Regisztráció Blogot indítok
Adatok
akerkiter

0 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Közepesen alapos bejegyzésben emlékeztünk volna meg bő egy órával ezelőtt a Mol Liga mai játéknapjáról, a szövegünk azonban úgy elszállott, mint a fecske, azóta is hiába próbáljuk megtalálni valahol. Roppant dühösek és elkeseredettek vagyunk, még egyszer újraírni ugyanazt…..
Forr a levegő a nemzetközi jégkorongban, évek óta zajlik az átalakulás, és még tán a negyedénél sem vagyunk. A világbajnoki rendszer 2001-es átszervezése után rövid és viszonylagos nyugalom volt az NHL 2004/05-ös lockoutjáig. A KHL 2008-ben indult, amennyire látni lehet,…..
akerkiter 2010.07.14 20:49:48
33 tételből álló árverésünk 32 tétele máris elkelt, az összbevétel 2 518 941 forint. A fennmaradó tétel, a Déli-sarkot megjárt magyar zászló licitje beállítási hiba miatt kedd 20:08-kor jár le. 1 333 833 forintért kelt el Ocskay Gábor ütője, amellyel utolsó mérkőzésén…..
Három fővel szűkítette a szakmai vezetés a divízió 1-es világbajnokságra készülő hokisok névsorát, összeállt a Ljubljanába utazók listája. A három kimaradó között első ránézésre meglepő nevek is vannak: kikerült a keretből Budai Krisztián, a Ferencváros kapusa,…..
Hegyekben állnak a fegyelmi büntetések a mai két mérkőzést követően, amelyen két kérdés eldőlt, nevezetesen az, hogy az Újpest nem kerülhet a rájátszásba, nem végezhet érmes helyen a bajnokságban, és hogy a Dab és a Vasas végez a középszakasz első két helyén. A…..
akerkiter 2010.03.04 00:41:03
@Theutus: egy kommentben 5 helyen alazod a stars csapatat, jatekosait, szurkoloit. mit varsz cserebe? ha talalsz a kommentjeim kozott olyat, amiben en igy tettem, akkro igazad van. ha nem talalsz. akkro viszont bocs, de kuss.
akerkiter 2010.03.04 00:51:05
@Theutus:
ugyan reszemrol ez mar lezarva, de azert lecci:

Theutus 2010.03.04. 00:17:41
@Bpstars: ... olyan dolgokat provokálnak ki a ___volán temetőből___ érkező játékosaitok ...
... summa summarum: 3-4 ___gerinctelen játékosotok___ lerombolja az ___amúgy sem fényes nimbuszotokat___

