Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zsvars

23 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Anna rokonságától értesült, hogy a hírhedt MLM-es "távközlési" cég, az ACN immár hazánkban is megkezde áldásos agymosó tevékenységét. Amíg megkapjuk az első felháborodott videotelefonos ügyfél panaszát, nézzünk egy egyszerűbb esetet, amikor csak simán a…..
Zsvars 2011.09.09 13:09:26
@alekiborg: A Hoppá feltételei között szerepel, hogy VOIP. MIvel azóta nyújtanak analóg vonalon is szolgáltatást, innentől nem nehéz - kivéve, ha csak a vita éltet- kitalálni, hogy a végződtetés és az adat utaztaása megy internet protokollal. már csak azért is logikus, mert az analóg végződtetések nagyon drágák, és ennyiért már nem érné meg a 30-as számokat ingyen adni a T-home-nak, ugyanis a T-mobillal hiába egy csoport, piaci áron kell elszámolnia a végződtetési díjakat.
Zsvars 2011.09.09 13:15:18
@Jani haverja: egy szó. Hülye vagy.
Bocs, ez kettő.
Te hol dolgozol? Ott nem kell értékesíteni?
Mennyivel jobb boltban kitenni, és még drábban árulni?
Mennyivel jobb az, hogy becsábítanak a boltba pl. egy telefon/internet szolgáltatónál azzal, hogy 2000 Ft havi díjért internet - és ott derül ki, hogy bár kábelnetként kötik be, de a sebessége még a dial-up rendszerű internetét sem éri el. Ha akarsz gyorsat, akkor kapsz - 8000-ért. de már ugye ott vagy, akkor már megkötöd.
Ez szimpibb?
Nekem nem.
Zsvars 2011.09.09 13:17:48
@Rosszindulatú Vászka: OLYAN!!! Tanulj már meg helyesen írni, ha meg tudsz - akkor írj úgy!!!!!!!
2008-ban a Fidesz egy politikailag zseniális, ám alkotmányellenes varázsütéssel elintézte a tandíjat és nem mellékesen a Gyurcsány-kormánynak is két akkora pofont adott, hogy az nem állt többé lábra. Most egy másik varázsütéssel visszahozza a tandíjt – vajon a Fidesz…..
Zsvars 2011.05.03 16:36:21
@Le_Penseur: Nyíregyháza:

Megnéztem a linket. 300 millió Ft-ról beszél éves szinten és 3700 emberről.

Ez emberenként és havonta nettó 3000 Ft átlagosan!

DE!!!!

Ne felejtsük már el, hogy közben akinek gyereke van, kapott adómentességet (tudom, nekem is van).
Legalábbis részben.
Csak lehet, hogy nem ő vette igénybe, mert nem tudta volna (őt alatt értsd a nyíregyházi dolgozókat), hanem a hivatalosan, bejelentve jobban kereső párja.

Plusz még a cikk is írja, hogy kompenzáció volt! Minden állami finanszírozású szervezetnél/cégnél! Akkor miről beszélünk? Milyen bércsökkenésről? Átmenetiről? Mert visszakapták. Pont.

Összesítve: azt lehet kijelenteni, hogy azok vesztettek az adórendszer változásán, akik
-gyermek nélküliek ÉS
-alacsony keresetűek ÉS
-igénybe vettek tavaly pl. pénztári szolgáltatásokat, amire még járt adójóváírás ÉS
-tényleg annyit keresnek, amennyire be vannak jelentve ÉS
-nem állami finanszírozású cégnél dolgoznak, és nem kaptak bérkompenzációt.

Akik minden fenti feltételnek megfelelnek, kb. a dolgozók max. 10%-a, valóban megjárták.
Kb. 3-4 ezer forinttal, DE CSAK IDÉN!!!!
Mert a szuperbruttó kivezetésével már nem ez lesz a helyzet.
Erre írtam, hogy mindenkinek nem lehet jó - viszont a kisebbség érdekei nem befolyásolhatják az általános érdekek mentén történő elmozdulást - márpedig az adócsökkentés általános érdek egy olyan országban, ahol a megtermelt jövedelem 2/3-át az államnak kell befizetni (lehet, hogy keveset írtam - régen számoltam, és 75%-át)

Megfordítva úgy is mondhatnám, hogy az ellenzék (akinek hivatalból mindent fújjolni kell) szépen kiszámolta, hogyha 2010-ben egy minimálbéres minden adókedvezményt igénybe vett (ez aztán minden valóságtartalmot nélkülöz), és nincsen gyermeke, akkor mennyivel keres rosszabbul.
Majd általánosította.

