Adatok
Jobblada
0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Mandiner blog
„Mi az örökkévalóságnak dolgozunk, tudunk várni pár évet” – Semjén Zsolt a Mandinernek
2015.04.08 14:01:00
A vasárnapi zárva tartás bevezetése siker, a családi boltban vasárnap is együtt a család, az állatok pedig nem juthatnak a mennyországba Semjén Zsolt szerint. A KDNP nemrég újraválasztott elnöke a Mandinernek elmondta: pártja nem egyértelműen jobboldali, viszont mindent elért,…..
Jobblada
2015.04.09 13:50:18
@I_Isti: Igen, persze, ha hó végéig kell, arra nagyon jó, egyébként meg nem annyira, a 297%-os kamatával. Bútor-, autó-, szórakoztatóelektronika-vásárlás, meg van? Neked tényleg ennyi eszed van..
Az eddigi legsikeresebb magyar közösségi oldal, a wiw.hu alapítója és a tüntetéseken aktív szerepet vállaló Várady Zsolt tizenegy évvel ezelőtti, jelentéktelen tettével kapcsolatos hivatalos iratokat valaki kiszivárogtatta a HírTV-nek. A Magyar Narancs pedig megírta, hogyan vert meg egy házaspárt…..
„Ukrajna kérdésében az utóbbi időben pozitív nyilatkozatok hangzottak el. A kormány eddig is megtette, ami szükséges, de nem beszélt erről, mostanában már nyíltan is állást foglalnak.” (André Goodfriend nyilatkozata a Népszavában)
Történt, hogy Kr.e 394-ben Marcus Furius…..
Jobblada
2014.12.10 14:46:08
@Virág et.: Azt felejted el, hogy a Fidesz konkrét, megnevezett ügyekben reklamált, a meglévő törvények betartatását kérve. Nem rágalmazott, ködösített, hablatyolt ellensúlyokról, meg védőbástyákról, hanem számon kérte a rendőri azonosító számok hordását, név szerinti ártatlanul letartóztatást stb. Ég és föld.
Jobblada
2014.12.10 15:51:08
@Virág et.: 2002-ben elvittek a rendőrök és több napig fogdában tartottak egy fiatalembert, mert azt mondta Medgyessyre, hogy hazaáruló. A Milleniumi Központ igazgatónőjét letartóztatása után kétszer vetették alá testüregi motozásnak. Miután a vád hűtlen kezelés volt, az egyszeri motozás is törvénytelen. Betiltottak - a közlekedés akadályozására hivatkozva - egy globalizáció ellenes tüntetést.
Te ideidézted a konklúziót, a bejelentésben a konkrét esetek voltak fölsorolva kb. 13. Nekem ennyi jutott eszembe hirtelenjében.
Nem emlékszem, hogy akár a zöldek, akár bármelyik ballibsi párt az EU-ban egy szót vesztegetett volna a fenti, törvénybe ütköző eljárásokra.
Almunia pénzügyi biztos a csaláshoz is segédkezet nyújtott Gyurcsánynak. Bár a CBS is közölt interjút a hazug miniszterelnökkel, mégsem hallhattál olyan követelést amerikai vagy amerikás magyarok részéről, de a 2006-os napi jellegű fideszes demonstrációkon sem hangzott el egyszer sem, hogy " nem demokratikus eszközökkel távolítsák el" a miniszterelnököt.
Ennyit a reputációról is.