igy varj valaszt is. koszi. stop.
akerkiter 2010.03.04 01:53:35
@Theutus: úgy legyen! és ha mégse, majd itt a forumon elmagyarázod, hogy kinek kell végleges 2 éves eltiltást kapnia :D ja, és hogy a pénz miatt történt minden
Máris kezdődik a csoportkör utolsó fordulója az olimpián, de a lebonyolítás sajátosságai miatt nem nagyon van esélyünk okosan megtippelni az egyenes ági negyeddöntősöket, illetve a negyeddöntőkért folytatandó párharcok beosztását. Hiszen sem az A, sem a B, sem a C csoportban…..
akerkiter 2010.02.20 21:59:37
@Sava18: koszi a linket! ha barhol barmikor osszefutunk vendeg vagy 1 korre!
akerkiter 2010.02.20 22:16:11
@Kreck: ott van baloldalon a tv channel live 4 kupacban
de egyszerubb megnezni a programme guide reszt (holnap a sved curlinges lanyok ajanlott :)) de sima ugy, norveg-svajc van, norveg tv.
A Vasas Bp. Stars a Megyeri úton, a Ferencváros Miskolcon aratott győzelmet az OB I. középszakaszának mai fordulójában. A zöld-fehéreknek volt könnyebb dolguk, már a 8. percben vezetést szereztek, válasz nem érkezett, ők pedig sorban lőtték a többit, 5-0-ig meg sem álltak,…..
Egy rendkívül jól sikerült második harmaddal és végig okos, taktikus játékkal abszolút megérdemelten nyerte meg a Mol Liga fináléját az elődöntőben a favorit Dab.Docleren túllépett Vasas Budapest Stars. A mérkőzés elején az Újpesti TE szerezte meg a vezetést Dubek révén,…..
A rájátszás szempontjából fontos Mol Liga-meccsen az UTE 4-2-re nyert az Icecenterben, tehát a Vasas Bp. Stars nem tudta megszerezni azokat a pontokat, amelyek kellettek volna a négyes döntő bebiztosításához. Peter Sevela 41 védésének, a második és harmadik sor góljainak…..
akerkiter 2010.01.11 01:16:19
@qx92: bocs, de ez kicsit olyan kotekedo dolog. olyan, mintha a rolling stonestol azt varnad, hogy letesz az asztalre egy uber friss hybermetal spacerock jazz lemezt. nem fog. a mai nyilatkozataikon lehet mosoloyogni. a zenejuket lehet szeretni es nem (en spec nem, de en az acdc-t meg a motorheadet se ertem, pedig a metalt de) ettol meg nem lesznek _visszataszitoak_, es a multbeli erdemeiket ez nem kerdojelezi meg. szerintem a starsban pont az az izgalmas, hogy alakul egy uj klub. inkabb orulni lehet annak, hogy latunk ilyet. nezd meg a fradi vagy az ujpest mikor alakult. aki szerencses annak az apukaja rmesel, aki nem max olvas rola. ezt meg meg lehet nezni itt es most. spec mi pont stars szurkolok vagyunk tobb kotodes miatt, de ettol meg ellenfelkent is erdekes ilyet latni.

az "oregek" erdekesek. mi spec szurkolokent neha idegbajt kapunk attol, ha hibaznak. mi vagyunk a legkritikusabbak. de neha csuklobol tolnak olyat, hogy a sok ifju titan a fele tudasert olni tudna. a csapat masik fele meg nagyon fiatal. nem akarok neveket sorlni. nyilvan mindenkinek van szimpatikus es nem jatekos minden csapatbol. ma pl borbas cseleit dicsertuk magunk kozott egesz este sutyiban, es arrol beszeltunk, hogy az o nevet meg fogjuk kantalni VB meccseken.
akerkiter 2010.01.11 13:52:30
@facsipesz: en nem tudok mindent, csak hall az ember ezt-azt. valahogy megis a fradinak sikerult annyi zset ajanlani budainak, hogy oda menjen inkabb ne a starshoz (utolag nem is baj). valahogy megis az ute tud egy sor kulfoldit megvenni, hogy megnyerje neki a meccset (ami nem baj, csak kicsit vicces). sebaj. amugy a csarnok es a stars nem egy dolog. tehat hogy a mezrendeles hoyg megy a stars, hogy a security mit csinal az a csarnok. nem keveredno a ketto.
Belsőség Sarat! Még! 2009.11.26 06:21:00
Először értetlenül néztem magam elé, mikor megkaptam a Ford 4x4 Akadémia című meghívót, hiszen nem okvetlenül a 4x4-es élményautózás az, ami manapság eszembe jut a márkáról. Európában az Escort Cosworth már csak egy méregdrága, gyűjteni való klasszikus, utoljára tán arra…..
akerkiter 2009.11.26 17:43:54
@szabi1983: sebesseg: egyreszt ugy repeszt a sztradan 170-el, mint az alom. de nagy marha aki tartosan barmilyen autoval 170-el megy. ez az en velemenyem. ezen nem vitazok.

izlesen meg minek? pl szerintem kinezetre a ranger a kiraly. beltere sokkal tartosabb, mint pl az uj mitsue, ezt tulajdonosok sirtak a fulembe.