Én tanultam statisztikát és mintavételi eljárást, majd az egészre történő következtetést a minta eredményéből.

Ez nem az volt.
Zsvars 2011.05.03 16:51:06
@Nigro notanda lapillo:

Hol írtam én ilyet kommentbe, hogy ingyenélő? Nem találtam...

Igen, túl sok a diplomás. Kerestem állást nemrég, és sok-sok diplomás állásajánlat hónapokig betöltetlen, mert a himi-humi diplomákat megcsinálják bukdácsolva, puskázva, vásárolt diplomamunkákkal, és képtelen ellátni a feladatot.

Egyébként tévedtél - én speciel Corvinust végeztem Számvitel Szakon, kiváló minősítéssel. És az előrementelem arra utal, hogy értek is hozzá.

De rengeteg olyan végzettet ismerek, akinek fogalma nincs arról, amit tanult.

Na, az ő kiképzésük és diplomájuk teljesen felesleges. (Corvinus-on végzettekből is van ilyen bőven!)

Nem olvastam a cikket vagy mit, amit belinkeltél, de sejtem a tartalmát. Gondolom arról ír, hogy milyen kevés a diplomás Mo-n és több kéne.

Csak azt nem írják meg,hogy MINŐSÉGI diplomásból kellene több! Nem Havas-akadémia, meg kommunikációs főiskola, meg nem sorolnám tovább, mielőtt valakinek a lelkébe taposok.

És az is igaz, hogy sok diplomás aki végez elhúzza a belit külföldre - így nyílván Mo-n csökkenti a diplomások létszámát.

Valaki írta, hogy a felhígult bejutási követelmények miatt, valamint az oktatás színvonalának (számonkérés színvonalának) csökkenése miatt egyre kevésbé értenek a kikerültek a szakmájukhoz, amit megtanultak.

Valaki felsorolta a kommentekben, hogy írd és mond egyetlen ismerőse van, aki azt dolgozza, amit elvégzett. Akkor van értelme halmozni a diplomát?
Én az olyan menekülő és felesleges szakokat, mint kommunikáció, bölcsész, stb. (közgazdaságon belül is van jópár, pl. szociológus) a minimálisra csökkenteném.
Mondom mindezt diplomásként.
Én még a régi rendszerben 117 ponttal jutottam be (120-ból) az akkor még Közgázra, és egyébként akkor volt egy nagy zuhanás. Az egyik évben még 113 volt a határ, aztán 101!
És vettem részt nem kreditrendszerben, ki is vágtak annak rendje és módja szerint - sikerült tanulni belőle, és megcsinálni rendesen.

Most mi van? Vizsga előtt két nappal (kivétel a komolyabb egyetemek, mint orvosi, mint műszaki egyes szakjai, közgáz egyes szakjai) tanul mindenki villámsebességgel, fogalma sincs arról, hogy mit tanult meg - és a vizsga után egy órával már nem is tudja az anyagot (ha egyáltalán, és nem puska...)
Év közben, szorgalmi időszakban meg bulizás, másnaposság, órák hanyagolása.
Ahogy írtam, jártam felsőoktatásra. A diákok legalább fele nem jár be azokra az órákra, ahol nincs katalógus. Legalábbis a Corvinuson anno ez volt a helyzet (na, orvosin ott vannak, ne félj).

EZT minek kellene támogatni az államnak?

Aki lébecolni akar, és alibizni a továbbtanulással, mert a buli a lényeg, a munka meg büdös, az fizessen érte!!!!!!

Aki kihúzza a belét diploma után, és MO-n nem termel semmi jövedelmet, nem itt kamatoztatja a tudását, utólag fizessen érte!

Aki pedig nem engedheti meg magának anyagilag, hogy járjon - HA teljesít, kapja vissza a tandíját. (az elsőt kell kb. megfinanszírozni, erre a diákhitelt vissza lehet hozni.)