2014.12.10 15:59:33
@Virág et.: Tévedéseid: de, az a kétharmad (amit jellemzően a baloldalra természetesen szintén hazugság szült, hiszen az SZDSZ a két forduló között megígérte, hogy nem áll össze a szocikkal) (jellemzően akkor 20%-ot kapott, ez után a hazugság után hajszál híjján tudták magukat 5% fölé tornászni) szintén csinált új médiatörvényt, úgy hogy nekik jó legyen és csinált úőj választási törbényt is, úgy hogy nekik jó legyen. Csakhogy nem láttak a jövőbe, nem látták, hogy az SZDSZ így meg fog gxyöngülni és a jobboldal képes lesz összefogni (respect Orbán), így ami akkor jónak látszott mégse lett annyira jó, és 2010-ig gyakorlatilag működésképtelen lett a rendszer (médiára gondolok).
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren és az Üveghegyen is túl, volt egyszer egy kerek erdő. A kerek erdőben az állatok demokráciában éltek, s a Farkas volt a megválasztott elnökük. Volt is dolga bőven a Farkasnak: az előző elnök, a Róka nemcsak az erdő…..
Jobblada
2010.10.28 16:21:26
@Devil: Na gratula az aktuális helyzetértékelésért, ezt legalább még nem hallottam :( Na neked valók a mesék, egyszerű gyermek...
Az országban nemzeti szabadságharc van a globális pénztőke és az IMF ellen. Na bravó, ahogy édesanyám mondaná. Nyelvi leleményből nem fogytunk ki. Annyira szánalmas már ez az egész bohózat, hogy nem tudom, sírjak vagy nevessek. Mint amikor a kiütés előtt álló részeg…..
Jobblada
2010.07.20 13:33:41
@jvizkeleti:
Állítólag már nőtt a GDP, abban pedig egyetértenek a közgazdász-főszakértők, hogy jövőre további növekedés várható. A bankadó az adócsökkentések fedezetét teremti meg. (gazdaságot élénkít) A nyugdíjak vagy a keresetek csökkenése pedig csak a fogyasztást veti vissza, ami aztán a vállalkozókat viszi csődbe. Ha észrevetted volna, az eddigi keresetcsökkenések, jövedelemelvonások először a szolgáltatási szektort ritkították meg, következő lépésben a gyártókat is.
Kiadáscsökkentés: felére csökkentik a köztisztviselői kart, maximálták a fizetéseket 2 millióban, 98%-os prémium-adóztatás -ezek rúgnak akkorára, mint a gyes csökkentése, csakhogy ezek az intézkedések nem a szerencsétlen, vesztes kismamákat, nyugdíjasokat stb. érintik, hanem a jó érdekérvényesítő képességű megmondó-embereket. (Akiknek (úgy saccolom) te is az alfelében lehetsz, ezért nem tetszik a dolog.)

2010.07.20 13:51:48
@Samott: Tőlünk nyugatabbra, ugyanezen bankoknak: pl. Erste, Raiffeisen stb. eszük ágában sem lehet megkötött szerződésen változtatni, ugyanis nem etikai kódex, hanem TÖRVÉNY tiltja. Esetleg nálunk is meg lehetne tiltani a bankoknak, hogy a megkötött folyószámla-, hitel-, lízingszerződéseik díjtételein, kamatain változtasson. Új szerződéseket természetesen új feltételekkel köthet, de itt azon bankok versenyelőnye jönne számításba, akik %-ban kisebb haszonnal is megelégednek, a volumene a nyereségnek így is nőne. Szóval ez nem érv. A közüzemi díjakra már él a moratórium. Csak meg kell hosszabbítani.
Jobblada
2010.07.20 14:00:08
@Dr. Zerge:
Azt azért ne felejtsd el, hogy keveseknek adatik meg közvetlen közelről látni egy kormány működését. Ha nem vagy a tagja, akkor csak mások szemével láthatsz: a tárgyalópartneréével, a tárgyalópartner házi médiamunkásaiéval, különféle zsebekből etetett médiamunkások szemeivel, és legkisebb részben a kormány médiamunkásainak szemével. Sok múlik a te felfogóképességeden is, ezt ne felejtsd el!

Wishful thinking: vágyvezérelt gondolkodás; olyan érvelés, melynek premisszája a konklúzió igazságára irányuló vágyat fejezi ki. A hosszúra nyúlt vasárnap éjjel óta megszületett a következő két hét buzzwordje: legyen-e Fidesz-kétharmad? A leendő új…..
Hát ez, kérem, vicc. A magyar választási kampány kulcsszereplője a miniszterelnök-jelölt (1990-ben többek között azzal kerekedett felül az MDF, hogy az SZDSZ nem akarta a miniszterelnök-jelöltet egyenesen és őszintén megnevezni, mondván, hogy ők majd a legalkalmasabb személyt…..
Jobblada
2009.04.09 13:03:42
@terembura:
A törvényi megoldás-legalábbis az építőiparban nagyon egyszerű lenne, azt a hiszem a szlovákoknál ezt már be is vezették: A beruházó addig nem kap használatbavételi engedélyt (azaz az ingatlan, építmény addig nem értékesíthető), amíg van kifizetetlen alvállalkozói számla.

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Németországban, Franciaországban, a világ gazdagabbik felén a baloldal és a szakszervezetek hosszas és kitartó követelésére lett joguk a bolti eladóknak, pénztárosoknak a vasárnapi pihenéshez, nálunk bezzeg a baloldal inspirációjára gondol mindenki csak saját magára, mert 4 éve egyszer vasárnap akart bútort venni, tudott, de ha jövő héten megint eszébe jut, hát várnia kell majd hétfőig, ami mégis csak gyalázat, az emberi jogok korlátozása.
Legalább akkora hülyeség, mint Stumpf kérdése amiben a keresztény hit és a vadászás között próbál valamilyen összefüggést vagy ellentmondást találni, hosszasan. Annyi látszik a dologból, hogy Stumpfnak gőze sincs a keresztény vallásról vagy hitéletről.