a cikkiroknak (pick up temaban):
a pattog/szelzaj stb okoskodast sohasem ertettem. pick-up. ilyen. es? ez benne a jo. a csokifagyin se keri senki szamon, hogy nem eleg gyumolcsizu.

nem ertem miert ne lenne jo az auto varosban? pesten egy aldas. a fos utak miatt sir mindenki. egy pick uppal budapest egy alom.

de aki nem szereti, minek kinlodik az erzesein? en pl sohasem ertettem mier tjo egy subaru akarmi, vagy egy M-es bmw. ha nyernek egyet akkro is adnam el azonnal es vennek pickupot.
akerkiter 2009.11.26 19:01:27
@Tie: min kell megdobbenni? hogy a ranger nem birja amire vettek, vagy hogy ilyen luzerek akik vettek? en utobbin kuncogok. mondjuk en meg tudok olyan ceget ahol az uj navarrakat adtak el, hogy rangereket vegyenek.
Meglepetés született a Mol Liga IV. kerületi rangadóján. Az eddig szezon eleji jéggondjai ellenére meggyőzőbben teljesítő Újpest nem bírt a Vasas Bp. Starssal. A vezetést Fodor Szabolcs szerezte meg a vendégeknek, Borbás még egyenlített, de a harmadik harmadban már csak…..
akerkiter 2009.11.14 07:16:19
@gabute: hehe. ezt a gamet golra jatszak ocsem (hugom?), nem kapuralovesre. eddig milyen meccsekre jartal, ha ennek a szinvonala az egeket verdeste? maradjunk annyiban, hogy erdemes volt kimenni, de meg ket cukrostea es elfelejtettuk.

ilyen picsogo kommentekre meg, amit irsz, csak annyit lehet mondani "kisasszonyjatek".

a windows klikkeles meg kabare volt. legkozelebb ezt toljatok bevonulozenenek: www.youtube.com/watch?v=P9P6MHPj9Bs

amugymeg kedves szervezok, az ujpesti kozonseg nem erdemelne meg valami rendes showt? zene, hot-dog, konfetti? es a vendegek? legalabb szeket a lelatora? trogerek.

Rajna Miki pedig igazan nagy orom. eljon meg, mikor o tolja a nemzeti mezben!
akerkiter 2009.11.14 16:17:11
@OliBLOOD: koszi a linket.
amit itt kimondtak, es nekem is szilard velemenyem, aki a kettosbol nem lo golt, az ne sirjon. itt egyik csapat sem lott.
A Mol Liga mai első mérkőzésén a Vasas Budapest Stars az örökmozgó Holéczy révén 226 perc 24 másodpercig tartó gólcsendet tört meg egy emberhátrányban ütött góllal. Az előnyt Kangyal duplázta meg a súlyos sérülése után most visszatért Majoross gólpasszából. A hazaiak…..
akerkiter 2009.10.24 09:35:35
@MaAtE: lehet nem egy meccset neztunk. a miskolc csak a 3. harmadban volt - talan - egy picivel jobb. az elsot egyertelmuen bukta, ott a starsnak annyi helyzete volt, hogy akar 3-al is mehettek volna.

rogerre pedig figyelni kell, ha o ott van nem lehet elaludni :) a kapust sajnalom, mert biztos idegesito igy golt kapni. nezokent viszont jo volt ilyet is latni.

nem megerdemelt gyozelem? dehogynem.
unalmas meccs? hat lehet nem ragtad le a kormod, de megerte a jegy arat (megjegyzem 1 felnot meg 1 gyerek pont feleennyibe kerul a stars hazain. egyaltalan gyerekjegy...)