Az általános támogatás helyett lehet megint teljesítményfüggően díjazni.

Egyébként a mostani ingyenes sem ingyenes, merthogy legalább a könyveket, jegyzeteket, stb. meg kell venni.
Zsvars 2011.05.03 16:53:41
@Birkesz: Ide egy apró gondolat!

A margarint nagyon nem ajánlom.

Műanyaggyártás mellékterméke.
(nem, nem fogok linket keresni - keressetek...:))

Ha kirakod az udvarra, még a hangyák sem lepik el.
 Március 22-én, kedden lesz a víz világnapja. Ebből az alkalomból összegyűjtöttünk néhány víztesztet, amely azt hivatott megkérdőjelezni, hogy vajon tényleg jobb- e, finomabb-e, egészségesebb-e az ásványvíz, mint a csapvíz, vagy csak a szokásos marketingfogás áldozatai…..
Zsvars 2011.03.21 19:34:21
@Zsuzska7: erdekelne a palackozott vizetek. megteszed, hogy a zsvars@gmail.com cimre kuldesz egy elrhetoseget tartalmazo emailt? koszi
Régen írtam már, épp itt az ideje. Lévén nagyon aktuális a téma. Hadd írjak egy figyelemfelkeltést:Vállalkozók, Cégvezetők, Humánpolitikusok Figyelem!!!!!A mai bejegyzés leginkább Önöknek lesz hasznos.A cím magyarázatával még adós vagyok: régóta használják a cégek a…..
Zsvars 2010.12.22 02:02:44
@Fless:
Kedves Máté!

Köszönöm a dicséretet, igyekszem a jövőben is rászolgálni. Hosszú hallgatás után két igen aktuális témával jelentkeztem - és ha szimatom nem csal abszolút vonatkozik Önre is - illetve ha nem gond, felajánlom a tegeződést (sajnos én vagyok az idősebb...:))
Üdvözlettel
Varsányi Zsolt - lerántottam a leplet, de az email címemből úgyis kiderült..:)
Zsvars 2011.01.07 00:38:51
@kgst: Tisztelt KGST!

Örömmel állok elébe. A zsolt.varsanyi@t-online.hu címen illetve a 30/737-5359-es számon tud elérni.
Üdvözlettel
Zsvars - Zsolt
Szép Estét!Rögtön vágjunk is a közepébe.2010. január 1-től módosult az öröklési szabályozás. A céges tulajdonban lévő ingatlanok után, valamint a saját tőke egyes elemei után (jegyzett tőke, tőketartalék és ha jól tudom eredménytartalék) öröklési illetéket kell…..
IGEN. Rövidtávon, és nem megfelelő eladósodottsági mértékkel mindenféleképpen. Egyébként NEM!Mire is gondolok? Ha egy háztartás amikor felvette a hitelt, mondjuk a családi költségvetés 50-60%-át áldozta fel havonta a hiteltörlesztés oltárán, akkor igenis jogosan lehet…..
Zsvars 2009.03.20 19:49:51
Szóval cikk és CDS, valamint korábbi Andre Kosztolanyi vélemény:) (azért a szerénység lehetne nagyobb-ilyen nickname-el:))

Na, a lényeg. Amit a CDS-ről írtál, az részben igaz. Valóban a CDS kezességvállalási felára drágítja ma Mo-n a hitelezést.
A tévedésed, és emiatt az egész logika ott bicsaklott ki, hogy mint írtam a CDS nem egy biztosítás, hanem egy olyan hitelezési forma, ami egy biztosítónak a kezességét tartalmazza.
Emiatt nem muszáj minden magyarországi banknál alkalmazni.
Van olyan Magyarországon lévő bank, amelyik a régi módon, nem CDS-ként kap hitelt a bankközi piacon (mondjuk az anyabankjától), és van olyan bank, amelyik csak CDS-en keresztül kap hitelt, mert a Bank kockázata annyival magasabb.

