat. A nemzeti centenáriumukra készülő román nacionalisták nem is kaphattak volna szebb ajándékot ezen öncélú kampány formájában. Miközben Erdély- és Partium-szerte attól félnek a…..
A németországi Deutsche Telekom felügyelő bizottságához fordul Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke, a mai napon felmerült pártfinanszírozás-gyanú miatt, mivel a magyar Telekom egy harmadik felet igénybe véve finanszírozta a Fidesz számára Barack Obama kampányfőnökének 2009-es…..
Példátlan "megtiszteltetés" ért engem tegnap: Ibolya Tibor, fővárosi főügyész miattam írt hosszú és szégyenletes publicisztikát az Indexre. A téma Polt Péter legfőbb ügyész ellenem elszenvedett, immár jogerős veresége volt. A Kúria kimondta ugyanis, hogy jogomban áll őt fideszesnek nevezni, és nem…..
Orbán Viktor generációkra ható bűne, hogy a menekültválságot felhasználva gyűlöletet és félelmet szított magyarok millióinak szívében. Ott tartunk, hogy törvényesen befogadott menedékesek szabad mozgását sem akarja megvédeni, és jogosnak ítéli az érintettek éppen általa felhergelt…..
Az Együtt választmányi elnökének beszéde a párt választási programjának bemutatóján   Köszöntök mindenkit! És örülök, hogy itt lehetek közöttetek. Először is hadd köszöntsem Karácsony Gergelyt és Szabó Tímeát, a Párbeszéd két társelnökét! Sziasztok! Néhány héttel ezelőtt, nyáron én Karácsony…..
Szigetvári Viktor megnyitóbeszéde az Együtt és a Váradi András Alapítvány „Merre tovább Európa?” című konferenciáján   Jó napot kívánok, köszöntök mindenkit! Szigetvári Viktor vagyok. Elsősorban köszönöm Hajdu Nórának, aki összerakta ezt a konferenciát. Ő az, aki az Együttnél gazdája a…..
Szigetvári Viktor beszéde az Együtt jelöltbemutató gyűlésén Köszönöm szépen! Én is szeretettel köszöntök mindenkit, köszöntöm a sajtó képviselőit, ha már a Magyar Távirati Iroda úgy döntött, hogy nem tudósítja ezt a rendezvényt. Köszönöm, hogy eljöttek és ők viszont kíváncsiak ránk. Külön…..
Csütörtökön az Együtt delegációjának vezetőjeként Erdélybe, Kolozsvárra megyek Hajdu Nórával, Szabó Szabolccsal és Molnár Tiborral. Tárgyalunk az RMDSz alelnökével, beszélünk szakértőkkel és értelmiségiekkel. Pártunk csatlakozni kíván támogatóként az úgynevezett Minority Safe Packhez, ami európai…..
Franciaország és Litvánia után hazánknak is be kellene fogadnia olyan csecsenföldi melegeket, akiket elnökük el akar törölni most a föld színéről. Ezt kívánja az emberség és a tisztesség. Felszólítom a kormányt, hogy kövesse Macron elnök és mások példáját! ..
A legmagasabb szintű olasz közigazgatási bíróság minap kimondta, hogy Magyarország nem biztonságos ország a menedékkérők számára. Szégyen, hogy Európa veszélyeztetésében és az embertelenségben idáig jutott közös hazánk.   Az elmúlt években az Orbán-kormány nem hazánk és Európa biztonságát növelte,…..