a hangulat viszont jo volt. a hazai stars meccsek kicsit meg csendesek. azert remelem hamarabb jon meg a hangunk, mint amire nyugdijas jeggyel jovok maciverest nezni :)
Elképesztően rossz szériában van a Vasas Bp. Stars. A káposztásmegyeriek négy körrel ezelőtt nullára verték a Brassót, ám csatáraik azóta képtelenek a kapuba találni. A csapat elsőre az Újpesttől kapott ki 3-0-ra, majd az SC Csíkszeredától előbb 1-0-ra, ma 4-0-ra. A…..
Sokan fanyalogtak – mi sem örültünk –, amikor kiderült, kevesebb csapat lesz az idén a Mol Ligában, de egyre inkább úgy néz ki, soha nem látott módon kiegyenlített a küzdelem az aktuális szezonban. Ennek újabb bizonyítéka a Miskolc és a Dab.Docler péntek esti…..
Hatalmas bravúrt mutatott be Cam Ward a Carolina–Pittsburgh meccsen. A Carolina kapusa 2-1-es Penguins-vezetésnél akadályozta meg a különbség megduplázódását, hihetetlen reflexszel kapott bele Guerin közeli lövésébe. A videóbírónak kellett döntenie, járt-e a korong a…..
Üres kapus Sándor Szilárd-góllal dőlt el az egyetlen keddi Mol Liga-mérkőzés. A Vasas Bp. Stars az SC Csíkszeredát fogadta, a tavaly még csíki Sándor találatával jutott előnyhöz a káposztásmegyeri csapat. Az exújpesti Virág Csaba révén megduplázták a fórt a hazaiak, a…..
akerkiter 2009.10.07 02:17:46
@facsipesz: nana. ezt a jatekot is golra jatszak. mindket csapat gyengebben tolta a vartnal. de azert a Stars nyert! es azert voltak megmozdulasok, amiert erdemes volt kimenni. Miki pedig igazan jo kapus lesz.
Hosszabb pihenő után ezen a héten három mérkőzés is vár a Starsra, a két erdélyi csapat után az UTE-val mérkőznek meg. A vendég csíkszeredaiak az Icecenterben zárják eddig eredményekben nem túl gazdag magyarországi portyájukat. Az FTC és a Dab vendégeként összesen csak egy…..
Péntek hajnalban kezdődik az NHL 2009/2010-es szezonja. Szokás szerint óriási mozgás volt nyáron a játékospiacon. A szezon rajtja előtt sorra vesszük a csapatok, latolgatjuk az esélyeket. Hat részt terveztünk, kettő lett belőle. A Keleti Konferenciával kezdünk. Az…..
Az újvárosiak újfent igazolták, noha a sorozat elején járunk, mégis megjegyezhető: a Mol Liga-győzelemre esélyes két csapat közül az egyik az övék – a másik meg az SC Csíkszereda. Egyik és másik is nyolcat ütött ellenfelének, kettő ellenében. A különbség annyi, hogy…..
akerkiter 2009.09.21 08:46:27
@kerusz: de miert is merul fel valakiben, hogy dobalni akar? az lenne rendben, ha fel sem merulne. mint ahogy az se, hogy ott anyazik a lelaton. eleve miert kell szidni birot, jatekost vagy mas szurkolot, de hogy kiskolkok kozott miert kell ezt csinalni? a poharba toltott uditovel is az a baj, hogy ha ket kolkot is cipelsz magaddal, akkor eppen nem egy nyeklo-nyaklo muanyagpohar hianyzik meg.
A két pénteki Mol Liga-meccs egyikén sem bírtak pontot szerezni az otthon játszó csapatok. A Ferencváros első rendes játékidős vereségét szenvedte el az először sikeres Miskolccal szemben, a Jegesmedvék hármat ütöttek Erzsébeten. Davis révén egy harmad után még vezettek a…..
Az Alba Volán EBEL-csapatához rövid úton csatlakozott vasárnap az Újpesti TE és az NZ-Stars. Az alap- és középszakaszgyőztes lila-fehérek simán mentek tovább a fehérváriak farmjával szemben, a második meccset nullára nyerték. A pénteki 5-4 után sokat bírált…..
akerkiter 2009.03.02 14:09:59
@kgonzo: huh, nagyon elfogultnak kell lenni ahhoz, hogy a linkelt kis bejatszasba belekosson valaki. de ez nem baj, a szurkolo lehet elfogult.