Ha figyelmesen elolvasod a cikket, amit küldtél, abban is az szerepel, hogy vannak olyan bankok magyarországon, amelyek CDS hitelt kapnak. Például ha tippelnem kell, mivel a szerző Axa-s, gyanítom, hogy az Axa bank devizafedezete régi típusú hitelből van meg, és nem CDS-ből. (ez még mindig nem a 4-5%, a kettő között van)

Természetesen a hagyományos bankközi hitelezés is drágább lett, a kereslet megnövekedése miatt, illetve itt már megjelenik az országkockázat, amit Te is és a cikk írója is említetek.

Azonban azt továbbra is tartom, hogy amikor egy nemzetközi bank dönt arról, hogy milyen árért adjon egy magyar banknak hitelt, amit az kihelyezhet a reálgazdaságba, akkor az országkockázat generálisan csak egy kicsi összetevője a plusz árnak. Aztán megnézik, hogy mennyire stabil a bank, mekkora a szerepe, milyen az ügyfélköre, stb., stb. A bank egyedi kockázata sokkal nagyobb súllyal esik latba.

És igen, van olyan bank, mint pl. az OTP, amelyik a bizalom megingása miatt, csak CDS formában kap hitelt, mert a nemzetközi piac úgy ítéli meg, hogy szükség van egy harmadik szereplőre, egy kezesre egy biztosító személyében, ami garantálja a kiadott hitel visszakapását.

Hogy egy analóg példát mondjak az egyedi elbírálásra:
Ha Neked valaki azt mondja, hogy a Coca Cola gyártójának vagy a Queen Cola gyártójának adj kölcsönt, melyiket fogod magasabb kamattal sújtani? Pedig mind a kettő az USA-ban van... (most pont ez a két cég jutott eszembe - annak aki szeret kötözködni: ha a Queen Cola nem amerikai, vagy nem így hívják pontosan, tőlem vehet egy másik kicsi amerikai kólagyártót...:))

Így már remélem sikerült meggyőzzelek. (plusz egy érv: ha az országkockázat valóban olyan nagy súllyal esne latba, akkor nem lehetne 4-5%-on CHF hitelt kapni most is.)

Hangsúlyozom újra, hogy lehet ilyen olcsón CHF hitelhez jutni, de linket üzleti megfontolásból nem küldök. Akit érdekel, személyesen. Kiváltásra is érdemes gondolni!!!
Zsvars 2009.03.21 14:01:25
Ja, hogy a másik bejegyzést máshova írtad.

Na, akkor először is: bocs, de nem azzal töltöm a péntek estémet, hogy várom a kommentedet, és gyorsan reagálok rá.
Ha kifogytál az érvekből, nem kellene azonnal támadni...

Akkor ami ide illik:

Azt hittem, hogy már magadtól is kitaláltad, mi lehet a magyarázata egy 4-5%-os CHF alapú hitelajánlattal történő megjelenésnek.
Azt végiggondoltad már, hogy van olyan bank a világon, amelyik a betéteit CHF-ben gyűjti, és ily módon nem szorul a bankközi piacra, ha egy másik országban CHF alapú hitelt akar adni? De ugyanezt el lehet játszani a többi devizára is.
Azaz: nem beetető kamat, és létezik. Ennyi.

Ami a felhozott példáidat illeti: nem értem, hogy amikor én egy országon belüli két nagyon eltérő méretű céget hasonlítok össze, akkor miért gondolod, hogy Te két külön országból lévő céget összehasonlítva megindokolod, hogy az országkockázat miért lenne nem elhanyagolható az egyedi cégkockázathoz képest.
Egyébként példáiddal pont azt bizonyítottad, hogy az egyedi kockázatfelmérés sokkal fontosabb, mint az országkockázat.

Ezzel együtt is sikerült az almát a körtével összehasonlítanod a Lehmann és az OTP kapcsán.

A Lehmann Brothers ugyanis befektetési bank, míg az OTP kereskedelmi bank. A két forma pedig egymástól teljesen eltérő tevékenységet takar. Egy kereskedelmi bank legfőbb tevékenysége a hitelkihelyezés, számlavezetés, és a hitelkihelyezésen keresztüli pénzteremtés. (számlapénz).
Egy befektetési bank mindezt nem csinálhatja, nincs rá jogosítványa, sőt, még az alapító tőkéje sem kell olyan magas legyen, sőt, nincs pl. szavatoló tőke mutatója sem! Egy befektetési bank semmi más tevékenységet nem végezhet, mint befektetést.

Ha még azt is hozzáveszed, hogy mi pontosan a csőd fogalma, akkor egészen más a megvilágítás.

Csőd: likviditási nehézséget, átmeneti fizetőképtelenséget jelent. A cég saját maga ellen kérheti, vagy a hitelezők által megindított felszámolási eljárás során automatikusan (!) alakul át 3 hónapra csődvédelemmé. Igen, nem voltam pontos, tulajdonképpen a csődeljárás egy védelem a cégnek a hitelezői ellen, mert az eljárás alatt szabadon választhatja meg a cég, hogy melyik hitelezőjét elégíti ki először. Természetesen a cél az eljárás végeztével a tartozások rendezése.
Na most, egy termelő, vagy nem pénzügyi szolgáltató cégnél általában a csődöt a megszűnés követi, hiszen azért nem tudja kifizetni a hitelezőit, azért nincs likvid eszköze, mert a bevételei nem jönnek, azaz beszűkült a piaca, megjelent egy versenytárs, stb. (azt, hogy sikkasztanak most hagyjuk)

Egy pénzügyi szolgáltatónál már egészen másképp jelenik meg a csőd. Itt ugyanis nem azért fizetésképtelen prompt a bank/biztosító/... mert beszűkült volna a piaca. Leginkább azért nem, mert nem a piacról élnek, hanem a pénzpiacról. Ott pedig nem nagyon fogy el a vásárlóerő.. Egy pénzügyi szolgáltatónál a csőd azt jelenti, hogy bentragadtak a befektetései, vagy hirtelen túl sokan akarják kivenni a pénzüket (kereskedelmi bank), vagy túl sok a biztosítási esemény miatti kifizetése. (általában az elsővel együtt jár).

Azaz egy pénzintézetnél valóban átmeneti likviditási nehézségről van szó.
Jelentem azt sem verte senki nagydobra, hogy a Lehmann Brothers már megvették a kínaiak, vagy az izlandi bankrendszer az oroszok tulajdona... Gondolom egy megszűnésre váró céget Te sem vennél meg, vagy akkor, ha a megszüntetésével a lényegét (jelenleg a piacot) nem vesztenéd el.

Ami pedig a hiteleket illeti: megnyugtatlak, amennyiben egy bank bezár, MINDIG van aki átveszi a hiteltartozásokat.

Ja, és igen, valóban lelassult a hitelezés, de le nem állt. Viszont a kockázatos hiteleket, amikor egyáltalán semmi fedezet nincs, most valóban leállították...

És első és utolsó politikai jellegű bejegyzésem: bocs, hogy nem csak siránkozom, hogy jajj de szar nekünk, meg minket csak a balsors... igen, lehet pfujjolni, meg minden, de lesz, aki profitálni fog ebből a visszaesésből. És nem csak arra gondolok, aki okozta (pl. Buffett vagy Soros)

Citibank: én speciel nagyon szomorú lennék, ha egy bank olyankor, amikor minden betétesére rájön a kölcsönzött pénz banktól való visszakérése, simán vissza tudná adni. Mert az azt jelenti, hogy túl sok a likvid eszköze, és nem forgatja eléggé...

Autógyárak: nem volt túl szerencsés ismételten három USA autógyárat, és egy magyar leánycéget hitelezési szempontból összehasonlítani. A Suzukinál inkább a japán anyacéget kellene... és amikor egy bank megnézi, hogy a négyből melyiknek adjon, megint csak egyedi elbírálást alkalmaz. (globális cégeknél főleg)

"ha külföldi bank volnál, te adnál...stb."

félreértésben leledzel. Nincs olyan, hogy magyarország bankja. Illetve csak az MNB, de mint tudjuk, az MNB lakossággal nem foglalkozik. Még a nagy magyar bank, az OTP is többségi külföldi tulajdonban van! Innentől kezdve a kérdésed úgy hangzik, hogy adnál-e olyan leánybanknak tőkét, amelyik azt utána Magyarországra fekteti be? Igen, adnak. És adnak ki hitelt is, csak mint írtam, nem akárkinek...

megyek a másik kommentárodra...
Zsvars 2010.12.22 02:11:12
@vomit:

Persze én is tudom - köszi, hogy leírtad. Mivel praktikusan az egész kicsiny országunk nem magyar tulajdon.. legalább 80%-ban külföldi....

egyébként aki szereti az összeesküvés elméleteket (én is) ajánlom Bogár László Válság és Valóság c. könyvét.

nagyon szépen leírja pl., hogy miért is bukunk még nagyobbat a felvett hitelen, mint kéne...
Haladni kell a korral, állítólag egy pénzügyi tanácsadó nem lehet meg blog nélkül.Nagyon kíváncsi leszek, milyen fogadtatásban részesül majd amit írok. A végtelenségig megpróbálok politikamentes bejegyzéseket írni, és kerülni a szakzsargont- legyen bármilyen nehéz is. (ha…..
Napsugaras Jó Éjszakát!Rájöttem, hogy még köszönni is illenék esetleg. Szépen, mint púpos gyerek a prés alatt fejlődöm azért, nézzétek el nekem, ez az első blogom:)A köszönést egyébként Hoffmann Gézától vettem, remélem nem bánná. (mielőtt bárki félreértene, imádom…..
Zsvars 2010.12.22 02:00:47
@adob:
Kedves Adob!

Bocs a "kicsit" kései válaszért.

A kötelező tartalékráta Magyarországon biztos nem 0%, bár azt nem tudom mennyi, igazából nem is érdekes. Miért nem? Mert a bankok dacára a csökkentésének a válságban soha nem látott méretű pénzeket helyeztek el az MNB-nél, lévén annyira szép nagy pénzt kaptak rá, tutiban. Így még kevesebb pénz jutott a gazdaságnak.
Így az első javaslatom az lenne, hogy meg kellene gondolni, milyen kamatot fizessen a jegybank a kötelező tartalék után. vagy másképp is mondhatjuk: a kötelező tartaléknál magasabb összeget ne lehessen elhelyezni a jegybanknál. Meg kéne újra valósítani az eredeti lényegét a kötelező tartalékrátának, ami ugye a betétesek védelme és nem a bank részére "tuti nyereség" lehetőségének megteremtése....

Tobin adó: Érdekes maga a gondolat. Alapvetően meggyőződésem, hogy Tobin a befektetési bankokra találta ki, és nem a kereskedelmi bankokra - utóbbiak sokkal kisebb százalékban vannak a tőzsdén, és akkor is inkább alapokon keresztül... Én pl. a kereskedelmi bankok esetében a felelőtlen hitelkihelyezésekkel kezdenék valamit akár adón keresztül - mondjuk az biztos nem jó megoldás, hogy a deviza alapú hitelezést megszüntetem...

Ami az extra adót illeti: önmagában ténykérdés, hogy a bankok nem vállaltak elég felelősséget illetve a versenyben valahogy elvesztették a tisztességüket - mint az információ birtokosai nem tájékoztatták eléggé ügyfeleiket a két alapszabályról: először is hitelt fogyasztásra nem veszünk fel! vagy ha mégis, akkor max. ingatlan vásárlási céllal, mert az tartja az árát, és akkor is a törlesztő részlet nem lehet több, mint a családi bevétel 30%-a. Egyébként ingatlan vásárlási céllal azért lehet felvenni hitelt, mert az ingatlan a hitel törlesztésének végén annyit fog érni kb. (bár erre most sok ellenpéldát látunk), mint amennyit tőketörlesztésre befizettünk. Egy autó esetén már ez messze nem igaz, a többi fogyasztásnál pedig minden érték eltűnik....

Szummázva: ha azt nézem milyen felelősség terheli a bankokat, akkor az extra adó jogosnak minősíthető. Az már egy egészen más kérdés, hogy ezt a bankok nyilván nem fogják lenyelni, illetve, hogy mire költötték el...
Szép Estét!Már adós voltam ezzel a bejegyzéssel, lévén korábban ígértem, hogy felvázolok egy megoldást.Azóta januártól már módosult a bér után fizetendő magánszja - ugyanakkor ahol értelmét látják, szerintem nem lehet akadálya a bevezetésnek.Kénytelen vagyok visszautalni…..
Ismételten szép jó estét!A következő aktuális témám az szja csökkentés, és annak értékelése. Igyekszem rövid lenni. Azt hiszem egy pillanatig nem kérdéses, hogy a 300.000 Ft feletti bruttó bérrel rendelkezők részére nagyon jó a változás. DE valóban rossz-e az eddig is…..
Szép Ködös decemberi Estét!Közel egy éve írtam, azóta sok minden történt és úgy gondolom, hogy érdemes foglalkozni néhány témával.Az első a mostani sláger a magánnyugdíj-pénztárak kérdése. Mindjárt kezdeném a válasszal: akinek még legalább 15 éve hátravan a…..
Kedves Olvasóim!Rendhagyó bejegyzéssel jelentkezek, egy új termék került fel a palettára, erről írok. Ráadásul szokásomtól eltérően a termék néhány jellemzőjét is leírom:)Két beszélgetést nem fogok soha elfelejteni. Mind a kettő maga volt a megtestesült borzalom.…..
Sajnos rendkívül aktuális ismét a téma, és természetesen kapcsolódik néhány korábbi bejegyzésemhez. (államcsőd, államkötvény mint befektetés).Mint talán ismert mindenki előtt, az utóbbi néhány napban a nemzetközi minősítő intézetek közül két nagy ismét leminősítette…..
Nehéz, de abszolút aktuális témát választottam.Szeretném előre leszögezni, hogy az elmúlt 20 esztendő politikai ténykedésével nem óhajtok foglalkozni. Mindenki tudja, hogy az összes párt lop, a kevésbé elkötelezettek pedig azt is pontosan tudják, hogy egy banda az összes…..
Ősrobbanás deffiníciója: kezdetben vala a nagy semmi, ami felrobbant...Viccet félretéve, miről is szól ez a mostani bejegyzésem, ezzel a címmel?Arra a néhány hónapon belül meginduló árrobbanásra szeretném mindenki figyelmét felhívni, aminek már finoman szólva is itt az…..
Zsvars 2009.03.21 14:14:15
Na, akkor mivel itt ért a támadásod, itt válaszolok rá.

Marhára örülnék, ha nem csak egy-egy bejegyzésemet olvasnád el, hanem összefüggésében az egészet. Mindjárt az ezután következőben kifejtem, hogy 2-3 (mostani helyzetben) vagy 5 év (általában) időtartamnál rövidebb időszakra történő részvényalapú befektetést NEM ajánlok senkinek.
Magamnak sem!

Attól pedig mindig is óvtam bárkit, hogy azért vegyen föl hitelt házra, hogy majd aztán jól megforgassa a tőzsdén. Mint írtam, a tőzsdén akkor lehet nyerni, ha minimum 5 évig bent vagy. És közben szerinted a hitelt mégis mi a francból kellene törleszteni? Hangsúlyozom, amit írtál, hogy nekem tenni kéne szerinted, mindenkit óva intek! (és nem most mondom, hanem évek óta)

Ja, én még arra is próbálok figyelni, hogy fogyasztási céllal se vegyek fel hitelt.

Ha figyelmesen elolvastad a bejegyzésemet, azt írtam, hogy ha valaki azt fontolgatja, hogy vesz OTP részvényt, akkor érdemes leülnie, mert hátha több információ miatt tudok jöbbat mutatni.
Nem azért, mert én vagyok a fasza gyerek. Mint írtam, a pénzügyi világ elhanyagolható része a "fasza gyerek". Én is csak információval kereskedem. De nekem legalább van. És nem használom fel arra, amire nem való.

"Elvileg tudsz 4 %-os kamatú hitelt is, simán lehetne szülők, nagyszülők házát zálogosítani. 4 %-nál csak nagyobb hozamot érsz 1 év alatt!"

Akkora baromságot írtál, hogy jajj.. Az egész devizahiteles vitánk arról szólt, hogy lakáshitel, ingatlanfedezettel. Nagyon jól tudod, hogy az ingatlan fedezetű, de szabadfelhasználású hitelnek egészen mások a kamatai...nem csak most, általában!

Akkor innen már deriválható, hogy azért nem veszem meg a tutit, ahogy Te fogalmaztál, mert még nem tartok ott, hogy legyen miből megvenni, hirtelen, spekulációs céllal.
DE!!!! Van kis összegű éves befektetésem, és most tettem 2,5 évnyi díjat előre az egészbe, hogy legalább ennyivel kihasználjam a lehetőséget.

Szóval azt soha senkinek nem ajánlom, hogy jelzálogitelt befektetési céllal vegyen föl.

"Nem akarlak Zsvars megbántani, de nagyon erőlteted ezt a "majd én megmondom nektek mi a tuti, gyertek hozzám""

Bocs, a lényegét nem érted! Nem az a lényege az egész blogolásnak, meg velem való beszélgetésnek, hogy én megmondom a tutit. Nem. A lényege az, hogy én MEGMONDOM!

(kockázatot, lehetőségeket, információt, stb.)

De úgyis bele fogsz kötni....
Mielőtt bárki bármit félreértene, ez a bejegyzésem most a közvetlen tőzsdén történő részvénybefektetéssel foglalkozik.Azaz, amikor valaki fogja a pénzét, és egy közvetítővel (pl. brókercég, bank, stb.) részvényt vesz a tőzsdén. (pl. megbízom a bankot, hogy vegyen…..
Ismét egy hosszabb téma, és egyben a legnehezebb. Miért is mondom ezt? Ugyanis az a tapasztalatom, hogy Magyarországon minden 45 év feletti polgár megvan győződve róla, hogy csak az ingatlan a jó befektetés.Valahol őket is megértem. Csak ezt látták, erre volt lehetőségük, semmi…..
Érdekes felhívást hallottam ma a TV-ben. Pontosítok, felháborítót. Miszerint most a legjobb befektetés az arany lenne. (mondták még az ingatlant, azt majd a következőben fejtem ki.)Hogy mindjárt a lényeggel kezdjem: az arany jelenleg a legrosszabb befektetések között van,…..
Aki a cím ellenére idekattintott, gondolom éppen azon morfondírozik, hogy na megint egy magyar trükközős zseni, aki kitalálta a frankót-leginkább magának..Sajnos ez esetben ki kell ábrándítsak mindenkit. Sem a frankót nem találtam ki (illetve ez csak részben igaz, a zseniális…..
Mielőtt a további témákba belemennék, indítok egy bejegyzést, amelyben a különböző pénzügyi fogalmakat szándékozom felsorolni. A későbbiekben folyamatosan frissítem majd. Persze nem a lexikonokat óhajtom helyettesíteni, így a túlzottan szabad megfogalmazásokért előre is…..
Először is tisztázni kell, hogy mit is jelent az államkötvény, illetve milyen fajtái vannak.Az államkötvény praktikusan azt jelenti, hogy egy a reálgazdaságban működő személy (természetes vagy jogi) kölcsönt folyósít az államnak. Az állam pedig a kapott kölcsönért cserébe…..
Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy közérthetően, lehetőleg ne szakzsargonnal fogalmazzak. Így a többi közgazdásztól elnézést kérek, ha nem sikerülne teljesen szabatosan visszaadnom, hogy mi is az infláció?Tehát a kérdés: Mit jelent az infláció?Valami olyasmit, hogy az állam,…..
Tekintettel a bankbetét mint befektetés írásomhoz érkezett kommentárra, úgy döntöttem, foglalkozom ezzel a témával is.A bankokról korábban már esett szó. Alapvetően egy olyan pénzügyi közvetítő intézményről van szó, amelyik összegyűjti a kisebb összegeket, és nagy…..
Na igen, ezzel kellett volna kezdeni.Bár semmi okom nincs rá, egyelőre a valódi nevemet nem fedném fel:)Mást azonban igen:Közgazdászként dolgozom immár közel a 30-hoz. Számvitel szakon végeztem a Közgázon, illetve Corvinuson, és a pénzügy szak sem áll-állt messze tőlem.3…..
Az államcsőd...I. rész írásomban bemutattam a problémát, azaz mi történik egy államcsőd esetén. Ebben az írásban a megoldást, a kockázatok minimalizálásának lehetőségét keresem.Természetesen minden egyes felmerülő gondra képtelenség megoldást adni, effektív azért, mert…..